11. fejezet - A randi

- Komolyaan? - kérdeztem, és teljesen felvillanyozódtam. Olyan boldog voltam alapból a mai meg a tegnapi miatt, és hogy most ez is összejött, na ez betett. Életemben nem éreztem még magam ilyen boldognak.
- Igeen, és húúú, annyira aranyos volt! - kezdte el ugrálva. Behívtam a házba, mert ne az ajtóba mesélje el mi történt. Közben folyamatosan csacsogott - És képzeld, elpirult! Én pedig azt hittem el fogok ájulni! Az egész olyan mintha álmodnék. - mondta, közben már a lépcsőn mentünk. Annyira mesélt, hogy nekiment a korlátnak, de nem zavartatta magát. Mikor végre beértünk a szobába leállítottam.
- Jó, jó, de állj! - tartottam fel a kezem. Meglepetten nézett rám - Most meséld el mi történt, lassan - ezt a szót kihangsúlyoztam - Oké? Azt már tudom, hogy aranyos volt. Úgyhogy most a lényeget mondd!
- Huh, oké. De akkor nagyon figyelj. - kezdett bele - Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem venni lisztet anyának, mert persze megint engem küldött. - itt megrázta a fejét - És amikor nézegettem, milyet vehetnék, ami amúgy nem volt egyszerá, mert most akkor teljes kiőrlésű vagy sem? Ne tudd meg, vagy fél óráig tétováztam, hogy most melyiket vegyem meg! Még a biztonsági őr is hülyének nézett! Na meg mennyien odajöttek, hogy...
- Bia! - kiabáltam rá - A lényeget!
- Oké, bocs. Szóval a boltban nézelődtem és keresgéltem, mikor megláttam Lysandert. Egy ideig követtem, és rájöttem hogy kenyeret akart venni, de nem tudta milyen kéne. Hát most nem hasonlít rám?  - csillant fel a szeme - Ugyanúgy tétovázik a boltokban mint én! Na de a lényeg, hogy odamentem hozzá segíteni, és amikor meglátott tökre megörült nekem. - mondta teljesen izgatottan. Én csak a fejemet fogtam képzeletben, el se tudtam képzelni hány hónapig lesz Lysander a téma - Elkezdtünk beszélgetni, majd azt mondta hazakísér. Én persze igent mondtam, és elindultunk kifelé. Annyi mindenről tudtam vele beszélni! De a lényeg akkor volt, mikor hazaértünk, mert szembefordult velem és megkérdezte, mit csinálok szombaton. Az arca teljesen piros volt és amikor zavarban volt, azt hittem megzabálom! Ah, ő az én lelki társam! - vetette magát hanyatt szívre tett kézzel, és hatalmasat sóhajtott. Sajnos az egészre nem tudtam olyan lelkesen reagálni... Sőt semmit se tudtam reagálni.
- Hát ez király. És akkor hova mentek? - kérdeztem.
- Nos, azt mondta látott egy tök jó filmet amit vetítenek, és azt megnézhetnénk. Nekem tökre tetszett az ötlet, lehet még a kezemet is megfogja az út alatt. Aztán gondolom elmegyünk vacsizni. És mikor hazaérünk megcsókol! - ült fel hirtelen még mindig szívre tett kézzel. Felnevettem. Talán B örülni fog egy ilyen randinak, de nekem nem tetszett volna. Túl sablonos. Bár annak is meg van a saját maga varázsa, de amit vöröském összehozott, egyszerűen tökéletes volt.
- Reméljük. - mondtam csak ennyit mosolyogva, és megdobtam egy párnával. 
- Na és neked milyen volt a randit A Vörössel? - kérdezte és elkezdte a szemöldökét fel - le mozgatni. 
- Nos, szívesen elmondom hol voltunk, de nem itt. Túlságosan mehetnékem van. - vette a célzást, és felpattant. Majd úgy ment ki az ajtón mint akit ágyúból lőttek ki. Mikor már kimentünk volna az ajtón, anya kiabált ránk.
- Hé ti ketten! Mégis hova mentek? - állt meg terpeszben, karba tett kézzel és morcos tekintettel.
- Hát sétálni. - feleltem szemöldökömet felhúzva.
- Óóó, értem. Nos azt hiszem, aki szobafogságban van nem mehet sehová. Nehogy megint a barátodnál köss ki újra. - mondta. Most csak szívat. B kíváncsi tekintettel méregetett.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük! - mondtam.
- Dehogy beszéltük! Csak leráztál! De nehogy azt hidd, hogy attól, hogy olyan könnyen elengedtelek, a téma le van zárva! - mondta, a mutatóujját rázogatva - Nem mentek sehová, és Bia most szépen hazamegy. Majd holnap beszéltek.
- De anya! - kiabáltam. Nem is hallgatott rám, megfordult és elsétált. Visszafordultam B felé, és a tenyerem a homlokomra csaptam - Azt hiszem büntetésben vagyok.

Bia

El sem hiszem! Végre szombat! Majd kiugrottam a bőrömből, olyan izgatott voltam. Ma Lys és én! Nagyon remélem, hogy nem fogom elrontani. De hogy tudnám elrontani? Egész héten Rebivel és Rosával gyakoroltam és beszéltem át a dolgokat. Sajnos Rebivel nem tudtam annyi időt tölteni, mint szerettem volna. Egyrészt mert büntetésben volt, másrészt mert mindig Castiellel. De nem tudtam hibáztatni őket. Én is minden percemet Lysanderrel tölteném. Bár én nem ugranék bele úgy egy kapcsolatban, ahogy Rebiék, úgy, hogy még ott is aludt nála! De megesküdött, hogy nem történt semmi, én pedig hiszek neki.

Gyorsan ugrándoztam le a lépcsőn, éreztem hogy fekete farmerem megint lecsúszik. Keresnem kell egy övet. Anya szekrényéből találtam is egyet, ami pont fekete volt és nem is látszott. Amúgy utálok övet hordani, de muszáj volt felvennem mert ebben a legjobb a fenekem. 
A tükörnél még sikerült egyszer végignéznem magamon, és a farmerem, topánkám és lila pólóm tökéletesen kiemelte az alakomat. Sose voltam beképzelt, de amióta elkezdtem tornázni, észrevettem hogy egyre csinosabb vagyok. És észre is vettem a változást, ami a fiúkat illeti. Sokan megadták a számukat és a koncerten, mellettem lévő csávó is folyton fogdosott, amíg el nem küldtem melegebb éghajlatra. Utána itthon még kétszer lezuhanyoztam. De most nem akartam visszaidézni ezeket az emlékeket, inkább elindultam. A Dobó térnél találkoztunk, én pedig elég messze laktam tőle, így el kellett érnem a buszt. Szerencsére nem kellett szaladnom, így nem jött szét a hajam. Mikor felszálltam inkább nem ültem le, nehogy összegyűrődjön a ruhám. Nagyon rákészültem erre a napra, és nem akartam, hogy bármi is rosszul menjen.
Mikor leszálltam gyorsan megindultam és két perc alatt odaértem. Csak öt percet késtem. Tökéletes időzítés. Mikor már a közelben jártam, láttam, hogy Lysander az egyik padon ülve, a térdére könyökölve vár. Mikor megérkeztem felnézett és elmosolyodott. Imádtam a szemeit, sose találkoztam még ilyen egzotikus emberrel mint ő. Felállt és vagy 10 centivel magasabb volt nálam. 
- Szia. - ölelt meg.
- Heló... - öleltem vissza és titokban belélegeztem a finom illatát.
- Hogy vagy? - kérdezte. Erre a kérdésre számítottam elsőnek.
- Jól vagyok, köszönöm. - mosolyodtam el - És te? - egy alap kérdések egyike. 
- Én is megvagyok. - válaszolt - Na merre akarsz menni elsőnek? A film még két óra múlva kezdődik. - fejben kiszámoltam, hogy ha most van hat óra akkor nyolckor kezdődik, és kb tízig tart, így már csak mekizni lesz időnk. Vagy annyi se, de nem  zavart, az a két óra bőven elég lesz. 
- Nekem mindegy. Vagy elmehetnénk a Népkertbe*.
- Jól van. - és megajándékozott a világ legszebb mosolyával. Elindultunk, szorosan egymás mellett, de a kezemet még nem fogta meg. Reméltem, hogy eljutunk még ma addig. Beszélgetve mentünk egymás mellet, majd mikor megérkeztünk leültünk a fűbe és utána csend következett.

Lysander 


Természetesen minden apró mozzanatra felkészültem a mai napról, még Castielt is kifaggattam, hogy mégis hogyan kéne randiznom. Még életemben nem csináltam ilyet, minden csaj egyből a karjaimba ugrott. De mikor Bia csak húzta az agyamat, és csak flörtölgetett, felkeltette az érdeklődésemet. Talán neki több is kell belőlem mint a pénz meg a hírnév. Az országban már elég híresek vagyunk, persze csak olyan szinten, ahogyan egy középiskolás lehet. Igaz én már idén ballagok, de Castiel és Liz még csak másodikosok. Nem tudtam, hogy fogjuk a későbbiekben megoldani, de most inkább nem gondoltam ilyenekre. Ránéztem Biára, aki most az ujjait morzsolgatta és lefelé nézett. Ez nem jó. Nagyon nem jó. Csend van és a kínosabbik fajtából. A többi lánynál nem volt ilyen probléma, mert mindegyik ott csacsogott mellettem idegesítően. De Bia nem, és egyszerűen nem tudom mi jár a fejében. Már éppen rávettem volna magam, hogy megszólítsam, mikor egy kutya kezdett el felénk szaladni. Jobban mondva Bia felé. Már szinte sóhajtva tápászkodtam volna fel, hogy elzavarjam innen, de hatalmas meglepetésemre, Bia megsimogatta és megpaskolta azt a hatalmas állatot. A volt barátnőim már rég sikítoztak volna. Visszaültem a helyemre és néztem, ahogy Bia elvan a kutyával. Hálás voltam annak az állatnak, hogy megmentette a randimat. Pff, ez azért eléggé szánalmas, hogy egy kutya segít ki.
- Szereted a kutyákat? - kérdeztem.
- Ki nem szereti a kutyákat? - kérdezte nevetve. Elmosolyodtam. Ó ha tudnád...
- Vannak, de gondolom akkor ők nem tartoznak a normális embercsoportba. - erre csak rám nézett és elnevette magát.
- Hát nem. Hogy lehet utálni egy ilyen szép állatot? És hogy lehet egyáltalán félni tőlük? - kérdezte, közben megsimogatta a fülénél, de pont akkor ért ide a gazdája és egy kínos mosollyal arrébb vitte - Nekem is van két kutyám.
- Nekem is van, egy német juhász. Neked? - kérdeztem, és gondolatban elkezdem táncolni a boldogságtól, hogy végre minden sínen megy.
- Egy golden retriever. Mindkettő. Eszméletlen szépek.
És ekkor elkezdett beszélni. De nem az idegesítő fajta csacsogás volt ez; az a fajta, amikor izgatottan vártam, vajon mit fog mondani, és lekötött az. Nem idegesített, hanem érdekelt és szórakoztatott. Csak úsztam a szavaiban, annyira jó volt hallgatni a hangját. Le is csuktam a szemem, de akkor sajnos abba hagyta.
- Untatlak? - kérdezte félénken.
- Jaj nem, dehogy! - mondtam gyorsan - Csak szeretem hallgatni, ahogyan beszélsz. Meg a hangodat. - mondtam és magamat nem kontrollálva megfogtam egy hajtincsét és a füle mögé húztam. Erre a mozdulatra, vagy mondatra teljesen elvörösödött. Ez volt a legszebb látvány, és a tudat hogy miattam jött zavarba, teljesen feltüzelt. Elkezdte rágni az ajkait, és láttam hogy ő is az enyémeket nézi. Közelebb hajoltam hozzá, ő pedig hozzám, és mikor az ajkunk már majdnem összeért közénk szaladt az a kutya, amelyik az előbb kimentett. Védelmezően beállt Bia elé és elkezdett felém vicsorogni és hangosan morogni. Az előbbi szívesség kontrázására, most majdhogynem elrontott mindent. Már majdnem megcsókoltam.
- Most mi van? - kérdezte Bia nevetve, majd elkezdte nyugtatgatni a kutyát - Hé, hé nyugi. Nem akart bántani. - és mintha a kutya megértette volna, mit mondott neki Bia, felnézett rá, majd újra rám, és a gazdája hívására kelletlenül elballagott. Biával csak elhűlt képpel néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés.
- Köszi. - mondtam mosolyogva.

