19. fejezet - A baj előjelei

- Úristen. - fehéredett le felettem Castiel, majd gyorsan felpattant és beletúrt a hajába - Anya, ezt abszolút félreérted! - mondta és addigra már én is feltápászkodtam a földről. Az arcom égett.
- El... Elnézést. - dadogtam és még vörösebb lett az arcom.
Az anyukája csak karba tett kézzel állt és méregetett minket. Majd lassan mosolyra húzta a száját, éppen akkor mikor már kezdtem volna besokallni.
- Na menj, öltözz fel, mert megfázol. - mondta kedvesen és végigsimított a karomon anyáskodón.
- Jól van. - mondtam meglepetten, majd még egy pillantást vetve Castielre felszaladtam vöröske szobájába. Pár másodperccel később ő csörtetett utánam szintén vörös fejjel és egy elfojtott vigyorral.
- Adok pólót, mert még vizes a tiéd. Jobban mondva anya majd ad. - mondta, majd a kezemnél fogva elvezetett egy tágas szobáig, ahol minden fekete fehér volt. Egy sötét szekrényből kivett egy sötétkék blúzt és felém dobta. Az anyaga selymes volt és puha. Gyorsan belebújtam a kivágott ruhába. Jól kiemelte a csípőm vonalát és a kicsit kivágott része miatt Castielnek csak hüledezett a szeme. Nem mintha én nem álmodoztam volna a kockás hasairól. Á dehogy...
- Most mit nézel ennyire? - kérdeztem meglepetten - Előbb láttál melltartóba. - mondtm hitetlenkedve.
- Igen, de ilyen sejtelmesen eltakarva... - nem fejezte be, csak nyelt egy nagyot.
Felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem mire gondol. Ő csak megrázta egy kicsit a fejét, mintha ki akarná verni a vizet a füléből, majd kimasírozott az ajtón. Megdöbbenve álltam a szobában immáron egyedül. Majd gyorsan megfordultam és Castiel után siettem. Haza kell mennem. Vagy mégse. Elvégre lógtam! Úr isten! Lógtam!! Anya a halálba fog üldözni és tuti egy évnyi szobafogságot kapok.
Már a gondolatra, hogy haza kell mennem kirázott a hideg és összeszorult a gyomrom. Valahogy nem akartam most anya szeme elé kerülni. Az ofő már száz százalék hogy felhívta, hogy mi van velem. És akkor rájött, hogy nem vagyok otthon. A vörösségem egyből átment fehérségbe. Meg kellett fognom a korlátot, hanem akartam elesni.
Anya haragja... Anya haragja...
Ez a mondat ismétlődött végig a fejembe és már előre láttam anya megvető arckifejezését, ahogy dühösen végigmér. Belenéztem a falon lógó tükörbe és egy ijedt, túlzottan sápadt lány nézett vissza rám.
Megráztam a fejem. Nem, nem és nem! Majd szépen elmondom, hogy mi történt, és akkor meg fogja érteni.
De akármennyire mondogattam ezt magamnak, valahogy mégse voltam képes hinni benne.
Bágyadtan mentem le a lépcsőn, majd Castielt láttam meg, már pólóban az anyukájával szemben ülni. Valami fontosról beszélgethettek, ezért nem akartam őket megzavarni, de Castiel észrevett és egy intéssel maguk felé hívott. Lassan botorkáltam oda az asztalhoz majd kínomban egy átlátszó mosollyal ültem le vöröske mellé, az anyukájával szemben.
- Köszönöm a blúzt. - mondtam rekedt hangon.
- Ugyan semmiség. Akár meg is tarthatod, rám már úgy se jó. Amúgy is remekül áll. - mosolygott rám kedvesen és még mielőtt el tudtam volna kezdeni tiltakozni belekezdett.
- Gyerekek. - dőlt előre nyugodtan és rákönyökölt az asztalra - Én tudom mennyire tombolnak a ti korotokban a hormonok... - Ne, ne, ne, kérlek ne! Már csak egy plusz felvilágosító óra hiányzott - De örülnék ha kicsit jobban odafigyelnétek a dolgokra. És legfőképpen magatokra. Nem szeretném, hogy később gondjaitok legyenek. - nézett ránk pár másodpercig, de egyikünknek se jött ki hang a torkán, csak feszültem bólogattunk. Az anyukája egy sóhajtás kíséretében hátradőlt - Felőlem úgy szerethetitek egymást ahogy jól esik nektek... De könyörgöm, védekezzetek! - mondta és teljesen átváltott egy másféle stílusba. Inkább könyörgött mint oktatott.
