Nagyban bólogattam, közben pedig egy kígyó gumicukrot rágogattam, B pedig folyamatosan csak tolta a szöveget. Én az ágyon ülve, ő pedig előttem a földön mesélte el a randijának minden egyes apró mozzanatát.
- És a végén, miután megcsókolt és vége lett a filmnek, hazakísért! Igaz többet nem csókolt meg, de nem sajnáltam. Az ajtóban pedig azt mondta, hogy szeretné még megismételni, és hogy velem nem akarja elsietni a dolgokat! - lelkendezett Bia én pedig örömmel hallottam, hogy Lysander nem szándékozik kihasználni a barátnőmet - Most mond meg, nem ez a világ legjobb randija? - kapálózott össze-vissza.
- Nem. - nevettem el magam - Nekem a sajátom volt a legjobb. - mondtam és rákacsintottam - De azt hiszem most már menned kell, mert két perc és anya jönni fog. - néztem rá az órára, mert anya pontosan egy órát engedett meg, azt is alig, és tudtam hogy bármelyik pillanatban betoppanhat, hogy itt az idő.
- Ne már. - biggyesztette le a száját B - Még annyi mesélni valóm van! - mondta nyávogva.
- Na majd suliba elmeséled. - tápászkodtam fel - De már hallom anya lépteit.
- Jó, jó, hát dobj ki. De ezt még megkeserülöd! - mondta Darth Vader hangon, belőlem meg kitört a nevetés. Ilyet is csak ő tud alakítani.
Sajnos a nevetéstől nem igazán tudtam megszólalni, így én fulladozva ő pedig szökdécselve indult meg az ajtóhoz. Mikor kiértünk az udvarra egy hosszú ölelés során elbúcsúzkodtunk.
- Na, jó legyél. És vigyázz magadra.
- Én sose vagyok jó. - kacsintott rám, mikor elengedtem - Szia bébibuci! - mondta. Így szokott becézni.
- Heló, cuncimuncó! - én pedig így.
Még mindig szórakozottan mentem be a házba, majd onnan a konyhába. Anya éppen Szotyival kiabált, hogy ne rohangáljon össze vissza.
- Rebi! - kiabálta - Rebi!! - kiabálta még idegesebben.
- Igen? - szólaltam meg közvetlen mögötte.
- Atyám! - sikkantott egyet, majd megfordult - Nem ér így ráijeszteni az anyádra! - szidott le, szívre tett kézzel - Adok egy másfél óra kimenőt.
- Hogy mi? - kérdeztem meg és felcsillant a szemem.
- El kell vinni ezt a dögöt - bökött a kutya felé - sétálni, mert nem bír magával. - sóhajtott fel, a pultnak támaszkodva.
- Ó, hát jól van. - mondtam, természetesen beleegyezve.
- Na akkor indulás! - hessegetett ki, majd Szotyit hívva magammal, ráadtam a pórázt, és már itt se voltam. "Remek." Gondoltam. " Így találkozhatok Castiellel".
És hát igen, Castiel. Már, (vagy inkább még csak) két hete járunk, és úgy érzem magam, mint aki a fellegek fölött jár. Az elmúlt egy hét amit együtt töltöttünk szinte teljesen tökéletesnek mondható, azt leszámítva, hogy büntetésben vagyok. Gyorsan tárcsáztam is a számát, és a második csöngésre felvette.
- Szia. - köszönt bele mély hangján. Egyből megugrott a szívem, mikor meghallottam.
- Szia. - köszöntem bele, és a hangom boldogabbnak hangzott mint valaha - Rá érsz most? - kérdeztem.
- Persze. Mikor, hol? - kérdezett vissza.
- Népkert, kb 20 perc múlva. Ne késs.
Majd leraktam. Nem vagyok kompromisszum képes, így vagy eljön vagy ha nem, akkor így jártunk. Vagy inkább jártam. Kb 15 perc alatt leértem a Népkertbe, és a fűben ülve vártam. Szotyit kiengedtem, ilyenkor már senki nem volt itt, így nem kellett félnem hogy valamelyik kutyával összeverekszik. Kifeküdtem, majd lehunytam a szemem. Éreztem, hogy Szotyim mégis visszajött hozzám, és a lábam mellé fekszik. Azt hiszem elaludhattam, mert nem sokkal később felébredtem arra, hogy valaki a hajamat cirógatja. Ösztönösen vöröskémhez bújtam, és belélegeztem az illatát. Imádtam az illatát, de sajnos a kabáton már nem érződik. Muszáj lesz beszereznem egy újabb ruhadarabot.
- Ébresztő. - suttogta a fülembe.
- Mmmm... - nyögtem majd megmarkoltam a pólóját és közelebb húztam. Nem érdekelt ki néz minket és ki nem, főleg már ilyen későn. Az ég már kezdett így is besötétedni.
- Ha nem kelsz fel, felébresztelek. - mondta fenyegető, de édes hangon.
Még jobban húzzábújtam.
- Te akartad. - mondta és éreztem hogy mosolyog. Majd hirtelen felkapott és magával szembe fordított. Én csak sikítoztam, hogy le fog ejteni, mert túl nehéz vagyok.
- Nehéz? - röhögte el magát - Te? Alig vagy 50 kiló. - mondta és még mindig kiröhögött. Ránéztem, és durcás arcot vágtam.
- Híztam. - mondtam, pedig nem is. Épp ellenkezőleg, csak fogytam két kilót. És nem 50 hanem 54 kiló vagyok, de mindegy.
- Dehogy híztál. - forgatta meg a szemeit - Engem ne fárassz ilyenekkel.
Erre már nem mondtam semmit, hanem közelebb húztam magamhoz és lassan megcsókoltam.Ő visszacsókolt, majd csak akkor hagytuk abba, mikor Szotyi már játéknak nézte a lábam, és össze-vissza ugrált hogy elérje. Ekkor elhúzódtam Castieltől, aki óvatosan letett a földre, közben pedig végigsimított a combomon. Rácsaptam a kezére.
- Perverz! - mondtam játékosan.
- Én? - kérdezte vissza - Sohaa! - válaszolta, majd átkarolt a derekamnál fogva és elkezdett húzni - Menjünk, sétáljunk egyet.
- Jó, de a pórázt ne hagyjuk itt. - futottam vissza érte, majd rárakva Szotyira, visszamentem Castielhez, aki csak szorosabban ölelt magához.
- Na hova akarsz menni? - kérdezte és rám nézett.
- Nekem bárhova jó. - válaszoltam. Nem mondott semmit, csak elmosolyodott.
Elkezdett húzni a szökőkút felé. Azt hittem megállunk, de nem csak cselesen félrevezetett. Fogalmam se volt hozá megyünk éppen, de a játszótérre biztosan nem, mert kutyák nem mehetnek be. Nemis oda mentünk, hanem ki a Népkertből, egy egyenes úton. Ezt a helyet már nagyon ismertem.
- Itt lakik Nat. - mondtam, és egyből rosszabb lett a kedvem. Elég volt csak rágondolni, hogy rosszba vagyunk.
- Ja, biztos. - válaszolta flegmán. Látom ez neki se a kedvenc témája.
- Összevesztem vele. - mondtam csüggedten, mire már jobban érdeklődött.
- Min? - kérdezte immár kíváncsiabban.
- Rajtad. - válaszoltam.
- Most komolyan? - húzta fel a szemöldökét, majd elnevette magát - Ő is magának akar, vagy mi? - kacsintott rám, mire oldalba böktem.
- Dehogy! - nevettem fel - Csak félt tőled. Azt mondja nem vagy nekem elég jó. - feleltem, de rögtön megbántam, mert Castiel elkomorodott.
- Lehet igaza van... - mondta, majd elfordult. Megálltam.
- Mi van? - kérdeztem értetlenül - Miért lenne igaza? Ki más lehetne nekem jobb mint te? - kérdeztem, de elengedte a kezem.
- Akárki más, akiben semmi közös nincs bennünk. - válaszolta. Belenéztem a szemébe.
- Ezt meg mégis honnan veszed? - kérdeztem egy grimasz társaságában, és már kezdtem ideges lenni.
- Nézd. - fordult felém - Megbuktam. Nem járok be órákra, a tanárok utálnak, a szüleid is. Világ életembe nem tartoztam azokhoz, akik megbecsültek volna bárkit is. Túl sok embert vertem már át, mielőtt megismertelek. Túl sok embert bántottam meg. Te pedig nem ezt érdemled. - mondta, majd az ujjai közt végighúzta az egyik hajtincsem. Csak leesett állal hallgattam. Most szórakozik?
- Na most te figyelj ide! - szóltam, talán kicsit élesebben is mint szándékoztam. Kíváncsian nézett rám - Nem számít miket csináltál, milyen voltál vagy vagy most, hogy kiket vertél át, vagy bántottál meg. Nem az számít. A lényeg, hogy mellettem vagy. És nem érdekel, hogy megbuktál, hogy lógsz, nem érdekel kik szeretnek. ÉN választottalak téged, neked pedig nincs jogod kétségbe vonni azt, amit akarok. Az márpedig te vagy.- mondtam idegesen. Hosszú ideig csak nézett, aztán elém állt, megfogta a két kezem végigsimított rajtuk, majd magához vont.
- Rebi... - kezdett bele, de megakadt.
- Érted ugye, hogy mit érzek? - öleltem át én is.
Belefúrta az arcát a nyakamba, és olyan halkan mondta ki azokat a szavakat, hogy alig hallottam.
- Rebi... Te vagy az első és az utolsó, akit szeretni fogok. Akit szeretni akarok.
Ezekre a szavakra nem tudtam reagálni. Éreztem, hogy a testem magától mozog, és még szorosabban magához öleli Castielt. A szemem csípett, pedig nem voltam szomorú, mégis elkezdtem könnyezni. "Ennyire érzékeny lennék?" kérdeztem magamtól. Valószínűleg, ha egy filmbe láttam volna ezt a jelenetet, azt mondtam volna, hogy nyálas. De átélni teljesen más volt. A szívem majd kiugrott, a gyomromban feléledtek, és eszeveszettül repdestek a lepkék, a térdem pedig megremegett. Mindeközben pedig olyan boldognak éreztem magam, hogy azt hittem belehalok az érzésbe. Még sokáig így álltunk, egymást ölelve, Szotyi meg mint aki tudja mit kell ilyenkor tennie, csendben ült mellettünk és figyelt minket. Majd pár perc elteltével Castiel eltolt magától, és megfogta a vállam.
- Szeretlek. - mondta. A szeme csillogott, de nem a könnyektől - Lehet hogy elhamarkodott ilyet mondani, de nem érdekel. Csak érzem amit érzek, és azt akarom hogy tudd. Érted már? Ezért hiszem, hogy nem vagyok elég jó neked. Tudom, hogy nem vagyok. De képes se vagyok elengedni téged valaki másnak, és talán ez túl önző tőlem, de nem is foglak. - mondta mindvégig komolyan a szemembe nézett.
