6. fejezet - A kérdés

Rebi: Nocsak, itt egy vöröske;) Semmi érdekes, arra?

Castiel: Ugye vágod hogy alapból én is barna vagyok? Erre semmi, bekaphatod hogy lógsz a suliból:d

Rebi: Hagyjuk már, súlyos agyrázkódásom van. Ami mellesleg a te hibád.:D

Castiel: Mellesleg, már bocsánatot kértem:D

Rebi: Bocsánat kérésből sosem elég!

Castiel: Hát most elégnek kell lennie, mert még egyszer nem mondom el ;D

Rebi: Vajon ezen miért nem lepődöm meg?:'D

Castiel: Mert ismersz. :d

Rebi: Épp ellenkezőleg...

Castiel: Ó igen? Akkor van egy remek ajánlatom, hogy megismerj. Hétvégén koncertezem, eljöhetnél:D

Rebi: Nem.

Castiel: He? Mért nem?xd

Rebi: Nem maradok veled még egyszer egyedül. Nem emlékszel mit csináltál velem?:D te perverz:D

Castiel: Te csókoltál meg! És ne mond hogy nem élvezted...;d

Rebi: Azért történt mert kiprovokáltad!

Castiel: Nekem nem úgy tűnt.:D De mindegy, akkor felejtsük el. Hozhatod a barátnőidet is. Akkor hajlandó vagy eljönni?

Rebi: Még meglátom. De most megyek:D Szia

Kiléptem mielőtt láthattam volna mit ír. Direkt jópofiztam, hogy ne vegye észre hogy ideges vagyok. Arra részre, hogy élveztem nem is válaszoltam és tuti feltűnt neki. De elhívott egy koncertre! Méghozzá a sajátjukra. Na de... Nem is kérdeztem a bandájukról. A homlokomra csaptam. Tuti rájött hogy a fél napot a képei nézegetésével töltöttem. Utálom, hogy tudja, mennyire az ujjai közé csavart. De nem számít. Talán rá jön mi a dörgés ha nem megyek el a koncertre. Igen, csak annyit kell tennem, hogy nem megyek el.


Szombat este van, és én a helyi csarnok bejárata előtt állok és várok Biáékra, akik mint mindig, most is késnek. Próbáltam nem nagyon kiöltözni, elvégre mit számít, hogy hogyan nézek ki? De a mellettem elvonuló punkokat nézve, már arra gondoltam, hogy vadabbul kellett volna felöltöznöm. De már teljesen mindegy.

Egyébként Rosáéknak sikerült rávenniük, hogy menjünk el a koncertre. Megrendeltük a jegyeket, és a hét hátralévő részében azon idegeskedtem, hogy mi fog ma történni. Most is idegesen álltam és vártam a többieket, akik nemsokkal később meg is érkeztek. Megdicsértük egymás ruháját, aztán bementünk az ajtón. Amint beléptünk, meg is torpantunk. Az egész hely tele volt emberrel akik kiabáltak és visítoztak. Ha itt fogunk végig állni, akkor semmi értelme nem volt megvenni a jegyeket. Már javasolni akartam, hogy inkább menjünk el mekizni vagy valami, amikor valaki megbökte a vállam. Mikor megfordultam a fehér hajú perverz állt előttem multkorról.
- Hát ti? - kérdezte kíváncsian. Nagyon kellett fülelnem, hogy halljam mit mond.
- Castiel hívott meg minket. - feleltem, ő pedig mosolyra húzta a száját.
- Király. Én Lysander vagyok, de nyugodtan szólítsatok Lys-nek. Én vagyok az énekes a zenekarban. Castiel pedig a gitáros. De ahogy elnézem innen nem nagyon fogtok látni semmit.
Azzal megfogta a kezem és maga után húzott minket egy folyosóra onnan pedig bejutottunk az első sorba. Még a fülembe suttogta hogy jó szórakozást aztán elment. A mellettünk állóak eszeveszettül ugráltak és ujjongtak, nyilván ők ismerik a zenekart. Nem is tudom, hogy mi hogy nem ismerhetjük, ha egyszer ilyen népszerűek.
Még legalább 20 percig álltunk és vártunk, majd hirtelen lekapcsolódtak a fények és hangos dobszó hallatszott. Az eddigi hangos visításnál is túltett a mostani, és már én is kezdtem ráhangolódni az estére. Mellettem B és Rosa kíváncsian vártak, majd elindult a zene, először sötétben, majd megvilágosításban láthattuk a bandát, ami valami eszméletlen jó zenét játszott. Pont az én stílusom. A szövegüket hallgatva rájöttem, hogy nem valami jöttment csicskákból állhat a banda. Végignéztem az embereken. Az énekes, Lys remek hanggal volt megállva, mögötte egy punk hajú piercinges csávó dobolt, az egyik oldalán egy rövid barna hajú csajszi gitározott elég profin és jobbra Lys mellett állt ő... Castiel. Fantasztikusan nézett ki ahogy játszott, látszott rajta, hogy nagyon élvezi. Öröm volt nézni. Már automatikusan az ütemre mozogtam, de persze nem úgy mint egy diszkóban. Mikor észrevett elmosolyodott és rám kacsintott. Éreztem hogy elvörösödök és mosolyra húzódik a szám. Nem segíthetek magamon, menthetetlenül belezúgtam Castielbe. És hogy egy jövendőbeli rock sztár, ez se segített az állapotomon.
A számnak sajnos túl gyorsan vége lett, majd Lys kezdett beszélni. Üdvözölt minket, majd bemutatta a tagokat; Castielt a basszusgitárost, aztán Lizát a másik gitárost, a dobost Bálintot és végül magát. Megköszönte hogy eljöttünk, aztán rögtön bele is kezdtek egy újabb lenyűgözö számba.

(Liza:3)

 
      

 

