21. fejezet - A hír

Izgatottan nyitottam ki a nekem szánt levelet, amit körüllengett volt barátnőm édes parfüümje. Már szinte fullasztó volt, de olyan rég nem éreztem ezt az illatot, hogy nem érdekelt. Mikor sikerült kinyitnom a borítékot megláttam egy rózsaszín papírra, gyöngybetűkkel írt írást. Izgatottan kezdtem el olvasni, még a kávémról is megfeledkeztem.

 

 

Kedves Beka!

 

Azért írom ezeket a szép sorokat, hogy közöljem veled...

Na jó, ne! Hagyjuk ezeket a hülye formalitásokat! Az a remek hírem van, hogy visszaköltözünk Egerbe! NE, ne sikítozz, mert anyud hülyének néz majd! Remélem már nem hordod azt az undorító zöld felsőt! Ha igen helyben letébem rólad.

De hogy eltérjünk a ezektől az apró tényektől, hogy hazaköltözöm, azt szeretném megtudni, hogy mi van már veled? Mert hogy facebookon nem írsz az biztos! Ezért is írtam kézzel írottat. Na meg mert mindig ki akartam próbálni.

Na de a lényeg. Hogy vagy? Bepasiztál már? Remélem öt év alatt csak összeszedtél valakit. És azt is remélem, hogy nekem is maradt egy két jó husi.

Na de már kezd fájni a kezem (igen ennyitől, ne röhögj ki) ezért én most búcsúzkodom. Remélhetőleg, mire ezt megkapod én már mehetek suliba!

Kedves és aranyos, legdivatosabb és legjóbejebb és persze a legszerényebb barátnéd,

 

Bella

 

 

Miközben olvastam, minden sornál egyre jobban ugráltam, és az utolsó szavakat alig bírtam kiolvasni. Leraktam a levelet és pizsomában elkezdtem fel alá rohangálni a házban, mint egy őrült. Ráztam a hajam mint az ős rockerek, és a kanapén ugrándoztam, lerúgva anya összes dísz párnáját.

Egészen addig, amíg Castiel kérdő tekintettel megállt a boltív közepén.

-Khm... - köhhintette, én pedig majdnem leestem a kanapéról.

- Atyám! - tartottam meg végül mégis az egyensúlyom - Mióta vagy itt? - söpörtem ki a hajam az arcomból, és éreztem hogy fülig vörösödök.

Mosolyra húzta a száját, és visszatartotta a nevetést.

- Á, csak egy ideje. - mondta és elvigyorodott - De haladj, mert el fogunk késni. - fordult meg és ment ki a konyhába. Megitta a megmaradt kávémat és közben elolvasta a földre esett levelet.

- Hé, az személyes! - mentem oda felháborodva, de kedves mosolyától egyből megenyhült a szívem.

- Ki ez a Bella? Féltékenynek kéne lennem? - húzta fel a szemöldökét játékosan.

Kikaptam a kazéből a levelet és a fejére csaptam vele.

- Bizony. Ezentúl ő fog téged helyettesíteni.

- Á, szóval átváltasz biszexbe? - kérdezte vigyorogva - Nekem jó a hármas. - kacsintott rám és pedig meglöktem a vállát.

- Fúj már. - fintorodtam el - Hagyd abba. - nevettem el magam. Persze tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Legalábbis reméltem.

Felszaladtam a szobámba, és elkezdtem gyorsan felöltözni, majd fogat mostam és már szaladtam is le. Közel hat perc alatt kész lettem, így még volt 10 percünk beérni suliba. Azaz nekem volt. Mert Castiel már nem járt oda. Egyből alábbhagyott a lelkesedésem.

- Amúgy, hogy jutottál be? - kérdeztem kíváncsian, miközben mentünk ki az ajtón.

- Tudom hol van a pót kulcs. - nézett rám ravaszul, én meg csak elnyúlt képpel néztem előre. Azt már inkább nem kérdeztem, honnan tudja.

Pár perc alatt megérkeztünk a sulihoz, én pedig leszálltam a motorról. Már mentem volna előre, de Castiel még mindig ült. Hát persze, miért kísérne be? Elvégre szó szerint kirúgták. Valószínűleg a portás se látná jó szemmel, ha beállítana. Kelletlenül megfordultam és szembe álltam vöröskével. Ő lassan elmosolyodott és megfogta a kezem.

- Ne vágj ilyen fancsali képet.

- Nem tudok más milyen. - néztem el. Megszorította a kezem.

- Dehogynem. Ma suli után rögtön érted jövök. - hajolt oda és csókolt meg.

- Ne lógj el. - kiálltottam még utána, ő pedig intett egyet. Gyorsan beszaladtam a suliba, és pont a tanár előtt léptem be a terembe. Szomorúan ültem le a helyemre. Már megint egyedül ülök.

 

Az órák gyorsan elteltek, de én így se bírtam kiverni a fejemből azt a tényt, hogy Castiel nem jár ide, nem beszélve az ürességről. Aztán hirtelen megálltam a folyosó közepén és adtam magamnak két pofont. Nem, nem! Nem hagyott itt. Miket beszélek? Miért sajnáltatom magam? Bármikor találkozhatunk. Tök normális, hogy a pasim nem jár ugyanoda, több ezren vannak így kapcsolatban. Megráztam a fejem, majd elindultam, nem foglalkozva az emberek meglepett tekintetével.

Beléptem az osztályterembe és megálltam B padja előtt. Egyedül firkálgatott valamit, mivel én letargikusan bolyongtam mint egy szellem, Rosa pedig Leigh-el van elfoglalva minden áldott percében. Én is ilyen voltam?

