Nézegetem az oldalt... És hirtelen megakad a szemem...

Kedves olvasók!:D
Nem új rész, de az is hamarosan jönni fog.:)
*Lö megint érzelgősködni fog.
Már meghaladtuk az 50 ezer megtekintést.<33 Köszönöm :D
Mikor megláttam, kb kiesett a szemem. De nem ez a lényeg.:D
Nagyon hálás vagyok nektek, amiért szeretitek és egyáltalán olvassátok az én kis nyomi történetem.:)
Ha nem vagytok, szerintem nem is folytatom.
Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, és hogy kitartottatok mellettem.^^ Remélem ez továbbra is így marad.:33

Ennyit szerettem volna elmondani:D Ha van erről bármi nemű véleményetek, nyugodtan lehet írni egy megjegyzést, vagy csetbe pár szót.:)

Sziasztok!:)<3

39. fejezet - Az este

- Gyere már! – próbált meg felhúzni nevetve az ágyról Castiel, de még nem akartam felkelni.

- Nem! – nyafogtam tovább, majd ravasz mosolyra húztam a számat, és megrántottam vöröske karját. Majdnem rám esett, ha nem támassza meg magát a karjával.

- Ez nem volt vicces. – nevetett fel.

- Mégis nevetsz. – mondtam mosolyogva, majd megfogtam az arcát és közelebb húztam a sajátomhoz.

Nem válaszolt, hanem pár másodpercig a szemembe nézett. Aztán lassan megcsókolt. Mint minden egyes csókjánál, most is borsódzott a hátam. Többet akartam ebből az érzésből. Átöleltem és közelebb húztam magamhoz. Éreztem csupasz hasát, az én hasamon. Valahogy lekerült róla a pólója, nekem meg valahogy felgyűrődött. Éreztem, ahogy lélegzik, emelkedik és süllyed a mellkasa. A csípője köré fontam a lábam, mire belenevetett a számba.

- Mi van ma veled? – suttogta, miközben lejjebb haladt a nyakamhoz és azt kezdte harapdálni.

- Semmi. – mondtam csukott szemmel – Csak szeretlek. – tettem hozzá, mintha mi sem lenne egyértelműbb.

Mikor kimondtam, egy nagyot harapott a nyakamba.

- Aú! – kiáltottam fel, mire elhúzódott és rémült tekintettel rám nézett.

- Bocsánat! – hűlt el a képe, ami nevetésre késztetett.

- Semmi baj. – dobtam hátra a fejem, és úgy nevettem tovább az arckifejezésén.

- Én is szeretlek. – monda, aztán nyomott egy csókot az állam alá. Csiklandozott az érintése.

Még sokáig maradtam volna, így, ezzel a tevékenységgel foglalkozva, de a gyomrom elkezdett korogni, jelezve, hogy talán enni kéne valamit. Castiel nevetve állt fel, legnagyobb sajnálatomra.

- Na gyere. – tartotta felém a karját. Kelletlenül megragadtam, ő pedig felhúzott. Még nagyobb sajnálatomra, felkapta a pólóját a földről, és felvette, eltakarva a kidolgozott felsőtestét. Én is megigazítottam magamon a pólóm.

Kézen fogva ballagtunk le a konyhába, majd elővéve hat tojást nekiálltunk a tojásrántotta magas fokú elkészítéséhez. Körül belül tíz perc múlva már az asztalnál ettük a saját adagunkat csendben, de az asztal alatt heves lábcsatát vívtunk. Néha majdnem kiköptem a falatot a számból, az elfojtott nevetéstől. Mikor végeztünk elmosogattuk a tányérokat. Azaz én mosogattam, Castiel pedig törölgetett. A hónapok során kiderül, hogy jók vagyunk a csapatmunkában is. Miután minden tányér tisztán állt a helyén, a polcon, elindultam felfelé a szobámba, arra számítva, hogy Castiel követ majd. De ő nem akart utánam jönni. Megragadta a karomat és kimutatott, az ajtó felé.

- Miért nem megyünk el sétálni? – húzta fel a szemöldökét.

Pár másodpercig bambán álltam előtte, azon gondolkozva, hogy most viccel-e. Majd mikor nem mutatta semmi jelét annak, hogy nem gondolná komolyan, egy vállrándítással beleegyeztem.

- Menjünk. – húztam el a számat, azon gondolkozva, mit tervezhet.

- Nem muszáj, ha nem akarsz. – mosolyodott el kedvesen.

- De, menjünk. – erősködtem – Úgy se tudunk itthon mit csinálni.

- Nos ebben nem értek egyet. – indult el a kabátok felé, majd visszafordult és kacsintott egyet. Rögtön elvörösödtem a gondolatra, hogy miket tudnánk itthon csinálni. Aztán megáztam a fejem, hogy kitisztuljon.

Elindultam utána, majd elkezdtem felhúzni a bakancsomat a lábamra. Ő szintén így tett, majd felvette a dzsekijét is, utána odanyújtva felém a sajátomat. Felvettem a sálamat is, majd megálltam, és vártam hogy vöröske elkészüljön.

- Rosszabb vagy mint egy lány. – állapítottam meg – Lassabban készülődsz, még nálam is. – nevettem el magam, karba tett kezekkel.

- Az nem baj. – nézett rám, miközben a cipőjét kötötte. Nem jöttem rá, miért azután csinálja, hogy felvette a kabátot – Én legalább jól nézek ki. – vigyorodott el.

Először csak bámultam rá, majd szép lassan eljutott a tudatomig, hogy mit mondott.

- Te…! – nyílt nagyra a szám, és elindultam felé – Ilyet mondani egy… - hüledeztem.

Ő csak nézett rám és nevetett. Kedvem lett volna megcsapni a vállát, de tudtam, hogy akkor ő nyer. Így nem tettem semmit, csak elnéztem oldalra és vártam, hogy elkészüljön.

- Mehetünk, durci. – fogta meg a kezem nevetve, mire megenyhültem.

- Nem vagyok durci. –biggyesztettem le a számat. Nem válaszolt, csak tovább nevetett. Kilépve a házból, bezártam magam mögött az ajtót. Kézen fogva elindultam jobbra, a suli felé.

- Merre megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

- Még nem tudom. – vonta meg a vállát, majd a zsebéből előkotorta a cigis dobozát.

- Jellemző. – mondtam undorral, mert nem bírtam elviselni, ha valaki cigizett mellettem.

- Gyors leszek. – ígérte meg mosolyogva. Nem szóltam semmit, csak durcásan haladtam tovább mellette. Meggyújtotta a cigit, majd egy jó mélyet beleszívott. Kíváncsian néztem az arcát, de nem vettem észre semmilyen változást rajta. Direkt az ellenkező irányba fújta a füstöt, hogy véletlenül se jöjjön rám. Erre elmosolyodtam és megszorítottam a kezét. Visszaszorította, majd egy fél mosollyal felém fordult. Egyből rossz érzés kerített hatalmába, a hatalmas, kihalt helytől. Már rég sötét volt, és tizenegy órakor már senki sem járt az utcán. Egyedül voltunk az egész parkban, csak a békák brekegését lehetett hallani a tó felől. Odabújtam Castielhez és szorosabban fogtam a kezét.

