18.fejezet - Lógás

- Mégis mit gondol magáról? - ordította az Igazgatónő - Ez a viselkedés teljesen elfogadhatatlan ebben az iskolában! Verekedés? Verekedés? - kérdezgette magától egyre hangosabban - Ha ez kitudódik kisfiam, azt nem ússza meg épp bőrrel! - mondta fenyegetve és én már azt hittem összetör valamit.
Mikor már egy óra hosszát ordítozott Castiellel, végre elengedett minket. Engem nem is tudom miért hívatott be, bár lehet azért mert érintett voltam. Én lehajtott fejjel, Castiel pedig idegesen masírozott ki a folyosóra. Beletúrt vörös hajába, majd idegesen előrement a korláthoz és rátámaszkodott. Fejét lehajtotta és láttam, ahogy elfehéredik a keze, annyira szorítja a korlátot.
Alig mertem megszólalni. Egyszerre megijedtem és sajnáltam is. Óvatosan a vállára tettem a kezem és mikor nem mozdult el összeszedtem a bátorságom és megszólaltam.
- Castiel... - kezdtem bele, de nem tudtam mit mondani - Én... Sajnálom.
- Mégis mit sajnálsz? - egyenesedett fel idegesen, de mikor látta, hogy megijeszt, megenyhült a tekintete - Rebi... - mondta eltátott szájjal, majd közelebb jött és átölelt - Sajnálom, tudom hogy nem a te hibád. De akárhányszor arra gondolok hogy te meg az a.... - kezdett bele de nem bírta végig mondani. Megfogtam a kezét és egy kicsit eltoltam magamtól.
- Hát ne gondolj rá. - kértem meg. Bármit mondtam volna, hogy újra olyan legyen mint ezelőtt pár órával.
- Nem tudok nem rá gondolni. Bánom, hogy nem vertem agyon. - mondta és még egyszer beletúrt a hajába.
Sóhajtottam.
- Én viszont nem bánom. Nem mondom hogy nem érdemelné meg,de az fontosabb hogy ne rúgjanak ki. Vagy ami rosszabb bezárjanak valahova. - fordítottam el a szemem.
- Ne rágd a szád. - mondta megenyhülve. Furán néztem rá, mert sose szoktam rágni, és nem is értettem, hogy jön ez ide. De végül is megerőltettem magam és csukva tartottam a számat.
Egy ideig csak egymással szembe álltunk és néztünk egymás szemébe. Pár perc után viszont megszólalt.
- Nem akarod ellógni a napot? - kérdezte. Felcsillant a szemem, de mégis visszatartott a kötelesség tudatom.
- Én nem... - kezdtem bele.
- Na! - bökött meg játékosan és végre elmosolyodott - Inkább magyarázkodnál mindenkinek? - kérdezte immár vigyorogva mert tudta hogy ezzel meggyőz. Sóhajtva adtam be a derekam, majd elindultunk kézen fogva kifelé. Még tartottak az órák, így csendben meg tudtunk lépni. A portás se foglalkozott velünk, szerintem elaludt.
Gyorsan kiszaladtunk a kapun, majd felpattanva a motorra elszáguldottunk minél messzebb a sulitól. Vagy öt perc után megálltunk egy parkolóba.
- Na hova akarsz menni? - kérdezte mosolyogva. De láttam rajta, hogy feszült volt.
- Nekem mindegy. - mondtam és próbáltam a legkedvesebben rámosolyogni.
- Mi ez a fura fej? - ráncolta össze a szemöldökét majd elröhögte magát amikor durcás fejet vágtam - Na jó törpe, akkor elviszlek valahova. - azzal előrefordult és nagy hanggal újra elindult. Én szorosan átöleltem a derekát.
Pár perc múlva megérkeztünk a Népkert bejáratához. Leszállt a motorról és levette a sisakját. A nap pont megcsillant vörös haján, ahogy beletúrt, majd egy szexi mosolyt villantott felém. Úgy tűnt, elbambultam, mert a végén már elég türelmetlenül mondta ki a nevemet.
