33. fejezet - Vágy

Rögtön megpördültem a tengelyem körül, amikor meghallottam Castiel rekedt hangját mögöttem, és úgy beleszédültem, hogy neki kellett megtartania. Visszanéztem Viktorra, hogy mindjárt jövök, mire elhúzta a száját és flegma arccal elment a másik irányba. Visszanéztem vöröskére ködös szemmel, de akárhogy néztem, még sem voltam képes felfogni azokat a dühös szemeket, amik most engem méregettek.

- Mennyit ittál? – kérdezte komolyan.

- Nem olyan sokat. – vigyorodtam el – Még tudnék inni. – dugtam ki a nyelvem és kacsintottam egyet. Aztán egy gyerek nekem vágódott a tömeg közepéről, én pedig csak annyit éreztem, hogy gyorsasággal közeledik a padló… Majd fájdalmat a bal karomban.

- Aú! – néztem le a kezemre, amit most Castiel markolt szorosan, villámokat lövellő szemekkel. Valahogy úgy éreztem, most jobb lesz csendben maradnom. Elkezdett kifelé menni, a bejárati ajtóhoz, engem magával húzva. Szívesen levegőztem egyet, de mikor elmentünk a vécé mellett, úgy éreztem muszáj megigazítanom a frizurámat. Kirántottam a kezem, Castiel szorításából, mire idegesen megfordult.

- Rabi! – mondta rekedtes hangon.

- Csak a hajamat akarom megnézni! – nyafogtam és elindultam befelé, de újra megragadta a karom, ezúttal a jobbat. Csalódottan néztem rá, de őt ez cseppet sem érdekelte, és mikor elkezdtem rángatni a karomat, csak erősebben szorította. Tuti ott marad pár lila folt. Végül még is feladtam a küzdelmet, és kimentem Castiellel az udvarra.

- De rossz a hajam! – nyafogtam, de a nyelvem összeakadt, és nagyon szédültem. Bár úgy tűnt, megértette, amit mondtam neki.

- A hajad tökéletes. – mondta idegesen és beletúrt a hajába, majd nagy erővel kifújta a bent tartott levegőjét.

Pár percig csak néztem, ahogy a fejét fogva, hol leguggol, hol tesz egy két lépést. Aztán elkezdtem dideregni az apró ruhámba, mert még a kabátomat is bent hagytam.

- Castiel… - kezdtem el, de nem figyelt rám – Hé! – léptem egyet közelebb felé, de csak lefelé bámult összeszorított szájjal – Figyelj már rám! – kiáltottam el magam, mire végre felemelte rám a tekintetét.

- Igen? – kérdezte halkan.

- Bemegyek. – mondtam – Mert megfagyok! – folytattam, mikor komorabb lett az arca.

Majd az este folyamán először nézett rám. Először a vállamat kezdte el szemlélni, majd egyre lejjebb, egészen a combomig, utána megnézte magának a cipőmet is. Nyelt egy nagyot, és elkezdte levenni a rám hatalmas dzsekiét.

- Castiel inkább menjünk be, mert csak megfázol! – mondtam gyorsan, jobban mondva próbáltam gyorsan, de nem sok érthető volt benne. Castiel még is rám pillantott.

- Akkor is felveszed. – nyomta a kezembe, én pedig csak értetlenkedtem – Amúgy is, nem túl rövid ez a szoknya? – indult el előre, az utolsó szavakat magának mormogva én pedig csak elképedten figyeltem. Majd megállt az ajtóban és hátra fordult, mikor nem látott engem bemenni a kitárt ajtón. Várakozóan felhúzta a szemöldökét, én pedig összehúzva magamon a hatalmas dzsekit, besiettem előtte, ő pedig szorosan mögöttem jött, fogva a karomat.

- Ki veszem a kabátod, addig szólj a többieknek, hogy elmegyünk. – mondta komolyan, kifejezéstelen arccal. Nem mertem ellenkezni, így csak egy nagy nyelés kíséretében elindultam le a lányokhoz.

Mentem le a lépcsőn, majdnem meg is botlottam. Mikor leértem a színpad elé, a nagy tömeg közül próbáltam kivenni a lányokat. Aztán megláttam B-t aki épp a hajába túrva guggolt le, majd állt fel, mind eközben a csípőjét rázva. A lányok erre mind felsikoltottak, majd megtapsolták. Szomorú mosollyal álltam be közéjük.

- Hát te meg hol voltál? – kérdezte Bella, egy Sopronit kortyolgatva.

- Táncoltam Viktorral. – vigyorodtam el, bár nem tudom miért volt ez akkora öröm. Bella is csak felvonta a szemöldökét.

- Te? Meg Viktor? – megrázta a fejét – Tuti összekeverted valakivel. – nevetett fel, de amikor csak csendben maradtam, eltátotta a száját – Normális vagy te? – kérdezte.

- Most miért, csak táncoltunk! – ellenkeztem – És Viktor amúgy sem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát! – védtem meg.

- Persze. Még jó, hogy be vagyok rúgva, amúgy kihámoznám a tökét a helyéről! – emelte fel a fejét és összeszűkült szemmel kezdett el keresgélni, valószínűleg Viktor után.

- Nyugi, ha te nem fogod, Castiel biztosan. – húztam el a számat, aztán megkapaszkodtam egy ember hátába, mert meginogtam. Nem úgy tűnt, mintha észre vette volna.

- Castiel? – sikított fel – Mit keres ő itt? – hitetlenkedett.

- Hát ez az. Haza akar vinni. Azért jöttem vissza, hogy szóljak. – mosolyodtam el szomorúan.

- Na megbeszélem én ezt még vele! – indult el felfelé a pár lépcsőfokon, én pedig már megörültem, hogy rábírja vöröskét, hogy maradhassak. Talán még ő is itt marad velünk.

- Castiel! – tört előre Bella, megragadva Castiel vállát, aki már a bejáratnál várt. Ő kérdőn fordult meg, majd kicsit felhúzta a szemöldökét, mikor meglátta Bellát.

- Igen? – kérdezte gúnyosan. Nagyon nem volt jó kedvében.

- Ittál? – kérdezte komolyan Bella.

- Nem. – válaszolta zavartam Castiel.

- Akkor vidd haza Rebit. – bökött felém – Épségben! – hangsúlyozta ki a szót.

- Mi van? – törtem közéjük, majd úgy néztem Bellára, mint egy árulóra.

- Bocs Rebi, de te vagy a legkészebb közülünk, ezért neked most itt a vége. – fogta meg a vállam és szembe fordított Castiellel – A többieknek megmondom, hogy puszilod őket. – lökött meg enyhén, de ebbe is felestem volna, ha vöröske nem tart meg – Na sziasztok! – mondta kifejezésteljesen, majd Castiel kihúzott az ajtón.

Később a motorjáról szálltam le, az ajtajuk előtt. Besiettünk a házba, majd az emeleten kezembe nyomott egy bokszert és egy nagy kék pólót, utasítva, hogy vegyem fel, majd elkérte a telefonomat és elkezdett bele pityegni valamit.

- Hé, mit csinálsz? – indultam el felé, de kitárta az egyik karját, úgy visszatartva a telefontól, és egy kicsit el is fordult.

- Üzenetet írok Bellának, hogy nálam alszol, ha anyud kérdezi, akkor nála. – mondta, majd megnyomva egy gombot, visszaadta a telefont a kezembe. Végignézett a fehér lámaimon, amik most jobban látszódtak mint a ruhámba. Megrázta a fejét, és megint nyelt egy nagyot. Leültem az ágyra, kibiggyesztett szájjal. Visszagondoltam, mennyire jól éreztem magam mikor táncoltam, és most is ott akartam lenni. Durcásan néztem rá Castielre, aki a szekrényének dőlve, karba tett kézzel és lábbal méregetett, kifejezéstelen arccal.

- Miért kellett haza rángatnod? – nyögtem fel, és felálltam, de túl hirtelen, mert meginogtam. Vöröske csak egy lépést tett előre, és úgy tartott meg erős karjaival. Majd a kezem feljebb csúszott a bicepszére, és úgy néztem fel rá, mert csak így tudtam megtámasztani magam kellőképpen. Egyik kezével megfogta a derekam, és szorosan tartott, a másikkal pedig támaszt nyújtott nekem.

Közelebb hajolt és megállt pár centire előttem.

- Mert részeg vagy. – mondta komolyan, de egy kicsit már lazábbnak látszott.

- És? – kérdeztem felháborodva – Bella nem volt az? Vagy Bia? Vagy akárki más azon a hülye helyen? – kérdeztem idegesen, és összeszorítottam a számat, úgy tartva vissza a feltörő könnyeimet, amiket a bosszúság okozott.

Felsóhajtott.