Bia

Majdnem megcsókolt! Úristen! Remélem nem látja rajtam mennyire zavarban vagyok és hogy mennyire izgatott. Majdnem! Ó az a majdnem, de az a kutya mindent elrontott. Vagy lehet, hogy ez a sors akarata volt? Talán nekem nem kéne mindent úgy elsietnem, mint ahogy Rebi és Castiel tette. De én el akarom sietni! Ez nem ér. Megint ránéztem. Most engem nézett mosolyogva.
- Nem is tudom, mit akart az a kutya. - mondtam nevetve.
- Biztos féltékeny volt. - mondta egy félmosoly társaságában és én meg reméltem hogy nem folyt ki a nyálam.
- Lehet. - mondtam mire rám kacsintott. Sajnos én nem tudtam kacsintani, így csak nyelvet öltöttem rá mint egy óvodás.
A további egy órában hol a zenekarról, hol rólam vagy hol róla beszélgettünk. Minden téma szóba jött, ami szóba jöhetett, én pedig nem sajnáltam beszélni, ha már azt mondta, hogy szereti. Volt mikor a keze az enyémre kalandozott, majd úgy maradt. Szédültem és éreztem hogy vörös vagyok, a tenyerem pedig izzad. De sose éreztem még magam jobban és energikusabbnak. Sokat kérdezgetett a családomról, viszont a sajátjáról nem mesélt sokat. Talán egyszer, majd rá tudom venni hogy elmesélje a történetét, de addig nem firtatom. Először elég ha megbízik bennem, majd utána jöhetnek sorban azok a dolgok, amiket másnak nem mond el, csak nekem.
- Nos, azt hiszem ideje indulni. - mondta, aztán felálltunk. Ő felsegített a földről, és pedig lesöpörtem a fenekemet, és reméltem nem maradt benne a fű. Ő ezt mind végignézte, aztán próbált nem oda nézni, és teljesen elvörösödött. Eszembe jutott, mennyire megbámulta Rebit, mikor először találkoztak, és féltékenység fogott el. De valahogy nem akartam, hogy úgy nézzen rám mint egy bábura, akinek melle van meg feneke. Azt akartam, hogy engem lásson, csakis engem.
Elindultunk a mozi felé, és akkor már megfogta a kezem. Nem beszéltünk sokat, de ez már nem volt kínos, inkább megnyugtató, és azt hiszem ő is így gondolta. A Népkertben sikerült a kutyának megmenteni a hangulatot, de nem hiszem, hogy megint ekkora szerencsém lenne, ha megint ilyen helyzet alakulna. Reméltem, hogy ő is ennyire aggódott meg idegeskedett emiatt a dolog miatt, de annyira nyugodtnak látszik. Hát persze, biztosan már többször csinálta, és már benne van a témában. Hát jó neki.
- Megérkeztünk. - szólalt meg hirtelen, mert nekem fel se tűnt hogy elértük a mozit. Elengedte a kezem, előrement és kitárta előttem az ajtót. Teljesen elpirultam, és arcomon egy fülig érő mosollyal sétáltam be az épületbe.
- Köszönöm! - mondtam kedvesen. Sose nyitották még ki nekem az ajtót. Vagy csak nem volt jelentősége.
- Nos hölgyem, kér valami nassolni valót a film idejére? - kérdezte én pedig elnevettem magam.
- Nos, Uram, azt hiszem egy adag kukorica épp elég lesz kettőnk számára, ha nem bánja. És valami öblítő is jól esne. - mondtam, és mint aki a legyezővel legyezgeti magát, úgy csináltam. Aztán hangosan elnevettük magunkat.
- Azonnal hozom hölgyem, addig legyen szíves várni egy kicsit. - felelte, majd elment a pulthoz, és pár perc múlva visszatért két nagy adag kukoricával és két nagy kólával.
- Ó.. - hüledeztem. Nem gondoltam, hogy ennyit venni fog.
- Ó bizony. - vigyorodott el. Majd karját kitartva jelezte, hogy karoljak belé, majd úgy mentünk be a terembe.
A legjobb helyen ültünk, pont középen, és senki nem ült előttünk, se mögöttünk. Leginkább csak a másik oldalon ültek az emberek. Gondolom, mikor lefoglalta a jegyeket, alaposan átgondolta. Egymás mellett ültünk és beszélgettünk a film előzeteséről, ami egyébként egy vígjáték volt, egészen addig, amíg el nem sötétült a terem és nem kezdődött el a film. Csendben ültünk egymás mellett kéz a kézben, kukoricát rágicsálva. A film felénél, aztán mikor egy romantikus rész volt, éreztem hogy megszorítja a kezem. Rá néztem, és észrevettem, hogy éppen engem nézett. A sötétben is jól nézett ki, és azt kívántam, bárcsak közelebb lennének egymáshoz a székek. Majd mikor végignéztem az arcán, a szemem megint megakadt az íves ajkain. Ösztönösen előredőltem, mire ő is felém dőlt. Most lassabban közeledtünk egymáshoz, és nem volt minek megzavarnia minket. Majd mikor látta hogy nem húzódok el, óvatosan megcsókolt. A számtól egészen a kis lábujjamig kirázott a hideg. Majd visszacsókoltam.