29. fejezet - Új infók

Ez kínos volt. Nagyon kínos. Tuti, hogy Nat szülei mindent végig néztek, és ha eljöttek a kórházból az egészet elmondják anyának. Beletemettem az arcom a tenyerembe és felnyögtem. Ez nem lehet igaz! Miért csókoltam vissza? Miféle elmezavarom van nekem? Dühösen indultam el újra, majdnem nekimenve egy biciklisnek, de nem nagyon érdekelt. Teljesen felidegesítettem magam. Szeretem Castielt, megtennék bármit, hogy vele lehessek... Vagy nem? Elgondolkoztam. Elvégre nekiesett a legjobb barátomnak. Ez már egy nyomós ok, hogy inkább elfelejtsem. De ha egyszer nem megy! Leguggoltam a járda közepén és megfogtam a fejem. Miért kellett annak a hülyének megcsókolnia? Így teljesen összezavart. Most már magamban sem lehetek biztos. Muszáj lesz beszélnem valakivel, különben szétszakad a fejem. Elvégre nem szerethetem Natanielt. A gondolatmenetemet egy gúnyos nevetés zavarta meg. Felnéztem és Viktort láttam meg, ahogyan eltakarja a napot előlem.

- Mit akarsz? – kérdeztem nem túl bájosan.

- Én ugyan semmit, te guggolsz itt, mint egy bolond. – vette ki a zsebéből a cigit, és kezdte el keresni a gyújtóját. Felálltam.

- Nem vagyok rád kíváncsi. – fordultam meg is indultam útnak.

- Hé, várj már! – kiáltott utánam. Megálltam és türelmetlenül hátra néztem.

- Mi van? – ráncoltam a homlokom.

- Mi van már a vörösöddel? – ért oda hozzám, szájában a cigi, közben még mindig a gyújtót kereste.

- Semmi. És ha tudnád visszajött. Sőt, ugyanoda jár, mint én… - mondtam, de inkább magamnak, és ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Castiel ismét az osztálytársam lett. Elfogott a gyomorgörcs, ahogy belegondoltam, hogy egy légtérben leszek vele és Nataniellel. Te jó ég, mi lesz ott! – Bár azt még mindig nem tudom, miért nem maradt külföldön. – mondtam őszintén, mert tényleg fogalmam se volt.

- Nem egyértelmű? – nevette el magát Viktor – Persze, hogy itt hagyták Castielt, ha még a suli is bejött neki. Mit gondoltál, magukkal viszik a legnagyobb nyűgüket? – mondta és újra felnevetett gúnyosan.

- De hát te… - kezdtem bele – Te azt mondtad, biztos, hogy elmegy! És ha egyszer kirúgták, hogy jöhetett vissza? – ráztam meg a fejem, mert én magam se értettem. Viktor újra felnevetett és már kezdett idegesíteni.

- Jaj, drágám, csak nem gondoltad, hogy Maddox hagyja kirúgatni a fiát bárhonnan is? – találta meg végre a gyújtóját, és el is kezdte szívni a cigijét. Én csak fintorogtam, de inkább nem szóltam semmit.

Igaza volt. Amilyen pénzes családból származik Castiel, és amekkora botrány lett ez volna a család számára, tuti eltusolták az ügyet. Most már minden világos. Kivéve egy dolgot.

- De akkor is! Castiel ha kap egy ilyen lehetőséget, tuti kimenne zenélni. Nem hagyná, hogy a szülei döntsenek.

- Te tényleg elmefogyatékos vagy? – mondta Viktor megemelt hangon és kifújta a füstöt – Persze, hogy nem vitték magukkal, még ha akart volna se. Ő a család szégyene, mindenféleképpen megoldották a helyzetet, nekem elhiheted. – szívott bele egyet a cigijébe.

Elgondolkoztam. Castiel vajon tényleg ilyen családban él? Hirtelen elkezdtem sajnálni, és a haragom is alább hagyott. Aztán beugrott valami.

- És te ezeket honnan tudod ilyen jól? – szegeztem neki a kérdést összeszűkült fejjel. Ismét felnevetett.

- Ki nem néznéd belőlem, de Castiel legjobb barátja voltam. – mondta nekem pedig leesett az állam. Meg is álltam pár másodpercre és csak emésztettem az új infót. Majd tovább futottam Viktorhoz.

- Nekem erről miért nem mesélt? – háborodtam fel.

- Már hogy mesélt volna? – nézett rám lenézően – Te utálsz, én utálom őt, közben el akartalak happolni tőle… Meg aztán ki akarná elmesélni az egész sztorit? – szívta el teljesen a cigit, majd egy kukához dörzsölve, beledobta. Újra a gondolataimba mélyedtem volna, ha nem áll meg hirtelen.

- Mész? – kérdeztem csalódottan, mert annyi mindenre voltam még kíváncsi.

- Ennyire fogok hiányozni? – vigyorodott el, mire csak forgattam a szemeim – Igen megyek próbára. – mondta unottan.