- Félsz? – nézett rám pimasz mosollyal.

- Nem, dehogy. – húztam fel a szemöldököm, de a hangom remegett. Csak sejtelmesen mosolygott, majd eldobta az elszívott cigijét, és megtaposta – És innen hova? – kérdeztem, és egyre csak körbe-körbe nézelődtem, gyanús alakok után kutatva, de senkit nem láttam.

- Menjünk a tóhoz? – kérdezte meg, én pedig csak bólintottam egyet, át se gondolva, hogy milyen rémisztő lehet este az a hely. DE miután már majdnem ott voltunk, nem akartam azt mondani, hogy inkább menjünk máshova. Leültünk az egyik padhoz, én pedig felhúztam a lábam, mert féltem, hogy valami, vagy valaki megfogja a sötétben. Mindenféle alakokat képeltem be magamnak, és minden egyes kis zajra ugrottam egyet.

- Ne félj. – hajolt oda hozzám, majd átkarolta a derekam és magához húzott.

- Nem félek. – mondtam, még mindig ragaszkodva a büszkeségemhez.

Castiel csak sóhajtott egyet.

- Hát persze hogy nem. – majd nyomott egy puszit az arcomra – Gyere. – állt fel, majd magával húzott a tó felé.

- Ugye, nem akarsz megfürdeni? – nyúlt el a képem.

- Dehogy. – nevetett fel, majd fogta megát és kifeküdt a fűbe. Leültem mellé én is, majd összekulcsoltam a karommal a lábam.

- Gyere már. – nevetett fel Castiel hitetlenkedve, és lehúzott maga mellé a fűbe. Egymás mellett feküdtünk és néztünk egymás szemébe. A hold megvilágította arcát, és szempillái árnyékot vetetek az arcán. Gyönyörű látvány volt. Megnyaltam a számat, majd ránéztem az övére. Ő éppen összeszorította, majd elkezdte harapdálni. Újra a szemébe néztem, majd a kezem vakon elkezdte keresni az övét. Mikor megtalálta összekulcsolta ujjait vele. Castiel keze lassan megindult az arcom felé, én pedig éreztem hogy elpirulok, mikor gyengéden végigsimított rajta. Közelebb kúsztam hozzá, és egy csókot leheltem a szájára.

Még pár percig így feküdtünk egymást nézve, mikor az ég felé fordult.

- Nézd. – mutatott fel, mire odafordítottam a fejem. Az ég tiszta volt, tele csillagokkal -  Ott van a Göncöl szekér. – nézett vissza rám mosolyogva. Még egy ideig kerestem, de sehol sem találtam a szememmel.

- Hol? – néztem vissza rá.

Megfogta a karom, és felemelte az ég felé. Kinyújtottam a mutató ujjam, mire elkezdett rajzolni valamit az égbe. És akkor megláttam a Göncöl szekeret. Nem volt benne semmi érdekes, de megmosolyogtatott. Visszanéztem Castielre, aki engem nézett csillogó szemekkel.

- Félsz még? – kérdezte halkan.

Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. Majd lassan felemeltem a kezem, ami most ólom nehézségűnek tűnt, és kisimítottam az arcából egy hajtincset. Ő a saját kezével felnyúlt az arcához, és megfogta a kezem. Egymásba kulcsoltuk az ujjainkat. és leeresztettük magunk mellé. Visszanéztem az égre, és elkezdtem szemlélni a csillagokat.

- Most már... – kezdtem bele – Ha felnézek az égre este, te fogsz eszembe jutni. – néztem rá mosolyogva, őt pedig elöntötte a pír. Elmosolyodott és megszorította a kezem.

- Most már… - kezdett bele, és visszanézett az égre – Ha ránézek a holdra, vagy a napra, te fogsz eszembe jutni.

- Miért pont a hold meg a nap? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Hirtelen az ugrott be, hogy olyan gömbölyű vagyok mint azok, de próbáltam arra gondolni, hogy nem így értette.

- Mert bearanyozod az életemet. Még a sötétségben is. –suttogta, nekem pedig elnehezedett a szívem, aztán hevesen verni kezdett. A szemeimbe könnyek gyűltek, és csak arra gondoltam, hogy nem akarom elveszíteni Castielt magam mellől. Soha.

- Oké, ez nagyon nyálas volt. - nevetett fel, mire én is felocsúdtam a rózsaszín ködből.

- Hát, fura volt hallani a szádból. – vigyorodtam el – De örültem neki. – tettem hozzá.

Nem mondtuk többet semmit, csak csendben bámultuk az eget egymás kezét fogva. Már kezdtem fázni, mikor Castiel megszólalt.

- Szerintem ideje indulni. – ült fel – Még a végén megfázol.

- Oké. – sóhajtottam egyet, majd a sóhajtásból ásítás lett. Felálltam és elindultunk kifelé a parkból, egyenesen haza.

Mikor megérkeztünk, belépve a meleg házba, elkezdtük levenni a kabátunkat. Lerugdosva magamról a cipőt,elindultam befelé a konyhába, hogy töltsek valami innivalót.

- Kérsz valamit? – kiabáltam ki Castielnek.

- Egy kis bor jól esne. – szólalt meg mögöttem Castiel, mire ugrottam egyet ijedtemben.

- Bocsánat. – nevetett fel, majd megfogva a derekam, adott egy puszit a homlokomra.

- Ugyan. – mondtam és kínosan felnevettem – Akkor bor. – indultam el a bárpult felé, ami a nappaliban volt. Találomra kiválasztottam egy drágának tűnőt, és elindultam vissza.

- Ez jó lesz? – emeltem fel kíváncsian a bort.

- Tökéletes. – mosolyodott el.

- Tudod mi esne most jól? – mozgattam meg a nyakam fájdalmasan, mert szinte megfagyott és elgémberedett – Egy meleg fürdő. – mondtam, majd beugrott valami – Nincs nálad fürdőgatya, igaz? – kérdeztem meg huncut mosollyal az arcomon.

- Hát… - nézett rám értetlenül – Nincs. – fejezte be.

- Nem baj, van itt még régi, ami az apáé volt, mikor még velünk lakott. – indultam el a polc felé, hogy levegyek két poharat a bornak – Nekem meg van itthon fürdőruhám. – néztem rá ravaszul.

Elvigyorodott és kacsintott egyet.

- Add a bort, és csináld meg a fürdőt. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Kikészítem a szobámba a fürdőruhád. – indultam el felfelé.

