15. fejezet - Hazaérkezés

Pár perc múlva kipirultan löktem le magamról Castielt.
- Nem kéne ezt csinálnunk. - túrtam bele a hajamba.
- Tudom. - mondta egy nagy levegő vétel után - Sajnálom, kicsit elvesztettem a kontrollt. De tudok várni. - fogta meg a kezem. Mindegy volt, hogy mondta már, így is megugrott tőle a gyomrom. "Addig várok rád ameddig akarod". Ez a mondat csengett a fülemben. Ameddig akarok. Még én magam se tudom mennyi az az idő.
Oldalra fordultam és hozzábújtam vöröskéhez.
- Na jó éjt törpe. - puszilta meg a fejem. Nem reagáltam a törpézésre, csak válaszoltam.
- Neked is vöröske.
Majd egymás kezét fogva aludtunk el. A tény hogy mellettem van Castiel se volt elég ahhoz, hogy ne álmodjak borzalmas dolgokat. Mindig elképzeltem azt a balesetet... Meg a következményeit. Így reggel fáradtan és nyűgösen ébredtem.

Nem akartam megzavarni vöröskét, még volt fél órája. Halkan kiosontam a fürdőbe és fogat mostam. A tükörképem egy megviselt és karikás szemű lány volt. Inkább oda se néztem, úgy öltöztem fel és csináltam meg a hajam. Most kivételesen kivasaltam, csak hogy teljen az idő.
Majd lementem reggelit csinálni. Azaz melegíteni, mert nem volt kedvem főzőcskézni, így csak beraktam a mikróba a megmaradt rántottát. Meg kell hagyni, nem keveset csinált. Mikor megmelegedett szétosztottam két adagra és leraktam az asztalra. Majd felszaladtam a szobámba, felébreszteni Castielt. Mikor benyitottam háton fekve kiterülve feküdt és mélyen aludt. A pólója a földön hevert. Biztos melege volt este. Sóhajtottam és elindultam felé.