- Jó, jó, figyelek. - ráztam meg a fejem - Szóval Népkert. - mondtam inkább mint kérdeztem.
- Bizony. - fogta meg a kezem majd megvárta míg leszállok a motorról és elkezdett befelé húzni.
Elvitt egészen a kis tóig, majd fel a hídra. Szerintem ő maga se tudta, mit akar itt csinálni. Felpattant a korlátra és átvetette az egyik lábát. Majd hogy nem szívrohamot kaptam, mert azt hittem beleesik a vízbe.
- Nem jössz? - kérdezte, mintha nem venné észre, hogy tátott szájjal bámulom.
- Ő... - kezdtem bele - Nem igazán? - mondtam, de inkább kérdésnek hatott.
- Dehogynem. Na gyere. - nyújtotta felém a kezét - Elférünk itt ketten is. - kacsintott rám.
Remegő lábakkal mentem oda és megszemléltem mennyire vastag is ez a korlát. Nos a másfél fenekem biztosan elfért volna, így összeszedtem minden bátorságomat és egy ugrással felpattantam.
A nagy lendülettől majdnem hátra estem, de sikerült megtartanom magam. Vagy csak az segített, hogy Castiel megfogott, de így is úgy is hallotta a hatalmas sikolyomat.
Hangosan felnevetett, majd átölelte a derekamat és magához húzott. Nekidőltem a mellkasának, és csak néztem a tájat. Nem volt a ilyenkor itt senki, az egész kert ki volt halva. Persze nem mintha nem örültem volna neki.
Éreztem, hogy a szemem kezd leragadni, de nem akartam elaludni, mert akkor tuti a tóban végzem. De attól még lehunyhatom egy kicsit nem? Nem foglalkoztam már mással, csak azzal, hogy mennyire boldog vagyok most. Nem foglalkoztam a lógás következményeivel, a kirúgásos üggyel, se Viktorral, csak Castielre koncentráltam.

Pár perc múlva éreztem, hogy valami hideg esik a kezemre. Résnyire felnyitottam a szemem, majd egyre több és több eső cseppet éreztem meg magamon. Mikor már teljesen magamhoz tértem éreztem meg, hogy Castiel is elkezd mocorogni mögöttem. Felültem és ránéztem Castielre. Egymás szemébe néztünk.
- Szerintem menni kéne. - mondtam összeráncolt szemöldökkel.
- Ja, nem ártana. - mondta és elkezdett bólogatni. Majd együtt lepattantunk a korlátról és kézen fogva szaladtunk a motorig. Az eső már szakadt.
Gyorsan felpattantunk, majd indultunk is. Olyan gyorsan mentünk, hogy nem is éreztem az esőt. Ellenben Castiellel, aki elől volt. Szegényt eléggé sajnáltam. De ő nem igazán zavartatta magát, miközben száguldottunk folyamatosan kiáltozott, mint ahogy egy jó motoroshoz illik. Már nekem is megjött volna hozzá a kedvem, mikor hirtelen megálltunk, és hatalmasat fröcsköltünk a járdára. Leszálltam a motorról és Castielék hatalmas házával szembe álltam. Persze hogy ide hozott, hisz ez volt közelebb.
Gyorsan beszaladtunk a házba. Pont mint a randinkon.
- Kicsit déja vu érzésem van. - tört ki belőle a nevetés.
- Pont erre gondoltam. - löktem meg a kezét nevetve, miközben lerúgtam a cipőmet és kiterítettem a vizes kabátomat. Alatta csak egy baba rózsaszín ing volt, de az is meg volt ázva, mert én hülye, levettem a kabátom.
Láttam hogy Castiel arca egy bizonyos helyen elkalandozott és az arca kipirult.
- Nem akarsz... - kezdett bele, de elvesztette a fonalat. Pár másodperc utám folytatta csak - Khm, átöltözni? - kérdezte és végre felnézett a szemembe.
Lenéztem a pólómra és éreztem hogy az arcom átmegy cékla vörösbe.
- Úristen. - kaptam magam elé a két kezem és kínomban elkezdtem nevetni.
- Na, ennyire azért nem kell szégyenlősködni. Főleg nem előttem. - mosolygott rám egy elfojtott nevetés után.
- Dehogynem, pont előtted vagyok nagyon szégyenlős. - mondtam még mindig zavarban.
- Mert hogy? - húzta fel a szemöldökét meglepetten - Pedig nem kéne.
- De az vagyok. - vontam meg a vállam, közben az én szemem is elidőzött itt - ott.
- Nos ezen azt hiszem tudunk segíteni. - mondta aztán gonosz vigyorral felkapott és elkezdett felhurcolni a szobájába. Én közben végig visítoztam, hogy tegyen le, de akkor csak rácsapott a combomra egyet.
Mikor felértünk a szobájába becsukta maga után az ajtót, majd letett a földre.
- Ígérem, hogy nem foglak bántani. - mondta, azzal hátrált egy lépést és gyorsan levetette a vizes pólóját. Elhűlve néztem izmos karjait és kockás hasát. Nevetve lépett felém egyet, majd becsukta a tátva maradt szám - Most pedig te jössz. - suttogta a fülembe, közben már a pólóm alját markolta.
- Mi van? - kérdeztem ijedten - Castiel én még nem... - kezdtem bele megint abba a históriába amit inkább jobb szeretek elkerülni.
- Mondtam. - fogta meg a vállam - Hogy nem nyúlok hozzád. Ha csak te nem kérded. - vigyorodott el.
Sóhajtottam egyet és elkezdtem átgondolni a dolgokat. Elvégre ez olyan mintha bikiniben látna. Ezzel próbáltam magam hitegetni. És nem erőlteti rám. Az én kezemben van a döntés. Elfogadja, ha nemet mondok. De miért mondanék nemet? Elvégre a pasim. Nincs ebbe semmi különös. Ezt mondogattam magamnak, de a gyomromban fura idegesség vett úrrá. Hátráltam két lépést, Castielnek pedig elnyílt a szája. Valószínűleg nem erre számított. Nos én sem. Lassan megfogtam a pólóm alját. Nem számít, elvégre már az egészet látta, annyira vizes lett. Lassan elkezdtem felfelé húzni, majd végül teljesen levettem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez kis, vagy nagy lépés, de már nem volt visszaút. Ledobtam magam mellé a vizes ruhadarabot és felhúztam a szemöldököm.
- Nem is vagy deszka. - csúszott ki a száján.
A megkönnyebbüléstől nagy erővel tört ki belőlem a nevetés. Odaszaladtam hozzá, és meglöktem. Az ágyán landolt eltátott képpel. Majd gonosz vigyorra húzta a száját, bennem meg megszólalt egy vészharang, hogy mos ideje lenne futni.
Nem is vártam tovább, kirohantam a szobán, le a lépcsőn, majd a konyhába. Tudtam, hogy mögöttem jön pár méterrel. Leguggoltam a pult mögé és onnan kukucskáltam ki. Ha nem rohangáltam volna, biztos hogy megfázok egy szál melltartóba. Tényleg úgy éreztem magam, mint aki szimplán bikinibe van. Már nem is szégyelltem. Pár perc múlva, mikor nem hallottam lábdobogást, kicsit előrekúsztam.
Nem volt jó ötlet, mert vöröske azonnal megragadta hátulról a lábal és elkezdett magához húzni. Én csak sikítoztam, majd átvergődtem magam a hátamra.Mikor már teljesen mellette voltam, eltakartam az arcom a kezemmel és vártam a végzetem. De az csak nem jött. ELvettem a kezem és azt gondoltam, hogy most megint csak szívat. Mikor felnéztem, Castiel felettem tornyosult két kezén pedig a fejem mellett támaszkodott.
- Megvagy. - vigyorodott el, nekem meg megugrott a szívem.
Lassan közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Beletúrtam a hajába és közelebb húztam magamhoz.
Már kezdett hideg lenni a padló, mikor majdhogynem sokkot kaptam.
- Khm, khm. - szólalt meg mögöttünk egy hang.
Felnéztem és Castiel anyukáját láttam meg fejjel lefelé.