31. - Kétely

Miután Castiel kimászott a szobámból, egy hatalmas sóhajtás kíséretében hátravetettem magam az ágyon. Na, ezt jól megcsináltam. Mit fogok mondani Natanielnek? És Castiellel mi lesz? Újra összejövünk, vagy mi? Beletúrtam a hajamba. Sose voltam még ilyen helyzetben, fogalmam sincs mit kéne csinálnom. Felültem. Még mindig éreztem Castiel illatát magamon, ami rám ragadt, mikor hevesen magához ölelt. Megérintettem a számat. Annyira hiányzott a csókja, és most hogy újra meg tudtam csókolni, arra késztetett, hogy elpiruljak. Castiel csókol a legjobban ezen a világon, és ezt senki nem cáfolhatja meg. Majd eszembe jutott Nataniel, amikor az ajkaink összeértek, és úgy illeszkedtek egymáshoz, mintha így lettünk volna teremtve. Az ő gyengéd és édes csókja a teljes ellentéte volt Castiel heves és forró csókjának. Megfogtam a fejem és nyögtem egy nagyot. Miért gondolkozok egyáltalán ilyeneken? Tudom kit szeretek, és tudom, kit akarok. Vagy… Mégsem? Ahogy belegondolok a Nataniellel együtt töltött percekre a szívem hevesen dobogni kezd. Nem értem, hisz nem kéne ilyen hatást keltenie. Nem szeretem, egyszerűen nem szerethetem! Azzal csak mindent megbonyolítanék. Mert Castielt is szeretem. Tételezzük fel, hogy eljutok arra a megállapításra, hogy mindkettejükbe szerelmes vagyok. Kit szeretek jobban? Kit választanék? Felálltam, mert felidegesített, hogy nem tudtam a választ. Bementem a fürdőbe és egyesével kezdtem el beledobálni a ruháimat a szennyesbe. Azt hiszem Castielt választanám. De mikor erre gondolok, eszembe jut Nat mosolygós arca, majd a csalódott is, mikor megtudja, mi történt. De mi is történt? Gyakorlatilag semmi. Igen, semmi nem történt, azon kívül, hogy csókolóztam Castiellel. Nem jöttünk újra össze, se semmi, csak elmondta, hogy ad választási lehetőséget. És nekem pedig el kell döntenem, kit szeretek jobban. Beléptem a zuhanykabinba, majd ledöbbentem. Kimondtam. Szeretem mindkettejüket. Nekidőltem a hideg üvegnek, amitől borzongás futott át rajtam. Sóhajtottam. Mekkora idióta vagyok! Pont a legjobb barátomba kell beleszeressek, úgy hogy közben szeretem a volt pasimat is. A leglogikusabb lépés az lenne, hogy újra összejövök vöröskével, de mióta cselekszem logikusan? Megeresztettem a csapot, és a meleg víz nagy erővel kezdett rám zúdulni. Elkezdtem mosakodni, közben azon agyaltam, mit szólnának hozzá a többiek. Igen! Ez az. Meg fogom kérdezni őket, és biztosan segítenek majd választani. De miket beszélek? Nem nekik kell dönteni, hanem nekem. Lemostam magamról a habot és kiszálltam a hidegbe. Nem tudom minek zuhanyoztam le újra, de jól esett kicsit kitisztítani a fejem. Újra felettem a pizsimet, amit gondolkodás nélkül beledobtam a szennyesbe, pedig tiszta volt. Bementem a szobába és leültem az ágyra. Már nem tudtam olvasni, mert elszaladt az idő. Leraktam a könyvet az éjjeliszekrényre, majd a kezembe fogtam a jó öreg plüss delfinemet, Klaust. Magam elé tartottam.

- Mondd meg, mit tegyek? – kérdeztem kétségbeesetten. Persze most sem válaszolt. Leraktam a párnám mellé és bebújtam a paplan alá. Lekapcsoltam a villanyt, és a takarót átölelve aludtam el.

- Ah, utálom a szerdát. – mormoltam egy kekszet rágcsálva amit Kentin adott még a suli előtt Rosának.

- Én se vagyok oda érte. – mondta nyomott hangon, a padot fejelve.

Én könyökölve szenvedtem a padban várva, hogy jöjjön a tanár. Első két óra biosz, ugyanazzal a tanárral. Elbeszélgetnék azzal, aki összeállította ezt a borzalmas órarendet. Miért kell a szerencsétlen tízedikeseket kínozni? Nyögtem egyet és én is lehajtottam a fejem. Az volt a szerencsém, hogy a biosz egy másik teremben van, így Rosa és B mellett ülhettem, a szélen meg Kentin szenvedett mindig. Bár igaz, hogy dogáknál mindig egymásnak segítünk, mert ugyanazt a csoportot írjuk. Még a puskákat is együtt szoktuk gyártani. Kinyújtottam a kezem és megint eszembe ötlött a tény, hogy ma Nataniellel és Castiellel is találkozok. Még egyikük se ért be, pedig Nat már jön suliba. Castieltől pedig már megszoktam a késést. Éppen beletúrtam a hajamba, mikor bejött az igazgató helyettes.

- Figyeljetek egy kicsit! – mondta hangosan, mire nagyjából mindenki elcsendesedett. A tanárnő csak bólintott egyet, majd nekikezdett a mondandójának – Jó hírt hoztam. – mosolyodott el, mire mindenki jobban hegyezte a fülét – Losonczy tanárnő ma nincs itt, ezért Hartai tanárnővel lesztek. – mondta és még szélesebben elmosolyodott, mikor mindenki egyesével kezdett el ujjongani. Tudni illik ugyan, hogy Hartai az egyik legjobbfejebb tanár a suliban, nekünk pl. angolt tanít, habár van öt angol tanárunk, mivel angol tagozatos a suli. Szóval a 18 angol órámból három vele van. És ha ő helyettesít, az egyenlő a semmittevéssel. Felpezsdülten álltam fel és fújtam ki a levegőt. A borzalmas fáradt reggelemet, ez tökéletesen kompenzálja. Még vagy tíz percig beszélgettünk a lányokkal, mikor bejött Hartai a rövid göndör hajával és széles mosolyával.

- Na gyerekek, arra gondoltam, hogy az utolsó meleg napon ki lehetne menni. – vetette fel ötletként, majd mindenki összenézett és egy vállrándítással jeleztük, hogy nekünk oké.

Feltettem a napszemüvegem, és felvettem a kardigánom. Most már hosszú csőnadrágban jöttem suliba, nem mertem megkockáztatni a rövidebbet. De mikor kiértünk, rájöttem, hogy meg lehetett volna, mert a nap hét ágra sütött. Elindultunk a lányokkal a nagy fa tövébe, és mikor odaértünk letelepedtünk alá a zöld fűbe.

- Voltál bent Natnál? – kérdezte meg B. Rögtön elvörösödtem.

- Igazából, van valami, amit el szeretnék mondani… - mondtam elfojtott hangon.

A lányok kíváncsian néztek rám, jelezve, hogy kezdjem el mondani.

- De ne akadjatok ki nagyon! – mondtam grimasszal az arcomon.

- Nem fogunk, de mondjad már! – bökött meg Rosa.

- Ja, haladj már, ne pofákat vágj. – nevetett Bella.

Felsóhajtottam, majd egy szuszra elmondtam az egészet.

- Nos, ugye elmentem meglátogatni Natanielt. – mondtam ők pedig bólintottak egyet – És amikor ott voltunk, nagyon fura dolgot csinált. – ráztam meg a fejem, és összeszorítottam a szám.

- Mit? – rökönyödött meg B, majd mind kicsit közelebb hajoltak.

Vettem egy nagy levegőt, majd utána kimondtam.

- Megcsókolt. – temettem bele az arcom a tenyerembe.

- Mi a f… - kezdett bele Rosa, de inkább nem mondta végig, csak leesett állal nézett ránk.

- És mi erről miért csak most szerzünk tudomást?! – háborodott fel Bella.

- Azért mert… - kezdtem el magyarázkodni, de B közbeszólt.

- Jó, ez most mindegy! – csapott rá egyet Bella combjára – Az itt a lényeg, hogy mit csináltál? – kérdezte ravasz mosolyra húzva a száját.

- Hát ez az. – csüggedtem el – Hogy visszacsókoltam.

Mikor kimondtam, hatalmas sikoltozásba kezdtek, és egymás közt pacsiztak.

- Mi ebben ilyen jó? – kérdeztem értetlenül – Én itt elmondom a bajaimat, ti meg leszarjátok! – háborodtam fel.

- Jó, bocs már, csak mi annyira megmondtuk! – kezdett el B ugrándozni, megnyomva az "annyira" szót.

- Mit mondtatok meg? – kérdeztem, mivel csak egyetértően bólogattak. Még Bella is, aki nem rég érkezett.

- Hát, hogy bejössz neki! – nyújtotta ki a nyelvét Rosa.

- Bizony. És még a vak is észrevette. –nevetett fel Bella.

- Mi vaaan? – húztam fel a szemöldököm leesett állal – Miért nem mondtátok sose? – kérdeztem.

- Mindig mondtuk, csak téged nem érdekelt. – válaszolt Bia.

Sóhajtottam és elnéztem a távolba. Nem erre a reakcióra számítottam.

- Na és jól csókol? – kérdezte Rosa kíváncsian – Mindig érdekelt, hogyan csókol egy stréber. – gondolkozott el.

- Ó hát… - gondolkoztam el, majd úgy mondtam ki a következő szavakat, hogy nem hittem el hogy az én számból jönnek – Nagyon… - sóhajtottam fel, és azt is elképzeltem, hogy csorog a nyálam.

A lányok összenéztek és elmosolyodtak.

- De akkor most Castiellel mi van? – kérdezte Bella.

- Hát ő azt mondta, hogy válasszak kettőjük közül. – nyögtem fel keservesen.

- A hétszázát! – mondta tájszólással Rosa – Akkor most mit fogsz csinálni? – kérdezte.

- Na ez egy remek kérdés. – dőltem neki az öreg fa tövének – Azt gondoltam, majd ti elmondjátok. – mosolyogtam rájuk.