- Hahó! - guggoltam le mellé, és elkezdtem csavargatni a vörös haját.
- Mmm... - nyögte, és elfordult.
- Ébresztő! - suttogtam bele a fülébe. Résnyire kinyitotta a szemét.
- Még öt percet adj... - motyogta. Legszívesebben megzabáltam volna.
- El fog hűlni a reggelid. - mondtam. Nem válaszolt, én pedig úgy döntöttem nem hagyom annyiban a dolgot. Már nagyban visszaaludt volna, mikor megnyaltam az arcát. Ha már így benne vagyunk, miért ne? Hatásos volt, úgy ült fel mint a villám.
- Damon! - kiabálta. Majd észrevette, hogy nem otthon van, és mikor rám nézett leesett neki a tantusz. Én csak nevettem - Tee! - mondta mosolyogva - Már megint kezded? - azzal odahajolt hozzám és ahelyett hogy megnyalt volna, nyomott egy puszit az arcomra.
- Máris kész leszek. - mondta, majd felállt - Lezuhanyozhatok? - kérdezte.
- Persze. A fürdőben van törölköző. - mondtam, majd felálltam.
- Akkor egy perc és kész leszek. - mondta, és bement a fürdőbe. Én meg elkezdtem beágyazni. Mikor már elindultam volna kifelé, kilépett az ajtón.
- Ez gyors volt. - néztem rá meglepetten.
- Csak beálltam a víz alá, hogy felébredjek. - azzal beletúrt a hajába. Még mindig vizes volt.
- Nem akarod megszárítani. - böktem felé.
- Jó lesz ez így. Na menjünk, mert már tuti elhűlt a rántotta.
- Honnan tudod, hogy azt csináltam? - kérdeztem kíváncsian és elindultam kifelé.
- Tudom, hogy túl lusta vagy reggelit csinálni.
- Hé, múltkor is csináltam! - védtem meg magam. Ez nem fair.
- Csak mert el akartál menni!
Nem válaszoltam, csak mosolyogtam. Mikor leértünk a konyhába, nem foglalkozva vele, hogy tényleg kihűlt a rántotta, elkezdtünk csendben enni.
Mikor végeztünk, mindent otthagyva indultunk el a suli felé, mert már késésben voltunk. Legalábbis én azt hittem, de mikor motorral odaértünk öt perc alatt, még volt vagy húsz perünk becsengetésig. Kézenfogva indultunk el a terem felé. Castiel nagyon udvarias kedvében volt; kinyitotta nekem az ajtót. Én pedig pukedliztem egyet.
- Nocsak, ilyet is tud valaki? - kérdezte, majd meghajolt, mint egy komornyik. Én pedig megböktem.
- Természetesen. Ez benne van az etikettembe. - mondtam és úgy csináltam, mintha legyezővel legyezném magam.
Egyszerre nevettük el magunkat, majd belépve a terembe eléggé megdöbbentünk. Az osztály úgy tűnik elemében van. Dake és Jade a tanári asztalon lég gitároztak, Amber és a társasága a töbi asztalon karaokézott, Kentin meg Dajan a táblára rajzoltak nem túl szép dolgokat. Éppen elindultunk volna a helyünkre, hátra, mikor Rosa pattant elém aggódóan.
- Uh, Rebi, annyira sajnálom! - ölelt át - Jól vagy? - kérdezte aggódó arckifejezéssel.
Castiel rám nézett, szorított egyet a kezemen, jelezve, hogy na akkor ő most megy, és tényleg otthagyott.
Visszafordultam Rosához.
- Hát megvagyok. Ma megyek anyához suli után, ha gondolod benézhetsz te is. - mondtam neki mosolyogva.
- Persze! Amikor mondtam anyának tökre megijedt, sütit is csinált anyudnak, így legalább majd oda tudom adni. - mosolyodott el.
- Na az tök jó. - indultam el kifelé a teremből, mert nem hallottam sok mindent abból amit Rosa beszélt.
- Amúgy fürödtél ma? - kérdezte teljesen ártatlan arccal. Én pedig értetlenül néztem rá.
- Mi van? - kérdeztem.
- Na, fürödtél ma? - kérdezte újra.
- Uhm, nem, még nem. - mondtam - De este igen! - tettem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye egyáltalán nem fürödtem - De most ez...? - kérdeztem és arra vártam hogy befejezi.
- Ajj! - vágott csalódott fejet - Csak téma elterelés gyanánt mondtam. De már mindegy.
- Ó! - értettem meg. Elkezdtem nevetni - Hát végül is bejött.
- Ja, de erről nem lehet beszélni... - mondta és nagyon gondolkozott.
- Hát nem. De rólad lehet. - mondtam - Van valami új pasi? - kérdeztem. Mikor kimondtam teljesen elvörösödött.
- Nos... - kezdett bele.
- Igen? - türelmetlenkedtem.
- Leigh bevallotta hogy szeret. - temette bele az arcát a tenyerébe.
- Naa,az tök jó! - mondtam lelkesen és megveregettem a vállát.
- Neem, nem jó! - kelt ki magából - Leigh az egyik legjobb barátom! Nem akarom ilyesmi miatt elveszíteni. - biggyesztette le a száját.
- Miért veszítenéd el? - kérdeztem - És ne próbáld beadni nekem azt a szöveget, hogy te nem érzel hasonlóan! - mondtam fenyegetően.
- Jó, de egy osztályba járunk. És az milyen gáz már...
- Khm. - néztem rá gyilkos szemekkel.
- Uh, bocsi. - nevette el magát - Nem úgy gondoltam. És egyébként is. Te meg Castiel egymásnak vagytok teremtve! Csak rátok kell nézni! - mondta már szinte kiabálva.
- Dehogy vagyunk! És mintha te meg Leigh nem illenétek össze tökéletesen! - mondtam már kicsit idegesen - Ne szarakodj már, hanem lépj valamit! - böktem meg.
- Jó, de nem most! - mondta.
- Ó dehogynem. - húztam ravasz mosolyra a szám, mert megláttam Leigh-et belépni az iskola kapuján - Na gyerünk kapd le! Vagy akármi. Csak menj már! - löktem meg utoljára, majd ő vissza se nézve előreszaladt és Leigh nyakába vetette magát. Ő a meglepettségtől nem tudott mit reagálni, főleg hogy Rosa a karjaiban egyből megcsókolta.
Elégedetten indultam be a terembe, majd mosolyogva ültem le Castiel mellé.
- Na mi van már, hogy ennyire mosolyogsz? - kérdezte.
- Á, semmi. - könyököltem rá az asztalra.
A tanár pár percel később bejött, de Rosát és Leighet nem láttam. B pedig késve érkezett, majd lihegve vágta be magát a helyére.
A nap gyorsan eltelt, minden szünetben legalább ketten odajöttek érdeklődni anya iránt, meg irántam, hogy hogy vagyunk stb. De alapjáraton véve az egész napot B-vel meg Castiellel töltöttem. Rosa teljesen odavolt a tudattól, hogy Leigh-el jár, és egész nap egymáson csüngtek. Nem mintha nem lettek volna halálosan aranyosak.
A nap végén fáradtan indultunk el Rosával a kórházba. Castielnek próbája volt, így ő lelépett, azt mondta maj felhív. Mi pedig az úton végig Lysanderről beszéltünk.

2 hét múlva

 

- Anya, óvatosan! - nevettem el magam, mert ő már úgy ment volna fel a lépcsőn, mint aki kicsattan az egészségtől.

- Jól vagyok na! - mondta - Nem vagyok én vén nyanya, hogy így keljen cipelned. - mondta ő is, bár a cipelés eléggé messze áll az igazságtól. Csak simán rám támaszkodott így segítettem neki feljutni a szobájába.

Szerencsére két hét múlva kiengedték a kórházból, és még ugyanannyi hétig otthon kellett maradnia. Már sokkal jobban nézett ki mint azelőtt, de a doki a lelkemre kötötte, hogy nem szabad hagynom, hogy kikeljen az ágyból. Én pedig be is fogom tartani a szavam. Ez a két hét így is rettenetesen lassan telt el, nem kell hogy megint rosszul legyen.

- Hány gyógyszert is kaptál? "Nyanya"? - kérdeztem nevetve.

- Ez nem vicces ám! - mondta, de őis mosolygott - Ne félj, ha jobban leszek, megkapod!

- Jó, jó, de egyenlőre csak pihenj. - mondtam, majd mikor felértünk az emeletre, lefehéredtem. Ugyanis Castiel alsógatyája hevert a fürdőszoba előtt, és ha anyám meglátja, az nem lesz túl szerencsés.

Nos igen, a vöröském úgymond hozzám költözött erre a két hétre, egy egész bőrönddel, és valószínűleg ez kieshetett mikor hazament. Ezért még kapni fog. Igaz, hogy nem történt semmi különös, egy csomó időt nem is töltött itt mert folyton próbáltak, de anya ha megtudná, tuti kitérne a hitéből, és életem végéig szobafogságra ítélne. A sokkból kilendülve próbáltam elterelni anya figyelmét.

- Na és mit kérsz vacsira? - kérdeztem, közben próbáltam úgy mozdulni, hogy ne nagyon látszódjon a büntettünk bizonyítéka.

- Azt hiszem lecsó jól esne. - mondta. Tuti csak azért nem vette észre, hogy fura vagyok, mert a halálán volt szegény. Na de végülis mindennek van jó oldala...

- Az finom. - mondtam bólogatva - Szerintem jó ötlet lenne meghívni Castielt, mert eszméletlen jól főz, én meg úgyse tudnám megcsinálni. - mondtam, és reménykedtem, hogy igent mond.

- Honnan tudod, hogy jól főz? - kérdezte és a összeszűkült szemekel méregetett.

- Hát... - kezdtem bele. Én hülye! - A suliba egyszer behozta, és akkor megkóstoltam. - tudtam, hogy nem fogja elhinni, de egy próbát megért.

Csak sóhajtott egyet.

- Na jól van, jöjjön, de aztán okosan! Vigyázzatok az én szép konyhámra! - mondta, közben pedig mi beértünk a szobába, és lefektettem anyát.

- Na akkor addig aludj! - mondtam, majd nyomtam egy puszit a fejére és kimentem. Aztán mint akit ágyúból lőttek ki, rohantam felszedni Castiel ruháját. Ez a barom, ilyet itthagyni! De már mindegy volt, örülök, hogy nem vette észre.

Lementem a konyhába és tárcsáztam Castiel számát. Azonnal felvette. Levázoltam neki a helyzetet, ő pedig pár perc múlva meg is érkezett.

Rögtön nekikezdtünk a főzőcskézésnek, de mikor a paradicsomra keült a sor, elkezdtünk vitatkozni.

- Dehogy kell bele annyi! Megbuggyantál? - mondta és visszarakta a paradicsomot a kosárba.

- Dehát, úgy a finom! Anya is úgy szereti! - mondtam, aztán megint elővettem.

- Nem érdekel. Nem kell bele és kész. - mondta, majd elindult a tűzhely felé. Én a pólójánál fogva visszahúztam.

- Ha nem kell bele, akkor edd meg te, mert már tökre összenyomkodtuk szegényt! - kezdtem el tolni a szája felé nevetve. Együtt szórakoztunk, mig végül beleharapott.

- Na, örülsz? - kérdezte tiszta paradicsomosan.

- Persze. - mondtam mosolyogva, majd megtöröltem az arcát.

- Ezért büntetés jár. - mondta perverz fejjel, engem pedig kirázott a hideg. Elkezdtem szaladni a konyhában össze-vissza, de nem mentem vele sokra, mert egyből elkapott. Felvett a karjaiba, aztán megcsókolt. Én pedig megharaptam a száját.

- Hé! - mondta meglepve és elhúzódott.

- Engem nem olyan könnyű megbüntetni! - kacsintottam rá.

- De az lesz ha továbbra is ilyen kis kacér maradsz. - mondta és elkezdte fel le húzgálni a szemöldökét.

- Disznó! - csaptam rá a karjára, majd leugrottam az öléből - Haladjunk mert anya éhen hal. - mondtam.

El is kezdtük csinálni rendesen, majd háromnegyed óra alatt végeztünk is. Éppen kóstolgattam az ízét, mikor Castiel a derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, de visszacsókoltam. Eléggé belefeledkeztünk a dologba, majd egy kellemetlen hang zavart meg minket.

- Khm, khm. - mondta anya csípőre tett kézzel. Próbált mérgesnek tűnni, de láttam rajta, hogy jó kedve van.

- Ó. - húzódott el tőlem gyorsan Castiel, majd odament anyához és bemutatkozott - Castiel Maddox. Örvendek. - én csak leesett állal bámultam, hogy ilyet is tud.

- Szervusz! - rázta meg a kezét anya - Engem már nyilván ismersz, így nem szükséges bemutatkoznom. Most viszont le kell ülnöm. - mondta, majd elindult a szék felé.

- Nem kellett volna egyedül lejönnöd! - mondtam dorgálva - Te is tudod, hogy még nem vagy jól.

- Persze, persze. - mondta - Na hol van az a híres Castiel féle lecsó? - kérdezte, majd felénk fordult.