Beléptem anya szobájába, ahol kifejezetten hűvös volt, és elkezdtem keresgéli az "Apa" dobozban, amit az érintett személy nem akart magával vinni Debrecenbe. Egyből találtam hármat is, majd kiválasztottam a Hawaii mintás, kék és zöld színűt, amit úgy gondoltam, jó Castielre. Visszaraktam a dobozt a helyére, majd kimentem a szobából. Bementem a sajátomba, és leraktam az ágyra. Aztán a szekrényemben kezdtem el keresgélni a fürdőruhámat, miközben Castiel belépett a szobába.

- Még nem vagy kész?- kérdezte meglepetten.

- Hát nem úgy tűnik. – kotortam arrébb egy újabb ruhadarabot az útból.

- Akkor megcsinálom a vizet én. – mondta és bement a fürdőbe.

Én végre valahára megtaláltam a sima fehér fürdőruhámat, majd átszaladtam anya fürdőjébe, hogy nehogy Castiel rám nyisson. Gyorsan felkaptam magamra a bikinit, és áldottam az eget, hogy reggel megborotválkoztam.

Miután már rajtam volt az bikini, megállapítottam, hogy nőtt a mellem nyár óta. Elismerősen bólintottam, majd megnéztem magam a tükörben. El kellett ismernem, hogy hatott a minden napi kemény torna, mert a fenekem is sokkal feszesebb lett, nem beszélve a más teljesen lapos hasamról. Elégedetten kötöttem fel a hajam kontyba, és csavartam magam köré egy törölközőt.

Izgatottan szaladtam át a szobámba, majd bekopogtattam a fürdőm csukott ajtaján.

- Gyere. – szólt ki Castiel. Lassan kinyitottam az ajtót és belépve Castielt találtam a habbal teli kádban, a szappantartó helyén pedig a két pohár, félig tele borral. A villany le volt kapcsolva, és mindenhol apró gyertyák világították be a helyet. Egyből hevesen megdobogott a szívem, majd arra gondoltam, hogy tudta ezt ilyen hamar összedobni. De most nem foglalkoztam ezzel. Becsuktam magam mögött az ajtót és odasétáltam a kádhoz.

- Még jó, hogy ilyen nagy kádad van, amúgy el se férnénk. – nevetett fel, majd rém nézett – Nem jössz? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian, mikor nem mozdultam a kád mellől. Nyeltem egy nagyot, és nem értettem, miért vagyok ilyen ideges. Elvégre az én ötletem volt. Kibontottam a magamra kötött törölközőt és lassan ledobtam a földre. Castiel próbált nem megámulni, de még így is észrevettem. Most ő nyelt egy nagyot, majd a szeme végighaladt az arcomtól egészen a talpamig. Odamentem a kádhoz és beleléptem. A meleg víz jót tett a végtagjaimnak mikor beleültem.

- Nem túl forró? – kérdezte aggódva.

- Tökéletes. – biztosítottam róla, hogy remek munkát végzett.

Először kínos csendben ültünk egymással szemben, próbálva nem bámulni egymás adottságait, közben a bort szürcsölgetve. Már éppen kezdtem volna megbánni az ötletemet, mikor fogta magát és rám fújta a habot.

- Hé! – nevettem fel, majd leraktam a poharat, és én is visszafújtam rá a habot.

Ezzel szórakoztunk egy ideig, amikor hirtelen megragadta a lábam és közelebb húzott magához. A lábaim kinyújtva pihentek az ő lábai felett. Mosolyogva néztem rá, majd a vállára tettem a karom, és összekulcsoltam a nyaka mögött.

- Mit akar Maddox? – kérdeztem kihívóan.

- Ó, ha maga azt tudná, hölgyem. – nyalta meg gyorsan a száját.

Nem válaszoltam csak odahajoltam hozzá és hosszasan megcsókoltam. Mikor elhajoltam kipirulva nézett rám és megint nyelt egy nagyot. Elmosolyodtam. Az, hogy ilyen hatással vagyok rá, csak magabiztosabbá tett. Elvettem a poharam, de szomorúan láttam, hogy nincs benne semmi. Castiel nevetve vette el és töltötte meg, utána a sajátját is.

- A mai estére! – emeltem fel a poharam, mire ő is felemelte.

- A mai estére! – mondta, majd koccintottunk. Én egy jó nagyot kortyoltam a borból, és megállapítottam, hogy remekül választottam.

- Amúgy. – tette le a félig leivott poharat a kádra – Mi történt apukáddal? – kérdezte óvatosan. Elmosolyodtam a szerény arckifejezésén.

- Megcsalta anyát. – mondtam egyszerűen, mert már egyáltalán nem bántott a téma. Túltettem magam rajta pár éve.

- Ó. – mondta, aztán megint beleivott a borába. Én is úgy tettem.

Még egy ideig beszélgettünk, mire megittuk a második pohár bort is.

- Kérsz még? – nyúlt a bor felé, de megráztam a fejem. Egyből visszahúzta a kezét.

- De te attól még ihatsz. Úgy is jobban bírod mint én. – vigyorodtam el.

- Ha te nem, hát én sem. – fogta meg az arcom és megint megcsókolt. Én a vállánál fogva húztam magam hozzá közelebb és úgy öleltem meg.

Nem akartam elengedni. Egyre csak csókoltam, és húztam magamhoz közelebb. A kezem a hátát simogatta, ő pedig az arcomat cirógatta a karjával. Majd elhúzódott.

- Szeretlek. – suttogta a számba, közben az arcomat a tenyere közé fogva.

- Én is szeretlek. – suttogtam vissza és újra megcsókoltam.

A keze lejjebb haladt a vállamra, majd azt kezdte el gyengéden masszírozni. Jól esett az érintése, és többet akartam belőle. Akaratlanul, de még jobban húztam magamhoz, szinte már belevájva körmeimet a hátába. Ő lejjebb haladt a számról a nyakamra, és azt kezdte el csókolgatni. Hátradöntöttem a fejem és élveztem a kényeztetését. Közben a keze már a hátamat simogatta, le-le tévedve a csípőmre. Majd egyik kezével a combomnál fogva közelebb húzott magához, a másikkal pedig elkezdte kikötni a fürdőruhám.

Hirtelen megijedtem, de aztán megnyugodtam. Tudtam mit akarok, és hogy mikor. Azt is hogy hogyan. Így hát a lábammal a csípője köré fontam a lábam ő pedig meghúzta a fürdőruhámat, ami engedelmesen kikötődött. A keze lassan kúszott fel a nyakamhoz, és ott is kikötötte a masnit. Majd én fogtam meg és húztam le magamról. Nem éreztem idegességet, se félelmet, még szégyenlős se voltam. Kicsit hátrébb csúsztam, mire Castiel megint nyelt egy nagyot. Majd visszanézve a szemembe szóra nyitotta a száját.

- Biztos vagy benne?- suttogta.

- Igen. – bólintottam egy aprót.

38. fejezet - "Kirázott a hideg. Megint"

Éppen a büféből topogtam ki Castielhez, kezemben a forró csokimmal. Vöröske a padon ült és a szájába tömte a hatalmas hamburgerét.