Lassan megfogtam a kezét, majd leeresztettem magunk mellé. Elnéztem a távolba és próbáltam feldolgozni, mindazt amit hallottam. Sose gondoltam volna, hogy egyszer átélek egy ilyen élményt. Lassan ránéztem, ő még mindig az arcomat vizslatta.
- Örülök hogy megértetted. - mondtam, de csak kíváncsi tekintettel nézett rám - Hogy én is szeretlek.
- Komolyaan? - kérdeztem, és teljesen felvillanyozódtam. Olyan boldog voltam alapból a mai meg a tegnapi miatt, és hogy most ez is összejött, na ez betett. Életemben nem éreztem még magam ilyen boldognak.
- Igeen, és húúú, annyira aranyos volt! - kezdte el ugrálva. Behívtam a házba, mert ne az ajtóba mesélje el mi történt. Közben folyamatosan csacsogott - És képzeld, elpirult! Én pedig azt hittem el fogok ájulni! Az egész olyan mintha álmodnék. - mondta, közben már a lépcsőn mentünk. Annyira mesélt, hogy nekiment a korlátnak, de nem zavartatta magát. Mikor végre beértünk a szobába leállítottam.
- Jó, jó, de állj! - tartottam fel a kezem. Meglepetten nézett rám - Most meséld el mi történt, lassan - ezt a szót kihangsúlyoztam - Oké? Azt már tudom, hogy aranyos volt. Úgyhogy most a lényeget mondd!
- Huh, oké. De akkor nagyon figyelj. - kezdett bele - Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem venni lisztet anyának, mert persze megint engem küldött. - itt megrázta a fejét - És amikor nézegettem, milyet vehetnék, ami amúgy nem volt egyszerá, mert most akkor teljes kiőrlésű vagy sem? Ne tudd meg, vagy fél óráig tétováztam, hogy most melyiket vegyem meg! Még a biztonsági őr is hülyének nézett! Na meg mennyien odajöttek, hogy...
- Bia! - kiabáltam rá - A lényeget!
- Oké, bocs. Szóval a boltban nézelődtem és keresgéltem, mikor megláttam Lysandert. Egy ideig követtem, és rájöttem hogy kenyeret akart venni, de nem tudta milyen kéne. Hát most nem hasonlít rám? - csillant fel a szeme - Ugyanúgy tétovázik a boltokban mint én! Na de a lényeg, hogy odamentem hozzá segíteni, és amikor meglátott tökre megörült nekem. - mondta teljesen izgatottan. Én csak a fejemet fogtam képzeletben, el se tudtam képzelni hány hónapig lesz Lysander a téma - Elkezdtünk beszélgetni, majd azt mondta hazakísér. Én persze igent mondtam, és elindultunk kifelé. Annyi mindenről tudtam vele beszélni! De a lényeg akkor volt, mikor hazaértünk, mert szembefordult velem és megkérdezte, mit csinálok szombaton. Az arca teljesen piros volt és amikor zavarban volt, azt hittem megzabálom! Ah, ő az én lelki társam! - vetette magát hanyatt szívre tett kézzel, és hatalmasat sóhajtott. Sajnos az egészre nem tudtam olyan lelkesen reagálni... Sőt semmit se tudtam reagálni.
- Hát ez király. És akkor hova mentek? - kérdeztem.
- Nos, azt mondta látott egy tök jó filmet amit vetítenek, és azt megnézhetnénk. Nekem tökre tetszett az ötlet, lehet még a kezemet is megfogja az út alatt. Aztán gondolom elmegyünk vacsizni. És mikor hazaérünk megcsókol! - ült fel hirtelen még mindig szívre tett kézzel. Felnevettem. Talán B örülni fog egy ilyen randinak, de nekem nem tetszett volna. Túl sablonos. Bár annak is meg van a saját maga varázsa, de amit vöröském összehozott, egyszerűen tökéletes volt.
- Reméljük. - mondtam csak ennyit mosolyogva, és megdobtam egy párnával.
- Na és neked milyen volt a randit A Vörössel? - kérdezte és elkezdte a szemöldökét fel - le mozgatni.
- Nos, szívesen elmondom hol voltunk, de nem itt. Túlságosan mehetnékem van. - vette a célzást, és felpattant. Majd úgy ment ki az ajtón mint akit ágyúból lőttek ki. Mikor már kimentünk volna az ajtón, anya kiabált ránk.
- Hé ti ketten! Mégis hova mentek? - állt meg terpeszben, karba tett kézzel és morcos tekintettel.
- Hát sétálni. - feleltem szemöldökömet felhúzva.
- Óóó, értem. Nos azt hiszem, aki szobafogságban van nem mehet sehová. Nehogy megint a barátodnál köss ki újra. - mondta. Most csak szívat. B kíváncsi tekintettel méregetett.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük! - mondtam.
- Dehogy beszéltük! Csak leráztál! De nehogy azt hidd, hogy attól, hogy olyan könnyen elengedtelek, a téma le van zárva! - mondta, a mutatóujját rázogatva - Nem mentek sehová, és Bia most szépen hazamegy. Majd holnap beszéltek.
- De anya! - kiabáltam. Nem is hallgatott rám, megfordult és elsétált. Visszafordultam B felé, és a tenyerem a homlokomra csaptam - Azt hiszem büntetésben vagyok.
Bia
El sem hiszem! Végre szombat! Majd kiugrottam a bőrömből, olyan izgatott voltam. Ma Lys és én! Nagyon remélem, hogy nem fogom elrontani. De hogy tudnám elrontani? Egész héten Rebivel és Rosával gyakoroltam és beszéltem át a dolgokat. Sajnos Rebivel nem tudtam annyi időt tölteni, mint szerettem volna. Egyrészt mert büntetésben volt, másrészt mert mindig Castiellel. De nem tudtam hibáztatni őket. Én is minden percemet Lysanderrel tölteném. Bár én nem ugranék bele úgy egy kapcsolatban, ahogy Rebiék, úgy, hogy még ott is aludt nála! De megesküdött, hogy nem történt semmi, én pedig hiszek neki.
Gyorsan ugrándoztam le a lépcsőn, éreztem hogy fekete farmerem megint lecsúszik. Keresnem kell egy övet. Anya szekrényéből találtam is egyet, ami pont fekete volt és nem is látszott. Amúgy utálok övet hordani, de muszáj volt felvennem mert ebben a legjobb a fenekem.
A tükörnél még sikerült egyszer végignéznem magamon, és a farmerem, topánkám és lila pólóm tökéletesen kiemelte az alakomat. Sose voltam beképzelt, de amióta elkezdtem tornázni, észrevettem hogy egyre csinosabb vagyok. És észre is vettem a változást, ami a fiúkat illeti. Sokan megadták a számukat és a koncerten, mellettem lévő csávó is folyton fogdosott, amíg el nem küldtem melegebb éghajlatra. Utána itthon még kétszer lezuhanyoztam. De most nem akartam visszaidézni ezeket az emlékeket, inkább elindultam. A Dobó térnél találkoztunk, én pedig elég messze laktam tőle, így el kellett érnem a buszt. Szerencsére nem kellett szaladnom, így nem jött szét a hajam. Mikor felszálltam inkább nem ültem le, nehogy összegyűrődjön a ruhám. Nagyon rákészültem erre a napra, és nem akartam, hogy bármi is rosszul menjen.
Mikor leszálltam gyorsan megindultam és két perc alatt odaértem. Csak öt percet késtem. Tökéletes időzítés. Mikor már a közelben jártam, láttam, hogy Lysander az egyik padon ülve, a térdére könyökölve vár. Mikor megérkeztem felnézett és elmosolyodott. Imádtam a szemeit, sose találkoztam még ilyen egzotikus emberrel mint ő. Felállt és vagy 10 centivel magasabb volt nálam.
- Szia. - ölelt meg.
- Heló... - öleltem vissza és titokban belélegeztem a finom illatát.
- Hogy vagy? - kérdezte. Erre a kérdésre számítottam elsőnek.
- Jól vagyok, köszönöm. - mosolyodtam el - És te? - egy alap kérdések egyike.
- Én is megvagyok. - válaszolt - Na merre akarsz menni elsőnek? A film még két óra múlva kezdődik. - fejben kiszámoltam, hogy ha most van hat óra akkor nyolckor kezdődik, és kb tízig tart, így már csak mekizni lesz időnk. Vagy annyi se, de nem zavart, az a két óra bőven elég lesz.
- Nekem mindegy. Vagy elmehetnénk a Népkertbe*.
- Jól van. - és megajándékozott a világ legszebb mosolyával. Elindultunk, szorosan egymás mellett, de a kezemet még nem fogta meg. Reméltem, hogy eljutunk még ma addig. Beszélgetve mentünk egymás mellet, majd mikor megérkeztünk leültünk a fűbe és utána csend következett.
Lysander
Természetesen minden apró mozzanatra felkészültem a mai napról, még Castielt is kifaggattam, hogy mégis hogyan kéne randiznom. Még életemben nem csináltam ilyet, minden csaj egyből a karjaimba ugrott. De mikor Bia csak húzta az agyamat, és csak flörtölgetett, felkeltette az érdeklődésemet. Talán neki több is kell belőlem mint a pénz meg a hírnév. Az országban már elég híresek vagyunk, persze csak olyan szinten, ahogyan egy középiskolás lehet. Igaz én már idén ballagok, de Castiel és Liz még csak másodikosok. Nem tudtam, hogy fogjuk a későbbiekben megoldani, de most inkább nem gondoltam ilyenekre. Ránéztem Biára, aki most az ujjait morzsolgatta és lefelé nézett. Ez nem jó. Nagyon nem jó. Csend van és a kínosabbik fajtából. A többi lánynál nem volt ilyen probléma, mert mindegyik ott csacsogott mellettem idegesítően. De Bia nem, és egyszerűen nem tudom mi jár a fejében. Már éppen rávettem volna magam, hogy megszólítsam, mikor egy kutya kezdett el felénk szaladni. Jobban mondva Bia felé. Már szinte sóhajtva tápászkodtam volna fel, hogy elzavarjam innen, de hatalmas meglepetésemre, Bia megsimogatta és megpaskolta azt a hatalmas állatot. A volt barátnőim már rég sikítoztak volna. Visszaültem a helyemre és néztem, ahogy Bia elvan a kutyával. Hálás voltam annak az állatnak, hogy megmentette a randimat. Pff, ez azért eléggé szánalmas, hogy egy kutya segít ki.
- Szereted a kutyákat? - kérdeztem.
- Ki nem szereti a kutyákat? - kérdezte nevetve. Elmosolyodtam. Ó ha tudnád...
- Vannak, de gondolom akkor ők nem tartoznak a normális embercsoportba. - erre csak rám nézett és elnevette magát.
- Hát nem. Hogy lehet utálni egy ilyen szép állatot? És hogy lehet egyáltalán félni tőlük? - kérdezte, közben megsimogatta a fülénél, de pont akkor ért ide a gazdája és egy kínos mosollyal arrébb vitte - Nekem is van két kutyám.