- Aha, persze, szeretnéd! – nézett rám lenézően B, mire elnevettem magam.

- Hát igen, eléggé szeretném. – mosolyodtam el még jobban.

- Elég egyszerű. – szólalt meg Bella, mire mind ránéztünk – Azt válaszod, akit szeretsz. – vonta meg a vállát.

- De mi van, ha mindkettőt szeretem? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Akkor azt, akit jobban szeretsz! – válaszolt.

- Emlegetett szamarak. – szólalt meg Rosa, az ajtóhoz nézve. Mind odanéztünk, nekem pedig hevesen kezdett el dobogni a szívem, és éreztem, hogy elpirulok. Castiel és Nataniel léptek ki morcosan az ajtón. Szétnéztek és elindultak különböző irányba. Castiel a kerítés felé, ahová a tanárok nem látnak el, Nataniel pedig egyenesen… Felém.

- Na akkor mi megyünk is. – állt fel B, és őt követték a többiek.

- Mi van?! – kérdeztem reménytelenül – Csak így itt hagytok? – kérdeztem szomorúan.

- Bizony. Sok sikert csajszi. – ütögette meg a vállam Bella, majd elindultak a kisudvar felé.

Felnéztem és láttam, hogy Nataniel már elég közel van hozzám. Mikor odaért a fához, ami alatt ültem, elkezdtem felállni.

- Nem kell. – mondta Nat és a ragasztott orrával leült mellém. Visszahelyezkedtem én is kényelmesen.

- Jobb már az orrod? – kérdeztem, csak hogy mondjak valamit.

- Egyértelműen igen. – nézett le az adott testrészre, és így úgy tűnt mintha kancsi lenne. A látványtól elnevettem magam. Rám nézett.

 Jó újra nevetni hallani. – mosolyodott el kedvesen, amitől a lepkéim újra akcióba kezdtek. Csak elpirultam és hirtelen nem tudtam mit mondani.

- Figyelj… - kezdett bele, majd egy kicsit ő is elpirult.

- Igen? – dőltem kicsit előrébb.

- Ami azt illeti… - mondta – A csókot…

- Ó igen, erről én is akartam veled beszélni. – szóltam bele a mondandójában, de aztán ő intett csendre.

- Had mondjam végig. Nem tudom te hogy vagy vele, de én teljesen komolyan gondoltam. – nézett rám komoly tekintettel és a szeméből láttam, hogy igazat mond. Erre se tudtam mit reagálni, csak döbbentem bámultam rá – Nem vagyok benne biztos hogy… - itt felnevetett – Nem, biztos vagyok benne, hogy nem vetted észre. – nézett rám és apró mosolyra húzta a száját – Azt hogy már ötödikes korom óta szerelmes vagyok beléd. – fejezte be mosolyogva. 

30. fejezet - A vita

Sziasztok! Egy amolyan "bejelenteni való". Sokat gondolkoztam ezen az "érdekességek" dolgon, és nem hiszem, hogy magamtól kéne csinálnom. Arra gondoltam, abból állna ez a bejegyzés, hogy kérdeztek valamit, rólam, vagy a történetről, és akkor azokban fogok válaszolni. Az az egy kérésem lenne, hogy ha akarsz/akartok ilyet, azt jelezzétek és facebookon üzenetben, vagy itt hozzászólásban, vagy akár cseten, de tudjak róla, és a kérdések is ide mehetnek.:) Nem tudom mennyire jó ötlet, csak nekem így egyszerűbbnek tűnik, legalább tudom mit gondoltok "érdekességnek" :D Na puszi, most pedig a 30. fejezet <3

- Látom, nagyon örülsz nekem. - nevetett fel gúnyosan.

- Hát persze. - feleltem és megforgattam a szemeimet - Tudod, nem kéne rászoknod, hogy minden este bemássz...

- Kuss. - szólalt meg, majd úgy hagyva az ablakot, és mindent felém lépett egyet, megfogta két kezével az arcomat és erőteljesen megcsókolt. Teljesen ledöbbentem. Ez meg mit akar jelenteni? Mérgesnek kéne lennem rá, ehelyett itt csókolózok vele. De annyira hiányzott. Közelebb léptem és beletúrtam vörös hajába. A megkönnyebbülés, hogy újra mellettem van, és újra szorosan ölel, azt váltotta ki, hogy majdnem elsírtam magam. Olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna a másik felem, mintha a bennem tátongó űr megszűnt volna. Abban a másodpercben jöttem rá, hogy őt szeretem. Csak őt és senki mást. Majd beugrott Nataniel arca, aki közelebb hajol hozzám, a gyengéd csókjai és a puha ujjai simogatása. Azonnal elhúzódtam. Mekkora liba vagyok! Egy nap két emberrel is elkezdtem smárolni, ráadásul az egyik az exem, a másik meg a legjobb barátom. Döbbenten fogtam meg a szám, majd nem foglalkozva Castiel döbbent és csalódott arckifejezésével, leültem az ágyra, és beletúrtam a hajamba. Nem tudtam mit tegyek. Visszajött Castiel; itt van, újra az osztálytársam, újra vele leszek minden nap, és most újra csókolóztam vele. Előtte meg a legjobb barátommal. Mélyen felsóhajtottam, majd azt éreztem, hogy Castiel leül mellém.

- Minden rendben? – kérdezte kíváncsian, mire felnéztem.

Csak belenéztem a szemébe és nem szóltam semmit. Hogyan mondhatnám el ezt Natanielnek? Ha most újra együtt leszünk Castiellel, mit fog gondolni? Előtte meg vele csókolóztam. Hogy tudnék a szemébe nézni? Lehajtottam a fejem és még egy mélyet sóhajtottam. Hogy fogom ezt az egészet megoldani?

Az ujjaimat tördeltem és azon agyaltam, hogyan mondjam el Castielnek. Nem is tudom melyiküknek rosszabb bevallani az igazat; Natanielnek, hogy Castielt szeretem, vagy Castielnek, hogy csókolóztam Nataniellel? Valószínűleg az utóbbi. Még latolgattam volna az esélyeimet arra, hogyan tudnék megszökni Egerből, amikor Castiel megelégelte a csendet, és az államnál fogva felemelte a fejem. Belenéztem komoly szemébe és elpirultam. Annyira hiányzott. Legszívesebben nem foglalkoztam volna az egésszel, csak hozzá bújtam volna. De nem akartam neki hazudni.

- Figyelj… - kezdtem bele, de feltartotta a kezét.

- Te figyelj! – mondta. Egy kis szünet után felsóhajtott és belekezdett – Szeretlek. – nézett a szemembe, mintha azt várná nem értem meg. Tulajdonképpen, tényleg nem akart eljutni a tudatomig, amit mondott – Megértem miért küldtél el. Megértem a szakítást. – nézett el és összeráncolta a szemöldökét, mintha gondolkozna – És tudom, hogy te is ugyan úgy érzel még. – nézett újra mélyen a szemembe – Szóval a döntés csak a te kezedben van. Akárhogy döntesz, nekem jó. – megrázta a fejét – Azaz egy esetben nem jó, de megértem, ha nemet mondasz. – nevetett fel – Na jó, annyira nem fogom megérteni, de majd beletörődök. Mondjuk. – mosolyodott el, majd megint komoly lett az arca – A lényeg, amit el akarok mondani, az az, hogy akármit mondasz, én ugyanúgy itt leszek, mert csak érettségi után mehetek külföldre. – húzta el a száját, amolyan, ez van stílusban, de én már tudtam miért nem mehet. Egy pillanatra megláttam a szomorúság egy jelét az arcán, és a szeme is furcsán megcsillant. Majd újra felvetette komoly álcáját – Ennyi, amit el akartam mondani. – sóhajtott.

Csak ültem bambán és nem tudtam mit mondani. Azt mondja, hogy szeret. Hogy újra kezdené. Majd hirtelen megindulásból elkezdtem beszélni.

- Most te figyelj jól. – mondtam komolyan, mire kicsit kíváncsi fejet vágott – Félek, hogy hogyan fogsz reagálni, és attól is félek, hogy ha elmondom, talán meggondolod magad. – itt szóra nyitotta a száját, de belé fojtottam a szót – De nem akarok neked hazudni. – itt vettem egy mély levegőt – Ma, amikor betörted Nat orrát. – néztem rá szúrós szemekkel – Elmentem meglátogatni a kórházba. – a kezem remegett és izzadt a tenyerem. Féltem kimondani a következő szavakat – És akkor megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam. – fejeztem be a mondandómat, és éreztem, hogy kicsivel könnyebb a szívem.

Azonban, mikor ránéztem Castielre, egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Sőt mérgesnek sem. Pár másodpercig vártam, hogy reagáljon valamit, de csak csendben ült mellettem és az arcomat fürkészte. Majd apró mosolyra húzta a száját.

- Tudom. – felelte végül, mire leesett állal bambultam rá.

- Mi? – értetlenkedtem – Honnan?

Sóhajtott.

- A diri azzal a feltétellel tartott benn, ha bemegyek hozzá bocsánatot kérni. – forgatta a szemeit. Persze én tudtam az igazságot. Megint kicsit megsajnáltam, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult.

- És…? – kezdtem bele, mert az egészből nem értettem semmit.

- Hát elmondta. – nevetett fel, mintha nem lenne egyértelmű.

Este hat óra, kórház, Castiel szemszög.

Kelletlenül álltam meg a szöszi ajtaja előtt. Ennél sokkal hasznosabban is tölthetném az időmet. Sóhajtottam egyet, majd bosszúsan kivágtam az ajtót és beléptem rajta. A szemem rögtön megtalálta Natanielt, és a vén trottyot is a sarokban, aki az újságát olvasva elhűlten nézett fel rám. Nem érdekelt, csak hamar el akartam intézni a dolgokat.

Ránéztem szöszire. Meglepettnek tűnt, és a szemében láttam, az én döbbent arckifejezésemet.

- Na mi van? – kérdeztem gúnyosan, mert már untam a csendet.

- Ezt inkább nekem kéne kérdeznem. – válaszolta komolyan, és feljebb ült az ágyon. Tekintete végig engem követett. Ránéztem a betört orrára, és egyáltalán nem éreztem sajnálatot, se megbánást, vagy akármit azokból, amit a diri magyarázott nekem. Miután nem feleltem semmit, csak sóhajtott egyet.