- Hogy fogod te azt megenni? – ültem le mellé nevetve.

- Csak figyelj és tanulj! – mondta teli szájjal, majd kivette a kezemből a forró csokit és a szájához emelte.

- Ez nem hiszem hogy jó ötlet… - nyúltam felé, de későn, mert már belekortyolt egy jó nagyot. Utána azt hittem kiköpi, majd mikor nagy nehezen lenyelte, a száját legyezte kínjában.

- Béna! – mondtam fuldokolva, és majdnem ledőltem a padról.

- Miért nem szóltál, hogy forró? – kérdezte bosszankodva, de ott volt az arcán a félmosoly – Ezért még megfizetsz. – kacsintott rám.

- Alig várom. – nyújtottam ki a nyelvem, majd áthajolva az asztalon megcsókoltam vöröskét. Vissza akart csókolni, de elhajoltam. Elvettem a forró csokim tőle és pimasz mosollyal kezdtem szürcsölgetni. Ő újra nekikezdett a hamburgerének, én pedig áhítattal figyeltem, ahogy beletömi a hatalmas húsdarabot a szájába.

- Kérsz? – kérdezte meg, de a száján ott volt a ketchup én pedig nem bírtam nem nevetni – Hát jó, ha nem, hát nem. – vonta meg a vállát és húzta vissza a kezét.

- Hé! – hajoltam megint oda, mire felém tartotta a hamburgert. Egy nagyot haraptam belé, azért hogy szívassam kicsit, meg mert éhes voltam.

- De nagy szád van! – mondta Castiel, majd mikor ránéztem hitetlenkedő fejjel, elkezdett röhögni. Megtöröltem a szám, majd visszaültem szembe Castiellel.

- Perverz. – mondtam vörös arccal.

- Te gondoltál egyből rosszra. – kacsintott rám.

Még egy ideig beszélgettünk, aztán hagytam, had egye meg a hamburgerét nyugiban. A pályát nézegettem, azon pedig Viktort és Bellát, akik egymásba karolva mentek körbe-körbe. Éppen nagyon nevettek valamit, miközben én idegesen fészkelődtem a helyemen. Oké, belátom, hogy Viktor nem annyira rossz arc, mint azt gondoltuk, de azért mégis féltem tőle Bellát. Mi van, ha csak ki akarja használni? Ha bármi rosszat tesz vele, biztos hogy nem ússza meg. Oké, ez még gondolatban is bénán hangzott. Magamban kuncogva, a saját hülyeségeimen bámultam őket, közben az ujjaimat morzsolgattam. Ha jobban belegondolok, Viktor pont Bella esete; magas, izmos, kék a szeme és a haja is fekete. Ha nem mondtam volna annyi rosszat Viktorról, tuti rástartol. De úgy tűnik, ez nem nagyon zavarja, mert éppen mélyen a szemébe néz és csábosan mosolyog.

- Szerintem ideje lenne indulni. – állt fel Castiel, majd feljebb húzta a fekete farmerét magán. Odacsoszogott hozzám, majd megfogta a kezem – Ne aggódj már annyit. – húzott fel – Viktor nem olyan borzalmas mint amilyennek mutatja magát. És ahogy elnézem – fordult feléjük – Egészen bírja a barátnőd, szóval semmitől se kell félned.

- De te is tudod, milyen volt régen. – indultunk el befelé kézen fogva.

Nem reagált semmit, csak leült a padra, és előhúzta a cipőjét.

- Máris megyünk? – biggyesztettem le a számat.

- Igen. – nézett fel rám mosolyogva, majd megpaskolta a helyet maga mellett. Kelletlenül vágódtam be mellé, majd elkezdtem kicsatolni a korcsolyámat.

- És mi lesz anyáékkal? – kérdeztem kíváncsian.

- Ha nem tűnt volna fel, már rég leléptek. – nevetett fel vöröske, majd felhúzta a lábára a bakancsát.

Meglepetten vettem elő én is a sajátomat, majd mikor felvettem, megnéztem a telefonomat. És igen, tényleg leléptek, mert anya írt egy rövid üzenetet, miszerint elmentek Józsi lakására. Hát jó, gondoltam. A részletekre nem voltam kíváncsi, így inkább eltereltem a gondolataimat. Beraktam a táskámba a korcsolyát, majd felálltam és megfogtam Castiel kezét. Még egyszer utoljára visszanéztem Belláékra, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Viktor nem matat sehol, és nem kezd el őrültem viselkedni, egy sóhajjal elindultam, magammal húzva vöröskét. Út közben bepötyögtem Bellának üzenetbe, hogy leléptünk, és reggel hívom. Majd elraktam a telefont és az út további részén elő se vettem.

Vagy fél órát gyalogoltunk, mikor megérkeztünk haza. Belépve a meleg házba, egyből levetettem magamról a kabátomat és az egyéb meleg cuccot, amit magamra vettem. Lerúgtam a bakancsomat és elindultam befelé a konyhába, nyomomban Castiellel.

- Mit eszünk? – kérdezte miután utolért, és megfogta a fenekemet. Ahol megérintett égni kezdett a bőröm és az arcom is elpirult.

- Most ettél! – fordultam hátra hitetlenkedve.

- Az nem baj. – hajolt le az arcomhoz és csókolt meg hosszan – De ezzel is beérek. – suttogta a számba.

Doromboló hangot adtam ki, majd elnevettem magam. De ez inkább kuncogás volt, mint nevetés. Castiel elvigyorodott, majd megfogta a derekam és magához húzott. Én a könyökétől felfelé simítottam a karján, és mire a vállához értem, már tiszta libabőr volt. Megint felkuncogtam.

- Szóval így állunk? – hajolt közelebb a nyakamhoz – Már akkor is kinevetsz, ha kiráz tőled a hideg? – kérdezte meg, én pedig elnyúlt képpel néztem rá, mikor eltolt magától. Rögtön felnevetett, majd visszahúzott, és szorosan megölelt.

- Szóval kiráz tőlem a hideg? – kérdeztem elhúzott szájjal.

- Igen. – válaszolt – De csak is jó értelemben. – tette még hozzá.

- Hogy rázhat ki valakit a hideg, rossz értelemben? – néztem fel rá értetlenül. Az oké, ha a hidegtől, vagy valami ijesztőtől, undorítótól. De nem attól, hogy vigigsimítok a karján.

- Megmutatom. – indult el előre, kezével magával húzva a konyhába. Leültetett az egyik bárszékre – Csukd be a szemed. – dugta ki a nyelvét.

- Minek? – kérdeztem vissza.

- Csak csukd be! – nevetett fel halkan.