- Tudod… - kezdtem bele – Nem is vagy te olyan rossz fej. – dőltettem félre a fejem és néztem rá. Meglepett arcot vágott, majd észbe kapott és megint gúnyosan elvigyorodott.

- Na nem mondod, cica. – nyalta meg a száját, majd egy aprót beleöklözött a vállamba és elment az ellenkező irányba.

Kíváncsian néztem utána, mert valami azt sugallta, több van Viktorban, mint amit mutat magából.

Tovább mentem az úton, egészen hazáig, és csak néhányszor sikoltottam fel egy-egy kutyánál, akik felugattak mellettem. Már javában sötétedett én pedig valamiért féltem kint maradni tovább. Szinte lihegve rontottam be az ajtón és csuktam be magam után. Többen nem nézek horror filmet, de mással, se egyedül. Levettem a cipőm és előrementem a konyhába, ahonnan finom illatok szállingóztak.

- Mi a vacsi? – pattantam fel a pultra és elvettem egy kerek almát a kosárból.

- Lasagna. – mondta anya dalolva, közben valamit kavargatott, és a csípőjét mozgatta ide-oda.

- Mi ez a jó kedv? – kérdeztem én is felvidulva.

- Á, semmi. – mondta, majd elkezdett dúdolgatni. Gyanús volt ez nekem. Le is pattantam a pultról és odamentem anya mellé.

- Na! – nyaggattam – Mond már el!

- Nem! – válaszolta egyszerűen, bágyadt mosollyal.

- Fizetésemelés?

Megrázta a fejét.

- Cipő kiárusítás? – ráncoltam a szemöldököm.

- Nem! – mondta röviden.

- Ingyen wellness jegyek? – mondtam egy újabb próbálkozásom.

Megint csak megrázta a fejét.

Majd elgondolkoztam. Bágyadt tekintet, fura táncika, dudorászás meg dalolászás…

- Szívtál? – mondtam két oktávval mélyebben, szinte kiabálva. Azonnal megállt a fakanál a kezében és hitetlenkedve nézett rám.

- Dehogy! – rázta meg a fejét.

- Ah… - türelmetlenkedtem, majd egyik kezemet csípőre téve, másikkal a pultnak támaszkodva elkezdtem gondolkozni. Pár percig beletelt, mire felvilágosodtam.

- Randi?! – örültem meg.

Csak összeszorította a száját és próbált nem mosolyogni.

- Tudtam! – kezdtem el ugrálni és mutogatni rá két kézzel – Tudtam! – mondtam ismét.

- Jó, jó, csak halkabban! – csitítgatott, majd levette a tűzről az edényt.

- Éééés, ki az a szerencsés? – fordítottam el a fejem, és úgy vigyorogtam, mint egy jóllakott lajhár.

- Nem ismered… - kezdett bele boldogan – A munkahelyemen ismertem meg. – mosolyodott el még szélesebben.

- Neve van? – pattantam oda hozzá. Egy lehetséges apuka!

- Józsi. – pirult el, és úgy mondta ki a nevét, mintha ott állna előtte.

- De jó. – vigyorogtam.

Még vacsora közben is Józsiról beszéltünk. El sem hiszem, hogy anya végre talált magának valakit. Facebookon lecsekkoltuk az összes képét, és megállapítottuk, hogy nagyon sármos. Fotós, és a képeit elnézve nagyon tehetséges. Eszembe jutott az én régi fényképező gépem, ami még mindig az asztalomon hevert porosan. Azaz nem porosan, mert letakarítom, de nem igazán használom.

Vacsi után gyorsan lezuhanyoztam és fogat mostam. Ez a lasagna azt hiszem az egyik kedvencem lesz. Teli hassal ültem be az ágyba, felkapcsolva az éjjeli szekrényemet és elkezdtem olvasni a kedvenc könyvemet, az SzJG-t, és annak is az ötödik részét. Már vagy hatodjára olvasom újra az egész sorozatot. Kinyitottam a könyvet és beleszagoltam. Imádtam az illatát, és a samponom keveredésével kellemes illatok lengték körül a fejem. Élvezettel csúsztam lejjebb és éreztem, hogy leborotvált lábamon milyen fura érzés a puha takaró. Kényelmesen elhelyezkedtem és elkezdtem olvasni az első sorokat. Már vagy a második oldalnál jártam mikor kopogást hallottam. Felsóhajtottam. Letettem a könyvet magam mellé, benne az aláírt SzJG-s könyvjelzővel, és felálltam. A hideg kellemetlenül csípte meg a lábamat, a meleg takaró után. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam, de nem állt ott senki. Hirtelen megijedtem, mert azt hittem eljött értem egy kopogó szellem, ám mikor újra hallottam a kopogást és a káromkodást az ablakból egy kicsit megnyugodtam. Egészen addig, amíg oda nem mentem az ablakhoz, és ki nem nyitottam.

- Már megint te? – kérdeztem meglepetten.