9. fejezet - Az a bizonyos szombat ||.

Castiel segített leszállni a tetőről. Mikor leugrottam, a térdem összebicsaklott, és összeestem volna, ha Castiel nem fog meg. A szívem hevesen kalapált és minden pillanatban, mikor megérintett megállt. Esküszöm, a szerelem fog a sírba vinni. Az út további részét kéz a kézben tettük meg. Már egy ideje sétáltunk, mikor elindultunk egy erdő felé. Legalábbis én azt hittem, hogy erdő, de csak hatalmas fákkal elborított mező volt. Ahogy kiértünk, a tisztás végtelennek tűnt, és színek százaiban pompázott. Elállt a lélegzetem. Castiel kezét elengedve indultam befelé, alig vártam hogy belefeküdjek a fűbe, a virágok közé. Széttártam a karom és pörögtem egyet, de elveszítettem az egyensúlyom és eldőltem. Puhára érkeztem. Behunytam a szemem és beszippantottam a virágok édes illatát. Szinte már vártam hogy felébredjek, olyan álomszerűnek tűnt.
Nevetést hallottam. Kinyitottam a szemem, és Castiel állt előttem mosolyogva. Szeme csillogott.
- Tetszik? - kérdezte.
- Ez gyönyörű. - feleltem halkan, majd a kezénél fogva lehúztam magam mellé és adtam neki egy csókot. Kézen fogva ültünk a fűben és élveztük ahogy a napsugarak cirógatják az arcunkat. Hirtelen megéreztem, hogy Castiel kiengedte a kontyba kötött hajam, így most szabadon szállt össze vissza. Bosszúsan néztem rá, de a kedves mosolyától azonnal meglágyultam.
- Ez életem legszebb napja. - mondtam.
Csak megszorította a kezem, de nem mondott semmit. Pár perc múlva viszont elkezdtünk beszélgetni. Annyira jó volt, hogy észre se vettem, ahogyan telerakta a hajam virágokkal. Büszkén nézett rám, mint egy művész a művére.
- Tökéletes. - mondta vigyorogva, miközben lefényképezett. Persze azonnal kértem hogy mutassa meg, hisz ki tudja milyen képeket akar ez rólam a telefonjába. Először nem akarta odaadni, így meg kellett küzdenem érte. A vállára támaszkodva kapálóztam a felnyújtott telefon után, egészen addig míg már Castiel se bírta és eldőlt. Sajnos ráestem, de nem zavarta. Viszont a telefont megszereztem a képpel. Ha rossz lett kitörlöm. Ránéztem a képre. Még időm se lett volna kitörölni, mert azonnal kikapta a kezemből.
- Hé! - nevettem fel.
- Nem törlöd ki! - mondta ő is nevetve.
- Nem is akartam. - biggyesztettem le a számat duzzogva.
- Aha persze, csak már indult a kezed a gombra.
- Nem töröltem volna ki. Nekem is tetszik.
- Ó igazán? - kérdezte meglepetten - Lehet többet kéne fotóznom. - mondta azzal csinált még egy képet. Itt már meg se próbáltam elvenni, tudtam hogy fölösleges.
A kép egyébként tényleg tetszett, és nem akartam kitörölni.

 A nap hátralévő részében a mezőn ücsörögtünk és beszélgettünk. Na jó nem csak beszélgettünk. Csináltunk érdekesebb dolgokat is, de az titok. És azt hiszem életemben nem nevettem még ennyit mint ezen a napon. De sajnos mindig bennem volt a félsz, mert minden jónak vége szakad egyszer, és ha ilyen jó akkor méghamarabb. De ebbe nem akartam belegondolni, inkább csak Castielre figyeltem. A nap nem csak csevegéssel telt el, rengeteg mindent megtudtam róla. Például, hogy októberben született, hatodikán. És hogy van egy kishúga, Amy, akit mindennél jobban imád. Az apjával nem jön ki a legjobban, mivel túl nagyok az elvárásai. Innen már értem, miért ekkora lázadó Castiel. Viszont az anyukájával remekül kijönnek. Ezen kívül még nagyon sokatmesélt; hogy hogyan került Egerbe Miskolcról, ugyanis ott született, miért kezdett el zenélni és úgy általában róla. Még nekem is sokat kellett mesélnem, így is hogy számára egy "nyitott könyv" vagyok. Bár én sok mindent nem tudtam mesélni.