Én pedig becsuktam a szemem. Utána meleg érintést éreztem a kézfejemen. Először csiklandós volt, de utána megszoktam. Ujjai feljebb haladtak a karomon, megállva a hajlatomba, ott körözve, majd megint fel. Itt már bizsergett a karom. Hirtelen azt éreztem, valami megemeli a karomat, majd a hónom alatt folytatja az útját vöröske keze. Lassan haladt lefelé a derekamon majd a csípőmön. Nagyon fura érzés volt. Nagyokat kellett nyelnem és a levegőt is szaporábban vettem, mint kellett volna. Pihenni akartam, kicsit kifújni magam, de Castiel nem állt meg. Lefelé haladt a combomon, amitől már a hideg futkosott a hátamon. A térdemnél megállt, majd arra támaszkodva felállt térdelő helyzetéből.

- Ne nyisd ki a szemed. – suttogta. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta.

Aztán hirtelen valami forrót és puhát éreztem az ajkaimon. A szívem kihagyott egy ütemet. Most már nem akartam kinyitni a szemem, csupán Castiel illatát akartam érezni, az érintésével együtt. Olyan volt ő nekem mint a drog. Kellett.

Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, ami most rövidebb volt mint szokott. Közelebb húztam magamhoz, mire a fenekemnél fogva megemelt. A dereka köré fontam a lábam, és az arcát simogatva csókoltam. Nem tudom elmondani, milyen érzés kavargott bennem. A világon csak egy dolgot akartam, abban a percben, de nagyon. Castielt. Mintha hallotta volna, mit gondolok, felmordult és szorosabban magához húzott. Szinte összepréselt, de nem érdekelt, olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak tudtam. Mikor elvált a szánk, mindketten lihegve vettük a levegőt, majd egymásra nevetve, megint elkezdtük volna. Ha nem szólal meg vöröske telefonja. Én egy sóhajjal ő pedig káromkodással engedett el, majd kitúrva a telefont a hátsó zsebéből, mérgesen felvette. Hihetetlen, hogy az a hatalmas telefon elfér a tenyerében. Én visszaültem a bárszékre, és próbáltam észrevétlenül rendbe tenni magam, mert biztos voltam benne, hogy a hajam egy szénakazal és a rúzsom is elkenődött. Majd Castiel hirtelen odafordult hozzám, kellemesebb arckifejezéssel.

- Anyám azt mondta, haza se menjek. – nevetett fel kínjában – Elzárták az utcában a gázt, meg a vizet is. – sóhajtott fel.

Hirtelen átfutott az arcomon egy mosoly, de le is hervadt. Elvégre nem örvendezhetek, ha vöröskének nincs otthon vize meg gáza.

- De miért zárták el? – kérdeztem értetlenül. Biztos nem azért, mert nem fizette ki az egész utca.

- Szivárgás van. – sóhajtott fel. Ennél többet nem is mondott, én pedig nem voltam rá annyira kíváncsi, hogy tovább faggassam.

Pár másodpercig csendben néztünk egymás szemébe, mikor megszólalt.

- Na és, mit akarsz csinálni? – mosolyodott el kedvesen – Mert hát gondolom, nem dobsz ki. – tágult ki a szeme.

- Dehogy doblak. – nevettem fel, majd leugrottam a bárszékből és elé álltam kiskutya szemekkel.

- Nem. – rázta meg a fejét – Nem nézünk Trónok Harcát!  - nevetett fel.

Lebiggyesztett ajkakkal indultam el felfelé a szobámba, Castiel pedig szorosan mögöttem követett. Mikor beléptem az ajtón, rögtön bevágtam magam az ágyra és szétterültem. Azt vártam, hogy Castiel mellém fekszik, de egy idő múlva se éreztem magam mellett. Kíváncsian emeltem fel a fejem, ő pedig ott állt üres tekintettel és engem bámult. Rögtön zavarba jöttem és nem tudtam mit tegyek.

- Jössz? – kérdeztem meg, egércincogáshoz hasonló hangon.

Megrázta a fejét, de csak egy kicsit, hogy ne vegyem észre. Persze ez nem jött neki össze.

- Persze. – indult el felém, majd óvatosan bedőlt mellém az ágyba – Alszunk? – kérdezte kíváncsian.

- Mi? – hőköltem hátra – Még csak fél tíz van. – nevettem fel hitetlenkedve – Milyen másik világban ragadtál te? – fordultam az oldalamra.

Végignézett rajtam és nyelt egy nagyot.

- A Rebi világban. – mondta én pedig elmosolyodtam – Vagy inkább univerzumban. – nyalta meg a száját. Felnevettem.

- Persze. – bújtam hozzá közelebb – Szóval most már saját univerzumom is van. – fogtam meg a mellkasát és felnéztem rá.

Meglepetésemre, egyre kintebb ment az ágyon, eltávolodva tőlem. Megbántva néztem rá, és felé nyújtva a kezem megszólítottam.

- Castiel… - kezdtem bele – Valami baj van? – kérdeztem, de nem ért el hozzá a kezem, mert még távolabb ment, és leesett az ágyról. A feje nagyot koppant a padlón. Legszívesebben nevettem volna, de ebben a helyzetben nem jött a számra a kacagás. Lentebb kúsztam az ágyon és ránéztem Castielre.

- Jól vagy? – kérdeztem halkan.

- Persze. – fogta meg a fejét – Soha jobban. – nevetett fel erőltetetten.

Én visszafordultam a plafon felé, és azon kezdtem el gondolkozni, tettem-e valami rosszat. Elhúztam a számat. Túl rámenős voltam?

- Bocsánat. – sóhajtottam fel.

- Mi? – ült fel hirtelen Castiel – Miért kérsz bocsánatot? – húzta fel a szemöldökét meglepetten.

- Mert úgy… - fordítottam felé az arcom összeszorított ajkakkal – Rád másztam. – sütöttem le a szemem.

Pár másodpercig nem felelt semmit, én pedig egyre jobban elpirultam. Aztán hirtelen megfogta az arcom és maga felé fordította. Ott térdepelt felettem.

- Nem tettél semmi rosszat. – mosolyodott el. A világ legaranyosabb mosolya volt az övé – Én vagyok ekkora ökör. – sóhajtott fel, majd lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon. De eltoltam az arcát.

- Mért lennél ökör? – kérdeztem meglepetten.

- Mert nem bírok neked ellenállni. – nyelt egyet.

- Sose kértem, hogy állj nekem ellent. – nevettem fel, és megnyugodtam, hogy csak ennyi volt a baj. Féltett engem saját magától. Buta-buta Castiel.

- Nem mondtad. – sóhajtott fel – De én tudom, hogy mikor tudok megállni, és mikor nem. – állt fel – És ha egyszer belekezdek, nem tudok majd leállni. – húzta el a száját, közben engem szemlélt. És nem a szememet.

- Akkor majd én leállítalak. – ültem fel, mire elmosolyodott – De ilyet még egyszer ne. – döntöttem féle a fejem.

- Megbeszélve. – ült le mellém és fogta meg a kezem.