- Szóval a diri elküldött, hogy kérj bocsánatot. Vágom. Na, kezdj neki, borulj térde, masszírozd a lábam, nyald ki a seggem, vagy akármi, csak haladj már, mert rossz látni a képed. – fintorodott el, de nem fordította el a fejét. Meglepett a merészsége. Elmosolyodtam. Úgy látszik, nem félti újra műttetni a törött orrát.

- Na, te seggdugasz. – tettem fel a lábam az ágya szélére, és rákönyököltem a térdemre – Várhatod, hogy valaha is bocsánatot kérjek, maximum egy monoklival tudok szolgálni. – mondtam halál komolyan, közben pedig teljesen nyugodt voltam. Tetszett, hogy végre merészebb egy kicsit, persze ezt nem mutattam ki. Belül így is mosolyogtam.

Hangosan felnevetett.

- Seggdugasz? Ennél nem tudsz jobbat? – forgatta a szemeit.

- Kuss. – mondtam mély és komoly hangon, mire rám nézett és kicsit meghökkent. Persze utána visszatért a komoly arcához – Rohadtul nincs kedvem veled szórakozni, szóval tudjuk le gyorsan a dolgokat, és már mehetnék is. – húztam fel a szemöldököm – Gondolom neked is kellemesebb lenne. – nevettem el magam, majd válaszra nem várva elindultam kifelé. Még visszaszólt valamit.

- Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki ma meglátogatott. – visszafordultam és kérdőn néztem rá.

- És ez engem hol érdekel? – tártam ki karjaim, majd egy gúnyos nevetés után, újra megfordultam.

- Rebi volt itt, ha érdekel. – mondta, mintha csak a mai hírekről beszélne. Megtorpantam, majd rájöttem, hogy természetes, hogy be akar jönni a legjobb barátjához. Akinek betörtem az orrát. Tudom, hogy ezért még nagyon kapni fogok. Újra elindultam, mire megint megszólalt. Már kezdett kicsit idegesíteni.

- Megcsókoltam. – mondta gúnyosan, mert tudta, hogy megtalálta a gyenge pontom. Rögtön megtorpantam. Megcsókolta… Legszívesebben ott helyben szétvertem volna a fejét, ahogyan azt illik. Azonban muszáj voltam türtőztetni magam. Ökölbe szorítottam a kezem és lehunytam a szemem. Nyugi Castiel. Tuti csak kamuzik, hogy húzza az agyam. Nem kell neki hinni.

- És képzeld, még vissza is csókolt. – nevetett fel, élvezte, hogy kínozhat. Lassan megfordultam, tekintetemtől egy másodpercre megriadt.

- Hazudsz. – mondtam komoran és egyszerűen.

- Ugyan, miért hazudnék ilyeneket? – húzta fel a szemöldökét, majd miután nem kapott választ folytatta – Te is tudod milyen, mikor néha aprókat harap a szádba véletlenül, nem? Szerintem aranyos, még csak észre sem veszi. – húzta ravasz mosolyra a száját, nálam pedig elszakadt a cérna. Elképzelve, ahogy ez a gyökér az én törpémet… Felment bennem a pumpa. Sebes léptekkel száguldottam oda Natanielhez, és a hálójánál fogva megemeltem, közel az arcomhoz az övét.  Majd megemeltem a kezem, hogy behúzzak neki egyet, mikor észhez tértem. Ez volt a terve. Nem tehetem meg, hacsak a suliban nem akarok maradni. Ezek után pedig muszáj lesz. Lassan eltoltam egy kicsit magamtól.

- Örülj, hogy élsz. – szinte köptem a szavakat, majd visszadobtam az ágyába szöszit, és dühösen elviharzottam.

Castiel és Rebi, a hálóban este, Rebi szemszög

Megrökönyödve néztem Castielre. Hogy érti, hogy tudja? Kitől tudta meg? Vagy honnan? Szóra nyitottam a számat, de nem jött ki belőle hang. Majd ő apró mosolyra húzta a száját.

- A drága Nataniel mondta el. – felelt a fel nem tett kérdésemre gúnyosan.

Csak nyeltem egyet, és elképzeltem, mi lehetett ott, mikor Castiel megtudta az igazat.

- De ugye nem… - kezdtem bele, de megértette mire gondoltam.

- Nem bántottam. – sóhajtott fel, és elfordította a fejét. Ez a mozdulat is olyannyira rosszul esett a szememnek, hogy legszívesebben, fogtam volna az arcát, és úgy szemléltem volna órákig – Bár szerettem volna. – sóhajtott fel. A bizarr helyzet ellenére felnevettem.

- Örülök. – feleltem, mire felnézett rám és elmosolyodott.

- Nem haragszol rám? – kérdezte komolyan, kis kutya tekintetekkel.

- Hát persze hogy haragszom. – válaszoltam komoran, mire az ő könnyedebb arca is komorabbra váltott – De ami megtörtént, megtörtént. Ismerlek annyira, hogy tudjam, nem fogod megbánni. – sóhajtottam – És nem is várom el.  – néztem a szemébe. Meglepettnek tűnt – Csak ígérd meg, hogy több barátom képét nem vered be! – ereszkedett le a vállam, és átváltottam könyörgésbe, már amennyire lehet ezt annak nevezni. Felnevetett.

- Ígérem, nem nyúlok a barátaidhoz. – hajolt közelebb – Sőt még a szöszidhez sem. – húzta el a száját.

És hogy miért bocsátottam meg? Én magam se tudtam a rendes okát, de valószínű volt, hogy Castiel nem lesz ilyen ideges egy kis vita miatt. Biztos voltam benne, hogy Nat keze is erőteljesen benne van a dologban.

- Nézd… - váltott komolyra vöröske – Én megértem, ha nem engem választasz. Megértem, ha ezek után nem akarsz velem lenni. – nézett a szemembe, az pedig a szívemig hatolt – De tudom, hogy engem jobban szeretsz, mint Natanielt. – fejezte be, majd közelebb hajolt és megpuszilta a homlokom. Aztán felállt, végigsimítva a hajamon, és eltűnt az éjszakában.

  

29. fejezet - Új infók

Ez kínos volt. Nagyon kínos. Tuti, hogy Nat szülei mindent végig néztek, és ha eljöttek a kórházból az egészet elmondják anyának. Beletemettem az arcom a tenyerembe és felnyögtem. Ez nem lehet igaz! Miért csókoltam vissza? Miféle elmezavarom van nekem? Dühösen indultam el újra, majdnem nekimenve egy biciklisnek, de nem nagyon érdekelt. Teljesen felidegesítettem magam. Szeretem Castielt, megtennék bármit, hogy vele lehessek... Vagy nem? Elgondolkoztam. Elvégre nekiesett a legjobb barátomnak. Ez már egy nyomós ok, hogy inkább elfelejtsem. De ha egyszer nem megy! Leguggoltam a járda közepén és megfogtam a fejem. Miért kellett annak a hülyének megcsókolnia? Így teljesen összezavart. Most már magamban sem lehetek biztos. Muszáj lesz beszélnem valakivel, különben szétszakad a fejem. Elvégre nem szerethetem Natanielt. A gondolatmenetemet egy gúnyos nevetés zavarta meg. Felnéztem és Viktort láttam meg, ahogyan eltakarja a napot előlem.

- Mit akarsz? – kérdeztem nem túl bájosan.

- Én ugyan semmit, te guggolsz itt, mint egy bolond. – vette ki a zsebéből a cigit, és kezdte el keresni a gyújtóját. Felálltam.

- Nem vagyok rád kíváncsi. – fordultam meg is indultam útnak.

- Hé, várj már! – kiáltott utánam. Megálltam és türelmetlenül hátra néztem.

- Mi van? – ráncoltam a homlokom.

- Mi van már a vörösöddel? – ért oda hozzám, szájában a cigi, közben még mindig a gyújtót kereste.

- Semmi. És ha tudnád visszajött. Sőt, ugyanoda jár, mint én… - mondtam, de inkább magamnak, és ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Castiel ismét az osztálytársam lett. Elfogott a gyomorgörcs, ahogy belegondoltam, hogy egy légtérben leszek vele és Nataniellel. Te jó ég, mi lesz ott! – Bár azt még mindig nem tudom, miért nem maradt külföldön. – mondtam őszintén, mert tényleg fogalmam se volt.

- Nem egyértelmű? – nevette el magát Viktor – Persze, hogy itt hagyták Castielt, ha még a suli is bejött neki. Mit gondoltál, magukkal viszik a legnagyobb nyűgüket? – mondta és újra felnevetett gúnyosan.

- De hát te… - kezdtem bele – Te azt mondtad, biztos, hogy elmegy! És ha egyszer kirúgták, hogy jöhetett vissza? – ráztam meg a fejem, mert én magam se értettem. Viktor újra felnevetett és már kezdett idegesíteni.

- Jaj, drágám, csak nem gondoltad, hogy Maddox hagyja kirúgatni a fiát bárhonnan is? – találta meg végre a gyújtóját, és el is kezdte szívni a cigijét. Én csak fintorogtam, de inkább nem szóltam semmit.

Igaza volt. Amilyen pénzes családból származik Castiel, és amekkora botrány lett ez volna a család számára, tuti eltusolták az ügyet. Most már minden világos. Kivéve egy dolgot.

- De akkor is! Castiel ha kap egy ilyen lehetőséget, tuti kimenne zenélni. Nem hagyná, hogy a szülei döntsenek.

- Te tényleg elmefogyatékos vagy? – mondta Viktor megemelt hangon és kifújta a füstöt – Persze, hogy nem vitték magukkal, még ha akart volna se. Ő a család szégyene, mindenféleképpen megoldották a helyzetet, nekem elhiheted. – szívott bele egyet a cigijébe.

Elgondolkoztam. Castiel vajon tényleg ilyen családban él? Hirtelen elkezdtem sajnálni, és a haragom is alább hagyott. Aztán beugrott valami.

- És te ezeket honnan tudod ilyen jól? – szegeztem neki a kérdést összeszűkült fejjel. Ismét felnevetett.

