37. fejezet - Szünet

Sziasztok! Elnézést ezért a hossző kihagyásért, nincs rá mentségem, talán csak annyi, hogy vizsgáztam (habár mindig ezt hozom fel) meg nem volt ihlet.Most viszont megszállt, nagy erővel, szóval meghoztam nektek az új részt. Köszönöm, hogy edig kitartottatok, remélem tetszeni fog.^^ A vizsgám egyébként négyes lett, köszönöm aki szurkolt nekem! :))

- Végre! – futottam ki az udvarra egy laza pulcsiban – Szünet! – tártam ki a kezem és úgy kiáltottam fel az égbe, miközben az arcomba hullott a hó.

- Meg fogsz fázni. – szaladt hozzám nevetve Castiel, és rám terítette a kabátomat.

- Mondd, hogy te nem örülsz. – fordultam meg mosolyogva.

- Már hogyne örülnék. – húzta fel a cipzárt rajtam – De nem betegen kéne eltöltened a szünetet.

- Igaz. – nevettem fel, majd mikor végzett közelebb léptem hozzá és összekulcsolva a kezeimet a nyaka körül megcsókoltam. Boldog voltam.

Az első szünet. Ki ne lenne boldog? Főleg, ha most jön a Karácsony. Már ugrálhatnékom volt az izgalomtól. Ez a majdnem két hónap hamar elrepült, most hogy már újra együtt vagyunk Castiellel. Bár azt nem mondanám, hogy kellemes volt. Visszaszereztem a pasimat, de elveszítettem az egyik legjobb barátomat, aki ebben a két hónapban egy mukkanást se intézett felém. Próbáltak győzködni, hogy nem tettem semmi rosszat. De nekem akkor is bűntudatom volt. Elvégre az orra után fogva vezettem, majd otthagytam. Erre is csak hülyének néztek a többiek. Viszont, ha nem gondolunk Natanielre, akkor azt mondhatom, egész jó volt ez a pár hét. Végig Castiellel és a barátaimmal voltam. Aztán persze ott van Józsi, akivel azóta még jobban jóba vagyok. Anyával még mindig megőrülnek egymásért, és előző héten végre valahára összejöttek. Minden héten elvitt minket valahova, és azt kell mondjam eléggé megedződtem. Hol túrázni mentünk, hol elmentünk úszni, de még a kondiba is elmentünk hetente kétszer-háromszor. Azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és még azt a kis felesleget is ledobtam ami volt rajtam. Most már csak arra kell figyelnem, hogy ne zabáljak fel két tábla csokit naponta. Szóval így telt ez a két hónap, és csak remélni tudom, hogy egyszer, a jövőben megint barátként tekinthetek az elvesztett barátomra.

Megfogtam Castiel kezét, miután kelletlenül elhúzódtunk egymástól. Rossz érzés volt, kesztyűn keresztül, mert nem éreztem eléggé, hogy fogja a kezem. De egyszer ez az idő is elmúlik, gondoltam, majd megint visszatér a meleg és a kesztyű nélküli kézfogás. De addig is beértem ezzel, és örültem a fehér hónak, ami most az egész utcát belepte, szinte vakítóan fényesen.

- Rebi! – jöttek ki Biáék az ajtón.

- Sziasztok! – fordultam meg mosolyogva.

- Mész ma valamerre? – értek utol minket.

- Hát azt terveztük anyáékkal, hogy elmegyünk korcsolyázni. – vigyorodtam el.

- Lecserélsz minket az új pasiidra! – mondta felháborodva Rosa, de közben mosolygott.

- Dehogy! – nevettem el magam, erre az őrületre – Sőt, akár ti is jöhetnétek.

- Nekem nem jó. – húzta el a száját B – Este utazok Pestre, Robiékhoz. – mondta. Robi a másodunoka tesója, és már születésük óta együtt töltik a szüneteket.

- Jaj, tényleg. – csüggedtem el. Ez azt jelenti, nem fogom látni, max a szünet utolsó pár napjában.

- Mi meg megyünk nagyiékhoz. – sóhajtott fel Rosa – Sőt, ami azt illeti, nekem mennem is kell, mert anyáék itt hagynak. – mondta, azzal puszit adott nekünk, lányoknak, rámosolygott Castielre, és elsietett.

- Engem nem sikerül leráznotok. – szűkült össze Bella szeme.

Felnevettem.

- Nem is akartunk. – fordultam meg, mert Bella elindult, így követnünk kellett.

- Akkor jössz korcsolyázni? – nézett rá kedvesen vöröske.

- Persze, hogy megyek! – csapott a levegőbe.

- Helyes. Akkor gyere át hatra, mert akkor indulunk. – mosolyogtam rá.

- Megbeszélve! – állt meg a suli kapujában – Akkor nálatok. – adott két puszit, majd odabökve a fejével vöröskéhez, elindult az ellenkező irányba.

- Nekem miért nem adnak puszit a barátnőid? – kérdezte csalódottan.

- Hé! – böktem oldalba nevetve, amiből kb. semmit nem érezhetett, a nagy sí dzsekije miatt.

- Csaj vicceltem. – hajolt le, miközben a derekamat átölelte, és nyomott egy puszit a fejemre.

Most talán felmerül mindenkiben a kérdés, hogy megtörtént e AZ Castiellel, de el kell hogy mondjam, nem. Igazság szerint lett volna alkalmunk, nem is egy, de úgy gondoltuk várunk még. És jól tettük. Nem akarok ilyeneket elsietni, habár néha nagyon-nagyon szerettem volna. Ránéztem Castiel kipirult arcára, és elnevettem magam, ahogyan az orra is piroslott.

- Mi az? – nézett rám meglepetten.

- Semmi. – mosolyodtam el. – Rudolf. – tettem még hozzá.

- Mi van? – kérdezte értetlenül – Télanyó. – nevetett fel.

- Jajj, nekem nincs olyan cuki piros szoknyám. – biggyesztettem le a számat.

- Ne aggódj, szerzek neked egyet. – kacsintott rám.

Az út felénél szétváltunk, már amennyire lehetséges volt, majd elindultunk az ellenező irányba. öt percembe se telt, mire hazajutottam. Lerúgtam magamról a bakancsomat, majd levéve a kabátomat és a sapkámat, felakasztottam egy székre, hogy száradjon. A kesztyűmet meg ledobtam a cipős szekrényre.  Elindultam befelé a konyhába, jobban mondva a pamut zoknimban csúszkálva száguldottam ide-oda, a kövön.

- Szia, kicsim. – szólalt meg boldogan anyu, mikor beléptem a konyhába.

- Szia. – vigyorodtam el.

- Na, várod már? – vigyorodott el ő is.

- Na ná! – vettem el egy lekváros palacsintát, amit anya épp megtöltött – Nem baj, ha jön Bella és Castiel is? – kérdeztem meg két falat között.

­- Dehogy baj! – rakott le egy másik palacsintát a tálra – Minél több, annál jobb. – nézett fel rám.

- Na és. – hajoltam előre, beharapva a számat ravaszul – Mi újság van a hősszerelmesünkkel? – kérdeztem meg.

- Hát. – sóhajtott, majd elnézett a távolba – Hatra jön értünk. – pirult el, majd visszanézett a palacsintákra.

- Oké. – vigyorodtam el.

- Na és volt valami a suliban? – kérdezte, csak hogy terelje a szót. Nem szeretett zavarban lenni.

- Semmi érdekes – vontam meg a vállam – Örülök, hogy végre szünet. – pörögtem egyet a bárszéken.

- Meghiszem azt! – nevette el magát – És milyen lett a matek dogád? – kérdezte ravaszul. Tudhattam volna, hogy nem felejti el.

- Hát… - kezdtem bele, majd lesütöttem a szemem – Hármas. – nyögtem ki.

- Mit rontottál már el megint? – kérdezte nevetve, de próbált bosszankodó anyának tűnni.

- Nem tudom! – nyögtem fel. Ilyen hülye kérdéseket. Ha tudnám mit rontok, valószínűleg el se rontanám.

- Jó, jó. – rakta le az utolsó palacsintát a tálra.

- De nincs szobafogi? – kérdeztem idegesen.

- Nem is tudom. – törölte meg a kezét félrehúzott szájjal. Könyörögve néztem rá – Szünetre? Dehogy van. – mosolyodott el.

- Imádlak! – pattantam fel a helyemről, majd nyomva egy puszit az arcára, elindultam felfelé a szobámba. Még jó, hogy nem tud a Castielnél töltött estémről.

Beérve a szobámba, bevetettem magam az ágyba, majd elvettem a laptopomat, aminek a hátát színes zenekaros matricák díszítettek. Mikor bekapcsolt, rámentem a facebookra. Megnéztem az összes üzenetem, nem reagálva Viktor hülyeségeire. Láttam pár képet a többiekről, amint éppen szánkóznak, vagy hógolyóznak, vagy lefényképezik az új korcsolyájukat. Miután nem találtam semmi érdekeset facebookon, azt kinyomva kezdtem el nézni a legújabb Trónok Harca részt, amit ugyan már láttam párszor, de nem bírtam leállni vele. Bár az a rész, amikor kinyomják egymás szemét nem volt kellemes.

Fél hatig folyamatosan sorozatoztam, mikor vége lett a Trónok Harca résznek, nekikezdtem a Kínosnak. Folyamatosan azt a libát szidtam, hogy hogy lehet ekkora szerencsétlen. Majd belegondoltam, hogy velem is ez lehetett a helyzet. Ugyanaz a szitu; legalábbis majdnem, mert nekem Nat a legjobb barátom, nem úgy mint Jake legjobb barátja Mattynek. Miközben ezen gondolkoztam, elkezdtem készülődni. Kivasaltam hosszú hajam, amiből ugyan vágni kellett, de egy hónap alatt megint nőtt két centit. Miután végeztem a fejemmel, felkaptam egy csőfarmert, majd egy trónok harcos pulcsit. Imádtam ezt a ruhadarabot. Netről rendeltem, nem túl olcsón, de azóta is éjjel nappal abba vagyok, kivéve mikor már ki kell mosni. Az állt rajta: I'm not a princess, I am Khaleesi. ( Nem királylány vagyok, hanem Khaleesi ) Még vöröske is megdicsérte, amitől csak még jobban megszerettem. Felhúztam a lila pamut zoknimat is a lábamra, majd felvettem a bakancsomat. Belenézve a tükörbe pont egy trónok harca imádó rockernek néztem ki. Pont aki vagyok. Lebaktattam a lépcsőn, és pont akkor csengetett valaki. Anya odafutott az ajtóhoz, majd kicsit csalódottan engedte be Castielt és Bellát az ajtón, amint épp vitatkoztak valamit.

- Én mondom neked, az a világ legjobb filmje! – tette csípőre a kezét barátnőm.

- Nem. – nézett rá komolyan vöröske – Semmi értelme sincs. Szar film. – hangsúlyozta ki az utóbbi szavakat.

- Jó, menthetetlen vagy! – emelte fel a kezét Bella – Nem vitatkozom veled. – indult el felém.

- Jobb is. – nevetett fel Castiel, majd szépen kivárta, míg köszöntöttük egymást Bellával. Nem mondták meg melyik filmről szólt a vita, de jelen helyzetben nem is igazán érdekelt. Miután Bella bement a konyhába, társalogni anyával, Castiel mosolyogva odasétált hozzám.

- Remélem tudsz korcsolyázni. – mosolyodtam el, majd álltam lábujjhegyre, megkapaszkodva a vállába.

- Persze, hogy tudok. – fogta meg a derekam – Kedves Khaleesi. – hajolt közelebb és csókolt meg.

A kinyíló ajtó zavart meg bennünket, és Józsi beszólása.

- Ó, a szerelem! – mondta, majd felnevetett.

- Szia! – köszöntöttem, majd mikor odaért hozzám, adtam neki két puszit és átöleltem. Összeborzolta a hajam, de már nem zavart. Inkább csak megszoktam.

- Csak óvatosan, a barátod még féltékeny lesz. – nevetett fel, majd felcsillant a szeme, mikor ránézett anyára.

Elengedett és odament hozzá. Megfogta a derekát és megcsókolta, ott mindenki előtt. Zavarunkban nem tudtunk mit csinálni, így elkezdtük a földet, vagy egymást mustrálni.

- Azt hiszem ideje indulni. – szólalt meg anya gyenge hangon, mire mindenki fellelkesedve indult kifelé a házból. A korcsolyámat, a hátizsákomban hoztam magammal, majd azt berakva a csomagtartóba, beültem középre, Bella meg Castiel pedig mellém.

Beszélgetve tettük meg az utat, majd mikor odaértünk, kiszállva a kocsiból, elindultunk befelé a pálya felé. Anyáék megvették a jegyet, majd bementünk a büfé melletti kis sátorba, és átvettük a cipőnket.

Én már kész voltam, és magabiztosan indultam el a jég felé.

- Nem jöttök? – kérdeztem, hátranézve.

- Rád vártam. – szólalt meg mögöttem Castiel, aki már rég a jégen csúszkált.

Egy apró bólintás kíséretében én is bementem a jégre. Először kicsit lassan ment, majd a végén, már Castiellel száguldoztunk kézen fogva. Ő néha még ugrált is, és háttal is tök profin csinálta.

- Miért nem vártok meg? – ért be utol minket Bella. Neki nem ment olyan jól mint nekünk, de őt se kellett félteni.

- Mert lassú voltál. – álltam meg a pálya közepén.

- Nem baj. – nevetett fel, majd kitárta a kezét. Megfogtam mire, elindult, hátranézve Castielre, kinyújtott nyelvvel. Vöröske csak nevetett, majd elindult utánunk. Józsi éppen anyát tanítgatta, mert nem ment neki valami fényesen. Aranyos volt őket látni, ahogy nevetve, kézen fogva csoszognak a jégen.

Kb. a hatodik körnél járhattunk, mikor Bella felkiáltott a pálya másik végéről. Mindketten felé kaptuk a fejünket, majd odanézve megláttuk, ahogy Bella ül a földön, és valaki éppen a kezét nyújtja felé. Nem akartam elhinni, kit látok. Viktor fekete haja egy barna sapka alá volt bújtatva, de a kék szeme még odáig is világított.

Elindultam feléjük, mire Castiel megfogta a karomat.

- Szerintem nem lesz balhé. – szólalt meg.

Ránéztem, majd vissza Belláékra. Éppen mosolyogva kezdtek el beszélgetni, Viktor a fejét, Bella a fenekét fogva. Elhúztam a számat, és reméltem, hogy az az ökör, nem fog semmi meggondolatlant tenni.