Egy kis érdekesség az elejére: nem tudom egyébként hogy hívják Castielt, mert a játékban nem derül ki. Szóval valószínűleg egy blogban olvastam és ott maradt bennem, mert később jöttem rá, hogy nem tudjuk a teljes nevét. Szóval aki olvassa ezt, attól bocsánatot kérek, hogy kopiztam egy kicsit. Ha baj neki írjon, és átírom a nevét :)
Leesett állal és zakatoló szívvel álltam a nagy épület előtt, aminek ajtajában Castiel nézett vissza rám komoly tekintettel. Amy - mint kiderült - csak kíváncsian és értetlenül kapkodta a szemét rólam Castielre és fordítva. Én annyira szorítottam a doboz alját, hogy kilyukadt, de még mindig jobb volt, mintha leejtettem volna, mert úgy éreztem értékes dolgok lehetnek benne.
- Rebi. - szólalt meg Castiel elfojtott hangon és nyelt egy nagyot.
Bólintottam kábán.
- Igen.
- Hogy vagy? - indult el felém, és én azt vártam, hogy megölel, de csak elvette tőlem a dobozt.
- Meg vagyok. - hazudtam - És te? - kérdeztem vissza, nekem mindegy volt miről beszél, csak halljam a hangját.
- Remekül vagyok. - felelte.
- És... - kezdtem bele, de kicsit kínos volt megkérdeznem. Viszont ha már elkezdtem mondani, mondjam végig - Hogy, hogy itt vagy? - kérdeztem hát meg óvatosan.
- Anyáék megengedték, hogy itt maradjak, mert bejött a suli. Aztán ha ballagtam, valószínűleg odébb állok. - indult el befelé a házba.
- Értem. - mondtam halkan, de belül mégis kicsit boldog voltam. Viszont az egész szituáció nekem túl kínos volt. Itt a volt pasim, akivel két hete szakítottam, mert azt hittem elköltözik a városból, de nem, mert most kiderül, hogy mégsem. Ilyenkor mit kéne tennem?!
- Öhm... - szólalt meg mögöttem Amy, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ez is kínos volt - Akkor segítesz még, vagy inkább haza mész? - kérdezte, valószínűleg értette mi a helyzet.
- Persze, adj egy dobozt. - nevettem fel, mire kicsit jobb kedve lett.
- A bátyám nem hagyta, hogy végig mondja, de a nevem Amy Loretta Maddox. - nyújtotta felém a kezét. Én csak álltam mint egy szamár, majd lassan kinyújtottam a kezem. Hány éves lehet ez a lány?
- Akkor gondolom Amy, igaz?
- Nem, igazából csak Cast hív így, én a Lorit szeretem.
- Értem, akkor Lori, milyen dobozt vigyek? - kérdeztem, újra dobozért kunyerálva.
A kezembe nyomott egyet, elküldve a konyhába vele. Ő visszafordult egy ládához és abban kezdett el pakolászni. Én elindultam befelé, majd mikor beértem egy sóhaj kíséretében leraktam a földre az edényekkel teli dobozt. Nem volt sok cuccuk, nyilván csak ketten fognak itt élni. Megfordultam, hogy kimenjek, amikor Castielt találtam magam előtt, nekidőlve a falnak, engem nézve. Teljesen elpirultam és lesütöttem a szemem.
- Nekem nem tudsz hazudni. - mondta. Egyből felkaptam a fejem.
- Mi?
- Látom rajtad, hogy nem vagy jól. - kezdett el felém jönni, majd megállt előttem - Azt akartam elmondani azon az estén, hogy nem fogok elköltözni. - itt rögtön felnéztem rá, bele a szemébe, ő pedig megfogta egy tincsemet és a fülem mögé simította - És remélem nem felejtetted el az üzenetem.
- Én nem... - kezdtem bele.
- Cast, nekem indul a buszom, szóval mennünk kéne. - szólalt meg a hátunk mögött Lori, azaz Amy (nehéz lesz megszokni) karba tett kézzel.
- Jó, jó, várj már. - mordult fel Castiel majd visszafordult hozzám - Majd megbeszéljük később jó? Muszáj elvinnem. - sóhajtott fel.
- Persze menj csak. - mondtam, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy akkor most egyedül fog itt élni?
Ezen gondolkoztam kifele menet, majd akkor is amikor már Castiel bezárta az ajtót. Csak akkor zökkentem ki, mikor elém állt és felemelte a fejem az államnál fogva. Kitágult szemmel néztem, ahogyan közeledik az arca felém, majd csalódottan érzékeltem, hogy csak a homlokomra lehelt egy hosszú csókot, majd végigsimítva a hajamon, elindult, otthagyva engem a ház előtt, kétségbe esetten.