- Nekem is van, egy német juhász. Neked? - kérdeztem, és gondolatban elkezdem táncolni a boldogságtól, hogy végre minden sínen megy.
- Egy golden retriever. Mindkettő. Eszméletlen szépek.
És ekkor elkezdett beszélni. De nem az idegesítő fajta csacsogás volt ez; az a fajta, amikor izgatottan vártam, vajon mit fog mondani, és lekötött az. Nem idegesített, hanem érdekelt és szórakoztatott. Csak úsztam a szavaiban, annyira jó volt hallgatni a hangját. Le is csuktam a szemem, de akkor sajnos abba hagyta.
- Untatlak? - kérdezte félénken.
- Jaj nem, dehogy! - mondtam gyorsan - Csak szeretem hallgatni, ahogyan beszélsz. Meg a hangodat. - mondtam és magamat nem kontrollálva megfogtam egy hajtincsét és a füle mögé húztam. Erre a mozdulatra, vagy mondatra teljesen elvörösödött. Ez volt a legszebb látvány, és a tudat hogy miattam jött zavarba, teljesen feltüzelt. Elkezdte rágni az ajkait, és láttam hogy ő is az enyémeket nézi. Közelebb hajoltam hozzá, ő pedig hozzám, és mikor az ajkunk már majdnem összeért közénk szaladt az a kutya, amelyik az előbb kimentett. Védelmezően beállt Bia elé és elkezdett felém vicsorogni és hangosan morogni. Az előbbi szívesség kontrázására, most majdhogynem elrontott mindent. Már majdnem megcsókoltam.
- Most mi van? - kérdezte Bia nevetve, majd elkezdte nyugtatgatni a kutyát - Hé, hé nyugi. Nem akart bántani. - és mintha a kutya megértette volna, mit mondott neki Bia, felnézett rá, majd újra rám, és a gazdája hívására kelletlenül elballagott. Biával csak elhűlt képpel néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés.
- Köszi. - mondtam mosolyogva.
Bia
Majdnem megcsókolt! Úristen! Remélem nem látja rajtam mennyire zavarban vagyok és hogy mennyire izgatott. Majdnem! Ó az a majdnem, de az a kutya mindent elrontott. Vagy lehet, hogy ez a sors akarata volt? Talán nekem nem kéne mindent úgy elsietnem, mint ahogy Rebi és Castiel tette. De én el akarom sietni! Ez nem ér. Megint ránéztem. Most engem nézett mosolyogva.
- Nem is tudom, mit akart az a kutya. - mondtam nevetve.
- Biztos féltékeny volt. - mondta egy félmosoly társaságában és én meg reméltem hogy nem folyt ki a nyálam.
- Lehet. - mondtam mire rám kacsintott. Sajnos én nem tudtam kacsintani, így csak nyelvet öltöttem rá mint egy óvodás.
A további egy órában hol a zenekarról, hol rólam vagy hol róla beszélgettünk. Minden téma szóba jött, ami szóba jöhetett, én pedig nem sajnáltam beszélni, ha már azt mondta, hogy szereti. Volt mikor a keze az enyémre kalandozott, majd úgy maradt. Szédültem és éreztem hogy vörös vagyok, a tenyerem pedig izzad. De sose éreztem még magam jobban és energikusabbnak. Sokat kérdezgetett a családomról, viszont a sajátjáról nem mesélt sokat. Talán egyszer, majd rá tudom venni hogy elmesélje a történetét, de addig nem firtatom. Először elég ha megbízik bennem, majd utána jöhetnek sorban azok a dolgok, amiket másnak nem mond el, csak nekem.
- Nos, azt hiszem ideje indulni. - mondta, aztán felálltunk. Ő felsegített a földről, és pedig lesöpörtem a fenekemet, és reméltem nem maradt benne a fű. Ő ezt mind végignézte, aztán próbált nem oda nézni, és teljesen elvörösödött. Eszembe jutott, mennyire megbámulta Rebit, mikor először találkoztak, és féltékenység fogott el. De valahogy nem akartam, hogy úgy nézzen rám mint egy bábura, akinek melle van meg feneke. Azt akartam, hogy engem lásson, csakis engem.
Elindultunk a mozi felé, és akkor már megfogta a kezem. Nem beszéltünk sokat, de ez már nem volt kínos, inkább megnyugtató, és azt hiszem ő is így gondolta. A Népkertben sikerült a kutyának megmenteni a hangulatot, de nem hiszem, hogy megint ekkora szerencsém lenne, ha megint ilyen helyzet alakulna. Reméltem, hogy ő is ennyire aggódott meg idegeskedett emiatt a dolog miatt, de annyira nyugodtnak látszik. Hát persze, biztosan már többször csinálta, és már benne van a témában. Hát jó neki.
- Megérkeztünk. - szólalt meg hirtelen, mert nekem fel se tűnt hogy elértük a mozit. Elengedte a kezem, előrement és kitárta előttem az ajtót. Teljesen elpirultam, és arcomon egy fülig érő mosollyal sétáltam be az épületbe.
- Köszönöm! - mondtam kedvesen. Sose nyitották még ki nekem az ajtót. Vagy csak nem volt jelentősége.
- Nos hölgyem, kér valami nassolni valót a film idejére? - kérdezte én pedig elnevettem magam.
- Nos, Uram, azt hiszem egy adag kukorica épp elég lesz kettőnk számára, ha nem bánja. És valami öblítő is jól esne. - mondtam, és mint aki a legyezővel legyezgeti magát, úgy csináltam. Aztán hangosan elnevettük magunkat.
- Azonnal hozom hölgyem, addig legyen szíves várni egy kicsit. - felelte, majd elment a pulthoz, és pár perc múlva visszatért két nagy adag kukoricával és két nagy kólával.
- Ó.. - hüledeztem. Nem gondoltam, hogy ennyit venni fog.
- Ó bizony. - vigyorodott el. Majd karját kitartva jelezte, hogy karoljak belé, majd úgy mentünk be a terembe.
A legjobb helyen ültünk, pont középen, és senki nem ült előttünk, se mögöttünk. Leginkább csak a másik oldalon ültek az emberek. Gondolom, mikor lefoglalta a jegyeket, alaposan átgondolta. Egymás mellett ültünk és beszélgettünk a film előzeteséről, ami egyébként egy vígjáték volt, egészen addig, amíg el nem sötétült a terem és nem kezdődött el a film. Csendben ültünk egymás mellett kéz a kézben, kukoricát rágicsálva. A film felénél, aztán mikor egy romantikus rész volt, éreztem hogy megszorítja a kezem. Rá néztem, és észrevettem, hogy éppen engem nézett. A sötétben is jól nézett ki, és azt kívántam, bárcsak közelebb lennének egymáshoz a székek. Majd mikor végignéztem az arcán, a szemem megint megakadt az íves ajkain. Ösztönösen előredőltem, mire ő is felém dőlt. Most lassabban közeledtünk egymáshoz, és nem volt minek megzavarnia minket. Majd mikor látta hogy nem húzódok el, óvatosan megcsókolt. A számtól egészen a kis lábujjamig kirázott a hideg. Majd visszacsókoltam.
Na helóbeló mindenki! 10. fejezet. Csak most Castiel szemszögéből.:D
- Mi a francot csinálnak ezek? - kérdeztem magamtól halkan, mert nem akartam törpét felébreszteni. Már ideges lettem volna, hogy felébresztettek, ha nem hallanám Rebi megnyugtató szuszogását mellettem. Lassan felültem. Ezek még reggel is csak veszekedni tudnak. Kivánszorogtam az ágyból, és kirázott a hideg, mikor a lábam a hűvös padlóhoz ért. Elindultam halkan az ajtó felé. Már reggel hat óra volt és törpe még úgy alszik mint a bunda. Kíváncsi vagyok, meddig fog majd aludni. Nem akartam hogy elmenjen. Ránéztem a nyugodt arcára és kedvem lett volna visszabújni hozzá és szorosan átölelni. De le kellett állítanom a szüleimet. Kimentem az ajtón, majd gondosan bezártam magam után. Remélem nem kel fel, mert megijedne hogy egy perverz vagyok és bezártam a szobámba. De inkább ez, minthogy a szüleim észrevegyék. Elindultam lefelé a lépcsőn majd megálltam hallgatózni egy kicsit.
- És mit gondolsz, ki hibája volt, hogy az összes pénz elúszott? - ordította anyám. Nem értem miről van szó, de persze azt már tudtam hogy a pénzről. Mint mindig. Nem mintha nem lenne elég így is.
- Az én hibám? Hülyéskedsz te velem? Ki írta alá azt a rohadt papírt?! - ordibálta vissza apám - Nem 10 forintról van szó Margaret! Hanem két és fél millióról! - mondta egyre hangosabban.
Nem tudom miért akadnak fenn ennyi pénzen. Simán kihúzzák a zsebükből, bárhol és bármikor. Ez nem jelentheti a világvégét. Már a lépcsőfordulóban ültem és hallgattam tovább a veszekedésüket.
- TE mondtad hogy írjam alá! Ne merd rám kenni ezt az egészet! - elképzeltem ahogy anyám nagyba mutogat - Amy és Castiel is a te hibádból olyanok amilyenek! Téged az egész család nem érdekel, nincs igazam? Csak a pénz és a munka. Jellemző. - hallottam, hogy anyám már sír. Tipikus, a pénz után jövünk mi, elcseszett kölykök. Pff. Remélem Rebi nem fog felébredni. Még egy ideig veszekedtek, de valahogy már nem akartam megállítani őket. Már úgyis megszoktam, kicsi korom óta erre kelek reggelente. Ám mikor tányér törés hangját hallottam inkább lesiettem.
- Na mizu? - kérdeztem lazán a szüleimtől.
- Jajj kicsim! Nem akartalak felébreszeti. - mondta és láttam a szemén, hogy sírt. Gyorsan szedte fel az összetört tányér darabokat a földről.
- Mi történt? - játszottam a hülyét. Hadd szenvedjenek egy kicsit.
- Ó semmi, csak leejtettem véletlenül. - mondta színlelt nevetéssel - Hogy milyen ügyetlen vagyok! - egyenesedett fel egy hamis mosoly társaságában. Persze tudtam, hogy valamelyikük vágta a földhöz.
- Hagyd csak, majd én megcsinálom. Addig te indulj, mert el fogsz késni. - most már igazi meleg mosollyal nézett rám, amiben egy hálás köszönömöt láttam. Mindig én voltam Anyám támasza.
- Úgy van, hagyd csak hadd menjen. És örülök hogy végre férfi módjára képes vagy kikelni az ágyból. - szólalt meg apám, aki az asztalnál ült és újságot "olvasott".
- Neked nem kéne dolgozni menned? - kérdeztem.
- Ne szemtelenkedj velem, kölyök! - csapta le az újságot az asztalra. Már meg se ijedtem. Viszont amikor ránézett azórájára, felállt és az üvegszilánkokat átlépve elindult kifelé - Rendesen szedd fel azokat! - szólt még rám utoljára, majd kilépett az ajtón.
- Ja. - mondtam már csak magamnak, majd fogtam egy lapátot és egyseprűt és eltakarítottam. Nem akartam, hogy reggel aztán törpe belelépjen.
Mikor végeztem visszaszaladtam a szobámba. Rebi még mindig ugyanúgy aludt, nyugodtan. Megnyugtató volt ránézni. Hirtelen ösztönzésből, leggugoltam mellé és végigsimítottam az arcán. Nekem Rebi volt a támaszom. Felnevettem. Pedig alig ismerem. De első pillanattól kezdve érdekelt. Igaz először egy agresszív kismalacnak tűnt a szemembe, aki csak a barátai között mosolyog, és idegenekkel egyáltalán nem. Persze visszagondolva ez hülyeség, elvégre egy ekkora seggfejjel mint én voltam, minek lenne kedves? Ezért is fogott meg, amikor a büntetésnél már nem gyilkos tekintettel nézett rám. És a tény, hogy emberszámba vett. Leheltem egy apsó puszit az arcára, majd megkerültem az ágyat és befeküdtem mellé. Beszívtam samponjának édes illatát és visszaaludtam.
Legközelebb arra ébredtem, hogy valaki mocorog alattam. Mintha egy macska dörgölőzne hozzám. Ám mikor kinyitottam a szemem törpét láttam meg amint éppen mocorogni kezd, és meg akart fordulni, de a kezeim miatt nem tudott. Akkor már tudtam, hogy fel fog ébredni. Így is lett. Gyorsan becsuktam a szemem, mert kíváncsi voltam, vajon mit fog csinálni. Éreztem, hogy megdermed a karjaimban. Majd lassan leemeli a kezemet róla. Tudtam, hogy nem akar felkelteni. Ám mikor már az ágy szélénél járt, egy határozott mozdulattal visszahúztam. Először éreztem hogy meglepődött, majd egy sóhaj után megpróbálkozott mégegyszer elmenni.
- Hova sietsz? - suttogtam bele a fülébe, mert nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg. Egy hangos sikkantást kaptam cserébe.
- Ne ijesztgess! - mondta és megint egy aggresszív malac villant át az agyamon.
- Bocs, bocs. - mentegetőztem - Csak ne szökj el. Még korán van. - és magamhoz szorítottam.
- De a szüleid... - kezdett bele. Na igen a szüleim...
- Már elmentek hat óra fele. - vágtam közbe. Nem akartam hogy erről beszéljünk.
- Ó... - nyögte ki furcsán - De viszont az enyém már biztosan hazaért. - na igen.
Aztán megint elindult kifelé a kezemből, de ismét visszahúztam.
- De még olyan korán van. Nyugodtan aludhatsz még egy kicsit. Anyud már tuti rájött, hogy nem otthon aludtál. - mondtam egy ásítás kíséretében. Fáradt voltam.
- Én is ettől tartok. - mondta, mire elmosolyodtam. Aztán végre visszabújt hozzám. Életem legjobb reggele közé tartozik a mai. Még a szüleim veszekedését is beleszámítva. Ez az első, hogy törpe mellett ébredek.
Éreztem, hogy felém fordul, és úgy marad. Röpke ötlettől vezérelve kimondtam amit gondoltam.
- Ne bámulj.
- Eressz el. - válaszolta játékosan. De én nem akartam elengedni. Soha.
- Nem. - nyitottam ki a szemem.
- De. - válaszolta, mire forgattam a szemem. Na ha ennyire mehetnékje van, akkor menjen csak. Olyan könnyen úgy sem szökik meg.
- De csak ha csinálsz reggelit... Meg kávét. - tettem hozzá, mert úgy éreztem nagy szükségem lesz rá.
- Ha csak ennyin múlik. De ne lepődj meg ha felgyújtom a konyhát. - mondta mire kicsit megijedtem. Azt nem tudom milyen konyhai tulajdonságokkal van megáldva az én drága madaram. Már éppen visszaszívtam volna, mikor adott egy puszit majd felállt. Ettől az egy gesztustól is felállt a hátamon a szőr. Persze jó értelemben. Felállt, és a falatnyi ingben ami rajta volt, rájöttem hogy nem láttam még ennél szebb látványt. Kinyújtózkodott, mire az ing feljebb szaladt és látszódtak a hosszú combjai. Akaratlanul is megnyaltam a számat, de aztán emlékeztem, hogy mit ígértem tegnap este és visszább fogtam magam. Majd kiment a szobából én meg egy sóhajjal kifeküdtem az ágyon.
Kb két percet sikerült nyugton maradnom, így hogy törpe nincs mellettem. Így hát felkeltem és lementem. De muszáj volt megállnom leskelődni, hogy mit csinál. Megálltam a lépcső aljánál, ahol én pont beláttam rá, ő viszont nem láthatott engem. Össze vissza rohangált és mindent kinyitogatott, aztán mikor mindent megtalált csípőre tett kézzel és terpeszben megállt előttük. Nem tudtam ezt mire vélni, gondoltam valamiféle női szokás, amit kajacsinálás előtt szoktak csinnálni. De nagyon büszke volt az alapanyagjaira. Aztán mikor megláttam a kenyérpirítót és a kenyeret, amit nagy nehezen megtalált, rájöttem, hogy pirítóst fogunk ma enni. Bár a paradicsomot kicsit furcsáltam. Mikor megterített, nekiállt elmosni azt a kb két kést amit használt. Gyorsan mögé szaladtam és átkaroltam a derekát.
- Jó illata van. - mondtam, és igazából a hajára gondoltam, de ő nyilván a kajára gondolt.
- Te ökör! - mi van? - Ne ijesztgess már állandóan. - mondta és mikor rájöttem hogy erre gondolt, elnevettem magam.
- Csak nem beszólt a törpe? - kérdeztem vigyorogva.
Cserébe egy adag vizet kaptam a képembe. De nem sikerült meghatnia.
- Gyenge próbálkozás.
- Ó igen? - válszolt kihívóan. Kíváncsi lettem volna, hogy mit csinált volna ha hagyom várni, de nem akartam tovább kínlódni. Ahogy a száját rágta, megőrjített.
- Bizony. De nekem van egy kifejezetten jó ötletem. - mondtam, majd úgy csókoltam meg, hgy még én magam is beleszédültem egy kicsit. Éreztem ahogy a karjaim közt, egy kicsit összeesik, és ha nem fogom letérdel elém. Így hát csak szorosabban öleltem magamhoz, majd mikor már azt hittem, valami meggondolatlant teszek, elhúzódtam.
- Hű. - szólalt meg. Hű bizony, ámultam én is - Ideje lenne enni. El fog hűlni. - mondta aztán, amire kicsit csalódott lettem, de elvégre én húzódtam el először. Odasietett az asztalhoz majd leült. Én csak odasétáltam és lassan leültem. Jó volt kicsit húzni az agyát. Mosolyogva figeltem ahogyan idegesen fürkészi minden mozdulatomat, a reakciómat várva. Felhúzott szemöldökkel közöltem vele, hogy finom lett, mire felcsillant a szeme. Majd elkezdtünk enni, és megvolt a legjobb reggelim is. Aztán mikor végeztünk felállt és elkezdte összeszedni a tányérokat. De nem akartam hogy mindent ő csináljon, így inkább átvettem tőle.
- Te? - kérdezte túl meglepetten, mikor mondtam,hogy majd én megcsinálom.
- Mi ezen olyan meglepő? - háborodtam fel. Mi az, hogy azt hiszi, én nem tudok mosogatni?
- Semmi. Bocs. - mondta. Olyan aranyos volt, hogy ha akartam volna se tudtam volna haragudni rá. - Akkor addig átöltözöm. - mondta.
Végignéztem rajta, és a reggeli kép villant be a fejembe. Valahogy nem akartam, hogy átöltözzön. Már megint megnyaltam a szám, de szerintem nem vette észre.
- Nem muszáj. - mosolyodtam el.
De mit sem törődve velem, hátat fordított és felsietett a lépcsőn. Én pedig elkezdtem mosogatni. Mikor végeztem felmentem, ő pedig épp kijött a fürdőszobából. A kócos haját nézve, csak azt láttam magam elő, ahogyan bele túrok és... De nem. Nem gondolok ilyenekre mert megígértem. Vagyis azt nem, hogy nem gondolok. De ha gondolok teszem is. Így nem szabad. Valamit megjegyzett a fürdőszobámról, de annyira elbambultam, hogy nem igazán hallottam mit mondott, így csak nyögtem valamit, majd ránéztem az órára. Már fél tíz volt. Mondtam hogy ideje indulni, mert az anyukája még eltiltja tőlem. Bár az se tartana vissza. Megkérdezte, miért rám lenne mérges.
- Rád? Nem inkább rám? - kérdezte. Rá nem tudom elképzelni, hogy mérges legyen bárki is, az ártatlan arcát elnézve.
- Nem, ha megtudja hogy nálam aludtál. - bár nekem ezt már nem figyelik, mivel már volt rá példa hogy lány aludt nálam. De gondolom lányoknál ez máshogy működik.
- Igen! Ha megtudja. De nem fogja. Majd azt mondom hogy Biánál aludtam. Amúgy a te szüleid nem haragudtak? - hadarta el egy szuszra, és láttam, hogy már lélekben felkészül arra a beszélgetésre.
- Dehogy. - válaszoltam. De ha meglátták volna se lett volna nagy baj, max apám megdícsér, hogy jó nőt szedtem össze. - Észre se vettek. - mondtam. Erre nem reagált semmit, csak egy ó-t. Bírom az ilyen egyszaval válaszait.
Majd elindultunk Rebiék felé. Tegnap valahogy sikerült rájönnöm merre lakik, aztán reméltem, hogy még emlékszek rá. Az úton nem sokat beszéltünk, de nekem elég volt, hogy fogta a kezemet. Nagyon sokan megnéztek minket magunknak, egy néni még be is szólt, de nem igazán érdekelt, nem tudtam rájuk figyelni. Aztán mikor megérkeztünk, törpe behívott magukhoz, de vissza kellett utasítanom. Egyrészt, mert próbám volt, másrészt, mert nem ilyen körülmények között akartam találkozni az anyukájával. Szomorú fejet vágott, mint egy elhagyatott kiscica, mire kénytelen voltam megígérni, hogy találkozunk másnap. Pedig nem volt biztos, hogy bemegyek. Bár ha abból indulunk ki, hogy törpe ott van... Talán elkezdek bejárni. Kicsit felvidult attól, hogy majd találkozunk suliban, de még így sem volt az én igazi mosolygós Rebim. Az a Rebi, aki második nap úgy mosolygott rám, mintha nem lenne velem semmi baj.
Gyorsan megcsókoltam, majd elköszöntem és elmentem. Nem szeretem húzni a búcsúzkodásokat. Mikor már az út felénél jártam, valaki hívott. Felvettem és Lys szólt bele.