Pár percig azon beszélgettünk, most mit kéne csinálni, mikor megakadt a szemem a régi, poros francia paklimon, és egyből beugrott az ötlet, hogy speed-ezni kéne.

- Nem tudom, hogy kell. – húzta el a száját az ötletemre.

- Megtanítalak. – pattantam fel, és odaszaladtam a pakliért – Az ágyon, vagy a földön? – kérdeztem meg.

- Mindegy. – vonta meg a vállát.

- Akkor a földön. – mondtam, mire leült velem szembe – Oké, akkor… - kezdtem bele – Úgy kell játszani, hogy mindkettőnknek van egy paklija. – bólintott – Kiraksz magad elé öt lapot, felfordítva, mert úgy könnyebb. – mondtam és megvártam míg kirakja – Aztán mindketten kirakunk középre egy-egy kártyát, de nem felfordítva. – nyújtottam a kezem középre, és ő is ugyanúgy csinált – Hármat számolok, és felfordítjuk. – mondtam, majd számoltam és fel is fordítottuk – Na, itt van egy hármas és egy király. A hármasra tudsz rakni négyest vagy kettest. – ránéztem, hogy érti e, ő pedig bólogatott – Most pedig elkezdjük rakni a lapokat. És ha kettő ugyanolyan szám van fent, akkor azt kell mondani, hogy speed. Ha én mondom hamarabb, fel kell venned az összes lapot ami középen van. – néztem rá mosolyogva – Érted? – kérdeztem meg, most már vigyorogva.

- Persze. – bólintott – Le foglak verni. – nézett rám, féloldalas mosollyal, amiben még gyönyörködtem volna egy darabig.

- Oké, akkor kezdjük. – mondtam és felvettem a kártyákat, hogy megkeverjem.

Fél óra múlva nevetve mondtam ki már sokadszorra azt, hogy speed. Castiel már a fejét fogva, kínjában nevetve vette fel a sok lapot középről. Majd hirtelen meggondolásból, levágta az egészet a földre és hátradőlt az ágynak.

- Befejeztem! – fújta ki a levegőt – Téged lehetetlen megverni. – rázta a fejét.

- Tudom. – nyújtottam ki a nyelvem – De nem vagyok azért olyan jó. – szedegettem fel a lapokat – Csak te vagy béna. – néztem fel rá vigyorogva.

- Ki a béna? – kérdezte, majd a lábamnál fogva maghoz húzott és a kezeimet a hátam mögé fogta.

- Hé! – nevettem fel.

- Megvagy. – suttogta a fülembe, majd elkezdte fújogatni a nyakamat. Mit ne mondjak, a hátamon már állt a szőr. Persze jó értelemben.

Nem akartam hagyni magam. Odahajoltam a nyakához és apró csókokat leheltem rá, mire Castiel feljebb haladt az én nyakamon, az arccsontomig. Aztán hirtelen megharaptam a nyakát, persze nem túl erősen. Felordított, de inkább meglepettségében, mint fájdalmában. Rögtön elengedte a kezem, és hitetlenkedve nézett rám. Közben ott ült az arcán a vigyor. Kapva az alkalmon rögtön felé kerekedtem, és úgy fordítottam magunkat, hogy Castiel a földön legyen. Felette térdeltem, a feje mellett pedig a kezét fogtam le. Nevetnem kellett az arckifejezésén.

- Ez szép volt. – bólogatott elismerően.

- Jó embertől tanultam. – dugtam ki a nyelvem.

- De még nem elég jó. – szólalt meg, majd a derekamnál fogva lefordított magáról és most ugyanabban a helyzetben voltunk, csak fordítva.

Elismerően bólintottam, mire felnevetett.

- Tudod, a mestert nagyon ritkán múlja fel a tanítványa. – suttogta a fülembe.

Nem válaszoltam, csak a lábammal kifordítottam az övét, mire megint ő feküdt a földön. Én viszont már nem maradtam felette, helyette elkezdtem kifutni a szobából. Már a kilincset fogtam, mikor megemelt. Sikítozva és nevetve rugdalóztam, hogy tegyen le.

- Ahogy óhajtod. – nevetett fel, és bedobott az ágyba. Szerencsére elég puha matracom volt, így nem vertem be semmimet sem.

- Te gonosz. – ültem fel, de a mellkasomnál fogva visszatolt, és újra felém tápászkodott.

- Most mit lépsz? – vigyorodott el huncutul – Angyalka. – mondta, az új kitalált becenevemet. Erre már nem is mondtam semmit.

Lassan kihúztam a kezem a szorításából, és ő azt hitte be akartam fejezni. Elengedett, én pedig az arcánál fogva közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Gyengéden visszacsókolt, majd mikor érezte, hogy felhúzom a hasán a pólót, szaporábban vette a levegőt és hevesebben csókolt. Végigtapogattam a hasát, az összes kockáját, fel a kidolgozott mellkasáig. A végén már szinte morgott, és ő kezdte el lehúzni rólam a pólómat. És ekkor úgy gondoltam, elérkezett az én időm. Úgy fordultam, hogy Castiel az ágy szélére kerüljön, és feltápászkodtam. Meglepetten nézett rám, mire felnevettem.

- Én győztem. – hajoltam hozzá közelebb.

- Ez gonosz volt. – fogta meg az arcát nevetve.

- Legalább már tudod, hogy nem vagyok angyalka. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Ja. – mondta helyeslően és vadul bólogatott – De megérte a vereségem. – nézett rám huncutul, majd gyorsan felült, és megfogta a fenekem. Mindez olyan váratlanul ért, hogy nem tudtam mit csináljak. A fenekemnél fogva húzott magához közelebb.

- Mániád, hogy a seggemet fogdosd? – ráztam meg a fejem mosolyogva.

- Egyszerűen muszáj. – suttogta a nyakamba – Olyan formás és kerek. – markolt bele, amitől kirázott a hideg. Megint – A te hibád, hogy ennyit gyúrtál rá. – nézett fel rám vigyorogva.

- Csak neked gyúrtam rá. – csókoltam meg.

37. fejezet - Szünet

Sziasztok! Elnézést ezért a hossző kihagyásért, nincs rá mentségem, talán csak annyi, hogy vizsgáztam (habár mindig ezt hozom fel) meg nem volt ihlet.Most viszont megszállt, nagy erővel, szóval meghoztam nektek az új részt. Köszönöm, hogy edig kitartottatok, remélem tetszeni fog.^^ A vizsgám egyébként négyes lett, köszönöm aki szurkolt nekem! :))

- Végre! – futottam ki az udvarra egy laza pulcsiban – Szünet! – tártam ki a kezem és úgy kiáltottam fel az égbe, miközben az arcomba hullott a hó.

- Meg fogsz fázni. – szaladt hozzám nevetve Castiel, és rám terítette a kabátomat.

- Mondd, hogy te nem örülsz. – fordultam meg mosolyogva.

- Már hogyne örülnék. – húzta fel a cipzárt rajtam – De nem betegen kéne eltöltened a szünetet.

