31. - Kétely

Miután Castiel kimászott a szobámból, egy hatalmas sóhajtás kíséretében hátravetettem magam az ágyon. Na, ezt jól megcsináltam. Mit fogok mondani Natanielnek? És Castiellel mi lesz? Újra összejövünk, vagy mi? Beletúrtam a hajamba. Sose voltam még ilyen helyzetben, fogalmam sincs mit kéne csinálnom. Felültem. Még mindig éreztem Castiel illatát magamon, ami rám ragadt, mikor hevesen magához ölelt. Megérintettem a számat. Annyira hiányzott a csókja, és most hogy újra meg tudtam csókolni, arra késztetett, hogy elpiruljak. Castiel csókol a legjobban ezen a világon, és ezt senki nem cáfolhatja meg. Majd eszembe jutott Nataniel, amikor az ajkaink összeértek, és úgy illeszkedtek egymáshoz, mintha így lettünk volna teremtve. Az ő gyengéd és édes csókja a teljes ellentéte volt Castiel heves és forró csókjának. Megfogtam a fejem és nyögtem egy nagyot. Miért gondolkozok egyáltalán ilyeneken? Tudom kit szeretek, és tudom, kit akarok. Vagy… Mégsem? Ahogy belegondolok a Nataniellel együtt töltött percekre a szívem hevesen dobogni kezd. Nem értem, hisz nem kéne ilyen hatást keltenie. Nem szeretem, egyszerűen nem szerethetem! Azzal csak mindent megbonyolítanék. Mert Castielt is szeretem. Tételezzük fel, hogy eljutok arra a megállapításra, hogy mindkettejükbe szerelmes vagyok. Kit szeretek jobban? Kit választanék? Felálltam, mert felidegesített, hogy nem tudtam a választ. Bementem a fürdőbe és egyesével kezdtem el beledobálni a ruháimat a szennyesbe. Azt hiszem Castielt választanám. De mikor erre gondolok, eszembe jut Nat mosolygós arca, majd a csalódott is, mikor megtudja, mi történt. De mi is történt? Gyakorlatilag semmi. Igen, semmi nem történt, azon kívül, hogy csókolóztam Castiellel. Nem jöttünk újra össze, se semmi, csak elmondta, hogy ad választási lehetőséget. És nekem pedig el kell döntenem, kit szeretek jobban. Beléptem a zuhanykabinba, majd ledöbbentem. Kimondtam. Szeretem mindkettejüket. Nekidőltem a hideg üvegnek, amitől borzongás futott át rajtam. Sóhajtottam. Mekkora idióta vagyok! Pont a legjobb barátomba kell beleszeressek, úgy hogy közben szeretem a volt pasimat is. A leglogikusabb lépés az lenne, hogy újra összejövök vöröskével, de mióta cselekszem logikusan? Megeresztettem a csapot, és a meleg víz nagy erővel kezdett rám zúdulni. Elkezdtem mosakodni, közben azon agyaltam, mit szólnának hozzá a többiek. Igen! Ez az. Meg fogom kérdezni őket, és biztosan segítenek majd választani. De miket beszélek? Nem nekik kell dönteni, hanem nekem. Lemostam magamról a habot és kiszálltam a hidegbe. Nem tudom minek zuhanyoztam le újra, de jól esett kicsit kitisztítani a fejem. Újra felettem a pizsimet, amit gondolkodás nélkül beledobtam a szennyesbe, pedig tiszta volt. Bementem a szobába és leültem az ágyra. Már nem tudtam olvasni, mert elszaladt az idő. Leraktam a könyvet az éjjeliszekrényre, majd a kezembe fogtam a jó öreg plüss delfinemet, Klaust. Magam elé tartottam.

- Mondd meg, mit tegyek? – kérdeztem kétségbeesetten. Persze most sem válaszolt. Leraktam a párnám mellé és bebújtam a paplan alá. Lekapcsoltam a villanyt, és a takarót átölelve aludtam el.

- Ah, utálom a szerdát. – mormoltam egy kekszet rágcsálva amit Kentin adott még a suli előtt Rosának.

- Én se vagyok oda érte. – mondta nyomott hangon, a padot fejelve.

Én könyökölve szenvedtem a padban várva, hogy jöjjön a tanár. Első két óra biosz, ugyanazzal a tanárral. Elbeszélgetnék azzal, aki összeállította ezt a borzalmas órarendet. Miért kell a szerencsétlen tízedikeseket kínozni? Nyögtem egyet és én is lehajtottam a fejem. Az volt a szerencsém, hogy a biosz egy másik teremben van, így Rosa és B mellett ülhettem, a szélen meg Kentin szenvedett mindig. Bár igaz, hogy dogáknál mindig egymásnak segítünk, mert ugyanazt a csoportot írjuk. Még a puskákat is együtt szoktuk gyártani. Kinyújtottam a kezem és megint eszembe ötlött a tény, hogy ma Nataniellel és Castiellel is találkozok. Még egyikük se ért be, pedig Nat már jön suliba. Castieltől pedig már megszoktam a késést. Éppen beletúrtam a hajamba, mikor bejött az igazgató helyettes.

- Figyeljetek egy kicsit! – mondta hangosan, mire nagyjából mindenki elcsendesedett. A tanárnő csak bólintott egyet, majd nekikezdett a mondandójának – Jó hírt hoztam. – mosolyodott el, mire mindenki jobban hegyezte a fülét – Losonczy tanárnő ma nincs itt, ezért Hartai tanárnővel lesztek. – mondta és még szélesebben elmosolyodott, mikor mindenki egyesével kezdett el ujjongani. Tudni illik ugyan, hogy Hartai az egyik legjobbfejebb tanár a suliban, nekünk pl. angolt tanít, habár van öt angol tanárunk, mivel angol tagozatos a suli. Szóval a 18 angol órámból három vele van. És ha ő helyettesít, az egyenlő a semmittevéssel. Felpezsdülten álltam fel és fújtam ki a levegőt. A borzalmas fáradt reggelemet, ez tökéletesen kompenzálja. Még vagy tíz percig beszélgettünk a lányokkal, mikor bejött Hartai a rövid göndör hajával és széles mosolyával.

- Na gyerekek, arra gondoltam, hogy az utolsó meleg napon ki lehetne menni. – vetette fel ötletként, majd mindenki összenézett és egy vállrándítással jeleztük, hogy nekünk oké.

Feltettem a napszemüvegem, és felvettem a kardigánom. Most már hosszú csőnadrágban jöttem suliba, nem mertem megkockáztatni a rövidebbet. De mikor kiértünk, rájöttem, hogy meg lehetett volna, mert a nap hét ágra sütött. Elindultunk a lányokkal a nagy fa tövébe, és mikor odaértünk letelepedtünk alá a zöld fűbe.

- Voltál bent Natnál? – kérdezte meg B. Rögtön elvörösödtem.

- Igazából, van valami, amit el szeretnék mondani… - mondtam elfojtott hangon.

A lányok kíváncsian néztek rám, jelezve, hogy kezdjem el mondani.

- De ne akadjatok ki nagyon! – mondtam grimasszal az arcomon.

- Nem fogunk, de mondjad már! – bökött meg Rosa.

- Ja, haladj már, ne pofákat vágj. – nevetett Bella.

Felsóhajtottam, majd egy szuszra elmondtam az egészet.

- Nos, ugye elmentem meglátogatni Natanielt. – mondtam ők pedig bólintottak egyet – És amikor ott voltunk, nagyon fura dolgot csinált. – ráztam meg a fejem, és összeszorítottam a szám.

- Mit? – rökönyödött meg B, majd mind kicsit közelebb hajoltak.

Vettem egy nagy levegőt, majd utána kimondtam.

- Megcsókolt. – temettem bele az arcom a tenyerembe.

- Mi a f… - kezdett bele Rosa, de inkább nem mondta végig, csak leesett állal nézett ránk.

- És mi erről miért csak most szerzünk tudomást?! – háborodott fel Bella.

- Azért mert… - kezdtem el magyarázkodni, de B közbeszólt.

- Jó, ez most mindegy! – csapott rá egyet Bella combjára – Az itt a lényeg, hogy mit csináltál? – kérdezte ravasz mosolyra húzva a száját.

- Hát ez az. – csüggedtem el – Hogy visszacsókoltam.

Mikor kimondtam, hatalmas sikoltozásba kezdtek, és egymás közt pacsiztak.

- Mi ebben ilyen jó? – kérdeztem értetlenül – Én itt elmondom a bajaimat, ti meg leszarjátok! – háborodtam fel.

