8. fejezet - Az a bizonyos szombat |.

Boldogan szögdécseltem haza Castieltől. Miután igent mondtam, magához húzott és hosszasan megcsókolt, nem törődve a betegséggel. Igazából nem értettem, mivel eddig is úgy viselkedtünk mint egy pár, hogy ennek miért van ekkora jelentősége. De erre nem is gondoltam tovább, csak magára arra a gondolatra, hogy JÁROK CASTIELLEL. Azt hiszem életem egyik legboldogabb napjai közé tartozik a mai. Mikor hazaértem, gyorsan felhívtam Biáékat és elmondtam nekik az új hírt. Örültek mint kismalac a farkának, és egyfolytában azt kérdezgették, hogy történt. De én nem mondtam el, ez csak az én és vöröske dolga. Azt kívánták, hogy tartson sokáig, és én is azt reméltem hogy így lesz. Castiel nem tűnik olyannak, aki átverne. Én meg természetesen nem fogom.
Mikor beétem a házba, anya meglepetten nézett rám.
- Jól vagy? - kérdezte. Éppen hagymát szeletelt.
- Persze! - válaszoltam, talán túl lelkesen. - Miért?
- Mert olyan... Más vagy. - mondta és összeráncolta a homlokát.
- A másság nem baj. - feleltem majd nevetve felszaladtam a szobámba. Bevetettem magam az ágyba és azon merengtem, ahogyan magához húzott és szorosan átölelt. Úgy éreztem, senkit nem szerettem még jobban.
- Mond el mi történt! - rontott be a szobába anya. Úgy megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam.
- Anya! - kiabáltam. Ő erre elnevette magát ésleült mellém.
- Na ki az? - kérdezte.
- Ki ki?
- Hát akit szeretsz! - válaszolta, mintha egyértelmű lenne. Egy ideig néztem rá, majd hatalmas késztetést éreztem, hogy elmondjam anyának a történteket. Kitálaltam neki mindent, majd az arckifejezését fürkészve vártam az itéletet.
- Nos, hívd meg vacsorára. - mondta végül, majd arcon simogatott és kiment. Mi volt ez? Semmi tanács, semmi, "vigyázz vele" vagy legalább valami gratuláció? Vagy zavarta hogy a kicsi lánya felnőtt?
Nos igen. Felnőttem. Már nem pici óvodás vagyok. És igen, életemben először van barátom. Nem beleszámítva, hogy Kentinnel ovis korungban eljegyeztük egymást. De ő mindig köztem és Bia között vacilált. Szerencsére kinőttünk ebbőla játékból. Majd a régiemlékek miatt eszembe jutott egy szörnyűség. Lefehéredtem. Gyorsan a telefonhoz nyúltam és tárcsáztam Nat számát! Már mióta is nem beszéltem vele?! Te jó ég, már tuti teljesen megharagudott, sőt még suliban is komor fejjel köszönt! Akkora volt a köd a szememben, hogy észre se vettem, mennyire elhanyagoltam.
A negyedik csöngésre felvette.
- Haló? - szólt bele.
- Nat! De jó hogy elértelek. Miújság? - kérdeztem lelkesen.
- Ó.. Rebi. Szia.- mondta unott hangon.
- Baj van?
- Tényleg összejöttél Castiellel?- kérdezte, és ezzel meglepett.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza.
- Szóva tényleg. Bia mondta. Rebi, ő nem jó neked. Csak bele fog keverni a rosszba. - mondta egyre idegesebben.
- Tévedsz! Nem is ismered. - mondtam duzzogva. Megértem hogy félt, de ne mondjon olyanokat amikről gőze sincs.
- De te se! - kiabálta. Ezzel fel húzott. Tudja, kivel kiabáljon. Az én dolgom hogy kivel jövök össze meg nem, nemigaz?!
- Honnan veszed hogy nem ismerem? És ne kiabálj velem ok nélkül! Semmi közöd az egészhez! - kiabáltam vissza, majd dühösen lecsaptam a telefont. És én még aggódtam miatta, hogy megbántom. Ha ennyire nem bízik a döntéseimben, akkor mit várjak tőle? Leraktam a telefont magam mellé, és hatalmas kedvetlenséggel, inkább elkezdtem csinálni a házimat. Hat óra volt, mire kész lettem, de még utána se volt kedvem csinálni semmit. Inkább fogtam magam és elmentem futni. Átöltöztem melegítőbe, bedugtam a fülembe a fülest és elindultam. Már két kilómétert futottam, mikor pihentem egy kicsit. Leültem egy közeli padra és elkezdtem a telefonomon játszani. Egyszer csak megéreztem, hogy valaki a vállamat bökdösi. Hátranéztem és Leigh-el találtam szembe magam. Kivettem a fülemből a fülest, és köszöntem. Ő megkerülte a padot és leült mellém.
- Na miújság? - kérdezte.
- Velem ugyan semmi. Gondolom már te is hallottad a hírt, hogy összejöttem Castiellel. - mondtam, inkább nem köntörfalaztam. Meglepetten nézett rám.
- Pedig eleinte utáltátok egymást. - mondta hitetlenkedve. Felnevettem.
- Hát igen.
Ezután még beszélgettünk vagy tíz percig, mikor felhozta Rosát.
- Nem tudom mit csináljak. Egyszerűen rám se néz mint fiúra. - mondta és beletemedte az arcát a tenerébe. Felsóhajtott.
- Miért nem mondod el neki? Lehet hogy tévedsz. - javasoltam.
- Nem hiszem hogy érezne bármit is irántam. - mondta csalódottan.
- Amíg nem kérdezed meg, addig nem tudhatod.- próbáltam menteni a menthetőt.
- Hát jó. Már egy ideje amúgy is gondolkodom rajta. Meg igazából nincs veszteni valóm, hisz Rose már tudja hogy szeretem.
Felnevettem.
- Szerintem épp ellenkezőleg. Na menj, és mond el neki. - böktem meg a hátát, mire felnevetett és elment a másik irányba. Ez a beszélgetés kicsit elterelte a gondolataim, és lenyugodtam. Aztán fogtam magam és hazaszaladtam. Gyorsan lezuhanyoztam, megvacsoráztam, majd olvastam. Este tízkor pedig úgy döntöttem, hogy lefekszek. Fogat mostam, majd megint Castiel kabátjával, ágyba bújtam és álomba szenderedtem. Ismét vöröskével álmodtam.