- Igaz. – nevettem fel, majd mikor végzett közelebb léptem hozzá és összekulcsolva a kezeimet a nyaka körül megcsókoltam. Boldog voltam.

Az első szünet. Ki ne lenne boldog? Főleg, ha most jön a Karácsony. Már ugrálhatnékom volt az izgalomtól. Ez a majdnem két hónap hamar elrepült, most hogy már újra együtt vagyunk Castiellel. Bár azt nem mondanám, hogy kellemes volt. Visszaszereztem a pasimat, de elveszítettem az egyik legjobb barátomat, aki ebben a két hónapban egy mukkanást se intézett felém. Próbáltak győzködni, hogy nem tettem semmi rosszat. De nekem akkor is bűntudatom volt. Elvégre az orra után fogva vezettem, majd otthagytam. Erre is csak hülyének néztek a többiek. Viszont, ha nem gondolunk Natanielre, akkor azt mondhatom, egész jó volt ez a pár hét. Végig Castiellel és a barátaimmal voltam. Aztán persze ott van Józsi, akivel azóta még jobban jóba vagyok. Anyával még mindig megőrülnek egymásért, és előző héten végre valahára összejöttek. Minden héten elvitt minket valahova, és azt kell mondjam eléggé megedződtem. Hol túrázni mentünk, hol elmentünk úszni, de még a kondiba is elmentünk hetente kétszer-háromszor. Azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és még azt a kis felesleget is ledobtam ami volt rajtam. Most már csak arra kell figyelnem, hogy ne zabáljak fel két tábla csokit naponta. Szóval így telt ez a két hónap, és csak remélni tudom, hogy egyszer, a jövőben megint barátként tekinthetek az elvesztett barátomra.

Megfogtam Castiel kezét, miután kelletlenül elhúzódtunk egymástól. Rossz érzés volt, kesztyűn keresztül, mert nem éreztem eléggé, hogy fogja a kezem. De egyszer ez az idő is elmúlik, gondoltam, majd megint visszatér a meleg és a kesztyű nélküli kézfogás. De addig is beértem ezzel, és örültem a fehér hónak, ami most az egész utcát belepte, szinte vakítóan fényesen.

- Rebi! – jöttek ki Biáék az ajtón.

- Sziasztok! – fordultam meg mosolyogva.

- Mész ma valamerre? – értek utol minket.

- Hát azt terveztük anyáékkal, hogy elmegyünk korcsolyázni. – vigyorodtam el.

- Lecserélsz minket az új pasiidra! – mondta felháborodva Rosa, de közben mosolygott.

- Dehogy! – nevettem el magam, erre az őrületre – Sőt, akár ti is jöhetnétek.

- Nekem nem jó. – húzta el a száját B – Este utazok Pestre, Robiékhoz. – mondta. Robi a másodunoka tesója, és már születésük óta együtt töltik a szüneteket.

- Jaj, tényleg. – csüggedtem el. Ez azt jelenti, nem fogom látni, max a szünet utolsó pár napjában.

- Mi meg megyünk nagyiékhoz. – sóhajtott fel Rosa – Sőt, ami azt illeti, nekem mennem is kell, mert anyáék itt hagynak. – mondta, azzal puszit adott nekünk, lányoknak, rámosolygott Castielre, és elsietett.

- Engem nem sikerül leráznotok. – szűkült össze Bella szeme.

Felnevettem.

- Nem is akartunk. – fordultam meg, mert Bella elindult, így követnünk kellett.

- Akkor jössz korcsolyázni? – nézett rá kedvesen vöröske.

- Persze, hogy megyek! – csapott a levegőbe.

- Helyes. Akkor gyere át hatra, mert akkor indulunk. – mosolyogtam rá.

- Megbeszélve! – állt meg a suli kapujában – Akkor nálatok. – adott két puszit, majd odabökve a fejével vöröskéhez, elindult az ellenkező irányba.

- Nekem miért nem adnak puszit a barátnőid? – kérdezte csalódottan.

- Hé! – böktem oldalba nevetve, amiből kb. semmit nem érezhetett, a nagy sí dzsekije miatt.

- Csaj vicceltem. – hajolt le, miközben a derekamat átölelte, és nyomott egy puszit a fejemre.

Most talán felmerül mindenkiben a kérdés, hogy megtörtént e AZ Castiellel, de el kell hogy mondjam, nem. Igazság szerint lett volna alkalmunk, nem is egy, de úgy gondoltuk várunk még. És jól tettük. Nem akarok ilyeneket elsietni, habár néha nagyon-nagyon szerettem volna. Ránéztem Castiel kipirult arcára, és elnevettem magam, ahogyan az orra is piroslott.

- Mi az? – nézett rám meglepetten.

- Semmi. – mosolyodtam el. – Rudolf. – tettem még hozzá.

- Mi van? – kérdezte értetlenül – Télanyó. – nevetett fel.

- Jajj, nekem nincs olyan cuki piros szoknyám. – biggyesztettem le a számat.

- Ne aggódj, szerzek neked egyet. – kacsintott rám.

Az út felénél szétváltunk, már amennyire lehetséges volt, majd elindultunk az ellenező irányba. öt percembe se telt, mire hazajutottam. Lerúgtam magamról a bakancsomat, majd levéve a kabátomat és a sapkámat, felakasztottam egy székre, hogy száradjon. A kesztyűmet meg ledobtam a cipős szekrényre.  Elindultam befelé a konyhába, jobban mondva a pamut zoknimban csúszkálva száguldottam ide-oda, a kövön.

- Szia, kicsim. – szólalt meg boldogan anyu, mikor beléptem a konyhába.

- Szia. – vigyorodtam el.

- Na, várod már? – vigyorodott el ő is.

- Na ná! – vettem el egy lekváros palacsintát, amit anya épp megtöltött – Nem baj, ha jön Bella és Castiel is? – kérdeztem meg két falat között.

­- Dehogy baj! – rakott le egy másik palacsintát a tálra – Minél több, annál jobb. – nézett fel rám.

- Na és. – hajoltam előre, beharapva a számat ravaszul – Mi újság van a hősszerelmesünkkel? – kérdeztem meg.

- Hát. – sóhajtott, majd elnézett a távolba – Hatra jön értünk. – pirult el, majd visszanézett a palacsintákra.

- Oké. – vigyorodtam el.

- Na és volt valami a suliban? – kérdezte, csak hogy terelje a szót. Nem szeretett zavarban lenni.

- Semmi érdekes – vontam meg a vállam – Örülök, hogy végre szünet. – pörögtem egyet a bárszéken.

- Meghiszem azt! – nevette el magát – És milyen lett a matek dogád? – kérdezte ravaszul. Tudhattam volna, hogy nem felejti el.

- Hát… - kezdtem bele, majd lesütöttem a szemem – Hármas. – nyögtem ki.

- Mit rontottál már el megint? – kérdezte nevetve, de próbált bosszankodó anyának tűnni.