- Jó, bocs már, csak mi annyira megmondtuk! – kezdett el B ugrándozni, megnyomva az "annyira" szót.

- Mit mondtatok meg? – kérdeztem, mivel csak egyetértően bólogattak. Még Bella is, aki nem rég érkezett.

- Hát, hogy bejössz neki! – nyújtotta ki a nyelvét Rosa.

- Bizony. És még a vak is észrevette. –nevetett fel Bella.

- Mi vaaan? – húztam fel a szemöldököm leesett állal – Miért nem mondtátok sose? – kérdeztem.

- Mindig mondtuk, csak téged nem érdekelt. – válaszolt Bia.

Sóhajtottam és elnéztem a távolba. Nem erre a reakcióra számítottam.

- Na és jól csókol? – kérdezte Rosa kíváncsian – Mindig érdekelt, hogyan csókol egy stréber. – gondolkozott el.

- Ó hát… - gondolkoztam el, majd úgy mondtam ki a következő szavakat, hogy nem hittem el hogy az én számból jönnek – Nagyon… - sóhajtottam fel, és azt is elképzeltem, hogy csorog a nyálam.

A lányok összenéztek és elmosolyodtak.

- De akkor most Castiellel mi van? – kérdezte Bella.

- Hát ő azt mondta, hogy válasszak kettőjük közül. – nyögtem fel keservesen.

- A hétszázát! – mondta tájszólással Rosa – Akkor most mit fogsz csinálni? – kérdezte.

- Na ez egy remek kérdés. – dőltem neki az öreg fa tövének – Azt gondoltam, majd ti elmondjátok. – mosolyogtam rájuk.

- Aha, persze, szeretnéd! – nézett rám lenézően B, mire elnevettem magam.

- Hát igen, eléggé szeretném. – mosolyodtam el még jobban.

- Elég egyszerű. – szólalt meg Bella, mire mind ránéztünk – Azt válaszod, akit szeretsz. – vonta meg a vállát.

- De mi van, ha mindkettőt szeretem? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Akkor azt, akit jobban szeretsz! – válaszolt.

- Emlegetett szamarak. – szólalt meg Rosa, az ajtóhoz nézve. Mind odanéztünk, nekem pedig hevesen kezdett el dobogni a szívem, és éreztem, hogy elpirulok. Castiel és Nataniel léptek ki morcosan az ajtón. Szétnéztek és elindultak különböző irányba. Castiel a kerítés felé, ahová a tanárok nem látnak el, Nataniel pedig egyenesen… Felém.

- Na akkor mi megyünk is. – állt fel B, és őt követték a többiek.

- Mi van?! – kérdeztem reménytelenül – Csak így itt hagytok? – kérdeztem szomorúan.

- Bizony. Sok sikert csajszi. – ütögette meg a vállam Bella, majd elindultak a kisudvar felé.

Felnéztem és láttam, hogy Nataniel már elég közel van hozzám. Mikor odaért a fához, ami alatt ültem, elkezdtem felállni.

- Nem kell. – mondta Nat és a ragasztott orrával leült mellém. Visszahelyezkedtem én is kényelmesen.

- Jobb már az orrod? – kérdeztem, csak hogy mondjak valamit.

- Egyértelműen igen. – nézett le az adott testrészre, és így úgy tűnt mintha kancsi lenne. A látványtól elnevettem magam. Rám nézett.

 Jó újra nevetni hallani. – mosolyodott el kedvesen, amitől a lepkéim újra akcióba kezdtek. Csak elpirultam és hirtelen nem tudtam mit mondani.

- Figyelj… - kezdett bele, majd egy kicsit ő is elpirult.

- Igen? – dőltem kicsit előrébb.

- Ami azt illeti… - mondta – A csókot…

- Ó igen, erről én is akartam veled beszélni. – szóltam bele a mondandójában, de aztán ő intett csendre.

- Had mondjam végig. Nem tudom te hogy vagy vele, de én teljesen komolyan gondoltam. – nézett rám komoly tekintettel és a szeméből láttam, hogy igazat mond. Erre se tudtam mit reagálni, csak döbbentem bámultam rá – Nem vagyok benne biztos hogy… - itt felnevetett – Nem, biztos vagyok benne, hogy nem vetted észre. – nézett rám és apró mosolyra húzta a száját – Azt hogy már ötödikes korom óta szerelmes vagyok beléd. – fejezte be mosolyogva.