- Bocsi, nem akartam - mondta komolyan.
- Valami gond van? - kérdeztem idegesen, mert láttam rajta, hogy valami aggasztja.
Hirtelen felnézett Castielre, aki mindvégig csendben állt mellettem. A szűk ajtó miatt szorosan egymás mellett álltunk... Vagy talán túl szorosan is, mert mikor a kezünk összeért, fura borzongás futott rajtam végig. Az a jó fajta borzongás.
- Semmi, tényleg. Csak itt hagytam valamit. De már megyek is. - azzal elindult kifelé.
- Hé de még be se mentél! - kiabáltam utána, de nem fordult meg - Jólvan, de azért majd hívj fel! - kiáltottam még hangosabban mert közben nem állt meg, még csak hátra sem fordult. Egy laza biccentéssel elintézett.
- Hát ennek meg mi baja van? - suttogtam magamban.
Biztos féltékeny - vágta rá Castiel. Felnevettem.
- Ugyan mire? - és ránéztem. Felhúzta a szemöldökét és csak annyit mondott:
- Tök mindegy.
Nem vágom mi van most mindenkivel. Még magamat se értem. Forronganom kéne a dühtől Castiel miatt, ehelyett tök nyugisan meg kedvesen viselkedem vele. De már mindegy ilyeneken gondolkodni. Bár azt a pofont, míg élek nem fogom megbánni.
Lassan sétáltunk ki az iskola kapuján. Meglepően illedelmes volt, még az ajtót is kinyitotta előttem. Mikor kiértünk az udvarra szembefordultam Castiellel, hogy elbúcsúzzak, de ő félbeszakított és komoly arcal kezdett el valamit mondani, de nem bírta végigmondani, mert a telefonom megcsörrent. A legutóbbi csengőhangom egy Sum41 szám, az egyik kedvencem,de én kb két hetente váltom a csengőhangjaimat. Gyorsan felvettem és Bia hangját hallottam meg. Visítva kérdezősködött, hogy hogy sikerült a takarítás, és alig vette a célzásaimat, hogy nem a legjobbkor hív. A végén mégiscsak leesett neki, nagy nehezen, aztán lerakta. Sóhajtottam, és visszacsúsztattam a zsebembe a telefonom, majd megfordultam. Castiel mosolyogva nézett rám.
- Szereted a Sum41-t? - kérdezte.
- Még szép. - vigyorodtam el. Egy valami van amit sose tagadnék le. Az pedig a stílusom.
- Én is. Bár nekem kicsit lájtos... - kezdett bele, majd 10 perc múlva már a lépcsőn ülve beszélgettünk. Nagyon jó ízlése volt, meg kell hagyni, mindent ismert és szeretett amit mondtam, bár ahogy elnéztem, inkább a keményebb zenéket szereti.
- ... Képzeld még egy Kornos pólóm is van. - mondtam büszkén és kihúztam magam.
Felhúzta a szemöldökét.
- Komolyan? - kérdezte - Holnap akár fel is vehetnéd.
- Dehogy, vagy három mérettel nagyobb nálam. Aludni szoktam benne. - erre felnevetett és elkezdett alkudozni:
- Adok egy nyalókát ha felveszed - vigyorodott el.
Elképedt arcal néztem rá majd combon ütöttem. Jó nagyot csattant.
- Perverz! - mondtam mérgesen.
- Mi? - értetlenkedett, mire egy ilyen "ne játszd a hülyét" nézéssel jutalmaztam meg, mire felnevetett. - Ja, hát én nem úgy gondoltam. De ki a perverz? Most is te gondoltál rosszra! - mivel erre nem tudtam mit reagálni, így csak oldalba böktem. Ő játékosan visszabökött, majd egyre jobban lökdöstük egymást, míg át nem mentünk bírkózásba. Ilyen téren már gyakorlott vagyok, koncerteken valahogy mindig a pogó* mellett állok, így egyfolytában rugdoshatom meg lökdöshetem az embereket. Hirtelen egy nagyot lökött rajtam, és mikor látta hogy elkezdek hátra dőlni a karomnál fogva visszahúzott, majd megragadta a másikat is. A két kezemet a hátam mögé rakta keresztbe, így még közelebb kerültünk egymáshoz, és kificamodott pózban próbáltam menekülni. Mindeközben egyfolytában nevettünk.
- Elengedlek, ha holnap felveszed.
- Mit? - játszottam a hülyét, mire forgatta a szemeit - Jólvan, jól van, csak engedj el! - nevettem fel.
Elengedett mire végre visszafordulhattam normális állapotomba. Ahogy ránéztem Castiel vörös hajára, már nem tűnt bizarrnak. Igaz, hogy csak két napja ismertem, de rögtön hozzászoktam. És azt is tudtam, hogy kettőnk között egy nagyon jó barátság fog kialakulni, de nem akartam elsietni. Nem ismertem még annyira, hogy rendes véleményt alkossak. Lehet csak megjátssza a fejét és igazából tényleg egy perverz bunkó... De nem, ezt a gondolatot el is vetettem. Ebben az utóbbi pár órában, olyanokra jöttem rá vele kapcsolatban, ami arra következtet, hogy tegnap meg délelőtt csak szédített; vagy csak egyszerűen ilyen kedve volt. Most már nem számított. Még pár percig csendben ültünk egymás mellett, élveztük a lenyugvó nap sugarainak melegét. De természetesen ezt a pillanatot is meg kellett zavarnia valakinek. A portás dühösen pattogott ki, és elküldött minket melegebb éghajlatra. Egymás mellett futva hagytuk el az iskola területét. Castiel felajánlotta, hgy hazakísér, de vissza kellett utasítanom. Mint mondtam, ki tudja mit hoz még a sors vele kapcsolatban, de addig is, jobb ha nem tudja hol lakom. Gyorsan elbúcsúzkodtunk, majd elindultunk hazafelé. Lassú léptekkel ballagtam hazafelé, fejemben az előbb történt pillanatok emlékei, bennem meg mindenféle különös érzés kavargott. Boldogan a nap felé nézve mentem haza, alig várva a következő napot.
Reggel, mint akit ágyúból lőttek ki, pattantam ki az ágyból, és seperc alatt elkészültem. A hajamat megmostam, és hagytam úgy megszáradni ahogy volt, így hosszú és hullámos lett. A nap már egészen kiszívta, szinte narancs sárgásnak hat. 20 percel előbb indultam el otthonról,mit átlagosan. Már az út negyedénél jártam, mikor rájöttem, hogy még a papucsom van rajtam. Idegességemben a homlokomra csaptam és gyorsan visszaszaladtam. Jobban belegondolva, így már értem az emberek fura tekintetét amikkel végig mértek. Égő vörös arccal futottam haza, rohamtempóban átvettem a bakancsom, és az eddigi 20 perc előnyömből 10 perc hátrány lett, így félő volt, hogy elkésem. Rohantam ki a kapunk amikor valaki majdhogynem nekemjött motorral.
- Hé, te idióta, figyelj már hova rohangálsz! Istenem! - ordítozta.
- Bo- bocsánat - dadogtam. Felnéztem de a naptól nem láttam semmi mást csak a motornak az alját és két bakancsot. A hangja nagyon ismerős volt. Gyorsan felálltam és Castiellel találtam szembe magam. Kényelmesen nekidőlve a motornak figyelt, ahogy bénázom, mert esésnél minden cuccom szétszóródott. Ő csendben várt és nézett mosolyogva, de hogy segített volna; ugyan! A halálért se. Egyre idegesebben szaladgáltam a füzeteimért meg a szétszórt lapjaimért. Miközben szerencsétlenkedtem, ő rágyújtott. Hitetlenkedve néztem rá, majd odamentem és kiszedtem a szájából a cigit.
- Hé! - szólalt meg - Add már vissza! - idegeskedett. Úgy láttam ma bal lábbal kelt.
- Dehogy adom! Ha már egy vén bagós vagy legalább ne az út kellős közepén, és ne előttem! Meg ha már elütöttél, segíthettél volna! - dühöngtem, majd agyontapostam a csikket.
- Nem ütöttelek el. Azért estél el, mert megijedtél. Nem volt okom segíteni. - mondta flegmán. Mérgesen ránéztem, ő meg rám, majd egy határozott mozdulattal megfordultam és otthagytam. Utánam kiabált, hogy várjak már, de nem érdekelt. Majd meghallottam, hogy valami felbődül mögöttem. Lassan odaért mellém a motorral és megfogta a karom.
- Hagyj már! Bunkó - vágtam a fejéhez, de a mosolygós arcát elnézve, (meg a gödröcskéit*-*) már nem is voltam annyira mérges.
- Bocs. - mondta. Csak bámultam rá - Gyere elviszlek. - Még mindig csak bámultam. Ugye nem gondolja komolyan hogy erre a halálgépre én felülök? Az arckifejezésemet látva, kitalálhatta mire gondolok. - Nyugi vigyázok rád. - kacsintott. Én meg éreztem hogy elpirulok - Amúgy se érsz be időben, ha gyalog mész.
Megadva magam, egy sóhajjal hátraültem. Ő megfordult és rám rakta a bukósisakot. Rajta nem volt.
- Neked nem kell? - kérdeztem. Csak egy egyszerű nem volt a válasz.
- Kapaszkodj szorosan. - mondta. Megregadtam a pólóját, mire megrázta a fejét és a kezeimet megfogva, összekulcsolta azokat a dereka körül. Jó szorosan. - Így kell ezt. - mondta.
Lassan elindult, majd egyre gyorsult és gyorsult, én meg egyre csak szorosabban öleltem az izmos hasát. Éreztem ahogy levegőt vesz, és reméltem hogy nem éppen megfolytom. Mikor odaértünk leügyetlenkedtem magam a motoról. Még volt 10 perc becsengőig. Levettem a sisakot, és próbáltam eligazgatni az összekuszálódott hajamat. Na ennyit arról hogy jól nézek ki. Éreztem hogy egy tincs nem áll jól, ezért többször beletúrtam. Castiel szórakozottan figyelte minden mozdulatomat, majd hirtelen közelebb vont, és eligazgatta a hajamat. Aztán fogta magát és beletúrt. Láttam hogy csillog a szeme, és a szája kicsit széjjeleb nyílt. A lábam megremegett és ösztönösen előredőltem, ő meg húzott magához. Pár másodpercig elmélyedve néztünk hol egymás szemébe, hol egymás szájára. Majd mikor észbe kaptam, gyorsan elhúzódtam. Ekkor már ő is kicsit tisztább fejjel nézett el mellettem. Beletúrt a hajába, majd felállt. Elindult előre, de mikor észrevette, hogy nem megyek utána megállt.
- Nem jössz? - kérdezte.
- De, de. - válaszoltam idegesen majd kifújtam a levegőt. Azt hiszem előbb majdnem megcsókoltam. Úr Isten. MAJDNEM MEGCSÓKOLTAM. És még csak két napja ismerem. Össze kellett szednem magam. Úgy tűnik, túl sok romantikus könyvet olvastam. Muszáj lesz leállnom egy időre.
Előresiettem Castiel mellé, majd együtt bementünk az épületbe. Én a folyosón, gyorsan beszöktem a mosdóba és reméltem, hogy nem vár meg. Belenéztem a tükörbe, és rendesen meghökkentem. Az arcom kipirult, az ajkaim vörösek és a szemem úgy csillog mint aki lázas. A kesze-kusza hajamról ne is beszéljünk. Mint aki most esett túl egy vad smároláson. Elnéztem a tükörképemtől, majd megmostam az arcomat. Ébredj Rebi, nem szabad idegen pasikat majdnem megcsókolni. Vagy majdnem idegen pasikat, majdnem megcsókolni. Sőt, sehogy nem szabad majdnem megcsókolni. Hirtelen felegyenesedtem, amibe beleszédültem. Jó. Rebeka. Nyugi. Ez csak egy fellángolás. Mély levegőt vettem és tiszta fejjel kiléptem a mosdóból, majd a folyosón át az osztályterembe tartottam. Épp beléptem volna, mikor valaki a karomnál fogva elrántott és a falhoz nyomott. Ideges szempárokat láttam magam előtt.
pogó: nem tudom erre van e külön fogalom, de aki nem ismerné, annak úgy kell elképzelni, hogy az emberek egymásra ugrálva, meg egymást rugdosva, ütve, lökdösve élvezik az éppen adott zenét, ami általában rock vagy metál. Vagyis nem. Ez csak ilyen koncerteken van:) Egy fontos tudnivaló róla: SEMMIKÉPPEN SE KERÜLJ BELE, MERT AKKOR NEM ÚSZOD MEG CSONTTÖRÉS NÉLKÜL... jobb esetben. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése