10. fejezet - Castiel szemszögéből

Na helóbeló mindenki! 10. fejezet. Csak most Castiel szemszögéből.:D

- Mi a francot csinálnak ezek? - kérdeztem magamtól halkan, mert nem akartam törpét felébreszteni. Már ideges lettem volna, hogy felébresztettek, ha nem hallanám Rebi megnyugtató szuszogását mellettem. Lassan felültem. Ezek még reggel is csak veszekedni tudnak. Kivánszorogtam az ágyból, és kirázott a hideg, mikor a lábam a hűvös padlóhoz ért. Elindultam halkan az ajtó felé. Már reggel hat óra volt és törpe még úgy alszik mint a bunda. Kíváncsi vagyok, meddig fog majd aludni. Nem akartam hogy elmenjen. Ránéztem a nyugodt arcára és kedvem lett volna visszabújni hozzá és szorosan átölelni. De le kellett állítanom a szüleimet. Kimentem az ajtón, majd gondosan bezártam magam után. Remélem nem kel fel, mert megijedne hogy egy perverz vagyok és bezártam a szobámba. De inkább ez, minthogy a szüleim észrevegyék. Elindultam lefelé a lépcsőn majd megálltam hallgatózni egy kicsit.
- És mit gondolsz, ki hibája volt, hogy az összes pénz elúszott? - ordította anyám. Nem értem miről van szó, de persze azt már tudtam hogy a pénzről. Mint mindig. Nem mintha nem lenne elég így is.
- Az én hibám? Hülyéskedsz te velem? Ki írta alá azt a rohadt papírt?! - ordibálta vissza apám - Nem 10 forintról van szó Margaret! Hanem két és fél millióról! - mondta egyre hangosabban.
Nem tudom miért akadnak fenn ennyi pénzen. Simán kihúzzák a zsebükből, bárhol és bármikor. Ez nem jelentheti a világvégét. Már a lépcsőfordulóban ültem és hallgattam tovább a veszekedésüket.
- TE mondtad hogy írjam alá! Ne merd rám kenni ezt az egészet! - elképzeltem ahogy anyám nagyba mutogat - Amy és Castiel is a te hibádból olyanok amilyenek! Téged az egész család nem érdekel, nincs igazam? Csak a pénz és a munka. Jellemző. - hallottam, hogy anyám már sír. Tipikus, a pénz után jövünk mi, elcseszett kölykök. Pff. Remélem Rebi nem fog felébredni. Még egy ideig veszekedtek, de valahogy már nem akartam megállítani őket. Már úgyis megszoktam, kicsi korom óta erre kelek reggelente. Ám mikor tányér törés hangját hallottam inkább lesiettem.
- Na mizu? - kérdeztem lazán a szüleimtől.
- Jajj kicsim! Nem akartalak felébreszeti. - mondta és láttam a szemén, hogy sírt. Gyorsan szedte fel az összetört tányér darabokat a földről.
- Mi történt? - játszottam a hülyét. Hadd szenvedjenek egy kicsit.
- Ó semmi, csak leejtettem véletlenül. - mondta színlelt nevetéssel - Hogy milyen ügyetlen vagyok! - egyenesedett fel egy hamis mosoly társaságában. Persze tudtam, hogy valamelyikük vágta a földhöz.
- Hagyd csak, majd én megcsinálom. Addig te indulj, mert el fogsz késni. - most már igazi meleg mosollyal nézett rám, amiben egy hálás köszönömöt láttam. Mindig én voltam Anyám támasza.
- Úgy van, hagyd csak hadd menjen. És örülök hogy végre férfi módjára képes vagy kikelni az ágyból. - szólalt meg apám, aki az asztalnál ült és újságot "olvasott".
- Neked nem kéne dolgozni menned? - kérdeztem.
- Ne szemtelenkedj velem, kölyök! - csapta le az újságot az asztalra. Már meg se ijedtem. Viszont amikor ránézett azórájára, felállt és az üvegszilánkokat átlépve elindult kifelé - Rendesen szedd fel azokat! - szólt még rám utoljára, majd kilépett az ajtón.
- Ja. - mondtam már csak magamnak, majd fogtam egy lapátot és egyseprűt és eltakarítottam. Nem akartam, hogy reggel aztán törpe belelépjen.
Mikor végeztem visszaszaladtam a szobámba. Rebi még mindig ugyanúgy aludt, nyugodtan. Megnyugtató volt ránézni. Hirtelen ösztönzésből, leggugoltam mellé és végigsimítottam az arcán. Nekem Rebi volt a támaszom. Felnevettem. Pedig alig ismerem. De első pillanattól kezdve érdekelt. Igaz először egy agresszív kismalacnak tűnt a szemembe, aki csak a barátai között mosolyog, és idegenekkel egyáltalán nem. Persze visszagondolva ez hülyeség, elvégre egy ekkora seggfejjel mint én voltam, minek lenne kedves? Ezért is fogott meg, amikor a büntetésnél már nem gyilkos tekintettel nézett rám. És a tény, hogy emberszámba vett. Leheltem egy apsó puszit az arcára, majd megkerültem az ágyat és befeküdtem mellé. Beszívtam samponjának édes illatát és visszaaludtam.

Legközelebb arra ébredtem, hogy valaki mocorog alattam. Mintha egy macska dörgölőzne hozzám. Ám mikor kinyitottam a szemem törpét láttam meg amint éppen mocorogni kezd, és meg akart fordulni, de a kezeim miatt nem tudott. Akkor már tudtam, hogy fel fog ébredni. Így is lett. Gyorsan becsuktam a szemem, mert kíváncsi voltam, vajon mit fog csinálni. Éreztem, hogy megdermed a karjaimban. Majd lassan leemeli a kezemet róla. Tudtam, hogy nem akar felkelteni. Ám mikor már az ágy szélénél járt, egy határozott mozdulattal visszahúztam. Először éreztem hogy meglepődött, majd egy sóhaj után megpróbálkozott mégegyszer elmenni.
- Hova sietsz? - suttogtam bele a fülébe, mert nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg. Egy hangos sikkantást kaptam cserébe.
- Ne ijesztgess! - mondta és megint egy aggresszív malac villant át az agyamon.
- Bocs, bocs. - mentegetőztem - Csak ne szökj el. Még korán van. - és magamhoz szorítottam.
- De a szüleid... - kezdett bele. Na igen a szüleim...
- Már elmentek hat óra fele. - vágtam közbe. Nem akartam hogy erről beszéljünk.
- Ó... - nyögte ki furcsán - De viszont az enyém már biztosan hazaért. - na igen.
Aztán megint elindult kifelé a kezemből, de ismét visszahúztam.
- De még olyan korán van. Nyugodtan aludhatsz még egy kicsit. Anyud már tuti rájött, hogy nem otthon aludtál. - mondtam egy ásítás kíséretében. Fáradt voltam.
- Én is ettől tartok. - mondta, mire elmosolyodtam. Aztán végre visszabújt hozzám. Életem legjobb reggele közé tartozik a mai. Még a szüleim veszekedését is beleszámítva. Ez az első, hogy törpe mellett ébredek.
Éreztem, hogy felém fordul, és úgy marad. Röpke ötlettől vezérelve kimondtam amit gondoltam.
- Ne bámulj.
- Eressz el. - válaszolta játékosan. De én nem akartam elengedni. Soha.
- Nem. - nyitottam ki a szemem.
- De. - válaszolta, mire forgattam a szemem. Na ha ennyire mehetnékje van, akkor menjen csak. Olyan könnyen úgy sem szökik meg.
- De csak ha csinálsz reggelit... Meg kávét. - tettem hozzá, mert úgy éreztem nagy szükségem lesz rá.
- Ha csak ennyin múlik. De ne lepődj meg ha felgyújtom a konyhát. - mondta mire kicsit megijedtem. Azt nem tudom milyen konyhai tulajdonságokkal van megáldva az én drága madaram. Már éppen visszaszívtam volna, mikor adott egy puszit majd felállt. Ettől az egy gesztustól is felállt a hátamon a szőr. Persze jó értelemben. Felállt, és a falatnyi ingben ami rajta volt, rájöttem hogy nem láttam még ennél szebb látványt. Kinyújtózkodott, mire az ing feljebb szaladt és látszódtak a hosszú combjai. Akaratlanul is megnyaltam a számat, de aztán emlékeztem, hogy mit ígértem tegnap este és visszább fogtam magam. Majd kiment a szobából én meg egy sóhajjal kifeküdtem az ágyon.
Kb két percet sikerült nyugton maradnom, így hogy törpe nincs mellettem. Így hát felkeltem és lementem. De muszáj volt megállnom leskelődni, hogy mit csinál. Megálltam a lépcső aljánál, ahol én pont beláttam rá, ő viszont nem láthatott engem. Össze vissza rohangált és mindent kinyitogatott, aztán mikor mindent megtalált csípőre tett kézzel és terpeszben megállt előttük. Nem tudtam ezt mire vélni, gondoltam valamiféle női szokás, amit kajacsinálás előtt szoktak csinnálni. De nagyon büszke volt az alapanyagjaira. Aztán mikor megláttam a kenyérpirítót és a kenyeret, amit nagy nehezen megtalált, rájöttem, hogy pirítóst fogunk ma enni. Bár a paradicsomot kicsit furcsáltam. Mikor megterített, nekiállt elmosni azt a kb két kést amit használt. Gyorsan mögé szaladtam és átkaroltam a derekát.
- Jó illata van. - mondtam, és igazából a hajára gondoltam, de ő nyilván a kajára gondolt.
- Te ökör! - mi van? - Ne ijesztgess már állandóan. - mondta és mikor rájöttem hogy erre gondolt, elnevettem magam.
- Csak nem beszólt a törpe? - kérdeztem vigyorogva.
Cserébe egy adag vizet kaptam a képembe. De nem sikerült meghatnia.
- Gyenge próbálkozás.
- Ó igen? - válszolt kihívóan. Kíváncsi lettem volna, hogy mit csinált volna ha hagyom várni, de nem akartam tovább kínlódni. Ahogy a száját rágta, megőrjített.
- Bizony. De nekem van egy kifejezetten jó ötletem. - mondtam, majd úgy csókoltam meg, hgy még én magam is beleszédültem egy kicsit. Éreztem ahogy a karjaim közt, egy kicsit összeesik, és ha nem fogom letérdel elém. Így hát csak szorosabban öleltem magamhoz, majd mikor már azt hittem, valami meggondolatlant teszek, elhúzódtam.
- Hű. - szólalt meg. Hű bizony, ámultam én is - Ideje lenne enni. El fog hűlni. - mondta aztán, amire kicsit csalódott lettem, de elvégre én húzódtam el először. Odasietett az asztalhoz majd leült. Én csak odasétáltam és lassan leültem. Jó volt kicsit húzni az agyát. Mosolyogva figeltem ahogyan idegesen fürkészi minden mozdulatomat, a reakciómat várva. Felhúzott szemöldökkel közöltem vele, hogy finom lett, mire felcsillant a szeme. Majd elkezdtünk enni, és megvolt a legjobb reggelim is. Aztán mikor végeztünk felállt és elkezdte összeszedni a tányérokat. De nem akartam hogy mindent ő csináljon, így inkább átvettem tőle.
- Te? - kérdezte túl meglepetten, mikor mondtam,hogy majd én megcsinálom.
- Mi ezen olyan meglepő? - háborodtam fel. Mi az, hogy azt hiszi, én nem tudok mosogatni?
- Semmi. Bocs. - mondta. Olyan aranyos volt, hogy ha akartam volna se tudtam volna haragudni rá. - Akkor addig átöltözöm. - mondta.
Végignéztem rajta, és a reggeli kép villant be a fejembe. Valahogy nem akartam, hogy átöltözzön. Már megint megnyaltam a szám, de szerintem nem vette észre.
- Nem muszáj. - mosolyodtam el.
De mit sem törődve velem, hátat fordított és felsietett a lépcsőn. Én pedig elkezdtem mosogatni. Mikor végeztem felmentem, ő pedig épp kijött a fürdőszobából. A kócos haját nézve, csak azt láttam magam elő, ahogyan bele túrok és... De nem. Nem gondolok ilyenekre mert megígértem. Vagyis azt nem, hogy nem gondolok. De ha gondolok teszem is. Így nem szabad. Valamit megjegyzett a fürdőszobámról, de annyira elbambultam, hogy nem igazán hallottam mit mondott, így csak nyögtem valamit, majd ránéztem az órára. Már fél tíz volt. Mondtam hogy ideje indulni, mert az anyukája még eltiltja tőlem. Bár az se tartana vissza. Megkérdezte, miért rám lenne mérges.
- Rád? Nem inkább rám?  - kérdezte. Rá nem tudom elképzelni, hogy mérges legyen bárki is, az ártatlan arcát elnézve.
- Nem, ha megtudja hogy nálam aludtál. - bár nekem ezt már nem figyelik, mivel már volt rá példa hogy lány aludt nálam. De gondolom lányoknál ez máshogy működik.
- Igen! Ha megtudja. De nem fogja. Majd azt mondom hogy Biánál aludtam. Amúgy a te szüleid nem haragudtak? - hadarta el egy szuszra, és láttam, hogy már lélekben felkészül arra a beszélgetésre.
- Dehogy. - válaszoltam. De ha meglátták volna se lett volna nagy baj, max apám megdícsér, hogy jó nőt szedtem össze. - Észre se vettek. - mondtam. Erre nem reagált semmit, csak egy ó-t. Bírom az ilyen egyszaval válaszait.
Majd elindultunk Rebiék felé. Tegnap valahogy sikerült rájönnöm merre lakik, aztán reméltem, hogy még emlékszek rá. Az úton nem sokat beszéltünk, de nekem elég volt, hogy fogta a kezemet. Nagyon sokan megnéztek minket magunknak, egy néni még be is szólt, de nem igazán érdekelt, nem tudtam rájuk figyelni. Aztán mikor megérkeztünk, törpe behívott magukhoz, de vissza kellett utasítanom. Egyrészt, mert próbám volt, másrészt, mert nem ilyen körülmények között akartam találkozni az anyukájával. Szomorú fejet vágott, mint egy elhagyatott kiscica, mire kénytelen voltam megígérni, hogy találkozunk másnap. Pedig nem volt biztos, hogy bemegyek. Bár ha abból indulunk ki, hogy törpe ott van... Talán elkezdek bejárni. Kicsit felvidult attól, hogy majd találkozunk suliban, de még így sem volt az én igazi mosolygós Rebim. Az a Rebi, aki második nap úgy mosolygott rám, mintha nem lenne velem semmi baj.
Gyorsan megcsókoltam, majd elköszöntem és elmentem. Nem szeretem húzni a búcsúzkodásokat. Mikor már az út felénél jártam, valaki hívott. Felvettem és Lys szólt bele.
- Hallod. - kezdte - Életemben először randira megyek.