Vagy három órát ültünk ott, amikor beborult az ég. Már amúgy is sötétedett, de így még sötétebbnek tűnt az ég, így inkább elindultunk hazafelé. Lassan és ráérősen ballagtunk az úton, Castiel ismét haza akart kísérni. Ám a hazamenetek nemigen jött össze; ugyanis az út felénél eszméletlenül leszakadt az ég, és úgy fújt a szél, hogy ha nem fogom Castiel kezét elrepülök. Így esélytelen volt hogy hazasétáljunk, és mivel Castiel közel lakott felmentünk hozzá. El tudjátok képzelni mennyire ideges voltam. Este nyolc felé a fiúm lakásán. A pillangóim eszeveszettül repdestek és a fejem egész végig vörös volt. Mikor nagynehezen beértünk a házba csuromvizesen és kifulladva dőltünk neki az ajtónak. Egymásra néztünk, csurgott rólunk a víz, majd egyszerre nevettük el magunkat. Castiel adott tiszta ruhát, de nadrágot nem talált. Így kénytelen voltam beérni egy hatalmas inggel, ami kitett egy ruhát. Sőt még hosszabb is volt. Kicsit kínos volt Castiel szobájában egyedül, Castiel ingjében ülni, főleg hogy Castiel szülei nincsnek itthon, mert a munkahelyükön ragadtak, Amy pedig az egyik barátnőjénél alszik. Így csak mi maradtunk a házban teljesen egyedül. Már éppen meghalni készültem az idegességtől mikor csörgött a telefonom.
- Szia anya. - köszöntem bele. Hallottam a háttérben az irodai zajokat. Már megint behívta a köcsög főnöke hétvéén. Ezért nem fizetik elég jól.
- Kicsim! De jó hogy elértelek. Elvileg az eső egészen reggelig nem múlik el, szóval ne mozdulj ki aházból jó? Én se megyek haza, majd csak nagyon későn, és akkor se valószínű hogy haza tudok, mert biciklivel jöttem. Talán Amandáék hazavisznek, de még nem tudom hogy lesz. Addig is ne menj ki reggelig, jó?
- De anya... - kezdtem bele, hogy elmagyarázzam, hogy Castielnél vagyok. Csak nem maradhatok itt egész este!
- Sajnálom kicsim, de mennem kell! Majd beszélünk. Szeretlek. - azzal letette.
- Én is szeretlek. - mondtam csüggedten, majd leraktam magam mellé a telefont.
- Kit szeretsz? - hajolt fölém Castiel és adott egy puszit. Nem válaszoltam, inkább én is adtam neki egyet, remélem vette a célzást. Hátrafordultam hogy elmondjam neki, itt kell maradnom, mikor leesett az állam. Castiel félmeztelenül állt előttem. Tudtam hogy jó pasi, de hogy ennyire... Teljesen elvörösödtem és elkezdtem mindenfélét összevissza beszélni. Már alapból tök ideges voltam, de hogy itt kelljen maradnom Castiellel (aki félmeztelen!!) egész este, csak rontott a helyzeten.
- Mi van? - nevetett fel vöröske.
- Itt kell aludnom! - tört ki belőlem végre, jó hangosan.
- Hogy-hogy? Nem mintha bánnám. - kacsintott rám, én meg a lehetőnél még vörösebb lettem.
- Nem mehetek haza reggelig, mert anya megtiltotta hogy kitegyem a lábam a házból. Csak azt nem tudta hogy a tiétekben vagyok. - hadatam el majd megvontam a vállam amolyan "így jártunk" stílusban.
- Nekem jó, nem zavarsz. - mondta és adott egy puszit a fejemre - Tessék, törölközz meg. - adott oda egy törölközőt.
- Köszi.

Fél óra múlva már Castiel zuhanyzójában álltam meztelen, és azzal szórakozattam magam, hogy vöröske tusfürdőit meg samponját szagolgatom. Ő közben lent vacsorát készített. Azt mondta a szülei legalább egyig nem jönnek haza, ha egyáltalán elindulnak ilyen időben. Lehet hogy az anyukájával jól kijön, de ő is eléggé munkamániás. Nem is csodálom, hogy egy ilyen hatalmas házban élnek.
Mikor végeztem kiszálltam és megtörölköztem. Aztán újra felvettem Castiel ingét, és csak reméltem hogy gyorsan megszárad a ruhám. Lassan leballagtam a lépcsőn a konyháig majd megálltam és csendben figyeltem ahogy Castiel vacsit csinál. Igaz hogy csak egyszerű tojásrántotta, de a szándék a lényeg. Megláttam egy műanyag üveget az asztalon benne narancslével.
- Milyen ötletes. - emeltem fel, mire csak annyit mondott mosolyova, hogy, ugye? Felvettem és melléálltam. Őt figyeltem ahogy csinálja a rántottát, elég profin, már ha azt lehet profin csináni. Vagy nem profin. Attól függ ki honnan nézi. Mikor kész lett szétosztotta két tányérra, majd végre rámnézett. Aztán szó nélkül elővette a telefonját, én meg direkt beálltam egy nagyon kényelmetlen pózba, mielőtt fényképezett. Csak reméltem hogy rosszul sikerült. Ha már ennyit fényképez, bosszúból legalább legyenek rosszak. De amikor ránézett csak annyit mondott, hogy jó lett. Lerakta elém, de nem volt kedvem megnézni, így csak duzzogtam. Kb addig a fél percig amíg gyertyát nem gyújtott és ki nem húzta nekem a széket.
                                          
Leültem, és elkezdtünk vacsorázni. Meglepően finom lett, nemvátam volna Castieltől hogy tud főzni.
A meglepett arckifejezésemet látva megdobott egy szelet uborkával. Leesett állal néztem rá, majd amivel megdobott, visszadobtam, de sajnos nem találtam el, mert elhajolt.
- Béna. - nevetett ki.
- Nem is. Te vagy az aki nem vonzza az uborkát. - kezdtem el szúrkálni a rántottámat, a csalódottságom miatt. Hatalmasat nevetett.
- Mit tett ellened az a rántotta? - kérdezte, és a szeméből törölgette a könnyeket. Itt már én is nevettem. Aztán rendesen elkezdtünk enni, bár én szívesen folytattam volna az estét egy kajacsatával, de nem akartam egy disznóólat csinálni a házukból, így tűrtőztettem magam. Evés közben olyan fontos dologokról beszéltünk mint az időjárás, hogy hogyan készülnek a géppel gyártott ruhák (hát géppel nem?!) meg hogy télen orratlan hóembert fogunk építeni. Ne kérdezzétek hogy jöttek fel ezek a témák. Mi csak egyszerűen hoztuk a formánkat.
Ebéd után még egy kicsit tévéztünk, majd tíz óra fele elmentünk lefeküdni. Felajánlotta, hogy alszik a földön, de nem akartam hogy megint beteg legyen, viszont ő sem engedett engem a földre. Így ketten aludtunk egy ágyban, mert Amy ágya meg túl kicsi lett volna. A kanapé meg szóba se jött szóval döntöttünk. Befeküdtem a kényelmes és puha ágyba, majd Castiel lekapcsolta a villanyt, és utána éreztem hogy bebújik mellém. Már olyan szélen voltam, hogy azt hittem le fogok esni. Valószínűleg Castiel is tudta, aki a derekamnál fogva magához húzott és átölelt. Azt hittem a szívem kiurik a helyéről, és a lepkék a hasamban mintha ki akartak volna törni onnan. Éreztem a már jól megvizsgált tusfürdőjének illatát, és samponját, és mélyen belélegeztem. Egy ideig feküdtünk, de egyikünk sem aludt. Éreztem, hogy Castiel is gyorsabban veszi a levegőt. ELkezdte simogatni a hajam én pedig ösztönösen hozzábújtam. Éreztem hogy a keze elkalandozik le ahátamhoz majd a csípőmön majd egyre lejjebb, amíg meg nem állítottam.
- Bocsi. - mondta, vagy inkább lehelte.
- Nem én... Én még nem... - kezdtem bele, de közbevágott.
- Tudom hogy nem úgy haladunk, ahogyan egy normális kapcsolatban illik, de ha erről van szó, addig várok rád, amíg csak akarod. - suttogta a fülembe.
Mégjobban húzzábújtam majd megcsókoltam. Elkezdünk csókolózni, majd azt vettem észre, hogy Castiel rajtam fekszik. Egy kicsit eltoltam a fejét, és ketten lihegve néztünk egymásra.
- Bocs. - mondta két levegővétel között. Én csak megráztam a fejem. A szeme tágra volt nyílva. - Inkább aludnunk. - mondta azzal visszafeküdt mellém.
- Jó éjszakát. - mondtam egy ásítás után.
- Neked is. - felelte, majd belepuszilt a nyakamba. Az utolsó dolog amire emlékszek, az Castiel megnyugtatü szuszogása mellettem.