Megkopogtattam B padját, mire felnézett. Kék szeme tág volt, majd mikor meglátott megcsillant, és B ajkai mosolyra húzódtak.

- Nocsak, visszatért a hős szerelmes? - húzta ki a széket, jelezve, hogy üljek le. Engedelmesen megkerültem és lehuppantam mellé.

- Vissza. - sóhajtottam - És a te hős szerelmeseddel mi újság? - kérdeztem meg. Hirtelen eszembe jutott mennyire bunkó voltam a barátaimmal, és mennyire elhanyagoltam őket.

B rögtön elpirult és elkezdte egy fekete hajtincsét babrálni.

- Már egy ideje randizunk. - sütötte le a szemét.

- Na! - lelkesültem fel. Azaz próbálkoztam - És történt valami különleges? - hajoltam hozzá közelebb vigyorral az arcomon. Ettől csak még jobban elvörösödött.

- Hát... - kezdett bele és elkezdte harapdálni a száját. Kérdő tekintettel néztem rá - Bemutatott az apukájának. Meg elvittek vitorlázni is. És egy csomószor csak úgy megcsókol... - kalandozott el a figyelme. Úr isten! Mennyi mindenről maradtam még le?

- Akkor gyakorlatilag... Jártok? - kérdeztem meg vidáman.

- Nos úgy is mondhatjuk. - jött még jobban zavarba.

Hogy tereljem a témát, felhoztam a reggeli hírt.

- Nem fogod kitalálni, ki fög Egerbe költözni! - lelkesedtem be teljesen.

- Ki? - kapta fel a fejét és ő is lelkesen nézett rám. Akár egy kiskutya, aki kekszet kap.

- Bella... - dugtam ki a nyelvem, majd fogtam be a fülem, mikor B elkezdett sikoltozni örömében.

Igen, mi hárman szinte elválaszthatatlan barátok voltunk, egészen addig, amíg Bellának el nem kellett költöznie Miskolcra, az anyukája miatt. Már kicsi ovis korunk óta voltunk egy csapat. Emlékszem, anno elég nagy érvágás volt mindannyiunknak, mikor elköltözött. De most visszajött, és már négyen leszünk a körünkben. Tuti Rosa is imádni fogja. És Rosát is Bella, mert mániája, hogy jól nézzen ki valaki, és Rosa... Nos igen, ő több mint jól néz ki. Néhány ruháját magának varrja. Ha ezt meghallja Bell, tuti elalél.

Még szünet végéig folyamatosan arról beszéltünk,hogyan fogjuk bepótolni az elmaradt öt évet. Majd becsengettek, és kezdődött az utolsó óra is.

Mikor végeztem mindennel a suliban, önelégülten mentem ki a kapun. ALig várom, hogy találkozzak Castiellel. Szinte szökdécselve mentem ki az udvarra, de sehol nem láttam se motort, se vörös hajú szépfiút. Duzzogva ültem le a patkára, és vártam Castielt, közben pedig Subwy Surf-el játszottam. Pár perc múlva valaki eltakarta a napot, ami engem melegített. Felnéztem és megpillantottam Viktor gúnyos vigyorát. Egyből kirázott a hideg, és felálltam.

- Na mi van cica, elhagyott a barátod?

- Menj el Viktor. Nem vagyok rád kíváncsi. - fordultam meg, hogy elinduljak, majd Castielnek elmagyarázom, miért nem vártam meg. Biztos meg fogja érteni.

De nem jött össze, mert Viktor megragadta a kezemet, és erősen megszorította. Visszafojtottam a szisszenést, ennyi öröme se legyen ennek a bunkónak. Megfordultam.

- Mit akarsz? - kérdeztem már idegesen.

- Ó drágám, még nem jöttél rá? - lépett közelebb, és engem is közelebb húzott. Gyilkos tekintettel néztem fel a szemeibe - Téged. - suttogott bele a fülembe.

Én pedig kirántottam a kezem a szorításából.

- Hát bocs, hogy elszomorítalak, de van barátom. - Léptem hátrébb egy lépést.

- Igazán? - húzta fel a szemöldökét - És hol van most? Hát persze. Itt hagyott.

- Nem hagyott itt! - kiabáltam rá, mert már kezdett betelni a pohár.

- Dehogynem. Vagy ha még nem is, itt fog.

Kérdő tekintettel néztem rá. Honnan veszi, hogy vöröske elhagy?

- Jajj, nem is mondta neked? - kérdezte, és tényleg meg volt lepve - Castiel és a családja elköltöznek. Jó messzire. - mosolyodott el gúnyosan.

Én pedig leblokkoltam. Pár másodpercig elhűlve néztem Viktort. De nem, Rebi térj észhez! Csak téged akar kizökkenteni. Nem hihetek neki. Valószínűleg látta, hogy megváltozott az arckifejezésem, és újra belekezdett.

- Igazat mondok cica. Apám egyik ügyfele Castiel apja. Tíz kivételes embert elküldenek külföldre, az egész családdal. Megnéztem a papírokat. Ott volt a drágalátos fiúd apjának a neve is. Meg az egész nagy családjáé. - hajolt hozzám közelebb, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Nem hiszem el. Nem, egyszerűen nem, és kész. Nem költözhet el.

- Mit gondoltál, a szülei hagyják, hogy csak úgy kirúgják a drága fiukat? - nevette el magát gúnyosan - Ugyan.

Hátráltam pár lépést, és már majdnem elestem. A szemem újra könnybe lábadt. Nem éreztem semmit, csak hogy zuhanok. Zuhanok a mélybe.

Aztán egyszer csak egy erős kéz tartott, és ölelt szorosan.

- Te se gondoltad komolyan, hogy hozzászólsz a barátnőmhöz. - szólalt meg Castiel dühös hangon.