- Csak nem akartalak ott látni, érted? – kérdezte, majd lenyúlva a tárd hajlatomba, egy rántásra felemelt, és úgy tartott a karjaiban akár egy hercegnőt. Eltátott szájjal néztem fel rá, a szürke szemeibe, az egyenes ajkaira és hibátlan bőrére. Éreztem, hogy elpirulok. Ő is eltátotta egy kicsit a száját, majd pár másodperc múlva elkezdett közeledni felém az arcával. Most nem haboztam, és úgy éreztem, teljesen józan vagyok. Mikor már elég közel volt, én csókoltam meg. Erősen és határozottan. Tudtam mit akarok, és az ő volt. Köré fontam a karjaim, mire nagy levegőt vett, ami csikizte az ajkaim. Mosolyra húztam a számat, majd újra megcsókoltam. Elkezdett menni velem a fal közelébe, majd úgy döntöttem inkább átkarolom a lábaimmal is. Így a bal lábamat átvetve a csípőjén csókoltam tovább hevesen, ő pedig a combomat fogva nyomott neki a falnak. Jó érés volt a forró keze a csupasz bőrömön, én is felhevültem vele. Beletúrt egyik kezével a hajamba,a másikkal már a fenekemnél tartott meg, persze azért is, hogy ne essek le elé a földre. De az érzés akkor is leírhatatlan volt. Éreztem, hogy nem sokáig húzom már, így szétkulcsoltam a lábaimat a dereka körül, elhúzódtam az arcától, és elkezdtem tolni a tenyeremmel a mellkasán az ágy felé. Megeresztett felém egy félmosolyt, amitől a szívem egyből hevesebben kezdett verni. Bedöntöttem az ágyba és úgy másztam rá, hogy újra csókolni tudjam. Átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához, a másikkal pedig újra megfogta a fenekem, mire akaratlanul is előtört belőlem egy apró nyögés. Ő erre felhördült, majd átvetette magát rajtam, így már én voltam alul. Lihegve néztem fel rá, ő pedig le rám kipirult arccal. A haja a szemébe hullott, ami csak ellenállhatatlanabbá tette. Közelebb hajolt ismét hozzám, ám most gyengéden kezdte el csókolgatni a nyakamat. Szinte sikítottam az érzéstől, amit bennem okozott. Beletúrtam a hajába, és szinte belemartam a hátába is, csak hogy jobban érezzem. A szája lejjebb haladt a nyakamról, egészen le a vállamig, majd ott megállt egy időre. Elkezdte feltűrni a nagy pólót rajtam, én pedig egyáltalán nem akartam ellenkezni, csak élveztem az érintését. Még mindig szapora levegőt véve húzta feljebb a pólót a hasamon, majd azt kezdte el csókolgatni. Aztán hirtelen megállt. Kérdőn ráncoltam a szemöldököm, és emeltem fel a fejem. Majd újra az arcom felett találtam az övét.

- Nem tehetem ezt. – mondta meggyötörten.

- Dehogynem. – fogtam meg az arcát.

- Nem Rebi… - nézett el – Ezt te nem érted. – sóhajtott fel, majd leült mellém. Én is felültem, hogy jobban lássam. Csalódott voltam, nagyon csalódott.

- Mit nem értek? – kérdeztem gyengéden, de a hangom remegett.

- Azt ami bennem tolong már azóta, mióta megláttalak. – nézett rám.

- De te… - kezdtem bele és éreztem, hogy elönti pír az arcomat. Majd nagy nehezen kimondtam a következő szavakat – Te nem akarod…? – kérdeztem félénken.

Hitetlenkedve nézett rám, majd felnevetett.

- Ó, Rebi, te tényleg bamba vagy. – simított végig a hajamon – Hát persze hogy akarom. – komolyodott el – Szinte mindennél jobban – sóhajtott fel – De nem úgy, hogy részeg vagy.

- De én nem… - kezdtem el, de felemelte a kezét.

- De, az vagy. – fújta ki hangosan a levegőt.

Rám nézett és közelebb hajolt. Egy apró csókot lehelt az ajkamra, majd felállt.

- Most viszont jobb lesz, ha alszunk, mert még valami meggondolatlant teszek. – ráncolta a szemöldökét. Nyeltem egy nagyot, és hirtelen szörnyen fáradtnak éreztem magam. Odébb kúsztam az ágy túloldalára, majd bebújtam a puha paplan alá. A fejem hirtelen túl nehéznek bizonyult, ezért muszáj voltam lefeküdni. Feljebb húztam a takarót az arcomig, majd becsuktam az egyre nehezedő szememet. Utána már nem emlékszek semmire.