- Ki nem néznéd belőlem, de Castiel legjobb barátja voltam. – mondta nekem pedig leesett az állam. Meg is álltam pár másodpercre és csak emésztettem az új infót. Majd tovább futottam Viktorhoz.

- Nekem erről miért nem mesélt? – háborodtam fel.

- Már hogy mesélt volna? – nézett rám lenézően – Te utálsz, én utálom őt, közben el akartalak happolni tőle… Meg aztán ki akarná elmesélni az egész sztorit? – szívta el teljesen a cigit, majd egy kukához dörzsölve, beledobta. Újra a gondolataimba mélyedtem volna, ha nem áll meg hirtelen.

- Mész? – kérdeztem csalódottan, mert annyi mindenre voltam még kíváncsi.

- Ennyire fogok hiányozni? – vigyorodott el, mire csak forgattam a szemeim – Igen megyek próbára. – mondta unottan.

- Tudod… - kezdtem bele – Nem is vagy te olyan rossz fej. – dőltettem félre a fejem és néztem rá. Meglepett arcot vágott, majd észbe kapott és megint gúnyosan elvigyorodott.

- Na nem mondod, cica. – nyalta meg a száját, majd egy aprót beleöklözött a vállamba és elment az ellenkező irányba.

Kíváncsian néztem utána, mert valami azt sugallta, több van Viktorban, mint amit mutat magából.

Tovább mentem az úton, egészen hazáig, és csak néhányszor sikoltottam fel egy-egy kutyánál, akik felugattak mellettem. Már javában sötétedett én pedig valamiért féltem kint maradni tovább. Szinte lihegve rontottam be az ajtón és csuktam be magam után. Többen nem nézek horror filmet, de mással, se egyedül. Levettem a cipőm és előrementem a konyhába, ahonnan finom illatok szállingóztak.

- Mi a vacsi? – pattantam fel a pultra és elvettem egy kerek almát a kosárból.

- Lasagna. – mondta anya dalolva, közben valamit kavargatott, és a csípőjét mozgatta ide-oda.

- Mi ez a jó kedv? – kérdeztem én is felvidulva.

- Á, semmi. – mondta, majd elkezdett dúdolgatni. Gyanús volt ez nekem. Le is pattantam a pultról és odamentem anya mellé.

- Na! – nyaggattam – Mond már el!

- Nem! – válaszolta egyszerűen, bágyadt mosollyal.

- Fizetésemelés?

Megrázta a fejét.

- Cipő kiárusítás? – ráncoltam a szemöldököm.

- Nem! – mondta röviden.

- Ingyen wellness jegyek? – mondtam egy újabb próbálkozásom.

Megint csak megrázta a fejét.

Majd elgondolkoztam. Bágyadt tekintet, fura táncika, dudorászás meg dalolászás…

- Szívtál? – mondtam két oktávval mélyebben, szinte kiabálva. Azonnal megállt a fakanál a kezében és hitetlenkedve nézett rám.

- Dehogy! – rázta meg a fejét.

- Ah… - türelmetlenkedtem, majd egyik kezemet csípőre téve, másikkal a pultnak támaszkodva elkezdtem gondolkozni. Pár percig beletelt, mire felvilágosodtam.

- Randi?! – örültem meg.

Csak összeszorította a száját és próbált nem mosolyogni.

- Tudtam! – kezdtem el ugrálni és mutogatni rá két kézzel – Tudtam! – mondtam ismét.

- Jó, jó, csak halkabban! – csitítgatott, majd levette a tűzről az edényt.

- Éééés, ki az a szerencsés? – fordítottam el a fejem, és úgy vigyorogtam, mint egy jóllakott lajhár.

- Nem ismered… - kezdett bele boldogan – A munkahelyemen ismertem meg. – mosolyodott el még szélesebben.

- Neve van? – pattantam oda hozzá. Egy lehetséges apuka!

- Józsi. – pirult el, és úgy mondta ki a nevét, mintha ott állna előtte.

- De jó. – vigyorogtam.

Még vacsora közben is Józsiról beszéltünk. El sem hiszem, hogy anya végre talált magának valakit. Facebookon lecsekkoltuk az összes képét, és megállapítottuk, hogy nagyon sármos. Fotós, és a képeit elnézve nagyon tehetséges. Eszembe jutott az én régi fényképező gépem, ami még mindig az asztalomon hevert porosan. Azaz nem porosan, mert letakarítom, de nem igazán használom.

Vacsi után gyorsan lezuhanyoztam és fogat mostam. Ez a lasagna azt hiszem az egyik kedvencem lesz. Teli hassal ültem be az ágyba, felkapcsolva az éjjeli szekrényemet és elkezdtem olvasni a kedvenc könyvemet, az SzJG-t, és annak is az ötödik részét. Már vagy hatodjára olvasom újra az egész sorozatot. Kinyitottam a könyvet és beleszagoltam. Imádtam az illatát, és a samponom keveredésével kellemes illatok lengték körül a fejem. Élvezettel csúsztam lejjebb és éreztem, hogy leborotvált lábamon milyen fura érzés a puha takaró. Kényelmesen elhelyezkedtem és elkezdtem olvasni az első sorokat. Már vagy a második oldalnál jártam mikor kopogást hallottam. Felsóhajtottam. Letettem a könyvet magam mellé, benne az aláírt SzJG-s könyvjelzővel, és felálltam. A hideg kellemetlenül csípte meg a lábamat, a meleg takaró után. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam, de nem állt ott senki. Hirtelen megijedtem, mert azt hittem eljött értem egy kopogó szellem, ám mikor újra hallottam a kopogást és a káromkodást az ablakból egy kicsit megnyugodtam. Egészen addig, amíg oda nem mentem az ablakhoz, és ki nem nyitottam.

- Már megint te? – kérdeztem meglepetten.

28. fejezet - Csók

- Mi a francért kellett neked visszajönnöd? - lökte meg Nat Castielt, majd újra nekiindult - Ne merészelj hozzászólni Rebihez! - ordította a képébe.
Castiel csak komolya fejjel nézte, majd elröhögte magát.
- Komolyan azt gondoltad, hogy azt csinálom majd amit mondasz nekem? - mondta, majd odament Natanielhez és az ingénél fogva felemelte - Akkor beszélek Rebivel, amikor csak akarok! - dobta le a földre - Megértetted? - ordította teljesen idegesen.
- Te seggfej... - tápászkodott fel a földről Nat és ökölbe szorított kézzel fogta meg Castiel vállát, aki közben megfordult, majd egy hatalmasat húzott be neki. Vöröske hátra tántorgott pár lépést, és az állát simogatta.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. - nevetett fel gúnyosan, majd teljes erőbedobással nekilendült és akkorát ütött Nataniel arcára, hogy újra elterült a földön. Majd rámászott és folyamatosan ütlegelte.
Ekkor végre kijöttem a sokkból, és kiabálva odarohantam hozzájuk.
- Castiel hagyd abba! - kiabáltam - Hallod? Hagyd már, a végén komolyabb baja lesz! - ordítottam tovább, majd megfogtam Castiel karját. Meglepetten lazított Nat ingén, és felém fordult tág szemekkel.
- Rebi én nem... - kezdett bele, de én csak a barátom véres arcát láttam magam előtt. Éreztem hogy megint elkezdek sírni.
Castiel keze felém indult, de ellöktem magamtól.
- Menj innen! - ordítottam rá elcsukló hangon - Menj már! - sírtam tovább, mikor csak leesett állal bámult rám.
Lassan feltápászkodott, mint egy szellem, és úgy hagyta el a termet.
- Valaki hívjon már egy tanárt! Vagy valami! - ordítottam a megszeppent osztálytársaimnak. Rögtön elkezdtek mozgolódni, én pedig visszafordultam Natanielhez. Köhögve nyitotta fel a szemét, a szája és az álla tiszta vér volt - Istenem. - fogtam meg a szám és úgy tört ki belőlem jobban a sírás.
- Ne sírj. - mondta élettelen hangon, majd lassan felemelte a karját és megsimította az arcomat. Leheletnyi érintés volt, mégis könnyebb lett tőle a szívem.
- Mindjárt jobb lesz. - nyugtatam őt is, de leginkább magamat, majd megfogtam a kezét. Letettem az ölembe, majd elkezdtem simogatni a haját. Lassan becsukta a szemét és mélyet sóhajtott.
- Jó lenne most meghalni. - mosolyodott el.
- Hülye. - nevettem el magam - Ne merj meghalni. - parancsoltam neki.
- Dehogy is. Mit kezdenél te nélkülem? - nevette el magát ő is erőtlenül.
- Uran Isten! - szólalt meg mögöttem az igazgatónő, majd engem félrelökve leguggolt Natanielhez. Mögötte a fél tanári kar tolongott.
- Valaki hívja a mentőket, be kell vinni a sürgősségire! - mondta komoly hangon - Azt hiszem eltört az orra. - folytatta bosszankodva.