- Hallod. - kezdte - Életemben először randira megyek.
Castiel segített leszállni a tetőről. Mikor leugrottam, a térdem összebicsaklott, és összeestem volna, ha Castiel nem fog meg. A szívem hevesen kalapált és minden pillanatban, mikor megérintett megállt. Esküszöm, a szerelem fog a sírba vinni. Az út további részét kéz a kézben tettük meg. Már egy ideje sétáltunk, mikor elindultunk egy erdő felé. Legalábbis én azt hittem, hogy erdő, de csak hatalmas fákkal elborított mező volt. Ahogy kiértünk, a tisztás végtelennek tűnt, és színek százaiban pompázott. Elállt a lélegzetem. Castiel kezét elengedve indultam befelé, alig vártam hogy belefeküdjek a fűbe, a virágok közé. Széttártam a karom és pörögtem egyet, de elveszítettem az egyensúlyom és eldőltem. Puhára érkeztem. Behunytam a szemem és beszippantottam a virágok édes illatát. Szinte már vártam hogy felébredjek, olyan álomszerűnek tűnt.
Nevetést hallottam. Kinyitottam a szemem, és Castiel állt előttem mosolyogva. Szeme csillogott.
- Tetszik? - kérdezte.
- Ez gyönyörű. - feleltem halkan, majd a kezénél fogva lehúztam magam mellé és adtam neki egy csókot. Kézen fogva ültünk a fűben és élveztük ahogy a napsugarak cirógatják az arcunkat. Hirtelen megéreztem, hogy Castiel kiengedte a kontyba kötött hajam, így most szabadon szállt össze vissza. Bosszúsan néztem rá, de a kedves mosolyától azonnal meglágyultam.
- Ez életem legszebb napja. - mondtam.
Csak megszorította a kezem, de nem mondott semmit. Pár perc múlva viszont elkezdtünk beszélgetni. Annyira jó volt, hogy észre se vettem, ahogyan telerakta a hajam virágokkal. Büszkén nézett rám, mint egy művész a művére.
- Tökéletes. - mondta vigyorogva, miközben lefényképezett. Persze azonnal kértem hogy mutassa meg, hisz ki tudja milyen képeket akar ez rólam a telefonjába. Először nem akarta odaadni, így meg kellett küzdenem érte. A vállára támaszkodva kapálóztam a felnyújtott telefon után, egészen addig míg már Castiel se bírta és eldőlt. Sajnos ráestem, de nem zavarta. Viszont a telefont megszereztem a képpel. Ha rossz lett kitörlöm. Ránéztem a képre. Még időm se lett volna kitörölni, mert azonnal kikapta a kezemből.
- Hé! - nevettem fel.
- Nem törlöd ki! - mondta ő is nevetve.
- Nem is akartam. - biggyesztettem le a számat duzzogva.
- Aha persze, csak már indult a kezed a gombra.
- Nem töröltem volna ki. Nekem is tetszik.
- Ó igazán? - kérdezte meglepetten - Lehet többet kéne fotóznom. - mondta azzal csinált még egy képet. Itt már meg se próbáltam elvenni, tudtam hogy fölösleges.
A kép egyébként tényleg tetszett, és nem akartam kitörölni.
A nap hátralévő részében a mezőn ücsörögtünk és beszélgettünk. Na jó nem csak beszélgettünk. Csináltunk érdekesebb dolgokat is, de az titok. És azt hiszem életemben nem nevettem még ennyit mint ezen a napon. De sajnos mindig bennem volt a félsz, mert minden jónak vége szakad egyszer, és ha ilyen jó akkor méghamarabb. De ebbe nem akartam belegondolni, inkább csak Castielre figyeltem. A nap nem csak csevegéssel telt el, rengeteg mindent megtudtam róla. Például, hogy októberben született, hatodikán. És hogy van egy kishúga, Amy, akit mindennél jobban imád. Az apjával nem jön ki a legjobban, mivel túl nagyok az elvárásai. Innen már értem, miért ekkora lázadó Castiel. Viszont az anyukájával remekül kijönnek. Ezen kívül még nagyon sokatmesélt; hogy hogyan került Egerbe Miskolcról, ugyanis ott született, miért kezdett el zenélni és úgy általában róla. Még nekem is sokat kellett mesélnem, így is hogy számára egy "nyitott könyv" vagyok. Bár én sok mindent nem tudtam mesélni.
Vagy három órát ültünk ott, amikor beborult az ég. Már amúgy is sötétedett, de így még sötétebbnek tűnt az ég, így inkább elindultunk hazafelé. Lassan és ráérősen ballagtunk az úton, Castiel ismét haza akart kísérni. Ám a hazamenetek nemigen jött össze; ugyanis az út felénél eszméletlenül leszakadt az ég, és úgy fújt a szél, hogy ha nem fogom Castiel kezét elrepülök. Így esélytelen volt hogy hazasétáljunk, és mivel Castiel közel lakott felmentünk hozzá. El tudjátok képzelni mennyire ideges voltam. Este nyolc felé a fiúm lakásán. A pillangóim eszeveszettül repdestek és a fejem egész végig vörös volt. Mikor nagynehezen beértünk a házba csuromvizesen és kifulladva dőltünk neki az ajtónak. Egymásra néztünk, csurgott rólunk a víz, majd egyszerre nevettük el magunkat. Castiel adott tiszta ruhát, de nadrágot nem talált. Így kénytelen voltam beérni egy hatalmas inggel, ami kitett egy ruhát. Sőt még hosszabb is volt. Kicsit kínos volt Castiel szobájában egyedül, Castiel ingjében ülni, főleg hogy Castiel szülei nincsnek itthon, mert a munkahelyükön ragadtak, Amy pedig az egyik barátnőjénél alszik. Így csak mi maradtunk a házban teljesen egyedül. Már éppen meghalni készültem az idegességtől mikor csörgött a telefonom.
- Szia anya. - köszöntem bele. Hallottam a háttérben az irodai zajokat. Már megint behívta a köcsög főnöke hétvéén. Ezért nem fizetik elég jól.
- Kicsim! De jó hogy elértelek. Elvileg az eső egészen reggelig nem múlik el, szóval ne mozdulj ki aházból jó? Én se megyek haza, majd csak nagyon későn, és akkor se valószínű hogy haza tudok, mert biciklivel jöttem. Talán Amandáék hazavisznek, de még nem tudom hogy lesz. Addig is ne menj ki reggelig, jó?
- De anya... - kezdtem bele, hogy elmagyarázzam, hogy Castielnél vagyok. Csak nem maradhatok itt egész este!
- Sajnálom kicsim, de mennem kell! Majd beszélünk. Szeretlek. - azzal letette.
- Én is szeretlek. - mondtam csüggedten, majd leraktam magam mellé a telefont.
- Kit szeretsz? - hajolt fölém Castiel és adott egy puszit. Nem válaszoltam, inkább én is adtam neki egyet, remélem vette a célzást. Hátrafordultam hogy elmondjam neki, itt kell maradnom, mikor leesett az állam. Castiel félmeztelenül állt előttem. Tudtam hogy jó pasi, de hogy ennyire... Teljesen elvörösödtem és elkezdtem mindenfélét összevissza beszélni. Már alapból tök ideges voltam, de hogy itt kelljen maradnom Castiellel (aki félmeztelen!!) egész este, csak rontott a helyzeten.
- Mi van? - nevetett fel vöröske.
- Itt kell aludnom! - tört ki belőlem végre, jó hangosan.
- Hogy-hogy? Nem mintha bánnám. - kacsintott rám, én meg a lehetőnél még vörösebb lettem.
- Nem mehetek haza reggelig, mert anya megtiltotta hogy kitegyem a lábam a házból. Csak azt nem tudta hogy a tiétekben vagyok. - hadatam el majd megvontam a vállam amolyan "így jártunk" stílusban.
- Nekem jó, nem zavarsz. - mondta és adott egy puszit a fejemre - Tessék, törölközz meg. - adott oda egy törölközőt.
- Köszi.
Fél óra múlva már Castiel zuhanyzójában álltam meztelen, és azzal szórakozattam magam, hogy vöröske tusfürdőit meg samponját szagolgatom. Ő közben lent vacsorát készített. Azt mondta a szülei legalább egyig nem jönnek haza, ha egyáltalán elindulnak ilyen időben. Lehet hogy az anyukájával jól kijön, de ő is eléggé munkamániás. Nem is csodálom, hogy egy ilyen hatalmas házban élnek.
Mikor végeztem kiszálltam és megtörölköztem. Aztán újra felvettem Castiel ingét, és csak reméltem hogy gyorsan megszárad a ruhám. Lassan leballagtam a lépcsőn a konyháig majd megálltam és csendben figyeltem ahogy Castiel vacsit csinál. Igaz hogy csak egyszerű tojásrántotta, de a szándék a lényeg. Megláttam egy műanyag üveget az asztalon benne narancslével.
- Milyen ötletes. - emeltem fel, mire csak annyit mondott mosolyova, hogy, ugye? Felvettem és melléálltam. Őt figyeltem ahogy csinálja a rántottát, elég profin, már ha azt lehet profin csináni. Vagy nem profin. Attól függ ki honnan nézi. Mikor kész lett szétosztotta két tányérra, majd végre rámnézett. Aztán szó nélkül elővette a telefonját, én meg direkt beálltam egy nagyon kényelmetlen pózba, mielőtt fényképezett. Csak reméltem hogy rosszul sikerült. Ha már ennyit fényképez, bosszúból legalább legyenek rosszak. De amikor ránézett csak annyit mondott, hogy jó lett. Lerakta elém, de nem volt kedvem megnézni, így csak duzzogtam. Kb addig a fél percig amíg gyertyát nem gyújtott és ki nem húzta nekem a széket.
Leültem, és elkezdtünk vacsorázni. Meglepően finom lett, nemvátam volna Castieltől hogy tud főzni.
A meglepett arckifejezésemet látva megdobott egy szelet uborkával. Leesett állal néztem rá, majd amivel megdobott, visszadobtam, de sajnos nem találtam el, mert elhajolt.
- Béna. - nevetett ki.
- Nem is. Te vagy az aki nem vonzza az uborkát. - kezdtem el szúrkálni a rántottámat, a csalódottságom miatt. Hatalmasat nevetett.
- Mit tett ellened az a rántotta? - kérdezte, és a szeméből törölgette a könnyeket. Itt már én is nevettem. Aztán rendesen elkezdtünk enni, bár én szívesen folytattam volna az estét egy kajacsatával, de nem akartam egy disznóólat csinálni a házukból, így tűrtőztettem magam. Evés közben olyan fontos dologokról beszéltünk mint az időjárás, hogy hogyan készülnek a géppel gyártott ruhák (hát géppel nem?!) meg hogy télen orratlan hóembert fogunk építeni. Ne kérdezzétek hogy jöttek fel ezek a témák. Mi csak egyszerűen hoztuk a formánkat.