- Nem tudom! – nyögtem fel. Ilyen hülye kérdéseket. Ha tudnám mit rontok, valószínűleg el se rontanám.

- Jó, jó. – rakta le az utolsó palacsintát a tálra.

- De nincs szobafogi? – kérdeztem idegesen.

- Nem is tudom. – törölte meg a kezét félrehúzott szájjal. Könyörögve néztem rá – Szünetre? Dehogy van. – mosolyodott el.

- Imádlak! – pattantam fel a helyemről, majd nyomva egy puszit az arcára, elindultam felfelé a szobámba. Még jó, hogy nem tud a Castielnél töltött estémről.

Beérve a szobámba, bevetettem magam az ágyba, majd elvettem a laptopomat, aminek a hátát színes zenekaros matricák díszítettek. Mikor bekapcsolt, rámentem a facebookra. Megnéztem az összes üzenetem, nem reagálva Viktor hülyeségeire. Láttam pár képet a többiekről, amint éppen szánkóznak, vagy hógolyóznak, vagy lefényképezik az új korcsolyájukat. Miután nem találtam semmi érdekeset facebookon, azt kinyomva kezdtem el nézni a legújabb Trónok Harca részt, amit ugyan már láttam párszor, de nem bírtam leállni vele. Bár az a rész, amikor kinyomják egymás szemét nem volt kellemes.

Fél hatig folyamatosan sorozatoztam, mikor vége lett a Trónok Harca résznek, nekikezdtem a Kínosnak. Folyamatosan azt a libát szidtam, hogy hogy lehet ekkora szerencsétlen. Majd belegondoltam, hogy velem is ez lehetett a helyzet. Ugyanaz a szitu; legalábbis majdnem, mert nekem Nat a legjobb barátom, nem úgy mint Jake legjobb barátja Mattynek. Miközben ezen gondolkoztam, elkezdtem készülődni. Kivasaltam hosszú hajam, amiből ugyan vágni kellett, de egy hónap alatt megint nőtt két centit. Miután végeztem a fejemmel, felkaptam egy csőfarmert, majd egy trónok harcos pulcsit. Imádtam ezt a ruhadarabot. Netről rendeltem, nem túl olcsón, de azóta is éjjel nappal abba vagyok, kivéve mikor már ki kell mosni. Az állt rajta: I'm not a princess, I am Khaleesi. ( Nem királylány vagyok, hanem Khaleesi ) Még vöröske is megdicsérte, amitől csak még jobban megszerettem. Felhúztam a lila pamut zoknimat is a lábamra, majd felvettem a bakancsomat. Belenézve a tükörbe pont egy trónok harca imádó rockernek néztem ki. Pont aki vagyok. Lebaktattam a lépcsőn, és pont akkor csengetett valaki. Anya odafutott az ajtóhoz, majd kicsit csalódottan engedte be Castielt és Bellát az ajtón, amint épp vitatkoztak valamit.

- Én mondom neked, az a világ legjobb filmje! – tette csípőre a kezét barátnőm.

- Nem. – nézett rá komolyan vöröske – Semmi értelme sincs. Szar film. – hangsúlyozta ki az utóbbi szavakat.

- Jó, menthetetlen vagy! – emelte fel a kezét Bella – Nem vitatkozom veled. – indult el felém.

- Jobb is. – nevetett fel Castiel, majd szépen kivárta, míg köszöntöttük egymást Bellával. Nem mondták meg melyik filmről szólt a vita, de jelen helyzetben nem is igazán érdekelt. Miután Bella bement a konyhába, társalogni anyával, Castiel mosolyogva odasétált hozzám.

- Remélem tudsz korcsolyázni. – mosolyodtam el, majd álltam lábujjhegyre, megkapaszkodva a vállába.

- Persze, hogy tudok. – fogta meg a derekam – Kedves Khaleesi. – hajolt közelebb és csókolt meg.

A kinyíló ajtó zavart meg bennünket, és Józsi beszólása.

- Ó, a szerelem! – mondta, majd felnevetett.

- Szia! – köszöntöttem, majd mikor odaért hozzám, adtam neki két puszit és átöleltem. Összeborzolta a hajam, de már nem zavart. Inkább csak megszoktam.

- Csak óvatosan, a barátod még féltékeny lesz. – nevetett fel, majd felcsillant a szeme, mikor ránézett anyára.

Elengedett és odament hozzá. Megfogta a derekát és megcsókolta, ott mindenki előtt. Zavarunkban nem tudtunk mit csinálni, így elkezdtük a földet, vagy egymást mustrálni.

- Azt hiszem ideje indulni. – szólalt meg anya gyenge hangon, mire mindenki fellelkesedve indult kifelé a házból. A korcsolyámat, a hátizsákomban hoztam magammal, majd azt berakva a csomagtartóba, beültem középre, Bella meg Castiel pedig mellém.

Beszélgetve tettük meg az utat, majd mikor odaértünk, kiszállva a kocsiból, elindultunk befelé a pálya felé. Anyáék megvették a jegyet, majd bementünk a büfé melletti kis sátorba, és átvettük a cipőnket.

Én már kész voltam, és magabiztosan indultam el a jég felé.

- Nem jöttök? – kérdeztem, hátranézve.

- Rád vártam. – szólalt meg mögöttem Castiel, aki már rég a jégen csúszkált.

Egy apró bólintás kíséretében én is bementem a jégre. Először kicsit lassan ment, majd a végén, már Castiellel száguldoztunk kézen fogva. Ő néha még ugrált is, és háttal is tök profin csinálta.

- Miért nem vártok meg? – ért be utol minket Bella. Neki nem ment olyan jól mint nekünk, de őt se kellett félteni.

- Mert lassú voltál. – álltam meg a pálya közepén.

- Nem baj. – nevetett fel, majd kitárta a kezét. Megfogtam mire, elindult, hátranézve Castielre, kinyújtott nyelvvel. Vöröske csak nevetett, majd elindult utánunk. Józsi éppen anyát tanítgatta, mert nem ment neki valami fényesen. Aranyos volt őket látni, ahogy nevetve, kézen fogva csoszognak a jégen.

Kb. a hatodik körnél járhattunk, mikor Bella felkiáltott a pálya másik végéről. Mindketten felé kaptuk a fejünket, majd odanézve megláttuk, ahogy Bella ül a földön, és valaki éppen a kezét nyújtja felé. Nem akartam elhinni, kit látok. Viktor fekete haja egy barna sapka alá volt bújtatva, de a kék szeme még odáig is világított.

Elindultam feléjük, mire Castiel megfogta a karomat.

- Szerintem nem lesz balhé. – szólalt meg.

Ránéztem, majd vissza Belláékra. Éppen mosolyogva kezdtek el beszélgetni, Viktor a fejét, Bella a fenekét fogva. Elhúztam a számat, és reméltem, hogy az az ökör, nem fog semmi meggondolatlant tenni.