A kórházban ültem a folyósóról kizárva, Natanielre várva. Éppen műtötték az orrát, mert annyira elroncsolódott. Belegondolni is rossz volt, mi lehet vele. A hajamat tépve járkáltam fel alá, és az összes látogató bolondnak nézett. Pont vizit volt, ezért mindenkit kiküldtek a termekből, így volt közönségem.
- Fhuu. - nyögtem hallkan mert már nem bírtam tovább várni. Lerogytam egy székre, és beletemettem az arcom a tenyerembe. Elkedtem a lábammal dobolni, hátha gyorsabban telik az idő.
Vagy húsz perc múlva Nat orvosa ment végig a folyosón, az arca nyugodt volt. Gyorsan felpattantam és elé álltam.
- Doktor úr! - mondtam idegesen.
- Igen? - kérdezte meglepetten - Még várni kell, hogy bemehessenek...
- Nem, nem arról van szó. Nataniel...
- Ó, maga egy hozátartozó?
- Nem, én csak egy barátja vagyok...
- Értem, akkor barátnő. Nos a fiú remekül van, az orrát beragasztottuk, majd rendbe jön. Pár perc és be is mehet hozzá.
- Oh, köszönöm... - mondtam megnyugodva, és a doki már ott sem volt. Leültem a székre és tovább vártam. Nem sokkal később egy ágyon tolták be Natanielt a folyosóra. Rögtön felpattantam, de ő el volt altatva. Odamentem az ajtóhoz, hogy elsőnek tudjak bemenni hozzá. Pár percel később ki is nyitották az ajtókat. Berohantam a folyosóra, és minden kórtermet végignézve, végül megtaláltam. Egy idős bácsi volt mellette, aki olvasott. Leültem Nataniel mellé a kis székre és kifújtam a levegőt. Pár percig csendben figyeltem nyugodt alvó arcát. Ha nem figyeltem a két ragasztót az orrán, nagyon helyesnek látszott. Sőt még a ragasztóval is. Most hogy tudtam, nincs nagyobb baja, megnyugodtam. Megfogtam a kezét és elkezdtem simogatni a hüvelyk ujjammal. Visszanéztem az arcára, és a hosszú szempillái árnyékot vetettek arccsontján. Tökéletes bőre volt; fehér, nem volt rajta semmi szeplő agy pattanás. Elámultam, ahogyan figyeltem. Kedvem lett volna megsimogatni. Sokáig engedtem a késztetésnek, majd feladva, elindult a kezem az arca felé. Ahogy megérintettem puha bőrét elektromosság futott végig a testemen. Még soha nem éreztem vele így magam, pedig még csak ébren sem volt. Lejjebb húztam ujjperceim, mire lassan kinyitotta a szemét. Én rögtön visszakaptam a kezem és elpirultam. Lassan felnézett rám csillogó szemekkel, majd elmosolyodott. Vele mosolyogtam én is.
- Szia álomszuszék. - köszöntöttem - Nem kéne ilyen korán felébredned. - ráncoltam a szemöldököm - Elvégre bealtatóztak.
Felnevetett.
- Nem baj, úgy tűnik jól bírom. - kezdett el felülni, majd észrevette, hogy fogom a kezét. Egy kicsit elpirult, majd láttam hogy próbálja visszatartani a mosolyát. Rögtön elvörösödtem. Elnézve a kezeinkről, rám nézett, egyenesen a szemembe.
- Örülök, hogy itt vagy. - mondta.
- Én pedig örülök, hogy nem esett komolyabb bajod. - feleltem nevetve, majd halkabbra vettem mert az öreg bácsi felszisszent.
- Mióta vársz itt? - kérdezte homlokát ráncolva.
- Nem rég óta. - hazudtam, pedig már vagy két órája itt vagyok.
- Akkor jó. - mondta, én pedig tudtam, hogy rájött, hogy hazudok.
Sóhajtottam, majd én is lenéztem a kezünkre. Egyből az ugrott be, mennyire összeillenek. Majd hátrahőköltem. Miket gondolok?! Elvégre, csak mostanában szakítottam a volt pasimmal, akit nem mellesleg még mindig szeretek. Vagy szeretem? Igen, ebben biztos voltam. És hogy Natanielt szeretem-e? Igen, ebben is. Arra viszont nem jöttem rá, hogyan szeretem. Eddig meg voltam róla győződve, hogy csak barátként tekintek rá. Most viszont a zakatoló szívem, az izzadt tenyerem és a vörös arcom nem erről árulkodott. Kedvem lett volna ordítani. Mekkora kéjenc vagyok én? Most komolyan, hogy tetszhet két ember is? Igen, ez az! Nem szeretem Nat-ot, hanem tetszik. Ez csak egy fellángolás. Igen, ez minden bizonnyal az.
- Rebi? - kérdezte Nataniel, úgy tűnik válaszra várva.
- Igen? - ráztam meg a fejem.
- Valamit el szeretnék mondani... - ült fel, még mindig a kezemet fogva.
- Mondd... - mondtam bizonytalanul.
- Ne lepődj meg. - figyelmeztetett.
- Nem fogok... - válaszoltam, de nem voltam magamban biztos.
- És ne sikíts! - mondta mosolyogva.
- Nem fogok. - értetlenkedtem.
- És ne utálj meg! - hajolt közelebb.
- Nem foglak! - mondtam már idegesen.
Aztán olyan dolog történt amire soha nem számítottam. Bennem éppen egy világ robbant fel, el lehet képzelni, ahogy mindenhol, "bumm" meg "bamm" aztán "huss" és "hess". És minden tűzben áll, a világ darabjai az űrben tengődnek valahol, és tehenek szállingóznak a csillagok között. Gyakorlatilag ez játszódott le bennem, miközben Nataniel közelebb hajolt hozzám, elengedte a kezem, felemelte azzal az államat és gyengéden az enyémre helyezte az ajkait. Még a szememet sem csuktam meg döbbenetemben. A csókja forró volt, és azt hittem elolvad a szám, az egész bensőm.. Hátrébb húzódott, majd meggondolva magát, újra megcsókolt most már erőteljesen. Nem tudtam mit tegyek, vagy hogyan reagáljak. Csak az ösztöneimre hallgattam, arra ahogyan a szívem dobogott hevesen, majd kihagyott egy ütemet, arra, hogy majdnem felugrottam ültemből és futottam volna egy kört a kórház területén, arra az ösztönömre, ami azt sugallta, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb barátját.
Így hát visszacsókoltam. Ettől erőre kapva még egyszer megcsókolt, majd újra és újra. Nagyon jól csókolt, még a szánk is teljesen össze passzolt. A végén már én húztam magamhoz közelebb, nem foglalkozva az öreg bácsi vizslató szemeivel. Beletúrtam szőke hajába, ő pedig újra megfogta a kezem. Majd hirtelen felszisszent. Elhúzódtam.
- Bocsánat! - mondtam kerek szemekkel, ijedten, mert Nat fájdalmas arckifejezése arra utalt, hogy fájdalmat okoztam neki.
- Semmi gond. - nevetett fel - Remekül vagyok. - nézett rám - Sőt, soha nem voltam még ilyen boldog. - mondta nyugodtan, és el nem tudtam képzelni, hogy tud ilyen maradni, miközben az én arcom rák vörös volt, a lepkéim meg a hasamban heves táncot jártak.
Egy ideig néztünk egymás szemébe, aztán hol egymás szájára, mikor hirtelen benyitottak Nat szülei. Felkaptam a fejem, és belenéztem Nataniel anyjának aranybarna szemeibe, amik most úgy vizslattak, mint amik mindent láttak, és mindent értenek. Csak még jobban elvörösödtem.

27. fejezet - Visszatérés

Egy kis érdekesség az elejére: nem tudom egyébként hogy hívják Castielt, mert a játékban nem derül ki. Szóval valószínűleg egy blogban olvastam és ott maradt bennem, mert később jöttem rá, hogy nem tudjuk a teljes nevét. Szóval aki olvassa ezt, attól bocsánatot kérek, hogy kopiztam egy kicsit. Ha baj neki írjon, és átírom a nevét :)


Leesett állal és zakatoló szívvel álltam a nagy épület előtt, aminek ajtajában Castiel nézett vissza rám komoly tekintettel. Amy - mint kiderült - csak kíváncsian és értetlenül kapkodta a szemét rólam Castielre és fordítva. Én annyira szorítottam a doboz alját, hogy kilyukadt, de még mindig jobb volt, mintha leejtettem volna, mert úgy éreztem értékes dolgok lehetnek benne.
- Rebi. - szólalt meg Castiel elfojtott hangon és nyelt egy nagyot.
Bólintottam kábán.
- Igen.
- Hogy vagy? - indult el felém, és én azt vártam, hogy megölel, de csak elvette tőlem a dobozt.
- Meg vagyok. - hazudtam - És te? - kérdeztem vissza, nekem mindegy volt miről beszél, csak halljam a hangját.
- Remekül vagyok. - felelte.
- És... - kezdtem bele, de kicsit kínos volt megkérdeznem. Viszont ha már elkezdtem mondani, mondjam végig - Hogy, hogy itt vagy? - kérdeztem hát meg óvatosan.
- Anyáék megengedték, hogy itt maradjak, mert bejött a suli. Aztán ha ballagtam, valószínűleg odébb állok. - indult el befelé a házba.
- Értem. - mondtam halkan, de belül mégis kicsit boldog voltam. Viszont az egész szituáció nekem túl kínos volt. Itt a volt pasim, akivel két hete szakítottam, mert azt hittem elköltözik a városból, de nem, mert most kiderül, hogy mégsem. Ilyenkor mit kéne tennem?!
- Öhm... - szólalt meg mögöttem Amy, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ez is kínos volt - Akkor segítesz még, vagy inkább haza mész? - kérdezte, valószínűleg értette mi a helyzet.
- Persze, adj egy dobozt. - nevettem fel, mire kicsit jobb kedve lett.
- A bátyám nem hagyta, hogy végig mondja, de a nevem Amy Loretta Maddox. - nyújtotta felém a kezét. Én csak álltam mint egy szamár, majd lassan kinyújtottam a kezem. Hány éves lehet ez a lány?
- Akkor gondolom Amy, igaz? 
- Nem, igazából csak Cast hív így, én a Lorit szeretem.
- Értem, akkor Lori, milyen dobozt vigyek? - kérdeztem, újra dobozért kunyerálva.
A kezembe nyomott egyet, elküldve a konyhába vele. Ő visszafordult egy ládához és abban kezdett el pakolászni. Én elindultam befelé, majd mikor beértem egy sóhaj kíséretében leraktam a földre az edényekkel teli dobozt. Nem volt sok cuccuk, nyilván csak ketten fognak itt élni. Megfordultam, hogy kimenjek, amikor Castielt találtam magam előtt, nekidőlve a falnak, engem nézve. Teljesen elpirultam és lesütöttem a szemem.
- Nekem nem tudsz hazudni. - mondta. Egyből felkaptam a fejem.
- Mi? 
- Látom rajtad, hogy nem vagy jól. - kezdett el felém jönni, majd megállt előttem - Azt akartam elmondani azon az estén, hogy nem fogok elköltözni. - itt rögtön felnéztem rá, bele a szemébe, ő pedig megfogta egy tincsemet és a fülem mögé simította - És remélem nem felejtetted el az üzenetem.
- Én nem... - kezdtem bele.
- Cast, nekem indul a buszom, szóval mennünk kéne. - szólalt meg a hátunk mögött Lori, azaz Amy (nehéz lesz megszokni) karba tett kézzel. 
- Jó, jó, várj már. - mordult fel Castiel majd visszafordult hozzám - Majd megbeszéljük később jó? Muszáj elvinnem. - sóhajtott fel.
- Persze menj csak. - mondtam, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy akkor most egyedül fog itt élni?
Ezen gondolkoztam kifele menet, majd akkor is amikor már Castiel bezárta az ajtót. Csak akkor zökkentem ki, mikor elém állt és felemelte a fejem az államnál fogva. Kitágult szemmel néztem, ahogyan közeledik az arca felém, majd csalódottan érzékeltem, hogy csak a homlokomra lehelt egy hosszú csókot, majd végigsimítva a hajamon, elindult, otthagyva engem a ház előtt, kétségbe esetten.
Lassan kezdtem el hazafelé sétálni, majd beérve a folyosónkra, levetettem a cipőm, és egy sóhajjal felmentem a szobámba. A táskám az ágyamon találtam, de nem volt mellette üzenet. Egyből felkaptam a telefonom és tényleg írt B.
Nem voltál itthon, ezért beraktam a szobádba anyudon keresztül. 
Majd hívlak este, puszi.<33(K)
Elmosolyodtam, és már alig vártam, hogy kitárgyalhassam velük, Castiel visszaérkezését. Ledőltem az ágyba, de rögtön akkor belépett anya az ajtón.
- Rebi! - mondta lihegve - Hol a fészkes fenében voltál? - kérdezte aggódóan és egyben idegesen.
- Csak sétáltam egyet, hogy kiszellőztessem a fejem.
- De ugye nem lógtál megint? - ijedt meg.
- Dehogy! - ráztam meg a fejem - Rosszul lettem, ezért a diri hazaküldött.
- Az igazgatónő! - javított ki egyből, majd tudatosult benne a tény, hogy betegen küldtek haza - Te jó ég! És jobban vagy? - szaladt oda hozzám, karján a nagy barna táskája himbálózott. Megfogta a homlokom, majd a nyakamat is végig tapogatta.
- Nem vagyok lázas. - szólaltam meg.
- Tényleg nem. - mondta meglepetten.
- Csak simán rossz volt a gyomrom. Lehet a tojás volt romlott. - mondtam. Rossz érzés volt hazudni anyának.
- Ó, értem. Akkor majd reklamálok egyet az árusnak. - mondta dühösen.
- Nem, nem kell! - ijedtem meg, hisz a tojás teljesen ép volt - Csak dobd ki és kész. - feküdtem ki az ágyon.
Anya sóhajtott.
- Jól van, akkor pihengess, de ma már csak este egyél. Addig igyál vizet. - puszilta meg a fejem, és kiment a szobából. Én nyújtózkodtam egyet, és úgy éreztem az agyam teljesen leeresztett. Túl sok minden történt ma. Nem is tudtam felfogni, hogy Castiel visszajött. Igen, vissza költözik.
Hirtelen felültem. 
Úr Isten! Castiel itt van! Vissza jött! Jár majd suliba! Egyből megfogtam a fejem és kétségbe estem. Hogyan fogok a szemébe nézni? Teljesen félreértettem. Az egész az én hibám volt! Nem kellett volna annyit rinyálnom, akkor nem lett volna probléma! 
Fogtam a párnám és az arcomhoz szorítottam, majd sikítottam egy nagyot. Ez nem lehet igaz! Gyorsan felkaptam Klaust a földről.
- Te egész végig tudtad, igaz? - kérdeztem meg tőle - De még sem szóltál! - szidtam le.
Ő nem mondott semmit, csak nézett rám gülü szemekkel.
- Olyan szerencsétlen vagyok. - kezdtem el ütögetni a fejemhez a plüss delfint. Majd újra kidőltem az ágyon.

Reggel hatalmas gyomorgörcsel indultam el suliba. Este skypoltam Biáékkal, elmondtam nekik mindent elejétől a végéig kétszer, majd válaszolgatva a kérdéseikre, elkezdtem tanulni, aztán zuhanyozni, és azzal a lendülettel lefeküdtem aludni is. De nem igazán jött össze. Egész végig Castiel szavai forogtak az agyamban. "Remélem nem felejtetted el az üzenetem". Hát hogy felejtettem volna el? Megszorítottam a papír darabot a zsebemben, majd sóhajtottam egyet. Nem lesz semmi probléma. Reggel olyan korán felébredtem, hogy volt időm megcsinálni a fejemmel ugyanazt mint tegnap. A különbség csak annyi volt, hogy felkötöttem a haja lófarokba. Újra útnak indultam és a nyomás a hasamban és a lepkéim csapkodása nem maradt abba, csak jobban erősödött, ahogy közeledtem a suli felé. A parkolóban megláttam Castiel motorját és egy pillanatra megtorpantam, a szívem is kihagyott egy ütemet. Aztán elnéztem, megráztam a fejem, vettem két mély levegőt és besétáltam a suliba. Feszülten mentem végig a folyosón, sokszor megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, és haza sprintelek. Egyszer még meg is álltam, de egy mögöttem lévő gyerek nekem jött, ezt pedig égi jelnek véve tovább mentem a folyosón. Mikor beléptem a tanterem küszöbén meg is torpantam, olyan látvány fogadott.

26. fejezet - Döbbenet

Hétfő reggel hatalmasat nyújtózkodva szálltam ki az ágyból. A hétvége alatt nem csináltam semmit, leginkább csak fotóztam és pihentem. Megértettem magammal, hogy Castiel hiánya váltotta ki belőlem azt a kis fellángolást Nat iránt, így békés szívvel tudtam aludni éjszaka. Belebújtam világoskék, bojtos papucsomba, majd azzal a lábamon indultam el a fürdőszobába. Még rengeteg időm volt, így nem vettem sietősre a figurát. Lassan megmostam a fogam és az arcom. Végre enyhültek a hatalmas karikák a szemem alatt, és az arcom se volt már hulla fehér.Elzártam a csapot és leráztam a kezemről a vizet, majd beletöröltem az arcommal egy törölközőbe.

- Na jó. - sóhajtottam - Kezdjünk bele! - néztem fel határozottan a tükörbe.

Tíz perc után a megmosott, megszárított hajamat vasaltam ki szög egyenesre. A most mindig hullámosra hagyott hajam össze vissza állt a fejemen, így úgy döntöttem előveszem a jó öreg hajvasalót. Kicsit régi, de még remekül működik. Miután végeztem, megnéztem meddig ér már a hajam, és boldogan állapítottam meg, hogy a hátam közepénél egy kicsit már hosszabb. Ujjongva mentem ki az elásott smink cuccomért. Előkotortam a táskából a pirosítót, a spirált, a szem tust és a rúzst. Most, hogy nincs Castiel, nyugodtan használhatom. Alapozón is gondolkoztam egy ideig, de úgy döntöttem, arra nincs szükségem. Felkentem a szememre a tust és boldogan nyugtáztam, hogy még mindig jól megy a sminkelés. Megcsináltam a másik szememen is ugyanúgy, és a végeredmény hasonlított egy cicára. Kacsintottam egyet a tükörképemnek, majd nevetve kezdtem el a szempillámat, utána a rúzst, majd a pirosítót. Fogalmam se volt milyen sorrendbe kéne, de nem érdekelt. A végeredmény kifejezetten tetszett, anya még meg is jegyezte, hogy kicsíptem magam. Ránéztem az órára, és roham tempóban kezdtem el öltözködni. Felnyaggattam magamra a fekete farmerem, majd a bordó blúzom és a fekete bőrdzsekim. A tavaly vett bakancsommal ékesítettem magam, és örültem, hogy volt már olyan idő, hogy hordhassam. Neten rendeltem, nem túl olcsón, de azóta is ugyan olyan állapotban van. Egyszerűen imádtam. Felkaptam barna oldal táskám, átvetettem a nyakamon, és megvizsgáltam magam a tükörben, majd egy bólintással, magabiztosan léptem ki a kapun és indultam el suliba. Az úton végig Falling in Reverse számokat hallgattam, és az alap magabiztosságom, plusz ez a zene teljesen feldobott. Szinte ugrálva lépkedtem a macskaköves úton, majd be az iskola kapuján. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a mosdó tükrében, és kiléptem az ajtón. Ahogy végigmentem a folyosón rengeteg elismerő és féltékeny szempárt találtam magamon, és most nem akartam leplezni, mennyire jól esnek. Elvégre vagy negyven percet foglalkoztam a külsőmmel. Beléptem a tanterem küszöbén, és amikor a többiek felnétek rám egyből hajtották vissza a fejüket; majd aztán újra felkapták.

- Sziasztok! - köszöntem egyszerűen és hátramentem a padomhoz. Ledobtam a táskám, és csak három másodpercet időzött el a szemem Castiel székén. Ez az, új rekord, gondoltam magamban. Leültem és elővettem a telefonm, majd mikor újra felnéztem a legtöbb ember már a saját dolgával foglalkozott, viszont voltak páran akikmég mindig kérdő tekintettel méregettek. Kivéve Dake-et, aki komoly szemekkel és karba tett kezekkel dőlt a padnak, és úgy nézett rám. Valahogy kirázott tőle a hideg. Elkezdtem játszani az egyik játékkal, de közben izzadt a tenyerem, mert még mindig magamon éreztem Dake tekintetét. Nem tudtam mit akar, csak azt reméltem, hogy ma nem fog megszólítani.

Nem volt szerencsém, vagy két perc múlva flegmán vágta be magát mellém, majd beletúrt szőke hajába.

- Na mi újság? - kérdezte mosolyra húzott szájjal. Neki is voltak gödröcskéi, de ezek nem tudtak úgy lenyűgözni.

- Semmi érdekes. - feleltem nem túl kedvesen, fel sem nézve a telefonomról. Dake-ről nem volt jó benyomásom, a nyári nyomulása után. Remélem nem kezdi újra.

- Az nem sok. - mondta és megdörzsölte az állát - Tudod, arra gondoltam, hogy talán elmehetnénk valahova. - mondta és megfordult, így oldalt látott - Már a Castiel ügynek is vége, nem? - kérdezte én pedig reméltem, hogy most fogja abbahagyni.

- Igen. - mondtam kelletlenül.

- Na király, amúgy se illett hozzád. Túl bunkó volt. És úgy nézett rád mint aki fel akar falni, vagy aki birtokol. - nevette el magát - Szánalmas csávó.

- Így gondolod? - kérdeztem egyre idegesebben.

- Persze! Sokkal tökösebb csávó illik hozzád amúgy is. - mondta egy undorító vigyorral a száján.

- Mint például? - húztam fel a szemöldököm és végre belenéztem Dake kék szemeibe.

- Hát mint pl én. - dugta ki a nyelvét.

- És miből gondolod, hogy jobb lennél nála? - mondtam már teljesen idegesen.

- Pf, nem egyértelmű? - kérdezte és flegmán felnevetett - Csak rá kell nézni. Majd rám. - dőlt hozzám közelebb - És tuti az ágyban is jobb vagyok. - mondta perverz vigyorral.

- Te undorító vagy! - pattantam fel, még a szék is hátra dőlt mögöttem, és mindenki kíváncsian kapta fel a fejét  NE szólj hozzám többet! - kiabáltam bele az arcába, majd löktem rajta egyet és kiviharzottam a teremből. Befutottam a mosdóba és nagyon erőlködtem, hogy ne sírjam el magam. Lefröcsköltem magam hideg vízzel, de nem nyugtatott le. A fejemet fogva járkáltam a mosdóban, mikor becsengettek, de nem érdekelt. Mi az, hogy jobb nála? Ismeri egyáltalán Tud róla bármit is? Semmit! Nyomorék!

- Mindjárt kiherélem! - mondtam dühösen.

Leguggoltam a földre és elkezdtem lenyugtatni magam. Nem kell vele foglalkoznom. Ő ilyen, és kész. Semmi közöm hozzá. Elküldtem melegebb éghajlatra, így békén fog hagyni - legalábbis remélem.

Vagy tíz percig ültem a térdemen, de akkor már iszonyatosan fájt, még sem álltam fel. Majd arra lettem figyelmes, hogy valaki beront az ajtón.

- Rebi! - kiabálta Nat kifulladt hangon, mire hátranéztem. Rögtön odaszaladt hozzám és megölelt. Most nem éreztem azt a fura érzést, és nem pirultam el. De az illata még mindig nagyon jó volt... - Mit mondott az a seggfej? - kérdezte és eltolt magától, hogy megvizsgáljon.

Csak megráztam a fejem. Majd ránéztem az aggódó arcára és újra megráztam most már jobban. Aztán engedtem a késztetésnek, és hagytam, hogy az első könnycsepp is lefojjonaz arcomon.

- Annyira hiányzik! - tört ki belőlem a sírás már teljesen, és belekapaszkodtam Nat kék pulcsijába és csak sírtam. A hangom elcsuklott mikor mondtam, de Nat így is megértette. A hátamat simogatta és csitítgatott. 

Tíz perc múlva gyengéden tolt el magától.

- Vissza kell mennünk. - mondta kedvesen és letörölte a könnyeket az arcomról. Én csak bólintottam. Majd mikor felálltam és belenéztem a tükörképembe. Az egész sminkem elmosódott és úgy néztem ki mint egy horror panda.

- Menj addig nyugodtan, én megleszek. Csak lemosom ezt a fejemről. - mutattam az arcomra és erőtlenül elnevettem magam. Óvatosan elmosolyodott, majd csendben kiment, én pedig elkezdtem lemosni magamról az elkenődött feketeséget. Mikor már nagyjából végeztem, és csak a vörös szemem maradt, kimentem az ajtón. Pont a legrosszabb pillanatban léptem ki, mert akkor jött a folyosón az igazgatónő, aki most meglepett tekintettel állt meg előttem. Hogyan magyarázok meg fél óra késést?

- Rebeka! - mondta meglepetten - Mit keres itt az óra közepén? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

Én hirtelen nem tudtam mit mondani, így csak elkezdtem össze vissza dadogni. Majd végül kinyögtem egy baromságot, mert az igazgatónő arca egyre vörösebb lett és féltem, hogy eltépi a kezében lévő lapokat.

- Én nem érzem jól magam. - fogtam meg a hasam és próbáltam meggyötört fejet vágni. Egyből megenyhült a feje.

- Ó, értem kedveském. Ha rosszul van akkor indulás haza! - mondta kedvesen, és megveregette a vállamat.

- Köszönöm! - mondtam, majd egyből elindultam kifelé, út közben pedig írtam B-nek egy sms-t hogy suli után hozzá már át a cuccomat. Kiléptem a kapun és elindultam hazafelé. Még mindig szipogtam, de jól esett a sírás. Már az út felénél járhattam, mikor megpillantottam valakit a szomszédos utcában pakolni. Azonnal odamentem, mert úgy tűnt, egyedül cipekedik egy kislány.

- Segíthetek? - kérdeztem meg, mikor végre odaértem hozzá.

- Ó, azt nagyon megköszönném! - mondta a lány.

Hosszú fekete haja volt és szürke szemei. Az arca nagyon hasonlított valakiére. Fekete egybe ruhát viselt, ami eléggé viktoriánus stílusú volt. Nem volt rajta smink, de így is eszméletlen szép volt, a derék alá érő hajával és íves ajkaival. A bőre is hibátlan volt. Eltörpültem mellette az én felszerelésemmel, lemosott sminkemmel és kisírt szememmel.

Egy mosollyal megfogtam a nagy dobozt amit tartott. 

- Hova vigyem? - kérdeztem.

- Csak befelé! - mondta kedvesen a kislány, mert nem tűnt nagyobbnak 12 évesnél - Megtudhatom, hogy hívnak? - kérdezte, engem pedig meglepett milyen udvarias.

- Rebi vagyok. - mondtam a meglepettségből kilendülve, mosollyal az arcomon.

- Én pedig...

- Amy, haladj már! - kiabált ki egy rémisztően ismerős hang. 

Megállt bennem a vér. Megfordultam és szemben álltam Castiel döbbent arckifejezésével.

25. fejezet - Nataniel

Na drágáim, nagyon nagyon nagyon sajnálom a késedelmet, de adódott egy kis problémám, ami mindenkinek az életében gyökeresen benne van: az iskola! Igen, már csak 3 hét és vizsgázok (ÁÁÁÁÁÁÁÁ ÚRISTEN NEM AKAROM, NEM AKAROM, MENTSETEK MEG KÖNYÖRGÖM!) na szóval, le kell tennem az angol középfokút ( :'( ) amihez meg kell tanulnom közel 2000 szót  ( ha nem többet -_- ) és 10 tételt (azaz fogalmazást) meg még a 12 igeidőd folyamatosan gyakorolni, nem beszélve az egyéb finomságokról ._. ja és még ott van a rága angol matek is! FASZA. :C szóval, most hogy visszamentem suliba nyomatták ezerrel a tanulást, és szadiztak velünk a tanárok. Szóval ezért volt. Úgyhogy elnézést kérek, de most a hosszú hétvégén sok részt kaptok:D <33
(ja még egy valami. Az előző részekben (nem tudom, észre vettétek-e, de kétszer írtam meg egy részt, máshogyan, így ezen paráztam, meg dolgoztam, hogy kijavítsam, de mint mondtam nem volt időm újra írni. So, aki azt azután olvasta, hogy a felét kitöröltem, az azért volt, mert elrontottam. Bocsánat >.<. aki meg olvasta, az most már tudja, hogy miért volt.c: )