- Anya... - kezdett bele vöröske és megvakargatta a homlokát. Most már tudom, hogy ezt csinálja, ha zavarba van - Még nem történt meg jó? - kérdezte, mire az anyukája meglepett fejet vágott - És ha meg fog, akkor biztosíthatlak, hogy védekezünk! - mondta és megdörzsölte az orrnyergét.
Az anyja csak megdöbbenve ült előttünk és pár másodpercig azt mérlegelte, hogy vajon igaz e mind az amit Castiel mondott.
- Hát jól van. - bólintott egyet, majd nyelt egy nagyot.
- Viszont Rebinek most mennie kell, szóval kikísérem, oké? - állt fel, majd látványosan elkezdett kifelé tessékelni.
- De a pólóm... Meg a táskám... - kezdtem bele, mire a kezembe nyomta a táskámat. Már szóra nyitottam a számat, mikor közbevágott.
- Majd suliba visszaadom. Szia. - nyomott egy gyors csókot a számra, és már kint se voltam.

Másnap fáradtan és nyűgösen ébredtem. Miután tegnap hazaértem, anyát a konyhában találtam teljesen idegesen, majd mikor észrevett jöhetett az a kioktatás amit még sose hallottam tőle. Szinte el akart tiltani Castieltől, de aztán mégse tette. Azt mondta szobafogságba vagyok, de azt nem regélte el, hogy meddig akar bezárva tartani. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy nemsokára itt van Castielék koncertje, és oda muszáj elmennem. Ha szobafogságba leszek, hát kiszökök. A végén viszont már azon gondolkoztam, hogy Castiel elég rossz hatással van rám. Elvégre tavaly meg se fordult volna a fejembe a lógás, egyenesen elítéltem azokat akik csinálták.
Megráztam a fejem. Nem. Vöröske nincs rám rossz hatással. Talán csak elkeztem zülleni. Talán, és ezt a folyamatot, lehet Castiel kicsit felgyorsította. Sóhajtottam. Most már mindegy is, elvégre szobafogságban vagyok. Valószínűleg a tanárok is csalódtak bennem. És Biáék... Úr isten, Biáék ki fognak nyírni. Megtorpantam az ajtóban. Lehet ma nem kén bemennem suliba. Talán azt hazudnám, hogy rosszul vagyok. De nem. Nem lógok többet. Ismét megráztam a fejem, ma már másodszor. A végén meg fog fájdulni. Nagy levegőt vettem, majd azt kifújva léptem ki az ajtón, ahol ott várt az én adoniszom. Vörös haja a szemébe hullott, ujjait a zsebébe csúsztatta, lábát keresztbe tette és így dőlt neki a kerítésnek. Huncut vigyorra húzta a száját, nekem pedig egyből eszembe jutott a tegnap. Ahogyan az anyukája ránk talált, miközben szinte félmeztelenül csókolózunk a földön. Kicsit se volt félre érthető. Még egyet sóhajtottam, és azt terveztem, ez lesz az utolsó a mai nap, mert a végén még kidurranok annyi levegő lesz bennem. Széles mosollyal az arcomon indultam el vöröske felé, majd a nyakába ugorva egy hosszas csókot adtam neki.
- Mmmm... - nyögte, mire elhúzódtam tőle - Minek köszönhetem ezt a fogadtatást? - kérdezte szemtelenül aranyosan.
- Talán nem tetszik? - kérdeztem vissza kacéran.
- Nem ezt mondtam. - hajolt hozzám újra, és megcsókolt - Meg tudnám szokni. - puszilta meg a homlokom, majd kinyitotta előttem a kaput. Egyenesen a motor felé mentem, majd felpattantam rá, és felvettem a sisakot.
- Én így hogy fogok felszállni? - kérdezte nevetve, majd mikor látta, hogy nem szándékozom leszállni és csak vigyorgok rá, elkomorodott - Na jó. Te akartad. - jött oda, majd nagy nehezen feltuszkolta magát a motorra. Én végig a háta mögött röhögtem. Egyből jobb kedvem lett, hogy vele voltam. Fogtam a hasam a nevetéstől, mikor hirtelen elindult, majd egy méter után megállt. Hatalmasat sikítottam, és épp hogy nem estem le a motorról.