Ebéd után még egy kicsit tévéztünk, majd tíz óra fele elmentünk lefeküdni. Felajánlotta, hogy alszik a földön, de nem akartam hogy megint beteg legyen, viszont ő sem engedett engem a földre. Így ketten aludtunk egy ágyban, mert Amy ágya meg túl kicsi lett volna. A kanapé meg szóba se jött szóval döntöttünk. Befeküdtem a kényelmes és puha ágyba, majd Castiel lekapcsolta a villanyt, és utána éreztem hogy bebújik mellém. Már olyan szélen voltam, hogy azt hittem le fogok esni. Valószínűleg Castiel is tudta, aki a derekamnál fogva magához húzott és átölelt. Azt hittem a szívem kiurik a helyéről, és a lepkék a hasamban mintha ki akartak volna törni onnan. Éreztem a már jól megvizsgált tusfürdőjének illatát, és samponját, és mélyen belélegeztem. Egy ideig feküdtünk, de egyikünk sem aludt. Éreztem, hogy Castiel is gyorsabban veszi a levegőt. ELkezdte simogatni a hajam én pedig ösztönösen hozzábújtam. Éreztem hogy a keze elkalandozik le ahátamhoz majd a csípőmön majd egyre lejjebb, amíg meg nem állítottam.
- Bocsi. - mondta, vagy inkább lehelte.
- Nem én... Én még nem... - kezdtem bele, de közbevágott.
- Tudom hogy nem úgy haladunk, ahogyan egy normális kapcsolatban illik, de ha erről van szó, addig várok rád, amíg csak akarod. - suttogta a fülembe.
Mégjobban húzzábújtam majd megcsókoltam. Elkezdünk csókolózni, majd azt vettem észre, hogy Castiel rajtam fekszik. Egy kicsit eltoltam a fejét, és ketten lihegve néztünk egymásra.
- Bocs. - mondta két levegővétel között. Én csak megráztam a fejem. A szeme tágra volt nyílva. - Inkább aludnunk. - mondta azzal visszafeküdt mellém.
- Jó éjszakát. - mondtam egy ásítás után.
- Neked is. - felelte, majd belepuszilt a nyakamba. Az utolsó dolog amire emlékszek, az Castiel megnyugtatü szuszogása mellettem.
Boldogan szögdécseltem haza Castieltől. Miután igent mondtam, magához húzott és hosszasan megcsókolt, nem törődve a betegséggel. Igazából nem értettem, mivel eddig is úgy viselkedtünk mint egy pár, hogy ennek miért van ekkora jelentősége. De erre nem is gondoltam tovább, csak magára arra a gondolatra, hogy JÁROK CASTIELLEL. Azt hiszem életem egyik legboldogabb napjai közé tartozik a mai. Mikor hazaértem, gyorsan felhívtam Biáékat és elmondtam nekik az új hírt. Örültek mint kismalac a farkának, és egyfolytában azt kérdezgették, hogy történt. De én nem mondtam el, ez csak az én és vöröske dolga. Azt kívánták, hogy tartson sokáig, és én is azt reméltem hogy így lesz. Castiel nem tűnik olyannak, aki átverne. Én meg természetesen nem fogom.
Mikor beétem a házba, anya meglepetten nézett rám.
- Jól vagy? - kérdezte. Éppen hagymát szeletelt.
- Persze! - válaszoltam, talán túl lelkesen. - Miért?
- Mert olyan... Más vagy. - mondta és összeráncolta a homlokát.
- A másság nem baj. - feleltem majd nevetve felszaladtam a szobámba. Bevetettem magam az ágyba és azon merengtem, ahogyan magához húzott és szorosan átölelt. Úgy éreztem, senkit nem szerettem még jobban.
- Mond el mi történt! - rontott be a szobába anya. Úgy megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam.
- Anya! - kiabáltam. Ő erre elnevette magát ésleült mellém.
- Na ki az? - kérdezte.
- Ki ki?
- Hát akit szeretsz! - válaszolta, mintha egyértelmű lenne. Egy ideig néztem rá, majd hatalmas késztetést éreztem, hogy elmondjam anyának a történteket. Kitálaltam neki mindent, majd az arckifejezését fürkészve vártam az itéletet.
- Nos, hívd meg vacsorára. - mondta végül, majd arcon simogatott és kiment. Mi volt ez? Semmi tanács, semmi, "vigyázz vele" vagy legalább valami gratuláció? Vagy zavarta hogy a kicsi lánya felnőtt?
Nos igen. Felnőttem. Már nem pici óvodás vagyok. És igen, életemben először van barátom. Nem beleszámítva, hogy Kentinnel ovis korungban eljegyeztük egymást. De ő mindig köztem és Bia között vacilált. Szerencsére kinőttünk ebbőla játékból. Majd a régiemlékek miatt eszembe jutott egy szörnyűség. Lefehéredtem. Gyorsan a telefonhoz nyúltam és tárcsáztam Nat számát! Már mióta is nem beszéltem vele?! Te jó ég, már tuti teljesen megharagudott, sőt még suliban is komor fejjel köszönt! Akkora volt a köd a szememben, hogy észre se vettem, mennyire elhanyagoltam.
A negyedik csöngésre felvette.
- Haló? - szólt bele.
- Nat! De jó hogy elértelek. Miújság? - kérdeztem lelkesen.
- Ó.. Rebi. Szia.- mondta unott hangon.
- Baj van?
- Tényleg összejöttél Castiellel?- kérdezte, és ezzel meglepett.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza.
- Szóva tényleg. Bia mondta. Rebi, ő nem jó neked. Csak bele fog keverni a rosszba. - mondta egyre idegesebben.
- Tévedsz! Nem is ismered. - mondtam duzzogva. Megértem hogy félt, de ne mondjon olyanokat amikről gőze sincs.
- De te se! - kiabálta. Ezzel fel húzott. Tudja, kivel kiabáljon. Az én dolgom hogy kivel jövök össze meg nem, nemigaz?!
- Honnan veszed hogy nem ismerem? És ne kiabálj velem ok nélkül! Semmi közöd az egészhez! - kiabáltam vissza, majd dühösen lecsaptam a telefont. És én még aggódtam miatta, hogy megbántom. Ha ennyire nem bízik a döntéseimben, akkor mit várjak tőle? Leraktam a telefont magam mellé, és hatalmas kedvetlenséggel, inkább elkezdtem csinálni a házimat. Hat óra volt, mire kész lettem, de még utána se volt kedvem csinálni semmit. Inkább fogtam magam és elmentem futni. Átöltöztem melegítőbe, bedugtam a fülembe a fülest és elindultam. Már két kilómétert futottam, mikor pihentem egy kicsit. Leültem egy közeli padra és elkezdtem a telefonomon játszani. Egyszer csak megéreztem, hogy valaki a vállamat bökdösi. Hátranéztem és Leigh-el találtam szembe magam. Kivettem a fülemből a fülest, és köszöntem. Ő megkerülte a padot és leült mellém.
- Na miújság? - kérdezte.
- Velem ugyan semmi. Gondolom már te is hallottad a hírt, hogy összejöttem Castiellel. - mondtam, inkább nem köntörfalaztam. Meglepetten nézett rám.
- Pedig eleinte utáltátok egymást. - mondta hitetlenkedve. Felnevettem.
- Hát igen.
Ezután még beszélgettünk vagy tíz percig, mikor felhozta Rosát.
- Nem tudom mit csináljak. Egyszerűen rám se néz mint fiúra. - mondta és beletemedte az arcát a tenerébe. Felsóhajtott.
- Miért nem mondod el neki? Lehet hogy tévedsz. - javasoltam.
- Nem hiszem hogy érezne bármit is irántam. - mondta csalódottan.
- Amíg nem kérdezed meg, addig nem tudhatod.- próbáltam menteni a menthetőt.
- Hát jó. Már egy ideje amúgy is gondolkodom rajta. Meg igazából nincs veszteni valóm, hisz Rose már tudja hogy szeretem.
Felnevettem.
- Szerintem épp ellenkezőleg. Na menj, és mond el neki. - böktem meg a hátát, mire felnevetett és elment a másik irányba. Ez a beszélgetés kicsit elterelte a gondolataim, és lenyugodtam. Aztán fogtam magam és hazaszaladtam. Gyorsan lezuhanyoztam, megvacsoráztam, majd olvastam. Este tízkor pedig úgy döntöttem, hogy lefekszek. Fogat mostam, majd megint Castiel kabátjával, ágyba bújtam és álomba szenderedtem. Ismét vöröskével álmodtam.
A hét hátralévő része gyorsan eltelt; pedig azt hittem kínszenvedés lesz. Az első nap mindenki rólam és Castielről kérdezgetett, mert Bia és Rosa jóvoltából, már mindenki tudott a dologról. Nem mintha bántam volna. Nathaniellel azóta se beszéltem, már csak köszönő viszonyban vagyunk. Nagyon rossz volt nélküle, de addig nem megyek oda hozzá, míg végre el nem mondja mi baja van valójában. B és Rosa mindig próbálták elterelni a figylmem, így rengeteg nevetés közben eltelt a hét.
Szombaton sikerült délig aludnom. Inkább jó kipihentem magam, mint hogy aztán kómás fejjel menjek életem első randijára. Már most kavargott a gyomrom az idegességtől. Castiel elvileg kettőre jön értem, és az egész napot együtt töltjük.
Két óra pont elég volt, hogy mindennel elkészüljek. Próbáltam csinosan felöltözni, mivel nem tudtam hová megyünk. Nem is ettem túl sokat, hátha valahova elmegyünk enni. Mikor csengettek leszaladtam és végigmérem magam a tükörben, majd elégedetten nyitittam ajtót.
Castiel állt az ajtóban, lazánés szexin, én meg alig bírtam ki, hogy ne ugorjak a nyakába. Lassan végignézett rajtam, majd kihúzott az ajtón és szorosan átölelt. Az arcát belefúrta a nyakamba és éreztem hogy mély levegőt vesz. Majd azt mondta hogy csinos vagyok. Erre persze teljesen elvörösödtem, Összekulcsoltam a kezem a nyaka körül és megcsókoltam. Viszonozta. De sajnálatomra nem tartott sokáig, mert indultunk is. Bezártam magam után az ajtót, majd elindultunk balra.
Vagy fél óráig mentünk kézenfogva, és mindenféléről beszélgettünk. Gondolom, direkt nem a motorját hozta, mert az nem túl romantikus. Elértünk a város széle felé, egy erdős részre, ahol csak alig alig voltak házak. Nem volt a legszebb környék, de megvolt a maga varázsa. Elvezetett egy sikátoron át, majd egy szűk utcán és mikor befordultunk egy háznál találtuk magunkat. Sok lim-lom és bútor állt porosan és koszosan a ház előtt. Először meglepődtem, hogy mégis mit keresünk itt, de mikor felmászott egy kint álló szekrényre majd fel a tetőre, megértettem. Mert mikor maga után húzott egy plédet láttam kiterítve és egy rakat kaját. Még a szavam is elállt. Castiel mosolyogva és önelégülten nézett rám.
- Tetszik? - kérdezte.
- Persze hogy tetszik! - mondtam boldogan.
Megöleltem, majd mikor megkordult a gyomrom mondta hogy üljünk le. A pléden ülve néztem, ahogy bénázik a kajával. Csak egyszerrű felvágottak és zsemle, de így is tökéletes volt. Majd meglepetésemre elővett egy finomnak látszó bort. Szerencse, hogy én birom az italt, mert ha ezt mind ketten isszuk meg, akkor baj lesz. Megint kitalálta mire gondolok.
- Nyugi, nem isszuk meg az egészet. - mondta nevetve.
- Ennyire látszik rajtam mire gondolok? - kérdeztem duzzogva.
- Nem, csak nekem egy nyitott könyv vagy. - felelte egy önelégült mosoly kíséretében.
- Ó.. - nyogtem ki.
Vagy egy órán keresztül ettünk és borospohárból szürcsöltük a bort. Castiellel szinte bármiről tudok beszélni, és ez az egyik amit imádok benne.
Aggódtam, hogy nem e lakik itt valaki, de megbíztam vöröskében és inkább nem firtattam. Az egész hely romantikus és hangulatos volt. A tető csak egy kicsit lejtett és kényelmesen lehetett rajta ülni, de mi inkább lefeküdtünk. Egy v-t alkothattunk, mert a fejünk összeért, de a lábunkközt már egy méter távolságvolt. Megfogta a kezem és megszorította. A fák hosszú ágai a fejünk felett úsztak a fényben, és abban a pillanatban olyan boldog voltam, mint még soha azelőtt.
- Remélem nem volt túlzás... - kezdett bele szégyenlősen.
- Ez tökéletes. - Vágtam közba, majd felé fordultam. Mindketten az oldalunkra fordultunk, majd hirtelen fogta magát és maára húzott. Éreztem a hasam alatt az ő izmos hasát és azt ahogyan lélegzik. Vajon őérzi mennyire ver a szívem? Odahajoltam hozzá és a hajam, pajzsként hullott a fejünk mellé, mikor megcsókoltam. Ő megcirógatta az arcom majd újra megcsókolt. Még egy ideig így feküdtünk kényelmesen mikor megszólalt.
- Ideje menni.
Ééééés a kövi részben, majd folytatom:) Így is hosszú lett.:)
- Mi? - hőköltem hátra. Majdnem leestem a vöröske öléből. Castiel mélyen a szemembe nézett.
- Járj velem. - mondta ki még egyszer magabiztosan.
- De hát... - dadogtam - Én alig ismerlek..
- Ezen tudunk változtatni. Én már így is úgy érzem, hogy ezer éve ismerlek. - mondta és magához szorított. Nem tudtam hirtelen mit mondani.
- De még nem is randiztunk! Az egész kapcsolatunkat rosszul kezdtük! - csaptam a homlokomra. Csak most jöttem rá. Castiel felnevetett.
- Renden van akkor. Szombaton rá érsz? - kérdezte a világ legaranyosabb mosolyával az arcán. Hirtelen el is vesztettem a fonalat.
- Ő...Őő.. Persze. - mondtam lelkesen - Akkor ez egy randi?
- Igen. - válaszolt.
- És hova tervezel menni? - kérdeztem. Biztos hogy még nem találta ki. Ő alapból randizásra nem is gondolt.
- Nem mondom meg. - és végszóra belépett Lysander és a többiek. Lys Bia mellett magyarázott valamit, mögöttük Rosáék pedig mosolyogva beszélgettek. Mikor bejöttek teljesen elvörösödtem, és próbáltam leszállni Castiel öléből, de nm engedte. Szorosan tartott és ölelt magához. A többiek először meglepődtek, majd mint sokat sejtően elkezdtek vigyorogni. Én belebújtam Castiel vállába, és próbáltam nem elégni. Túl kínos volt az egész.
- Na jó gerlepár, ideje indulni. - mondta Bia, és azzal Lys Castiel fejéhez vágott egy dzsekit. Ő erre felmordult, majd kelletlenül lerakott a földre és felöltözött. A többiek is elkezdtek készülődni, Lys pedig visszatért Biához, és valamit nagyon elkezdett megint magyarázni.
- Nem fogsz fázni? - kérdezte tőlem Castiel.
- Nem tudom. Milyen idő van kint? -kérdeztem.
Mikor kiértünk, megéreztem. Próbáltam nem mutatni, de a lenge toppomban szinte megfagytam a szeles időben. Castiel észrevette, hogy vacogok és rám terítette a dzsekijét. Először tiltakoztam, majd mikor nem engedett, beadtam a derekam. Próbáltam észrevétlenül beszippantani az illatát. Olyan nagy volt, hogy kénytelen voltam felvenni rendesen. Összehúztam magamon, és legalább a combom közepéig elért. Úgy éreztem magam mint aki egy zsákban van, de legalább meleg volt. Castiel ne számítson rá, hogy egyhamar visszakapja.
- Aranyos. - mondta perverz képpel, és végigmért. Fogalmam sincs mit képzelt el éppen, de azt hiszem nem akartam tudni.
- Köszi. - mondtam halkan, és éreztem hogy elpirulok. Belenéztem a szürke szemében, és melegség öntött el. Soha nem akartam elengedni magam mellől. Mintha aki megérezte, mit gondolok, odaállt mellém és egybekulcsolta a kezét az enyémmel. Hátul ballagtunk a többiek után lassan és csendben, de az apró kézszorítások, többet mondtak minden szónál. Rose Biáéknál aludt, amit csak most tudtam meg. Nem voltam mérges, hogy engem nem hívtak, valahogy láttam benne a hátsó szándékot. Bia még mindig Lysander mellett sétált, és láttam hogy a kezük néha összeér, és ekkor mindkettőnek felcsillan a szeme. Reméltem, hogy nem lesz baj, elvégre Lys egy perverz nőcsábász. De ahogy láttam, ahogyan ránéz Biára eltűnt az aggodalmam. Nem úgy nézett rá mint egy darab húsra, hanem inkább mint egy okos és érdekes személyre, akit meg akar ismerni. Reméltem is hogy így volt. Rose pedig Liz mellett haladt, akinek a másik oldalán Bálint állt. Éppen rágyújtott, majd hátrafordult, hogy Castiel kér e. Visszautasította.
- Te nem cigizel? - kérdeztem meglepettem, mire egy mosolyt kaptam cserébe.
- Nem, ha te itt vagy. - mondta és éreztem, hogy hüvejk ujjával a kezemet cirógatja. Azt hiszem soha nem éreztem még ilyen felemelő érzést. A szívem úgy zakatolt, hogy féltem meghallják, vagy hogy kiugrik a helyéről és elszalad. Az arcom vörös volt, a tenyerem izzadt, amit reméltem Castiel nem érez, és a lábaim remegtek. Félő völt, hogy hirtelen összecsuklik alattam, és esek egy nagyot.
Mikor Biáék leváltak, Lys és a többiek hívtak egy taxit, mivel a város másik felén laknak. Castiel nem ment velük, inkább hazakísért. Út közben váltottunk néhány szót, de leginkább megint csöndben sétáltunk, de egyáltalán nem volt kínos ez a fajta csönd. Inkább sejtelmes. Mikor beértünk az utcánkba, csalódottan vettem tudomásul, hogy mindjárt el kell válnunk egymástól. A kapu előtt Castiel szembe fordított magával, lehajolt és lassan megcsókolt. Megint, mint akibe villám csapott, éreztem magam, és Castiel hajába beletúrva közelebb húztam magamhoz. Őa derekamnál fogva átölelt, én pedig összefontam a karjaimat a nyaka körül. Nem tudom meddig állhattunk így, de egy idő múlva kénytelenek voltunk elvállni egymástól. Elkezdtünk búcsúzkodni.
- Aludj jól. - mondta majd a homlokomra lehelt egy puszit, és elment. Ha nem tesz így szerintem még reggelig is búcsúzkodnánk. Még egy ideig néztem utána, majd beszaladtam a kapunk, onnan pedig egyenesen a szobámba. Gyorsan fogat mostam, majd lefeküdtem aludni, kezemben Castiel kabátjával, majd egy fél óra múlva, azt szorongatva aludtam el. Olyanonak álmondtam, mint Castiel és én moziban vagy egy kávézóban, és mindig azt hajtogatja, hogy "járj velem". De én egyszer sem válaszoltam.
A következő egy nap gyorsan eltelt, és most az egyszer vártam hogy iskolába menjek. Reggel lelkesen mentem ki a kapun és indultam el a suli felé. Ám mikor már Castiel a harmadik órára sem jött be, kezdett alábbhagyni a lelkesedésem. Biztosan megfázott. És ez azán hibám. A nap hátralévő részében ezen aggódtam, majd mikor küldeni akartam egy sms-t rájöttem, hogy még a teló száma sincs meg. Megkérdeztem Dakotától, akivel Castiel általában van, de ő sem tudta. Így mikor hazaértem írtam rá, hogy miújság van vele, és adja meg a telószámát. Miután számot cseréltünk, vagy két órán át beszéltünk. A hangja nagyon rossz volt. Elhatároztam, hogy meglátogatom, de azt mondta hogy csak szerdán menjek, mivel jönnek a nagyszülei. Nem gondoltam volna hogyCastiel a nagyi kis kedvence,de úgy tűnik igen. Ezen nevettem egy ideig, majd mikor Castiel megelégelte, hogy nagyi kisfiának hívogatom inkább elköszönt.
A következő napot alig bírtam túlélni. Így is a kedd volt a legrosszabb mind közül, mert duplaföci volt, és még dogát is írtunk. De hogy végig egyedül ültem a padban, és unatkoztam az kibírhatatlan volt. Vagyis, na jó ne szépítsünk, egyszerűen csak vöröske hiányzott. Hiába próbáltak Rosáék felvidítani, én egyre csak punyulódtam. Aztán a következő nap, egy kicsivel jobb kedvem volt, tudva hogy aznap már látom Castielt. Megadta a lakcímét én pedig telefon segítségévelelkalauzoltam magam odáig. Nem mondom, hogy nem tartott sokáig, de a lényeg hogy elértem a célt. Castiel csupán negyed órára lakik tőlem.
Megálltam a kapu előtt és becsengettem. Egy kedves hölgy jött ki, hosszú hullámos barna hajjal és egy kedves mosollyal. Kérdezte, hogy Castiel osztálytársa vagyok e, majd megkínált teával. Mivel nem kértem így csak felküldött a lépcsőn egyenesen vöröske szobájáig. Nagyon kellemes és otthonos volt az egész ház, így csodálkoztam, hogy lehet Castiel ekkora... Hogy mondjam... Más. Nem találtam meg a megfelelő szót rá, de leginkább a lázadó passzol. Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn, majd Castiel ajtajánál megálltam. Nem volt nehéz megtalálni, tele volt matricákkal és firkálással. Én is mindig ilyenről álmodtam, mégse volt energiám megcsinálni. Mikor beléptem, először a hatalmas tévét vettem észre, amin éppen valami játék ment, majd mikor oldalra fordultam, megláttam Castielt. Szörnyen nézett ki. Azaz nem, de betegen. Az arca viros volt, a szeme csillogott. Láttam rajta hogy lázas, majd mielőtt megszólalhatott volna rájött egy köhögés roham. Ivott egy korty vizet majd felállt. Aggodalmasan odapattantam, és leültettem.
- Csak miattam nem kell felállni. - mondtam.
Nem válaszolt semmit, csak lehúzott maga mellé. Az ágyára. Zárt szobában. Próbáltam nem gondolni ezekre a dolgokra. Éreztem hogy elvörösödök. Castiel rám nézett majd elmosolyodott.
- Hoztad a házikat mi? - kérdezte.
- Hát... Hoztam igen. - feleltem zavartan - De most komolyan erről akarsz beszélni?
- Ha márnem csókolhatlak meg, legalább terelem a témát, nem?
- Mért ne csókolhatnál meg? - kérdeztem meglepetten. Forgatta a szemeit.
- Mert nem akarom hogy elkapd.- válaszolta.
Felhúzottszemöldökkel néztem rá és egy "hagyuk már" arckifejezés után megcsókoltam. Visszacsókolt ugyan, de ennyivel be kellett érnem.
- Mikor jöhetsz suliba? - kérdeztem az előbbi miatt csalódottan.
- A héten nem. - válaszolta majd kiterült az ágyon. Csak most figyeltem meg mi van rajta. Egy szürke melegítőnadrág és egy kék póló. Mikor lefeküdt kilátszott az izmos hasa, én pedig próbáltam nemdirekt oda nézni. Majd mikor átgondoltam mit mondott elszomorodtam. Ez azt jelenti, hogy egész héten nem lesz ott. És hogy szombaton se tudunk találkozni.
Látta rajtam hogy elcsüggedtem, majd lehúzott maga mellé az ágyra. Így most kéz a kézben feküdtünk egymás mellett a plafont nézve.
- De a szombat attól még áll. - mondta, mire a szívem majd kiugrott a helyéről és a gyomromban feléledtek a lepkék.
- Ó. - leheltem ki magamból az egyetlen reakciómat és csak mosolyogtam. Az oldalamra fordultam hogy lássam Castielt. Pont engem nézett, de nem mondott semmit. Mivel én sem mondtam semmit, így csak egymással szemben, egymás szemébe nézve feküdtünk, és azon gondolkodtam e, vajon neki is így ver e a szíve.
Mint aki ismét megérezte, mire gondolok, megfogta a kezem és a mellkasára rakta.
- Érzed hogy dobog? - majd abban a pillanatban megéreztem. Először azt hittem ott nyomban szívrohamot kap. - Ez miattad van. - mondta, nekem pedig szétnyílt a szám, mert már nem bírtam tartani. Azt hittem elolvadok a forróságtól ami bennem tombolt. - Még senki nem váltott ki ilyet belőlem. - azzal megfogta a tenyerem és belepuszilt.
- Igen.
- Mi? - nézett fel értetlenül.
- Járok veled. - feleltem, mire Castielől előtört még egy köhögő roham.
Sziasztok! Itt Ráhel, remélem eddig tetszett amit itt találtatok.^^ most egy olyan részt szeretnék közzé tenni, ahova olyan dolgokat írok le, amire nem lehetett rájönni a fejezetekből:D
1. fejezetből:
Rebi anyukáját Keresztrúdi Szilviának hívják és újságíró:) Az apukáját Tóth Ferencnek, aki Debrenenben él és ügyvédként dolgozik. A szülők fizetése mivel elég magas, ezért meg tudják fizetni a suli tarhálásait:D akkor váltak el amikor Rebi 4 éves volt, azóta minden nyarát Debrecenben tölti, vagy ha nem az egészet a felét.:)
Rebi egyébként 165 cm magas, nagy zöld szemei és hosszú barna haja van.
Biával már ovis koruk óta legjobb barátnők.
Rebi utálja az ijesztő dolgokat, a horrort se szereti és nem játszik semmilyen hangszeren. A zenei stílusa punk és rock, de amúgy mindent meghallgat. Hát csakúgy mint én:D
Kedvenc színe sincs, a pirosat nemigazán szereti, épp ezért nem jött be neki elsőre Castiel sem:$
Nos a debreceni Bálint... Ő Rebinek egy nagyon kedves barátja (unokatesója), és azért állnak ilyen közel egymáshoz mert minden nyarat együtt töltenek. És igen egy szexistenként kell elképzelni...:)
A göndör szőke Bencét azért raktam bele a történetbe, mert énis odavagyok egy végzős Bencéért, és az osztálytársammal minden szünetben őt lessük nyálcsorgatva:D
Az első és a második fejezetben Castiel elég perverz, ami ha jobban belegondolsz és te élnél át, tök poénos lenne, csak Rebi kicsit forrófejű és ezért nem veszi a célzást, hogy csak hülyéskedik.
...persze vöröskénk végig ilyen perverz marad, de a pofon után már nem meri felvállalni..:$
2. fejezetből
Amikor Castiel ismét perverzkedik vele, igazából az eléggé imponál neki, de mint mondtam, nem nagyon viseli el az ilyeneket:DDD
Amikor kiszabják a büntetést, Rebit azért nem szidják le annyira, mert már régóta odajár és jól ismerik. Castiel viszont csak abban az évben jött és nem sikerült a legjobb benyomást keltenie...:D
Amikor volt a büntetés, vagyis mikor takarítottak, Rebi azért lett olyan kedves Castiellel, mert tényleg kiadta magából a dühét, és az is sokat segített hogy vöröske bement neki segíteni, mivel egyáltalán nem számított rá.
... És persze azért mert bejött neki csak magának se vallotta be :D
3. fejezetből:
Nos itt szerepel Nathaniel. Vele már suli kezdete óta jóban van Rebi, és ők minden nap beszéltek egymással, viszont mióta megjelent Castiel alig-alig. Ezért lesz olyan komor mikor meglátja őket ketten, mert Rebi már megint vele üti el az idejét, még ha az büntetés is. Vagy mert csak élvezték egymás társaságát:D
Amikor Castiel rákérdez a Sum41-re (hallgassátok meg, én imádom őket<3) akkor nagyon meglepődik, mert nem nézné ki Rebiből hogy egyezik az ízlésük, mivel eddig egy hülye picsának tartotta aki nem érti a poént. Aztán persze megismerte.... :D
Nos igen, itt van az a bizonyos Korn póló. Őszintén szólva elfelejtettem, hogy fel kéne vennie.Ezért utólag is bocsánat. De majd valahogy beleiktatom Castiel bosszúját a póló incidens miatt:D
Regel amikor Rebi elindult suliba papucsban.. nos azt azért írtam vele mert velem is pont ugyanez történt.:D
Amikor castiel "nekiment motorral" Rebinek, akkor igazából csak az oldala lökte meg és azért esett el. Amúgy nem úszta volna meg sérülés nélkül:D
Castiel cigizik (sajnos)
Rebi utálja a cigit (szerencsére)
Amikor volt az az eset, mikor majdnem megcsókolták egymást, Castiel már ott volt hogy közelebb húzza magához. Utána eléggé csalódott volt. És persze ezért esett rosszul neki mikor Rebi azt mondta... amit:D
4. fejezetből:
B és Rosa azért támadták le Rebit annyira, mert azt hitték Rebi összejött Castiellel és nem mondta el nekik. Ők nem utálták valójában, igazából ők értették Castiel poénjait.:D
Rebiék amúgy utálják a tesit, Rebi mert halálosan béna, Rosa mert túl lusta, B pedig mert nem csinálnak semmi normálisat. Mivel ő úszik neki keményebb edzés kéne:)))
Lysandernek először bejön Rebi, meg is látszik rajta, és ő már valójában perverz, de mikor Castiel mesél róla, akkor úgy dönt hogy nem érdekli tovább.:D
Castiel röpi közben nem direkt rúgta fejbe, de mikor a tanár be akarta vinni, ellenkezett, hogy majd ő beviszi... már eleve készült a beszélgetésükre:D Rebivel ellentétben ő már teljesen kiismerte a "törpét"..:D
A csók után, Rebi a fellegekben jár, aztán lezuhan a bizonytalanságba.. nos ilyen ez:D
5. fejezetből:
Rebi az egész otthon fekvése alatt szenvedett és mérlegelt, mégse jutott semmire... szegény:D eléggé megszívattam:$
B és Rosa már sejtettek valamit, aztán úgy játszották a hülyét. Nem hiába Castiel akarta bevinni a gyengélkedőbe Rebit:D
Mikor Castielre ráhajt egy "végzős liba" akkor tényleg elég durván visszautasítja... na vajon miért. Igen azért is amire gondoltok, meg mert a csajszi, Melody elég.. khm érdekesen hajtott rá ha értitek:D Castiel meg ezt nem bírja:D
Mikor B és Rose azt mondják, nem bánják ha összejönnek, akkor végre igazat mondanak. De azt is megígérik hogy kiherélik ha megbántja:) És ez is igazság volt:D
Igazából az ötödik fejezet nem lett se hosszú, se jó, de mikor már megírtam nem akartam újraírni. Ezért írtam jó hosszú és tartalmas hatodik fejezetet:DD
6. fejezetből:
Amikor Castiel és Rebi beszéltek facebookon, a naiv kis Rebi direkt jópofizott, mivel magának se vallotta be hogy jó volt vele beszélgetni. És persze belül már tudta hogy elmegy a koncertre:D
Rebi tényleg egész héten azon stresszelt hogy mi fog történni:)
Lys, bármennyire úgy tűnik hogy még mindig nyomul (már ha úgy tűnik) akkor az nem igaz, már lemondott Rebiről:D sajnos ő egy köcsög (néha, amúgy rendes) de a lányokkal játszadozik..::/:D
Liz és Castiel összesen 2 évig jártak együtt, először kipróbálás szinten, majd megszokásból, de egyiküknek se volt az a nagy szerelem:D
A zene amit játszottak, az én elképzeléseim szerint Grenma, és mindjárt linkelek nektek egy számot:)
The Grenma szám:D
És egy Sum41, ha már itt tartunk:D
Amikor Castiel és Rebi csókolóztak, egy takarító véletlenül rájuk nyitott.:'D
Mivel Castiel belelát Rebibe, tudta hogy aggódik a Lizes sztori miatt.:D
Rebi nem ellenkezett amiatt hogy megcsókolja, főleg mert egész koncert alatt csak Castielt nézte, és mivel teljesen belezúgott:D
Rebi véletlenül harapta meg Castielt:$:D
Nos ennyi lenne, majd ha jön újabb fejezet arról is írok, már ha ezt elolvasta bárki is:D Mert fölöslegesen nem. Szóval ezért kérlek írj egy megjegyzést hogy elolvastad és hogy legyen e még ilyen bejegyzés:)
Köszi!
Szia:D