- Mi? - hőkölt hátra Nat - Miért küldted volna el? - kérdezte meglepetten.
- Mert miattam ne hagyjon ki ilyen lehetőséget! - csattantam fel, majd halkabbra vettem, nehogy meghallják a beszélgetésünket.
- Rebi, te hülye vagy. - fogta meg a fejét és elkezdte rázni.
- Már mért lennék hülye? - kérdeztem sértetten.
- Mert - kezdett bele, de anya pont akkor lépett be az ajtón két hatalmas szatyorral az oldalán. Nat gyorsan felpattant, és odaszaladt hozzá segíteni, engem pedig ott hagyott értetlenül. Mindenki kicsit megszeppenve kezdett el szedelőzködni. 
- Oh, köszönöm Nataniel. - mondta anya kedvesen, majd felnézett és meglepetten eltátotta a száját - Ó! - mondta hirtelen - Nem kell elmenni, nyugodtan maradhattok vacsorára. - mondta immár mosolyogva, majd lepakolta a másik szatyrot a pultra és elkezdett kipakolni - Tepsiben sült húst csinálok. - mondta, majd megfordult a válaszainkra várva.
Mindenki rám nézett kérdő tekintettel.
- Nekem jó. - mondtam, mire elmosolyodtak és végre felengedtek.
- Rebi, addig adj nekik valami üdítőt, és menjetek fel a szobádba. Egy óra kb. és kész lesz a kaja, oké? - kérdezte kedvesen.
- Rendben. - intettem a kezemmel a többiek felé, és elindultunk fel a szobámba. Nagyon nem fértünk el, de így is jó volt. Bella beült az ágyam közepére, bal oldalára B a jobb oldalára pedig Rosa. Látom, nagyon jól összebarátkoztak. Én leültem az egyik citromsárga babzsák fotelembe, Nat pedig lehuppant mellém a másikba, majd ültünk csendben.
Egy perc után végül megszólaltam.
- Nem nézünk meg egy filmet? - kérdeztem - A kaja úgy is tovább tart egy óránál. - húztam fel a szemöldököm válaszra várva.
- Nekem jó, csak mit nézzünk? - kérdezte Rosa.
- Valami horrort. - kezdett el B ugrándozni a helyén.
- Ne már, én nem bírom a horrort. - nyafogott Bella.
- Nézzük meg az Árvát. - javasolta Nat.
- Nem az nem jó. - húztam el a számat - Az nem horror.
- De ne nézzünk már horrort! - dobta nekem a párnát a még mindig nyafogó Bella.
- Te... - tátottam el a számat, amikor kivettem a képemből a párnát. Majd ravasz mosolyra húztam, és hirtelen felpattantam. Azzal a lendülettel egy hatalmasat dobtam Bella fejének, aki megfejelte a falat. Mind a négyen elkezdtünk röhögni kétrét görnyedve, ő meg a fejét fogdosta. Majd ő is elnevette magát, és kihúzta B alól a párnámat, majd újra megdobott.
- Hé, ne lopd a popsi melegítőm! - tört ki Biából, mire mindenki megállt és kérdőn nézett rá - Most mi van? - kérdezte, mire elnevettem magam, majd kaptam a képembe még egy párnát.
- Na ebből elég. - mondtam komolyan és megemeltem a hangom. Mindenki meglepetten és kérdőn nézett rám - Nem tűröm el, hogy a saját szobámba így dobáljanak! - kiabáltam, mire Bella megszeppent.
- Bo - kezdett bele, mire kihasználva az alkalmat egy nagy párnával képen dobtam. Mindenki elkezdett nevetni, Rosa a hasát fogva dőlt el az ágyon.
- Hé! Ez nem volt fair! - mondta dühösen, majd ránézett Rosára - Te meg segíts már, ne röhögj ki! - csapott rá egy hatalmasat a seggére, mire Rosa felsikoltott.
- Aúú! - mondta, majd felült és a legkisebb párnával adott Bellának egy tockost.
- Engem ne hagyjatok már ki! - ugrott Bellára B, de nem volt szerencséje, mert Rosa épp akkor csapott le a párnával, így B-nek koccant egyet a foga, Bella pedig a fejét fogva jajgatott. Én meg nat közben a babzsák fotelekben nevettünk a három idiótán. Épp mutogattam neki, B fura pózát Bellán, mikor hátulról valaki elkezdett csikizni. Hatalmasat sikítottam, majd elnevettem magam és más sírva vergődtem a földön. Sajnos Nat, ahelyett, hogy segített volna, elkezdett csikizni Rosával együtt. 
- Ne... Már! - nyögtem, azaz fuldokoltam, mert már a talpamat csikizték. Mikor Nat megfogta a másik lábam is, hirtelen nagy erővel felültem, majd nem foglalkozva Rosa meglepettségével és a két ágyon lévő lány verekedésével, előrelendítettem a lábam, mire Natanielen landoltam. Sajnos olyan lendületem volt, hogy sikerült megfejelnem szegényt. Majd mikor észhez tértem, azt vettem észre, hogy Nat alattam fekszik én meg rajta tápászkodok, és az arcunk két centire van egymástól. Megéreztem a finom illatát, majd azt éreztem, mintha mindenki megállna körülöttünk, és csak mi lennénk az mi kis buborékunkban. Lenéztem a szájára, ami enyhén szétnyílt, majd hirtelen elvörösödtem és legurultam róla. Ő tág szemekkel ült fel és nézett rám, de én olyan zavarban voltam, hogy elfordítottam a szemem. A két lány még mindig az ágyon ülve ütötték egymást nevetve, én pedig óvatosan Nat-re pillantottam. Kipirultan túrt bele a hajába, és igen... Az első gondolatom az volt, hogy milyen szexi.
Aztán megráztam a fejem. Mi van? Kérdeztem magamtól. Miért gondolok ilyeneket. Nem is kellett volna zavarba jönnöm. Gyorsan felpattantam és kisiettem a fürdőbe, amiből pont Rosa lépett ki vizes kezekkel és meglepetten nézett vörös és kétségbe esett fejemre.
- Egy perc és jövök. - mondtam neki vidámságot színlelve, de közben ideges voltam. Bár azt nem tudtam, miért.
Nem várva meg Rosa válaszát besiettem az ajtón a fürdőbe és megálltam a csap előtt. Ránéztem a fejemre és szörnyülködve vettem tudomásul, hogy teljesen vörös vagyok. Újra megráztam a fejem, majd hideg vizet eresztve a kezembe, megmostam az arcom. Nem sokat segített, így elismételtem egymás után többször is. Épp megtöröltem a más nem cékla vörös arcomat a hercegnős törölközőmmel, mikor benyitott valaki.
- Mindjárt megyek... - fordultam meg, de elcsuklott a hangom, mikor Natanielt pillantottam meg.
- Mit csinálsz már ennyi ideig? - kérdezte kíváncsian. Semmi jelét nem láttam rajta, hogy jelentett volna neki ez bármit is. Így egy kicsit lenyugodtam, és felsóhajtottam.
- Bocsi, csak arcot mostam. - indultam el felé.
- Mennyiszer? - húzta fel a szemöldökét, megvillantva féloldalas mosolyát. Én pedig eltátottam pár másodpercre a számat.
- Hát... Néhányszor. - mondtam kábán.
- Aha. - bólintott egyet teljesen hülyének nézve. Majd arra gondoltam, hogy ami történt, az meg se történt. Elvégre a legjobb barátom. Már szomszédok vagyunk több éve. Mindig segített, és ott volt mellettem. Olyan ő nekem mint a bátyám. Újra sóhajtottam. Semmi nem történt, nem kellett volna ennyire túl dramatizálnom. 
Ránéztem barátomra, aki kíváncsian méregetett. Én pedig kapva az alkalmon hirtelen elkezdtem csikizni, mire hangosan felordított, majd ő is felnevetett. Nagyon csikis volt a hasán. Addig üldöztem, míg a háta el nem érte a falat, ahonnan már nem volt hová mennie. Egyik kezemmel feljebb baktattam a nyakáig és azt kezdtem csikizni , mire felnyúlt, elkapva a csuklómat, majd a másikat is, majd magához húzott és átölelt jó szorosan. A szemem tágra nyílt, és a lepkéim azonnal akcióba lendültek. Nevetett.
- Megvagy. - mondta, majd elengedett én pedig egy rövid pillantást vetettem a tükörbe. A fejem megint vörös lett, gondoltam bosszankodva. 
- Na, meg van már melyik filmet nézünk? - kérdeztem.
- Aha, már bele is kezdtünk. - mondta mosolyogva, mire kérdőn néztem rá - A gyilkos bennünk. - mondta végül. Már láttam pár éve, akkor eléggé féltem rajta, de most nem tudom, milyen hatást fog kelteni. Bementünk a szobába, ahol csak a TV fénye világított egy kicsit, és ránéztünk a három egymás mellett ülő lányra. Bella ült középen egy párnát szorongatva, és úgy dülöngélt előre hátra, akár egy depressziós ember. B a lábát kinyújtva ásítozott, Rosa pedig a filmre figyelt. Egyikük se nézett fel ránk, talán észre se vettek.
Odafordultam Natanielhez és ravasz mosolyra húztam a számat. Ő visszanézett rám, gonoszul, majd elindultam csendben Bella háta mögé.
- Hú! - ordítottam el magam és megcsikiztem az oldalát. Hatalmasat sikított, még a fülem is bedugult. A szívét fogva fordult meg hitetlenkedve.
- Teee...! - mondta idegesen - Kinyírlak! - mondta, majd felpattant én pedig egy apró sikoly kíséretében elkezdtem kiszaladni a szobából. Nat és a többiek nevetve néztek utánunk.

Egy óra múlva teli hassal csuktam be az ajtót a többiek után. Megfordultam és egy sóhaj kíséretében mentem be anyának segíteni. ELmosogattam, ő pedig kitakarította a konyhát, már amennyire lehet ezt annak nevezni. Már hat óra volt, holnap pedig szombat, így nincs semmi dolgom. Miután végeztem, adtam egy puszit anyának és felszaladtam a szobámba. Behuppantam az ágyba és kikapcsoltam a filmes linkeket, majd eldőltem az ágyamon. Aztán öt perc semmittevés és fekvés után felültem és megnéztem a facebookom. Kibírtam a késztetést, hogy megnézzem Castiel adatlapját, de mikor rá gondoltam összeszorult a szívem. Még mindig fájt. Már csak azt vártam, hogy végre elfelejtsem Castielt. A mosolyát, a hangját, az illatát, a szoros ölelését, a gyengéd és a szenvedélyes csókjait. Megdörzsöltem a szemem, mikor visszagondoltam az első randinkra, és az összes emlékünkre. Pár hét alatt mennyit felhalmoztunk, nevettem el magam. 
Még egy ideig böngésztem és zenét hallgattam, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki bejelölt, és meghívott egy eseményre.Megnéztem ki volt az. Lys. Hát persze, még nem jelöltem be. Gondosan visszajelöltem, majd rámentem az eseményre. A 16. koncert, pénteken, jövőhéten lesz. Sóhajtottam, hiszen el akartam menni, de mivel szoba fogságba vagyok, amúgy se mehetnék, na meg miért is mennék? Nincs ott senki akiért érdemes lenne. Már nincs. Nézegettem, hány ismerősöm megy el, majd úgy döntöttem megnézem Lysander profilját. Egyből megdöbbentem mikor megláttam a profil képét nagyban. Ez a csávó aztán nem semmi.

Nevetve zártam be a facebookot, majd a gépet is, és elmentem zuhanyozni. Annyira szerencsés vagyok, gondoltam. Rengeteg remek barátom van. Tudom, hogy Nat is mellettem áll, habár ő biztos örül, hogy nincs közöm Castielhez, elvégre az elejétől ellenezte. Azt hitte rossz hatással van rám. Kiálltam a zuhanyból, azon a kínos eseten gondolkozva, majd az utána lévő ölelésen. Nálunk mindig természetesek voltak ezek a dolgok, nem tudom, mi változott meg. Visszagondoltam az illatára és elfogott a borzongás. Nem szabadna ezt éreznem. Nem tudom mi van velem. Lehet, hogy megőrültem. Bementem a szobámba, majd felkaptam Klaust az ágyról.
- Aah, teljesen bolond vagyok. - mondtam neki, de nem válaszolt, csak üveg szemekkel meredt rám - Oké értem én. - mondtam csalódottan és leraktam magam mellé - Miért történik ez? - dőltem hátra az ágyon.
Aztán eszembe jutott valami, amitől rossz érzés keletkezett a gyomromban. Vajon ki tetszhet Natanielnek?