- Te idióta! - mondtam lihegve még mindig az ijedségtől. Most ő nevetett fel.
- Kapaszkodj erősen törpe. - mondta, én pedig úgy is tettem. Szorosan átöleltem a derekát, majd elindultunk, most már nem olyan hirtelen mint az előbb.
Pár perc alatt megérkeztünk, majd leugorva a motorról levettem a sisakot és Castiel kezébe nyomtam.
- Siessünk. - mondtam nyugtalanul.
- Ugyan minek? - kérdezte értetlenül.
- Mert a büfében elviszik a TopJoy-t. - duzzogtam.
Csak megforgatta a szemeit, majd megfogva a kezem elindult befelé. Én szinte szökdécselve követtem. Rögtön miután beértünk, elindutam a büfé felé. Már kora reggel hatalmas sor állt. Sokszor van úgy, hogy lusta vagyok megvárni míg sorra kerülök, de nekem most kellett az a TopJoy, és meg fogom szerezni! Vagy öt percig álltunk a sorban, Castiel egyfolytában tolakodott.
- Hé, ne lökdösődj! - fogtam meg a karját félig nevetve.
- Sietni akarok. - mondta rossz kedvűen.
- Jó, nem kértem, hogy várj meg. - vágtam vissza durcásan mire felhúzott szemöldökkel hátrafordult.
- Ó igazán? - kérdezte önelégülten - Akkor el is megyek.
- Na ne már! - eresztettem le a vállamat - Nem úgy értettem. - fogtam meg a kezét, arra utalva, hogy sehova nem mozdul mellőlem.
Éppen mondani akartam valamit amikor megszólalt a hangos bemondó.
Kérem Castiel Maddoxot az igazgatóiba.
Csak ennyit mondott, de ezt is kétszer. Vöröskével kérdőn egymásra néztünk, majd amolan, hát akkor megyek, megnézem mit akar a banya fejjel elindult a folyosón, én pedig épp akkor kerültem sorra.
TopJoy-t szürcsölgetve mentem be a terembe, majd ültem le a helyemre. B és Rosa egyből odacsapódtak hozzám.
- Hülye vagy te csaj? - kérdezte idegesen Bia.
- Mert hogy? - tettetem a hülyét.
- Lógni? Lógni?! Te? - kérdezte egyre hangosabban., Rosa pedig mellette bólogatott.
- Nem lógtam! - mondtam mire érdekes arckifejezéseket kaptam cserébe - Na jó, talán egy kicsit. De anya leigazolja. Bár igaz, hogy szobafogságba vagyok... - fejeltem meg a padot, ami nem volt jó ötlet mert utána még sokáig sajgott a homlokom.
- Nem csodálom! - mondta Rosa - Még hogy TE lógsz! Uram atyám. Most komolyan, hogy vett rá Castiel? - kérdezte tényleg kíváncsi tekintettel. Nagy aranybarna szemei az enyémet keresték, de én inkább elbújtattam őket.
- Nem akartam Viktorral több időt tölteni. - mondtam, mert egyszerűbb volt ezt kitalálni, mint azt hogy nem akartam nekik elmondani az egészet, olyan idegállapotban.
Erre a témára rögtön rákaptak. Egész szünetben elmeséltem kétszer, hogyan történt a köztem és Viktor között történt incidens. A becsöngő mentett meg.

A második óra tesi volt, de Castielt sehol se találtam. Biztos bejön majd, gondoltam én. Így hát elindultam az oldalamon Biával és Rosával az öltöző felé. Próbáltunk gyorsan öltözni, mert az éretlen osztálytársaink miatt nem nagyon menne gyorsabban. Hacsak nem akarsz a net szenzációja lenni fehérneműben.
Csacsogva léptünk ki az öltözőből, majd a tesitanár kiküldött minket suliköröket futni. Már egy ideje eljárok, így nekem és még pár embernek könnyen ment a három kör, szóval a végén csak bementem a tornaterembe és nyújtottam. Nem sokkal később egy gyorsan haladó embert láttam meg felém közeledni. Castiel vörös haján látszott, hogy többször beletúrtak és a ráncok a homlokán egyértelműen mutatták, hogy valami nincs rendben.
Mikor odaért hozzám szóra nyitottam a számat.
- Castiel min... - mondtam, de nem hagyta befejezni, csak iegesen megfogott és erőteljesen megcsókolt.