A hét hátralévő része gyorsan eltelt; pedig azt hittem kínszenvedés lesz. Az első nap mindenki rólam és Castielről kérdezgetett, mert Bia és Rosa jóvoltából, már mindenki tudott a dologról. Nem mintha bántam volna. Nathaniellel azóta se beszéltem, már csak köszönő viszonyban vagyunk. Nagyon rossz volt nélküle, de addig nem megyek oda hozzá, míg végre el nem mondja mi baja van valójában. B és Rosa mindig próbálták elterelni a figylmem, így rengeteg nevetés közben eltelt a hét.
Szombaton sikerült délig aludnom. Inkább jó kipihentem magam, mint hogy aztán kómás fejjel menjek életem első randijára. Már most kavargott a gyomrom az idegességtől. Castiel elvileg kettőre jön értem, és az egész napot együtt töltjük.
Két óra pont elég volt, hogy mindennel elkészüljek. Próbáltam csinosan felöltözni, mivel nem tudtam hová megyünk. Nem is ettem túl sokat, hátha valahova elmegyünk enni. Mikor csengettek leszaladtam és végigmérem magam a tükörben, majd elégedetten nyitittam ajtót.


Castiel állt az ajtóban, lazánés szexin, én meg alig bírtam ki, hogy ne ugorjak a nyakába. Lassan végignézett rajtam, majd kihúzott az ajtón és szorosan átölelt. Az arcát belefúrta a nyakamba és éreztem hogy mély levegőt vesz. Majd azt mondta hogy csinos vagyok. Erre persze teljesen elvörösödtem, Összekulcsoltam a kezem a nyaka körül és megcsókoltam. Viszonozta. De sajnálatomra nem tartott sokáig, mert indultunk is. Bezártam magam után az ajtót, majd elindultunk balra.
Vagy fél óráig mentünk kézenfogva, és mindenféléről beszélgettünk. Gondolom, direkt nem a motorját hozta, mert az nem túl romantikus. Elértünk a város széle felé, egy erdős részre, ahol csak alig alig voltak házak. Nem volt a legszebb környék, de megvolt a maga varázsa. Elvezetett egy sikátoron át, majd egy szűk utcán és mikor befordultunk egy háznál találtuk magunkat. Sok lim-lom és bútor állt porosan és koszosan a ház előtt. Először meglepődtem, hogy mégis mit keresünk itt, de mikor felmászott egy kint álló szekrényre majd fel a tetőre, megértettem. Mert mikor maga után húzott egy plédet láttam kiterítve és egy rakat kaját. Még a szavam is elállt. Castiel mosolyogva és önelégülten nézett rám.
- Tetszik? - kérdezte.
- Persze hogy tetszik! - mondtam boldogan.
Megöleltem, majd mikor megkordult a gyomrom mondta hogy üljünk le. A pléden ülve néztem, ahogy bénázik a kajával. Csak egyszerrű felvágottak és zsemle, de így is tökéletes volt. Majd meglepetésemre elővett egy finomnak látszó bort. Szerencse, hogy én birom az italt, mert ha ezt mind ketten isszuk meg, akkor baj lesz. Megint kitalálta mire gondolok.
- Nyugi, nem isszuk meg az egészet. - mondta nevetve.
- Ennyire látszik rajtam mire gondolok? - kérdeztem duzzogva.
- Nem, csak nekem egy nyitott könyv vagy. - felelte egy önelégült mosoly kíséretében.
- Ó.. - nyogtem ki.
Vagy egy órán keresztül ettünk és borospohárból szürcsöltük a bort. Castiellel szinte bármiről tudok beszélni, és ez az egyik amit imádok benne.
Aggódtam, hogy nem e lakik itt valaki, de megbíztam vöröskében és inkább nem firtattam. Az egész hely romantikus és hangulatos volt. A tető csak egy kicsit lejtett és kényelmesen lehetett rajta ülni, de mi inkább lefeküdtünk. Egy v-t alkothattunk, mert a fejünk összeért, de a lábunkközt már egy méter távolságvolt. Megfogta a kezem és megszorította. A fák hosszú ágai a fejünk felett úsztak a fényben, és abban a pillanatban olyan boldog voltam, mint még soha azelőtt.
- Remélem nem volt túlzás... - kezdett bele szégyenlősen.
- Ez tökéletes. - Vágtam közba, majd felé fordultam. Mindketten az oldalunkra fordultunk, majd hirtelen fogta magát és maára húzott. Éreztem a hasam alatt az ő izmos hasát és azt ahogyan lélegzik. Vajon őérzi mennyire ver a szívem? Odahajoltam hozzá és a hajam, pajzsként hullott a fejünk mellé, mikor megcsókoltam. Ő megcirógatta az arcom majd újra megcsókolt. Még egy ideig így feküdtünk kényelmesen mikor megszólalt.
- Ideje menni.


Ééééés a kövi részben, majd folytatom:) Így is hosszú lett.:)