A koncert egy óráig tartott, de így is úgy tűnt mintha öt perc alatt vége lett volna. A koncert közben ugyan volt egy szünet, de a tagok és a közönség is kifulladva meg izzadtan hagyta el a termet. Kivéve minket, ugyanis Lysander, a szünet után pacsikat osztogatott az első sorban állóknak és mikor hozzám ért titokban belenyomott valamit a kezembe. Azt írta, hogy megvárnak minket az öltözőjüknél, csak maradjunk itt amíg elmegy a tömeg. Így is tettünk. Mikor már mindenki kiszállingózott a csarnokból mi elindultunk a fiúk öltözője felé, közben kitárgyaltuk a koncertet. Ahogy sejtettem, Biáék is imádták. Mikor odaértünk, egy biztonsági őr kezdett el felénk jönni, és kiabált velünk, hogy hagyjuk el a helyet, és hogy ide tilos bejönni. Nem hitte el amit mondtam, ugyan miért is hitte volna? De szerencsénkre Lys ott termett és mondta az őrnek hogy velük vagyunk. Az meglepett fejjel dadogott valami majd elment.
- Hú, köszi. - mondtam.
- Ugyan semmiség. - kacsintott rám. Aztán elindultunk egy folyosón, majd egy ajtón belépve egy tágas szobában találtuk magunkat. Castiel épp az ujjperceit kötötte be, és láttam hogy pirosak... Vagy véresek. Nos igen, gondolom ez ezzel járhat. A másik gitáros, Liza pedig a dobossal enyelgett, úgy látszik együtt vannak. Mikor beléptünk mindenki ránk nézett, Castielnek meg felszaladt a szemöldöke. Már épp felállt volna és elindult volna felénk, amikor Liza megelőzte.
- Jujj, tudom ki vagy! - ujjongott - Castiel mesélt rólad!! - kiabálta magas hangon és simán beleképzeltem egy pincsi kutyát aki a farkát rázva várja hogy játsz vele.
- Ó, igazán? - fordultam Castiel felé. Szóra nyitotta a száját amikor Liza megint megelőzte.
- Gondolom, már tudod ki vagyok, de azt még nem hogy utálom ha Lizának szólítanak. Csak simán Liz. Oks? - kérdezte a legártatlanabb mosollyal az arcán.
- Rendben. Én meg Rebi vagyok. - mondtam mosolyogva majd bemutattam a többieket. Liz egyből rájuk szállt, én meg lassan odasétáltam Castielhez aki egyedül kötögette tovább az ujját. Lys és Bálint kimentek valahová, magukkal rángatva a többieket. Tátott szájjal bámultam utánuk. Ezt most komolyan gondolták? Tudom hogy Lys és Liz (haha, ugyanúgy kell mondani) tervelte ki az egészet. Visszafordultam Castielhez, aki most engem nézett.
- Na, milyen volt? - kérdezte.
- Mi? - kérdeztem vissza zavarban és elvörösödtem.
- Hát a koncert. - forgatta a szemeit. Ja! Hát én nem teljesen erre gondoltam...
- Nagyon jó! - csillant fel a szemem. Elmosolyodott - Ki írja a dalszöveget?
- Általában Lys, de van amikor én. Mert?
- Mert nagyon jók. - feleltem.
Leültem mellé az asztalra és még vagy húsz percig beszélgettünk. Kérdeztem hogy mióta játszik itt és mióta gitározik. Már másfél éve van a banda, ő pedig már 5 éve gitározott. Csak ámultam.
- Na és hogy kerültél bele a bandába? - kérdeztem kíváncsian.
- Lizzel jártam, aki Lysander húga. Aztán mikor Lys meghallott játszani kitalálta hogy alapítsunk egy együttest. Én persze benne voltam.
- Ó... Értem. - csüggedtem el. Nem tudtam hogy Lizzel járt. De most ő nem Bálinttal van?
- Ne aggódj, már egy éve annak hogy szakítottunk. Utána volt kicsit feszült a helyzet, de aztán elfelejtettük mindketten. - mosolygott rám.
- Én nem... Azaz én nem gondoltam... - kezdtem el dadogni.
- Aha, értem én. - nevette el magát Castiel. Rám nézett mosolyogva és ködös tekintettel végigmért. Megnyalta a száját amitől furcsa érzés keletkezett a gyomromban.
- Jól nézel ki. - vetette oda.
- Aha... Köszi... - dadogtam ismét mire a szemembe nézett és rajtakapott hogy már megint a száját bámulom. Lassan odahajolt hozzám én meg nem ellenkeztem. Nem tudtam ellenkezni, annyira lebénultam. Lassan és gyengéden megcsókolt. Mikor visszacsókoltam megfogta a lábam, és az ölébe ültetett. Az asztal széle nyomta a lábszáram, de nem érdekelt. Két kezemmel megfogtam Castiel arcát, ő pedig a hajamba túrt. Mint akit áram rázott meg, úgy bizsergett minden porcikám. Abban a pillanatban semmi nem érdekelt, eldobtam minden gátlásom és csak ő volt meg én. Nem tudom mennyi ideig ültünk így és csókolóztunk, mikor véletlenül ráharaptam a szájára. Elhúzódott.
- Te megharaptál. - mondta hitetlenkedve. Felnevettem.
- Bocs. - mondtam boldog hangon, és a homlokom az övének támasztottam. Lehunytam a szemem. Ő a fülem mögött a nyakamat cirógatta hüvelyk ujjával, én pedig el tudtam volna aludni, olyan nyugodt voltam. Mint aki megtalálta a másik felét. Még sokáig ültünk így, már a lábam sem fájt. Aztán hirtelen megszólalt:
- Járj velem. - én pedig majdnem leestem a földre a sokktól.