Lassan kezdtem el hazafelé sétálni, majd beérve a folyosónkra, levetettem a cipőm, és egy sóhajjal felmentem a szobámba. A táskám az ágyamon találtam, de nem volt mellette üzenet. Egyből felkaptam a telefonom és tényleg írt B.
Nem voltál itthon, ezért beraktam a szobádba anyudon keresztül.
Majd hívlak este, puszi.<33(K)
Elmosolyodtam, és már alig vártam, hogy kitárgyalhassam velük, Castiel visszaérkezését. Ledőltem az ágyba, de rögtön akkor belépett anya az ajtón.
- Rebi! - mondta lihegve - Hol a fészkes fenében voltál? - kérdezte aggódóan és egyben idegesen.
- Csak sétáltam egyet, hogy kiszellőztessem a fejem.
- De ugye nem lógtál megint? - ijedt meg.
- Dehogy! - ráztam meg a fejem - Rosszul lettem, ezért a diri hazaküldött.
- Az igazgatónő! - javított ki egyből, majd tudatosult benne a tény, hogy betegen küldtek haza - Te jó ég! És jobban vagy? - szaladt oda hozzám, karján a nagy barna táskája himbálózott. Megfogta a homlokom, majd a nyakamat is végig tapogatta.
- Nem vagyok lázas. - szólaltam meg.
- Tényleg nem. - mondta meglepetten.
- Csak simán rossz volt a gyomrom. Lehet a tojás volt romlott. - mondtam. Rossz érzés volt hazudni anyának.
- Ó, értem. Akkor majd reklamálok egyet az árusnak. - mondta dühösen.
- Nem, nem kell! - ijedtem meg, hisz a tojás teljesen ép volt - Csak dobd ki és kész. - feküdtem ki az ágyon.
Anya sóhajtott.
- Jól van, akkor pihengess, de ma már csak este egyél. Addig igyál vizet. - puszilta meg a fejem, és kiment a szobából. Én nyújtózkodtam egyet, és úgy éreztem az agyam teljesen leeresztett. Túl sok minden történt ma. Nem is tudtam felfogni, hogy Castiel visszajött. Igen, vissza költözik.
Hirtelen felültem.
Úr Isten! Castiel itt van! Vissza jött! Jár majd suliba! Egyből megfogtam a fejem és kétségbe estem. Hogyan fogok a szemébe nézni? Teljesen félreértettem. Az egész az én hibám volt! Nem kellett volna annyit rinyálnom, akkor nem lett volna probléma!
Fogtam a párnám és az arcomhoz szorítottam, majd sikítottam egy nagyot. Ez nem lehet igaz! Gyorsan felkaptam Klaust a földről.
- Te egész végig tudtad, igaz? - kérdeztem meg tőle - De még sem szóltál! - szidtam le.
Ő nem mondott semmit, csak nézett rám gülü szemekkel.
- Olyan szerencsétlen vagyok. - kezdtem el ütögetni a fejemhez a plüss delfint. Majd újra kidőltem az ágyon.
Reggel hatalmas gyomorgörcsel indultam el suliba. Este skypoltam Biáékkal, elmondtam nekik mindent elejétől a végéig kétszer, majd válaszolgatva a kérdéseikre, elkezdtem tanulni, aztán zuhanyozni, és azzal a lendülettel lefeküdtem aludni is. De nem igazán jött össze. Egész végig Castiel szavai forogtak az agyamban. "Remélem nem felejtetted el az üzenetem". Hát hogy felejtettem volna el? Megszorítottam a papír darabot a zsebemben, majd sóhajtottam egyet. Nem lesz semmi probléma. Reggel olyan korán felébredtem, hogy volt időm megcsinálni a fejemmel ugyanazt mint tegnap. A különbség csak annyi volt, hogy felkötöttem a haja lófarokba. Újra útnak indultam és a nyomás a hasamban és a lepkéim csapkodása nem maradt abba, csak jobban erősödött, ahogy közeledtem a suli felé. A parkolóban megláttam Castiel motorját és egy pillanatra megtorpantam, a szívem is kihagyott egy ütemet. Aztán elnéztem, megráztam a fejem, vettem két mély levegőt és besétáltam a suliba. Feszülten mentem végig a folyosón, sokszor megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, és haza sprintelek. Egyszer még meg is álltam, de egy mögöttem lévő gyerek nekem jött, ezt pedig égi jelnek véve tovább mentem a folyosón. Mikor beléptem a tanterem küszöbén meg is torpantam, olyan látvány fogadott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése