7. fejezetből:
(Kezdeném azzal, hogy már annyira nem emlékszem, mit melyik fejezetben írtam, így vissza kell keresgélnem:'D De csak összehozom valahogy..:D)
Ugye, amikor Cast megkéri Rebit, hogy járjanak, tényleg sokkot kap... Mert vöröskénket egyáltalán nem úgy képzelte el, mint aki belemegy egy kapcsolatba... Akár komoly akár nem:D
Tényleg nagyon rosszul kezdték a kapcsolatukat. És nem a pofozkodásra gondolok. Ki jönne össze egy hét után valakivel?!:'D Ez még nekem is abszurd, pedig én írtam. De már így alakult:D
Amikor Rebi azt hiszi, vöröske nem gondolt a randizásra, akkor téved. Castiel már egy ideje fontolgatja (ahogy én elképzeltem:D) csak ugye ezt Rebi nem tudta, így nem írtam le:D
Cast drágánk, teljes mértékben föl akarta vállalni törpét, ezért nem engedte el. Ő már komolyan gondolta a dolgokat.:D
Lys és B kapcsolata... Nos nem hinném, hogy itt kezdett kibontakozni. Bia alapből egy tök perverz nyomulós csávesznek tartotta... Ezért az elején nem is gondolt úgy rá. Az este végére kedvelte meg egy kicsit, aztán mikor később beszéltek, teljesen megkedvelte.:D
Rebi és a nagy kabát... És Castiel vigyora...Gondolom mindenki érti :P
B és Rosa azért nem mondták el Rebinek, hogy egymásnál alszanak, mert sejtették, hogy valami ilyesmi fog alakulni a két "gerlepár" között.
Castiel utál búcsúzkodni... Nem is nagyon szokott:D
Miután meg volt egymás telószámuk, egyfolytában a telefonon lógtak... Habár ezt én nem írtam le, ez nem olyan fontos dolog.:D
Az igaz, hogy Rebi csupán negyed órára lakik Castieltől, de mivel a suliból ment, így minimum egy 40-45 percet gyalogolhatott, mire megérkezett:D
Amúgy Castiel egyáltalán nem gondolatolvasó, csak sok a véletlen.:D
Rebi még akkor sem volt biztos a döntésében, de nem akarta elveszíteni vöröskét azzal, hogy sokáig habozik. Na meg mert Castiel egy csöppet ellenállhatatlan neki.:D
8. fejezetből
A tény, hogy Rebi jár Castiellel, teljesen feldobta. Még ő se számított erre, de ebben persze benne volt az is, hogy végre valahára ő is bepasizott.:D
Mivel ennyire kicsattant a törpénk, az anyukája persze, hogy észrevette.
Amikor Nat és Rebi telefonálása van... Nos én nem akarom lelőni a poént, de azért arra mindenki rájött, hogy Nat egy "kicsit" féltékeny. Meg alapból nem akarja elveszíteni Rebit. És még az sem segített neki, hogy Castiel egy örökös bajkeverő, és rohadtul félti tőle törpét.
Rebi - mint ezt kitalálhattuk már - kicsit idegbeteg (:'D) najó, csak hirtelen haragú, ezért is megy el futni miután összevesz szöszivel, hogy lenyugtassa magát.
A Leigh-es találkozóról semmit nem tudok mondani... Annyi történt amennyit olvashattok:D Leigh-nek meg amúgy is már régóta tetszik Rosa.
Rebi nagyooon ráizgult, túlságosan is erre a randira. Ebből következik, hogy teljesen ideges volt. Nem csodálnám, ha fájt volna a hasa:D
Ha netalántán Egerbe jöttök - ahol ez az egész játszódik - ne keressétek a randi helyszínét, mert szerintem ilyen hely nincs is Egerben.:'D Csak úgy random kitaláltam:D
Castielnek Lys segített berendezni a dolgokat.
Castiel is rohadtul ráizgult erre az egészre.:D Még ő sem randizott soha, habár voltak - najó, sok - női, de egyiket se kellett elvinnie randira. Ebből is látszik, hogy különleges neki törpe. :)
9. fejezetből:
A rét meg a mező kicsit Twilight feelinges, de ne azt a randa rétet képzeljétek el, alapból nem az alapján csináltam:D Csak nekem is utána tűnt fel,hogy tök olyan:D
Castiel tökre ért a fotózáshoz:P
Naa vajon, mit csinálhattak még ott beszélgetés mellett? Nehét kitalálni mi?:D
Rebi, ha még nem volt így is eléggé ideges, most, hogy vöröskénél kell aludnia, teljesen kiborította. Egyébként tényleg akkora vihar volt, hogy nem lehetett kimozdulni a házból. Nekünk még a kerítés is kidőlt egyszer :"D
Amúgy, amikor Cast odadobta a törölközőt, hogy törölközzön meg, aztán ő elment zuhanyozni... Ez nekem is most esik le, hogy nincs sok értelme. De sebaj!:D
Castiel nem csak hogy jól fotóz, jól is főz. Egy igazi álompasi mi?:D
Nos igen... Sokan kérdeztétek, de ezt a kapcsolatot úgy ahogy volt elsiették... Nem tudom, mikor fognak lefeküdni, de még nem most. Elvégre ez mindenkinek egy fontosabb dolog, ezt ne siessék már el:D " Megértésüket köszönjük "
10. fejezetből:
CASTIEL SZEMSZÖG:D
Nekem ezt rohadt élvezetes volt megírni, bár azt nem tudom mennyire tudtam magam beleélni egy fiú szerepébe:D DE nagyon élveztem. Sokkal jobban bejön Cast személyisége mint Rebié, és egyszerűbb is írni:D
Castiel szülei gyakorlatilag pénzt kaksiznak, ezért egy kissé kőgazdagok. Habár az anyagi alap megvan, az egész család egy roncs, innen már érthető is, miért olyan vöröske amilyen.
Az apjával nagyon nem jön ki, túl nagyok az elvárásai. De az anyukája tök normális, amikor éppen nem a férjével vitatkozik. Vele jól kijön Castiel.
Castiel - mint ahogy feltűnt nektek is - nagyon szereti Rebit, ami lehet hogy fura, de így van.
Castiel meg van róla győződve, hogy NEM ez az utolsó reggel, amikor Rebi mellett ébred. És hát igaza is lett :'D
Vöröske nem úgy nyalogatja a száját, hogy az egész képe nyálas lesz. Csak egy aprót nyal a száján és ennyi. Nos igen, ő is fiúból van.:D
Castiel sokszor mosogat el, mert az apja "megfenyíti" vagy éppen az anyukáján akar egy kicsit segíteni. Azt nem tudom, miért nem vesznek fel takarítónőt...
LESZ még Castiel szemszög.:D
11. fejezet:
Most minden mindenkinek összejött - jó értelembe - és mindenki hipi szupi boldog:D De azt hiszem Rebi járt a fellegek felett:D És nem három méterrel, mert utálom azt a filmet >< (bocsi rajongók:D)
Rebi szegény elég nagy büntetésben volt :(
Bia teljesen oda meg vissza volt a ténytől, hogy Lys-el fog randizni. A végére csak sikerült elcsábítania:D
Bia jóval energikusabb meg szétzórtabb mint a mi kis Rebink, és remélem észrevehető is.:D Ha nem akkor elég béna vagyok.xd
Bia talán még idegesebb mint Rebi volt, a randi miatt... Szegényke:D
Népkert: Ha rákerestek guglin, mellé írva, hogy Eger, egyből kidobja. Én mindig ott sétáltatom a kutyámat. ^^
Lys is nagyon ideges, mert ő már megszokta, hogy egyet csettint, és ott vannak mellette a lányok. Nos Biánál nem ez volt a helyzet, tudta hogy meg kell küzdenie érte, ezért is volt egy pöppet stresszes.:D
Tényleg a kutya mentimeg a randijukat.:'D
Gondolom a csókos résznél egyértelmű, miért ment oda a kutya:D De ha nem, akkor azért, mert tökre bejövős neki Bia és azt hisze Lys valami rosszat tesz vele, nameg féltékeny volt. (Az én kutyám mindig az és akkor körbenyalja a képem ><)
Azt hiszem a többihez nincs több hozzáfűzni valóm..:D
12. fejezet
Rebinek nem olyasmi kutyája van, csak nem találtam jobbat >< De mindenki kicsinek képzelje el:D
Rebi anyukája már eleve tudta, hogy ha elengedi törpét, akkor találkozik valakivel. De már kikészítette a kutya. :D
A kutya neve Szotyi akár csak az enyémnek:D
Castielnek nincs baja Rebi parancsolgatásával, eleve már találkozni akart vele, így odament ahova törpe hívta:D
Castielt tökre felidegesíti, amikor Rebi arról beszél hogy nehéz, meg hízott stb. Ez ténylegrohadt idegesítő.
Castiel amiért szereti Rebit, gondolja úgy, hogy nem elég jó neki, de nem tudja ott hagyni. Ezen kezdenek el végül vitatkozni.
Lehet, hogy ez a rész kicsit nyálas volt - nekem pélául igen, nem is volt jó leírni így, de máshogy nem tudtam,mert ez a lényeg!:'D - de azért remélem tetszett:D
Itt végre Rebi is megértette, hogy szereti vöröskét ^^
NOOOS most itt abba is hagyom. Valószínűleg lesz még ehez hasonló bejegyzés, ha lesz rá igény:D De most egyenlőre ennyi.:)
További ó olvasgatást.^^ <3
2014. április 27., vasárnap
2014. április 24., csütörtök
24. fejezet - Barátok
Sziasztok! Nos, felvázolom a helyzetet; nagynénémnél vagyok Gyomaendrődön, az Isten háta mögött, és itt (komolyan!!) nincs net. Vagyis van csak nagynénémnek nincs.-_- ezért nem tudtam írni, de most megpróbálom bepótolni. DE nem tudom mennyire fogok helyesen írni tudom, hogy nem fogok helyesen írni, mert ami itt van Karol(nagynéném) irodájában billentyűzet nagyon eltér attól ami a laptopon van és halál nehéz vele írni. Próbálok majd figyelni, de nem tudom mennyire fog összejönni. Azt se tudom, mennyire lesz hosszú, mert most van 9 óra, és hát fingom sincs mennyi időm van, így sietnem is kell és áá. -_- na mindegy:D olvassátok szeretettel, a 24. fejezetet :)
Klaus-al a kezembe vágtattam le a konyhába. Farkas éhes voltam. Elkezdtem enni, majd ránéztem az órára. Már délután fél kettő volt. Majdnem kiesett a kaja a számból. Folytattam az evést, és megnyugtattam magam, hogy most már mindegy. Még volt legalább két órám, hogy kitaláljam, hogyan engeszteljem ki anyát. Miután végeztem elkezdtem mosogatni anya reggeli maradékát. Biztos késésben volt miattam. Sóhajtottam.
Klaus-al a kezembe vágtattam le a konyhába. Farkas éhes voltam. Elkezdtem enni, majd ránéztem az órára. Már délután fél kettő volt. Majdnem kiesett a kaja a számból. Folytattam az evést, és megnyugtattam magam, hogy most már mindegy. Még volt legalább két órám, hogy kitaláljam, hogyan engeszteljem ki anyát. Miután végeztem elkezdtem mosogatni anya reggeli maradékát. Biztos késésben volt miattam. Sóhajtottam.
- Jaj, Klaus hát milyen borzalmas vagyok én? - kérdeztem egy szomorú mosollyal az arcomon. Nem válaszolt, csak kicsit lejjebb dőlt, mert a tál nem tartotta meg eléggé.
Visszafordultam és elkezdtem azon filózni, mennyire lehetek őrült.
Letöröltem a kezem és besiettem a nappaliba. Bedobtam magam a kanapéra, és pont akkor csengettek.
- Na, én szerencsém. - mondtam magamba. Normális ha az ember magában beszél? Nem hinném - Megyek már! - kiabáltam ki, mert már megint csengetett.
Odaszaladtam az ajtóhoz és végignéztem a maci nadrág, és a rózsaszín pulcsi kollekciómon. Megállapítottam, hogy teljesen szexi vagyok.
Kinyitottam az ajtót és csalódottan vettem tudomásul, hogy csak Biáék azok, mögöttük Rosa, Bella és Nat. Valahogy Castielre számítottam, arra hogy lezseren nekidől az ajtófélfának és szexi mosolyt villant felém. Most nem volt amúgy se hangulatom a barátokhoz.
- Sziasztok! - villantottam feléjük a legjobb mosolyom, de csak grimaszokat kaptam cserébe.
- Mi az, hogy megyek suliba, te meg nem jössz be? - dőlt neki az ajtónak Bella nekem szegezve a kérdést durcás fejjel.
- Nem voltam valami jól... - mosolyogtam rá kínosan és megvakartam a fejem. Beljebb tártam az ajtót és betessékeltem a barátaimat. Mindenki egy biztató mosolyt villantott rám, csak Nat méregetett fura fejjel. Egy apró sóhajjal csuktam be mögöttük az ajtót. Na kezdődjön a buli.
- Kértek valamit? - tápászkodtam fel, miután már 10 perce ültünk a nappaliban csendben.
- Uh és egy pohár kólát. - fogta meg a fejét B - fáj a fejem.
Bólintottam.
- Fantát. - mondta Nat, Rosa meg bólogatott. Ránéztem Bellára, aki kihúzott a táskájából egy üveg ásványvizet.
- Mindjárt hozom. - mentem ki a konyhába, majd remegő kézzel kiöntöttem az italokat és egy tálcán vittem be nekik. Egy halk köszönömöt kaptam mindenkitől.
- Na és... - szólaltam meg, hogy megtörjem a csendet, de nem tudtam igazán mit mondjak. Majd improvizáltam - Minek köszönhetem a látogatást? - karoltam át a két térdemet.
A többiek egymásra néztek.
- Castiel elköltözik. - szólalt meg végül B. A szívem és a gyomrom egyaránt összeszorult mikor meghallottam a nevét.
- Tudom. - nyeltem egy nagyot.
- Gondoltuk nem lehetsz most a legjobban. - mondta Rosa.
- Ezért meglátogattunk. - fejezte be Nat kedvesen.
Könnybe lábadt a szemem.
- Imádlak titeket. - kezdtem el törölgetni a könnyeket, mire egy "óó" kíséretében mindenki körém gyűlt és elkezdtek vigasztalni.
- Alap dolog drágám. - ölelt meg szorosan Bells. Visszaöleltem és majdnem megfulladtam erős illatától, de nem érdekelt. A lányeg hogy itt volt.
Azon egyébként elgondolkoztam, mennyire jöhetnek ki egymással Bella meg a többiek, de mikor fél óra múlva hárman kezdek el hangosan nevetni és megveregetni egymás vállát megnyugodtam.
Majd arra lettem figyelmes, hogy Nat leül mellém.
- Na mi újság csajszi? - karolt át barátom.
Sóhajtottam.
- Minden a legnagyobb rendben. - mondtam és direkt nem néztem rá, nehogy rájöjjön, hazudok.
- Na persze. Azért van kisírva a szemed teljesen. - fordította el a fejem az államnál fogva -Akkor néztél utoljára ki így, mikor apád elment.
Igen, Nat elég jól tudja ezeket a sztorikat, mert akkoriban minden szabad percemet vele töltöttem. Ő segített túltenni magam rajta.
- Nat... - kezdem bele.
- Nem muszáj - tartotta fel a kezét - Elmondanod. De ha amiatt a vörös gyerek miatt van, szétrúgom a seggét.
- Nem kell. - néztem rá komolyan - Én voltam az aki szakított, nem ő. - mondtam ki halkan.
Meglepetten nézett rám.
- Ó. - nyögte végül - Tényleg elhiszed, hogy itt hagyna? - kérdezte komolyan.
- Nem. - ráztam meg a fejem - De igen, ha én küldtem el. - mondtam ki, ő pedig még meglepetten nézett rám.
2014. április 22., kedd
23. fejezet - Vége
Hevesen dobogó szívvel másztam ki az ágyamból.A hideg padló nem segített a borzongásomon. Lassan tettem meg a lépéseket a sötét ablak felé, amin újra kopogást hallottam majd egy mély sóhajt. Megálltam előtte és pár másodpercig mérlegeltem. Aztán eltökéltem magam és egy gyors mozdulattal megragadtam a függönyt és elhúztam. Kinyitottam az ablakot megnyugodva, mikor megláttam, hogy vöröske van a túloldalon.
- Azt hittem soha nem engedsz be. - mászott beljebb a szobámba. Egy vékony sötétzöld pulcsi volt rajta ami kiemelte a haja és szeme színét, fekete farmere pedig éppen eléggé feszült rajta. Beletúrt a hajába és rám nézett. A szellő pont befújt az ablakon felborzolva Castiel és az én hajamat is egyaránt. Csak álltam és próbáltam gondolatban összeszedni a szívem apró darabjait, amik ma kiestek belőle. Majd a felgyülemlett energiától ami bennem tombolt, akaratlanul is odaszaladtam Castielhez aki eddig csak komolyan a szemembe nézett és szorosan megöleltem. Rögtön éreztem a hátamon vöröske erős karjait és megnyugtató tenyerét, ami elkezdett simogatni. Már nem bírtam sírni, csak még egyszer magamhoz akartam szorítani, még egyet lélegezni finom illatából és elbúcsúzni. Ha elmegy, hát menjen én nem fogom vissza tartani. Ott legyen ahol neki a legjobb és ahol a legboldogabb. Csak ez lebegett a szemem előtt, de a szívem egészen mást mondott.
Sokáig álltunk egymást ölelve a szobában, és az ablakon beáradó hideg levegő hűtött le minket. Már a hosszú hajamat simogatta gyengéden és a fülembe suttogta, hogy nem lesz semmi baj. Nem válaszoltam, hanem csak szorosabban megöleltem. Annyira lenyugodtam akkor, hogy képes voltam elhatározni magam. Lassan eltoltam magamtól és belenéztem a szemébe. Majd mikor szóra nyitottam a szám, megelőzött.
- Beszélnünk kell valamiről. - mondta komolyan. Én csak bólintottam egyet komolyan, nem tudtam eldönteni, könnyebb e ha ő csinálja. De valami azt sugallta, hogy nem. Nem az ő szájából akartam hallani. Megfogta a kezem és odavezetett az ágyhoz. Leültem mellé, majd mikor éppen belekezdett, feltartottam a szemem. Nem neki kell ezt a döntést meghoznia. Én pedig nem lehetek önző, hogy itt tartsam. Meghasadt a szívem, de könnycsepp és minden érzelem nélkül belekezdtem a mondandómba.
- Állj! - tartottam hát fel a kezem - Először én hadd mondjam el. - vettem egy mély levegőt, mire bólintott - Először is azt jegyezd meg, hogy soha nem szerettem még ennyire embert, mint téged. - simítottam gyengéden végig az arcán, ő pedig becsukta a szemét - Tudom mekkora áldozat ez neked, és nekem is, de akárhogyan fáj, meg kell tennem ezt a lépést. - itt kinyitotta a szemét - Nem láncolhatlak magamhoz. Nem engedhetem, hogy miattam elrontsd az életed. Nem akarom, hogy akár egy lehetőséget is elpazarolj miattam. - fogtam meg a kezét és lenéztem összekulcsolt ujjainkra - Nem hagyhatom, hogy miattam itt maradj. Ez egy remek lehetőség, külföldön, akárhova is mész, biztosan nagyobb esélyed van egy zenekart találni, amivel később sokra viheted. - nevettem itt fel keserűen. Belül már kegyetlenül sírtam, és a szívem is vérzett. De semmit nem mutattam ki - Castiel, el kell menned. - itt szóra nyitotta a száját, de elcsitítottam - És tudom, nagyon is jól, hogy ez mivel jár. - néztem rá komolyan - Tudom, hogy a mi történetünknek most van vége. - mondtam ki az utolsó szavakat, és akármennyire próbálkoztam könnybe ábadt a szemem. Közelebb hajoltam az egyre komorabb Castielhez és egy csókot leheltem az arcára. Majd lassan felálltam és kimentem a fürdőszobába. Vissza se néztem.
A következő egy órában csendben ültem a fürdőszobában és anya megmaradt martinis üvegének a maradékát megittam, ami nem volt kevesebb mint egy fél üveg. Csendesen szenvedtem és átkoztam magamat, Castiel szüleit és Viktort, hogy elvették tőlem vöröskét. A szívem darabokban hevert valamelyik közeli sikátor szemétdombján, ahol kóbor kutyák rágcsálták széjjel. Úgy éreztem az egész világ fordított nekem hátat, és azt kívántam bárcsak elnyelne a föld, az összes fájdalmammal és sérelmemmel. Mindig bevillant Castiel döbbent arckifejezése, amikor ránéztem, a gyönyörű szép szürke szemei, amelyek akkor tágra nyíltak, és az íves ajkai melyeket szóra nyitott, de nem hagytam végig mondani. Könnyebb volt nekem elmondanom, mint tőle hallanom. Szinte láttam a fürdőben a negativitásom fekete ködét, ami engem is körbelengett, majd úgy gondoltam ideje lesz végre lefeküdni. Gyorsan felálltam, ami nem tett jót, mert iszonyatosan megszédültem és meg kellett támaszkodnom. Leraktam a mosógépre az üres martinis üveget, majd a falat fogva indultam el kifelé a szobából, az enyémbe. Valahogy sikerült átszenvednem magam, majd mikor megnyitottam szörnyű üresség lengte be a szobát. Csak úgy mint engem. Csalódottan becsuktam magam mögött az ajtót. Azt vártam, hogy vöröske az ágyamon fog feküdni félmeztelen, lábát keresztbe rakva egy hatalmas mosollyal az arcán. Mint régen. Amikor még az enyém volt. Előrementem az ágyhoz, amikor valamire figyelmes lettem. Az éjjeli szekrényre egy fehér rózsa volt fektetve. A szívem ismét hevesen megdobogott, odamentem és beleszagoltam, majd észrevettem rajta egy kis fecnit. Letekertem és ez állt rajta: "Örökké szeretlek. Castiel". A szívem újra meghasadt, és már nem bírtam tartani magam. Összeestem a térdemre, a rózsát szorosan magamhoz ölelve, és kitört belőlem a sírás. Aztán csak jöttek a könnyek, patakokban folytak, közben pedig sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, csak apró nyögések, amikor próbáltam visszatartani a sírást.
Vagy tíz percig ültem a térdemen a rózsát markolgatva és a levelet, amikor elkezdtem csuklani. Inkább fogtam magam és lefeküdtem aludni, mielőtt hányni fogok. Magamra húztam a takarót és álomba sírtam magam.
Másnap reggel borzalmas fejfájással ébredtem, és forgott velem a világ. Azt hittem ott nyomban kidobom a taccsot. Kikeltem az ágyból és a nap szörnyen bántotta a szemem. Ránéztem az éjjeli szekrényre, és a rózsámat egy átlátszó üveg vázában láttam, mellette két darab fájdalom csillapító és egy pohár víz. A víz alatt egy papír. Gyorsan bevettem a gyógyszereket, és rájöttem, hogy az egyik hányinger csillapító, a másik pedig fejfájásra. Mikor lenyeltem őket és kiittam a pohárból a vizet, felvettem a levelet és elolvastam.
Könnybe lábadt a szemem. Hogy lehet nekem ilyen nagyszerű anyukám? Remélem érzi, hogy most minden erőmmel köszönetet sugárzok felé. A levele egyből feldobott, már amennyire fel tud dobni bármi is jelen állapotomban. Kinyújtózkodtam, majd felálltam és elkezdtem öltözködni. Kirángattam a kupis szekrényemből egy mackó nadrágot egy rózsaszín pulcsival. Igaza van anyának, túl fogom tenni magam rajta. De vajon mikor? Hát nem most, ebben biztos voltam. Majd belegondoltam, hogy van négy barátom, akik a legjobbak a világon, és ők biztos segíteni fognak. Tudom. Felöltöztem és bementem a fürdőszobába. Vagy kétszer fogat mostam, majd megmostam az arcom, és felkötöttem kontyba a hajam. Aztán erőt vettem magamon, és belenéztem a tükörbe. Mit gondoltam ezelőtt, mikor azt mondtam, hogy szörnyen nézek ki? Mert az nagyon távol állt az igazságtól. MOST néztem ki szörnyen. A szemem piros, feldagadt, a szám kiszáradt és véres a harapdálástól, az arcom szürke mint a holtaknak és a szemem alatt hatalmas karikák.
- Mint egy drogos. - mondtam ki hangosan amire gondoltam. Talán el fogok kezdeni magamba beszélni. Talán megőrülök. Most jut eszembe! Gyorsan beszaladtam a szobába és elkezdtem túrni a szekrényem legalsó polcát, ahol már használhatatlan holmik voltak.
- Hogy is felejthettelek el! - húztam ki a plüss delfinemet a sok lom alól. Lesöpörgettem a régi darabot, majd kicsit megpüföltem, hogy szálljon belőle a por. Szorosan magamhoz öleltem és elkezdtem a régen kitalált énekünket, amit még Nat tanított nekem.
- Vidd el a baajt, űzd el a rosszat, bármi törtéént, nem sírnak a jobbak, hagyd aa múltat, küzd a jelenéért, bármii történt ne csüggedjéél. - énekeltem a régen alkotott kis dalunkat. Tudom, nem a legjobb, de mindig segített. Egyből éreztem, hogy jobb kedvem lesz, majd még egyszer magamhoz öleltem Klaust- így neveztem el - és adtam egy puszit a fejére.
- Na Klaus, mit akarsz ma ebédelni? - kérdeztem még mosolyogva. Egy plüss delfintől.
- Azt hittem soha nem engedsz be. - mászott beljebb a szobámba. Egy vékony sötétzöld pulcsi volt rajta ami kiemelte a haja és szeme színét, fekete farmere pedig éppen eléggé feszült rajta. Beletúrt a hajába és rám nézett. A szellő pont befújt az ablakon felborzolva Castiel és az én hajamat is egyaránt. Csak álltam és próbáltam gondolatban összeszedni a szívem apró darabjait, amik ma kiestek belőle. Majd a felgyülemlett energiától ami bennem tombolt, akaratlanul is odaszaladtam Castielhez aki eddig csak komolyan a szemembe nézett és szorosan megöleltem. Rögtön éreztem a hátamon vöröske erős karjait és megnyugtató tenyerét, ami elkezdett simogatni. Már nem bírtam sírni, csak még egyszer magamhoz akartam szorítani, még egyet lélegezni finom illatából és elbúcsúzni. Ha elmegy, hát menjen én nem fogom vissza tartani. Ott legyen ahol neki a legjobb és ahol a legboldogabb. Csak ez lebegett a szemem előtt, de a szívem egészen mást mondott.
Sokáig álltunk egymást ölelve a szobában, és az ablakon beáradó hideg levegő hűtött le minket. Már a hosszú hajamat simogatta gyengéden és a fülembe suttogta, hogy nem lesz semmi baj. Nem válaszoltam, hanem csak szorosabban megöleltem. Annyira lenyugodtam akkor, hogy képes voltam elhatározni magam. Lassan eltoltam magamtól és belenéztem a szemébe. Majd mikor szóra nyitottam a szám, megelőzött.
- Beszélnünk kell valamiről. - mondta komolyan. Én csak bólintottam egyet komolyan, nem tudtam eldönteni, könnyebb e ha ő csinálja. De valami azt sugallta, hogy nem. Nem az ő szájából akartam hallani. Megfogta a kezem és odavezetett az ágyhoz. Leültem mellé, majd mikor éppen belekezdett, feltartottam a szemem. Nem neki kell ezt a döntést meghoznia. Én pedig nem lehetek önző, hogy itt tartsam. Meghasadt a szívem, de könnycsepp és minden érzelem nélkül belekezdtem a mondandómba.
- Állj! - tartottam hát fel a kezem - Először én hadd mondjam el. - vettem egy mély levegőt, mire bólintott - Először is azt jegyezd meg, hogy soha nem szerettem még ennyire embert, mint téged. - simítottam gyengéden végig az arcán, ő pedig becsukta a szemét - Tudom mekkora áldozat ez neked, és nekem is, de akárhogyan fáj, meg kell tennem ezt a lépést. - itt kinyitotta a szemét - Nem láncolhatlak magamhoz. Nem engedhetem, hogy miattam elrontsd az életed. Nem akarom, hogy akár egy lehetőséget is elpazarolj miattam. - fogtam meg a kezét és lenéztem összekulcsolt ujjainkra - Nem hagyhatom, hogy miattam itt maradj. Ez egy remek lehetőség, külföldön, akárhova is mész, biztosan nagyobb esélyed van egy zenekart találni, amivel később sokra viheted. - nevettem itt fel keserűen. Belül már kegyetlenül sírtam, és a szívem is vérzett. De semmit nem mutattam ki - Castiel, el kell menned. - itt szóra nyitotta a száját, de elcsitítottam - És tudom, nagyon is jól, hogy ez mivel jár. - néztem rá komolyan - Tudom, hogy a mi történetünknek most van vége. - mondtam ki az utolsó szavakat, és akármennyire próbálkoztam könnybe ábadt a szemem. Közelebb hajoltam az egyre komorabb Castielhez és egy csókot leheltem az arcára. Majd lassan felálltam és kimentem a fürdőszobába. Vissza se néztem.
A következő egy órában csendben ültem a fürdőszobában és anya megmaradt martinis üvegének a maradékát megittam, ami nem volt kevesebb mint egy fél üveg. Csendesen szenvedtem és átkoztam magamat, Castiel szüleit és Viktort, hogy elvették tőlem vöröskét. A szívem darabokban hevert valamelyik közeli sikátor szemétdombján, ahol kóbor kutyák rágcsálták széjjel. Úgy éreztem az egész világ fordított nekem hátat, és azt kívántam bárcsak elnyelne a föld, az összes fájdalmammal és sérelmemmel. Mindig bevillant Castiel döbbent arckifejezése, amikor ránéztem, a gyönyörű szép szürke szemei, amelyek akkor tágra nyíltak, és az íves ajkai melyeket szóra nyitott, de nem hagytam végig mondani. Könnyebb volt nekem elmondanom, mint tőle hallanom. Szinte láttam a fürdőben a negativitásom fekete ködét, ami engem is körbelengett, majd úgy gondoltam ideje lesz végre lefeküdni. Gyorsan felálltam, ami nem tett jót, mert iszonyatosan megszédültem és meg kellett támaszkodnom. Leraktam a mosógépre az üres martinis üveget, majd a falat fogva indultam el kifelé a szobából, az enyémbe. Valahogy sikerült átszenvednem magam, majd mikor megnyitottam szörnyű üresség lengte be a szobát. Csak úgy mint engem. Csalódottan becsuktam magam mögött az ajtót. Azt vártam, hogy vöröske az ágyamon fog feküdni félmeztelen, lábát keresztbe rakva egy hatalmas mosollyal az arcán. Mint régen. Amikor még az enyém volt. Előrementem az ágyhoz, amikor valamire figyelmes lettem. Az éjjeli szekrényre egy fehér rózsa volt fektetve. A szívem ismét hevesen megdobogott, odamentem és beleszagoltam, majd észrevettem rajta egy kis fecnit. Letekertem és ez állt rajta: "Örökké szeretlek. Castiel". A szívem újra meghasadt, és már nem bírtam tartani magam. Összeestem a térdemre, a rózsát szorosan magamhoz ölelve, és kitört belőlem a sírás. Aztán csak jöttek a könnyek, patakokban folytak, közben pedig sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, csak apró nyögések, amikor próbáltam visszatartani a sírást.
Másnap reggel borzalmas fejfájással ébredtem, és forgott velem a világ. Azt hittem ott nyomban kidobom a taccsot. Kikeltem az ágyból és a nap szörnyen bántotta a szemem. Ránéztem az éjjeli szekrényre, és a rózsámat egy átlátszó üveg vázában láttam, mellette két darab fájdalom csillapító és egy pohár víz. A víz alatt egy papír. Gyorsan bevettem a gyógyszereket, és rájöttem, hogy az egyik hányinger csillapító, a másik pedig fejfájásra. Mikor lenyeltem őket és kiittam a pohárból a vizet, felvettem a levelet és elolvastam.
Drága Egyetlenem!
Fogalmam sincs mi történt tegnap, de reggel akárhogy keltettelek, nem voltál hajlandó kinyitni a szemed, így ezt a napot leigazoltam. De ezért dupla napi mosogatás jár!
Láttam, hogy megittad a Martinemet - ezért még számolunk!
Amikor ezt olvasod, én valószínűleg már munkában leszek. Felhívtam Castiel szüleit, akik elmesélték mi történt. Nagyon sajnálom, kicsim, de hidd el, túl fogod tudni tenni magad rajta. Pihengess, ebéd a hűtőben van.
Puszi, anya.
Könnybe lábadt a szemem. Hogy lehet nekem ilyen nagyszerű anyukám? Remélem érzi, hogy most minden erőmmel köszönetet sugárzok felé. A levele egyből feldobott, már amennyire fel tud dobni bármi is jelen állapotomban. Kinyújtózkodtam, majd felálltam és elkezdtem öltözködni. Kirángattam a kupis szekrényemből egy mackó nadrágot egy rózsaszín pulcsival. Igaza van anyának, túl fogom tenni magam rajta. De vajon mikor? Hát nem most, ebben biztos voltam. Majd belegondoltam, hogy van négy barátom, akik a legjobbak a világon, és ők biztos segíteni fognak. Tudom. Felöltöztem és bementem a fürdőszobába. Vagy kétszer fogat mostam, majd megmostam az arcom, és felkötöttem kontyba a hajam. Aztán erőt vettem magamon, és belenéztem a tükörbe. Mit gondoltam ezelőtt, mikor azt mondtam, hogy szörnyen nézek ki? Mert az nagyon távol állt az igazságtól. MOST néztem ki szörnyen. A szemem piros, feldagadt, a szám kiszáradt és véres a harapdálástól, az arcom szürke mint a holtaknak és a szemem alatt hatalmas karikák.
- Mint egy drogos. - mondtam ki hangosan amire gondoltam. Talán el fogok kezdeni magamba beszélni. Talán megőrülök. Most jut eszembe! Gyorsan beszaladtam a szobába és elkezdtem túrni a szekrényem legalsó polcát, ahol már használhatatlan holmik voltak.
- Hogy is felejthettelek el! - húztam ki a plüss delfinemet a sok lom alól. Lesöpörgettem a régi darabot, majd kicsit megpüföltem, hogy szálljon belőle a por. Szorosan magamhoz öleltem és elkezdtem a régen kitalált énekünket, amit még Nat tanított nekem.
- Vidd el a baajt, űzd el a rosszat, bármi törtéént, nem sírnak a jobbak, hagyd aa múltat, küzd a jelenéért, bármii történt ne csüggedjéél. - énekeltem a régen alkotott kis dalunkat. Tudom, nem a legjobb, de mindig segített. Egyből éreztem, hogy jobb kedvem lesz, majd még egyszer magamhoz öleltem Klaust- így neveztem el - és adtam egy puszit a fejére.
- Na Klaus, mit akarsz ma ebédelni? - kérdeztem még mosolyogva. Egy plüss delfintől.
2014. április 21., hétfő
22. fejezet - Egy jó délután
Castielerős karjai öleltek át, és ha nem teszik elájulok.
- Oh, én csak közöltem vele a remek hírt. - mondta Viktor gúnyosan.
- Milyen hírt...? - hőkölt hátra vöröske - Nee! Te seggfej! - engedett el Castiel és tört előre Viktor felé, hogy behúzzon neki egyet.
- Nocsak, de népszerű lett valaki? Pasik verekednek érted? - mondta egy kellemes hang mögöttem. Castiel azonnal leállt és hátranézett, ugyanolyan kíváncsi tekintettel mint Viktor. Lassan megfordultam, és volt barátnőmmel találtam szembe magam. Szőke haja kontyban pihent és tekintete figyelmet parancsoló volt. Vörösre rúzsozott szája mosolyra húzódott.
- Nem is örülsz nekem? - tárta ki a karját, ami eddig a csípőjén pihent.
Én a számra tettem a kezem és kitört belőlem a sírás. Odaszaladtam Bellához, akinek már inkább aggódó volt a tekintete. Szorosan magához ölelt, simogatta a hátam és csitítgatott. Majd gyilkos tekintettel felnézett a fiúkra.
- Nagyon ajánlom, hogy hagyjátok békén! - mondta dühösen, és még mindig meg volt az a rémisztő tulajdonsága, hogy sokkban tartja az embereket. Megfogta a kezem és magával húzott. Én még egyet utoljára hátrapillantottam Castiel döbbent arcára.
- Á, szóval egy hónapja vagy együtt azzal a vörössel... - bólogatott megértően, én közben az orromat fújtam. Nagy nehezen abbahagytam a sírást - És most elköltözik külföldre... Hova is?
Csak megráztam a fejem.
- Nem tudom. - mondtam halkan.
Bella egy nagyot sóhajtott előttem és közelebb csúszott hozzám az ágyon.
- Figyelj. - kezdett bele - Minden a legnagyobb rendben lesz. Nem úgy néz ki a csávó, mint aki itt hagyná a barátnőjét a szülei miatt. - mondta egy grimasz kíséretében - Inkább mint aki széttör mindent és mindenkit, hogy maradhasson. - nevette el magát.
Nos igen, Bella könnyen meg tudta állapítani ezeket, elég volt csak ránéznie Castielre.
- Biztos vagy benne? - néztem fel rá, mire ő kedvesen elmosolyodott.
- Hát persze. Ha meg nem így tesz, akkor nem éri meg sírni miatta. - törölte le a könnyeket az arcomról. Egyből jobb kedvem lett - Most pedig... - kezdett bele elhúzva az utolsó szót - Gyümisalit fogunk csinálni! - pattant fel, nekem pedig mosolyra húzódott a szám, és én is felálltam.
- Olyat mint régen? - kérdeztem gyerekesen.
- Olyat. - ölelt át szorosan.
Letrappoltunk a lépcsőn, egészen a konyháig, majd a hűtőből kipakolva az alapanyagokat, neki is kezdtünk. Rengeteg banánt meg epret tettünk bele, és a mandarint se sajnáltuk. Végig egymásra kentük a mézet és rengeteget nevettünk. Mikor végeztünk, nagy nehezen összekavartuk az óriás tálban lévő gyümölcs salátát, majd két kis tálba belerakva, rengeteg körömlakk társaságában bementünk a nappaliba. Benyomtuk az MTV-t háttér zenének és elkezdtünk enni. Én a saját körmömet festettem pasztell színűre, ő pedig a lábujjait tűz pirosra. Rengeteget nevettünk. Nagyon hálás voltam neki ezért a délutánért.
- Na és mi volt veled Miskolcon? - kérdeztem miközben épp a mutató ujjamat festettem.
- Hát... - kezdett bele - Rengeteg helyes csávó volt ott. Az egyikkel együtt voltam másfél évig. - mondta vidáman. Te jó ég, mikről nem maradtam én le!
- Nem hiszem el! - dobtam meg egy párnával nevetve - Csak én vagyok olyan béna, hogy öt év alatt nem volt pasim? - kérdeztem kétségbe esve.
- De hát most is van! - mondta rámutatva a lényegre.
- Ja, de el fog költözni. - mondtam csüggedten és lehajtottam a fejem.
- Mondom hogy nem fog! - kiabálta és dobta vissza az előbb nekivágott párnát.
- Jó, jó! - védtem meg magam nevetve.
- Na és... - húzta ravasz mosolyra a száját - Történtek már "érdekességek"? - kérdezte pimaszul?
Rögtön elvörösödtem.
- Nem még nem... De amúgy is csak egy hónapja vagyunk együtt! - mondtam mikor felhúzta a szemöldökét.
- Komolyan? Egy ilyen jó pasi és te? Semmi tipi-tapi, smaci-laci? - kérdezte megdöbbenve mire felnevettem.
- Persze hogy már smároltunk. És sokszor kalandozik el a keze itt-ott, de mindig leállítom. - fejeztem be a körmöm festését.
- Na és hogy csókol? - kérdezte kíváncsian kicsit előredőlve.
- Hú, hát... - mosolyodtam el bambán és eszembe jutott amikor félmeztelenül feküdt rajtam és úgy csókolt - Elég jól. - mondtam végül egyszerűen.
Bellának rögtön összeszűkült a szeme.
- Láttad már meztelenül? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem! - válaszoltam hitetlenkedve - Mondom, semmi nem történt.
- De én látom rajtad hogy igen! Mond el! - mászott hozzám közelebb, és egy kicsit megijesztett.
- Oké, na, levetkőztem előtte melltartóra.
- Csak melltartó volt rajtad? - lepődött meg.
- Neem! - nevettem el magam és beletemettem az arcom a tenyerembe.
- Jó, jó értem. - nevetett fel ő is - És ő nem vetkőzött félmeztelenre? - kérdezte huncutul.
Én is perverz vigyorra húztam a számat.
- Ó dehogynem. És azok az izmok! - dőltem hátra a kanapén.
- Fényképezd már le! - ugrott rám lelkesen.
- Dehogy is! Megtartom magamnak a látványt. - nyújtottam ki rá a nyelvem és lelöktem magamról, ami annyit eredményezett, hogy karba tett kézzel elkezdett duzzogni.
- Kapd be - mondta durcásan mire nagyra nyitottam a szám. Már ő se bírta tovább, felnevetett - Ha lefeküdtök, nekem mond el elsőnek! - mondta mutatóujját mutogatva.
- Rendben. - nevettem el magam. Akkor még egy ideig várnia kell, gondoltam magamban.
A nap hátralévő részében róla és a volt barátjáról beszéltünk. Megtudtam, hogy azért váltak szét, mert Zoli - így hívták - egyetemre ment. Kicsit ledöbbentem, hogy már ennyi idős. Bár az is igaz, hogy közte és Bella között nem volt sok év különbség, mivel már ő is betöltötte a 17-et. Igen, egy évvel idősebb nálam, és úgy lett az osztály társam, hogy másodikban súlyos műtéte volt, és hónapokig nem járt suliba. Így inkább évet ismételt. Sose mondta, hogy megbánta volna. Egészen estig beszélgettünk, mire anya megérkezett. Leszaladtunk hozzá a konyhába, hogy megnézzük, hozott-e valami finomságot.
- Bella! - esett kianyám kezéből a szatyor, majd odament barátnőmhöz és szorosan átölelte. Aztán eltolta magától és jól megszemlélte - Jajj de sokat nőttél, te lány!
- Oh, hát köszönöm. - válaszolt mosolyogva Bella. Mindig jól kijöttek anyával.
- Nem akarsz maradni vacsira? - kérdezte anya - Fokhagymás csirkét csinálok. - mosolyodott el kedvesen.
- Ó, de ha nem zavarok. - fordult felém Bella széles mosollyal az arcán.
- Dehogy zavarsz! Olyan rég láttunk már. Mesélj mi van veled? - kezdte el faggatni, miközben előpakolta az edényeket.
Aztán jött az a rész amikor ültem csendben és hallgattam anya lelkes kérdéseit és Bella udvarias válaszait. Kicsit már untam magam, mikor valamin megakadt a figyelmem.
- Egyedül élsz? - döbbentem le teljesen.
- Aha. - fordult hozzám, mintha ez nem lenne elég normális.
Én csak bólogattam elismerően, anyával együtt.
Miután megvacsiztunk Bella le is lépett. Nem csodálom, hogy maradt elvégre jobb olyat enni amit más csinált, ahelyett, hogy te szenvednél a konyhában. Segítettem elmosogatni anyának, majd felszaladtam a lépcsőn a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót és bekapcsoltam a gépem. Castiel üzent egy csomót, de nem volt hozzá olyan lelki állapotom, hogy most megnézzem. Kikapcsoltam és nekiálltam este hétkor tanulni. Mindig ekkor szoktam, de most valahogy nem ment. A gondolataim mindig elkalandoztak. aztán mikor már a tizenhetedik üzenetet kaptam Castieltől, inkább feladtam és elmentem letusolni.
Vagy húsz percig csak álltam a víz alatt és szinte éreztem, ahogy lemossa rólam a víz a nap összes fáradalmát és a megelytett könnyeket. Hiába voltam már makulátlanul tiszta, mégis az az érzésem volt, hogy az egész életem kezd szétesni. Ilyen lenne a depresszió? Ön sajnáltatás ezerrel? Mert már megint azt csinálom. Felsóhajtottam és elzártam a vizet. Abba kell ezt hagynom. A körülöttem élő emberekre is rá fogom ragasztani a negativitásom. Zombiként kezdtem el fogat mosni és a tükörképem teljesen megijesztett. Sápadt arc, karikás, fakó zöld szemek. Mit lát bennem Viktor? Vagy mit akar tőlem. Egyszerűen nem értettem. És azt se, hogy Castiel miért nem hagyott már itt hamarabb; még ha nem is hagyott még itt, de itt fog. Erre a gondolatra, újra letargiába estem. Inkább gyorsan beszaladtam a szobámba és lekapcsoltam minden villanyt.
Vagy fél óráig folyamatosan forgolódtam, és nem bírtam kiverni a fejemből Viktor szavait. Castiel el fog menni... Külföldre költözik... Kedvem lett volna egy hatalmasat sikítani, vagy leugorni egy szikla tetejéről. Vagy csak sírni. Igen sírni, kisírni magamból minden eddigi sérelmemet és felgyülemlett frusztrációt. Kitörtek a szememből a könnyek és patakként folytak le az arcomon. Folyamatosan szipogtam és markoltam a takarót magamhoz. Már éppen álomba sírtam volna magam, mikor kopogást hallottam az ablak felől. Egyből megfagyott bennem a vér és majdnem felsikoltottam.
- Oh, én csak közöltem vele a remek hírt. - mondta Viktor gúnyosan.
- Milyen hírt...? - hőkölt hátra vöröske - Nee! Te seggfej! - engedett el Castiel és tört előre Viktor felé, hogy behúzzon neki egyet.
- Nocsak, de népszerű lett valaki? Pasik verekednek érted? - mondta egy kellemes hang mögöttem. Castiel azonnal leállt és hátranézett, ugyanolyan kíváncsi tekintettel mint Viktor. Lassan megfordultam, és volt barátnőmmel találtam szembe magam. Szőke haja kontyban pihent és tekintete figyelmet parancsoló volt. Vörösre rúzsozott szája mosolyra húzódott.
- Nem is örülsz nekem? - tárta ki a karját, ami eddig a csípőjén pihent.
- Nagyon ajánlom, hogy hagyjátok békén! - mondta dühösen, és még mindig meg volt az a rémisztő tulajdonsága, hogy sokkban tartja az embereket. Megfogta a kezem és magával húzott. Én még egyet utoljára hátrapillantottam Castiel döbbent arcára.
- Á, szóval egy hónapja vagy együtt azzal a vörössel... - bólogatott megértően, én közben az orromat fújtam. Nagy nehezen abbahagytam a sírást - És most elköltözik külföldre... Hova is?
Csak megráztam a fejem.
- Nem tudom. - mondtam halkan.
Bella egy nagyot sóhajtott előttem és közelebb csúszott hozzám az ágyon.
- Figyelj. - kezdett bele - Minden a legnagyobb rendben lesz. Nem úgy néz ki a csávó, mint aki itt hagyná a barátnőjét a szülei miatt. - mondta egy grimasz kíséretében - Inkább mint aki széttör mindent és mindenkit, hogy maradhasson. - nevette el magát.
Nos igen, Bella könnyen meg tudta állapítani ezeket, elég volt csak ránéznie Castielre.
- Biztos vagy benne? - néztem fel rá, mire ő kedvesen elmosolyodott.
- Hát persze. Ha meg nem így tesz, akkor nem éri meg sírni miatta. - törölte le a könnyeket az arcomról. Egyből jobb kedvem lett - Most pedig... - kezdett bele elhúzva az utolsó szót - Gyümisalit fogunk csinálni! - pattant fel, nekem pedig mosolyra húzódott a szám, és én is felálltam.
- Olyat mint régen? - kérdeztem gyerekesen.
- Olyat. - ölelt át szorosan.
Letrappoltunk a lépcsőn, egészen a konyháig, majd a hűtőből kipakolva az alapanyagokat, neki is kezdtünk. Rengeteg banánt meg epret tettünk bele, és a mandarint se sajnáltuk. Végig egymásra kentük a mézet és rengeteget nevettünk. Mikor végeztünk, nagy nehezen összekavartuk az óriás tálban lévő gyümölcs salátát, majd két kis tálba belerakva, rengeteg körömlakk társaságában bementünk a nappaliba. Benyomtuk az MTV-t háttér zenének és elkezdtünk enni. Én a saját körmömet festettem pasztell színűre, ő pedig a lábujjait tűz pirosra. Rengeteget nevettünk. Nagyon hálás voltam neki ezért a délutánért.
- Na és mi volt veled Miskolcon? - kérdeztem miközben épp a mutató ujjamat festettem.
- Hát... - kezdett bele - Rengeteg helyes csávó volt ott. Az egyikkel együtt voltam másfél évig. - mondta vidáman. Te jó ég, mikről nem maradtam én le!
- Nem hiszem el! - dobtam meg egy párnával nevetve - Csak én vagyok olyan béna, hogy öt év alatt nem volt pasim? - kérdeztem kétségbe esve.
- De hát most is van! - mondta rámutatva a lényegre.
- Ja, de el fog költözni. - mondtam csüggedten és lehajtottam a fejem.
- Mondom hogy nem fog! - kiabálta és dobta vissza az előbb nekivágott párnát.
- Jó, jó! - védtem meg magam nevetve.
- Na és... - húzta ravasz mosolyra a száját - Történtek már "érdekességek"? - kérdezte pimaszul?
Rögtön elvörösödtem.
- Nem még nem... De amúgy is csak egy hónapja vagyunk együtt! - mondtam mikor felhúzta a szemöldökét.
- Komolyan? Egy ilyen jó pasi és te? Semmi tipi-tapi, smaci-laci? - kérdezte megdöbbenve mire felnevettem.
- Persze hogy már smároltunk. És sokszor kalandozik el a keze itt-ott, de mindig leállítom. - fejeztem be a körmöm festését.
- Na és hogy csókol? - kérdezte kíváncsian kicsit előredőlve.
- Hú, hát... - mosolyodtam el bambán és eszembe jutott amikor félmeztelenül feküdt rajtam és úgy csókolt - Elég jól. - mondtam végül egyszerűen.
Bellának rögtön összeszűkült a szeme.
- Láttad már meztelenül? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem! - válaszoltam hitetlenkedve - Mondom, semmi nem történt.
- De én látom rajtad hogy igen! Mond el! - mászott hozzám közelebb, és egy kicsit megijesztett.
- Oké, na, levetkőztem előtte melltartóra.
- Csak melltartó volt rajtad? - lepődött meg.
- Neem! - nevettem el magam és beletemettem az arcom a tenyerembe.
- Jó, jó értem. - nevetett fel ő is - És ő nem vetkőzött félmeztelenre? - kérdezte huncutul.
Én is perverz vigyorra húztam a számat.
- Ó dehogynem. És azok az izmok! - dőltem hátra a kanapén.
- Fényképezd már le! - ugrott rám lelkesen.
- Dehogy is! Megtartom magamnak a látványt. - nyújtottam ki rá a nyelvem és lelöktem magamról, ami annyit eredményezett, hogy karba tett kézzel elkezdett duzzogni.
- Kapd be - mondta durcásan mire nagyra nyitottam a szám. Már ő se bírta tovább, felnevetett - Ha lefeküdtök, nekem mond el elsőnek! - mondta mutatóujját mutogatva.
- Rendben. - nevettem el magam. Akkor még egy ideig várnia kell, gondoltam magamban.
A nap hátralévő részében róla és a volt barátjáról beszéltünk. Megtudtam, hogy azért váltak szét, mert Zoli - így hívták - egyetemre ment. Kicsit ledöbbentem, hogy már ennyi idős. Bár az is igaz, hogy közte és Bella között nem volt sok év különbség, mivel már ő is betöltötte a 17-et. Igen, egy évvel idősebb nálam, és úgy lett az osztály társam, hogy másodikban súlyos műtéte volt, és hónapokig nem járt suliba. Így inkább évet ismételt. Sose mondta, hogy megbánta volna. Egészen estig beszélgettünk, mire anya megérkezett. Leszaladtunk hozzá a konyhába, hogy megnézzük, hozott-e valami finomságot.
- Bella! - esett kianyám kezéből a szatyor, majd odament barátnőmhöz és szorosan átölelte. Aztán eltolta magától és jól megszemlélte - Jajj de sokat nőttél, te lány!
- Oh, hát köszönöm. - válaszolt mosolyogva Bella. Mindig jól kijöttek anyával.
- Nem akarsz maradni vacsira? - kérdezte anya - Fokhagymás csirkét csinálok. - mosolyodott el kedvesen.
- Ó, de ha nem zavarok. - fordult felém Bella széles mosollyal az arcán.
- Dehogy zavarsz! Olyan rég láttunk már. Mesélj mi van veled? - kezdte el faggatni, miközben előpakolta az edényeket.
Aztán jött az a rész amikor ültem csendben és hallgattam anya lelkes kérdéseit és Bella udvarias válaszait. Kicsit már untam magam, mikor valamin megakadt a figyelmem.
- Egyedül élsz? - döbbentem le teljesen.
- Aha. - fordult hozzám, mintha ez nem lenne elég normális.
Én csak bólogattam elismerően, anyával együtt.
Miután megvacsiztunk Bella le is lépett. Nem csodálom, hogy maradt elvégre jobb olyat enni amit más csinált, ahelyett, hogy te szenvednél a konyhában. Segítettem elmosogatni anyának, majd felszaladtam a lépcsőn a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót és bekapcsoltam a gépem. Castiel üzent egy csomót, de nem volt hozzá olyan lelki állapotom, hogy most megnézzem. Kikapcsoltam és nekiálltam este hétkor tanulni. Mindig ekkor szoktam, de most valahogy nem ment. A gondolataim mindig elkalandoztak. aztán mikor már a tizenhetedik üzenetet kaptam Castieltől, inkább feladtam és elmentem letusolni.
Vagy húsz percig csak álltam a víz alatt és szinte éreztem, ahogy lemossa rólam a víz a nap összes fáradalmát és a megelytett könnyeket. Hiába voltam már makulátlanul tiszta, mégis az az érzésem volt, hogy az egész életem kezd szétesni. Ilyen lenne a depresszió? Ön sajnáltatás ezerrel? Mert már megint azt csinálom. Felsóhajtottam és elzártam a vizet. Abba kell ezt hagynom. A körülöttem élő emberekre is rá fogom ragasztani a negativitásom. Zombiként kezdtem el fogat mosni és a tükörképem teljesen megijesztett. Sápadt arc, karikás, fakó zöld szemek. Mit lát bennem Viktor? Vagy mit akar tőlem. Egyszerűen nem értettem. És azt se, hogy Castiel miért nem hagyott már itt hamarabb; még ha nem is hagyott még itt, de itt fog. Erre a gondolatra, újra letargiába estem. Inkább gyorsan beszaladtam a szobámba és lekapcsoltam minden villanyt.
Vagy fél óráig folyamatosan forgolódtam, és nem bírtam kiverni a fejemből Viktor szavait. Castiel el fog menni... Külföldre költözik... Kedvem lett volna egy hatalmasat sikítani, vagy leugorni egy szikla tetejéről. Vagy csak sírni. Igen sírni, kisírni magamból minden eddigi sérelmemet és felgyülemlett frusztrációt. Kitörtek a szememből a könnyek és patakként folytak le az arcomon. Folyamatosan szipogtam és markoltam a takarót magamhoz. Már éppen álomba sírtam volna magam, mikor kopogást hallottam az ablak felől. Egyből megfagyott bennem a vér és majdnem felsikoltottam.
2014. április 20., vasárnap
Húsvéti külön kiadás!
Sziasztoook! :D Fontos, hogy tudjátok, ez a rész semmit nem befolyásol a történetben, ez egy olyan "külön epizód" semmi jelentősége sincs, ismétlem semmit nem befolyásol! Vegyétek úgy, mintha meg se történt volna, hogy megírtam!:D De csak miután elolvastátok. Jó szórakozást hozzá. :)
És még egy fontos dolog. A vége felé lesz benne egy minimális 18+, szóval csak saját felelősségre olvassátok!
Lassan kinyitottam a szemem, majd újra becsuktam, mert a fény pont belesütött, és bántotta a szemem. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és kimentem a fürdőbe. Fogalmam se volt mennyi idő lehet. Miután kicsit magamhoz tértem, egy szívroham társaságában kezdtem el készülődni. El fogok késni! Nem tudtam mennyi az idő, de a nap már hét ágra sütött a nap így biztosan késő van már. Talán be se kéne menni. Elvégre, már biztos lekéstem az első órát. Fogmosás közben pakoltam be a táskámba sebesen. Milyen nap van ma? Áh, nem érdekel, bedobáltam mindent ami a kezem ügyébe akadt, így jó nehéz lett a táskám. Gyorsan kiöblítettem a szám és ránéztem az órára, hogy melyik buszt érem még el. Castiel tuti ki fog nyírni! Mikor megláttam az időt, kicsit összerogyott a lábam. Már dél van! Hogy aludtam el ennyire? És anya miért nem keltett fel? Felemás zokniban trappoltam le a lépcsőn, majd onnan ki az utcára. Még az utolsó három órára beérhetek, és lehet nem írtak be hiányzónak. De mikor kiléptem a kapunk megtorpantam. Az alapból zsúfolt utca, most teljesen kihalt volt. Furcsálltam, de így is elindultam a suli felé. Biztosan azért üres az utca, mert dél van és mindenki munkába vagy suliba ment. Már az út felénél jártam, mikor megláttam a virágosbolt ablakában lógó táblát: "Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!". Megtorpantam. Majd tágra nyílt a szemem. Rácsaptam a homlokomra, és leguggoltam, hogy meg tudjam támasztani magam. MA NINCS IS ISKOLA! Hogy lehetek ekkora ökör? Magamat szidva indultam el hazafelé, majd mikor beértem, ledobtam a táskám és bementem a konyhába. Anya éppen szendvicseket csinált.
- Hol voltál kicsim? - kérdezte meglepetten, de én csak legyintettem egyet. Leültem vele szemben, és elvettem egy szendvicset.
- Sokan jönnek? - kérdeztem teli szájjal.
- Igen. - sóhajtott fel - Nagyapáid, unokatesóid, a barátok, Nat és az egész családja... Kész káosz a mai nap.
- Uhh... - bólogattam megértően - Hát akkor én fel is megyek - Gondoltam, hogy megmosom a hajam, de úgy is büdös lesz. - fintorodtam el, mire anya csak elnevette magát, és ki hessegetett a konyhából. Értem én, jobb egyedül.
Felszaladtam a szobámba és bekapcsoltam a gépem. Pár percig a neten szörföztem, mikor csengetést hallottam. Anya majd kinyitja, gondoltam én. De mikor már két perce folyamatosan csengetett, magam mentem le, kicsit aggódva, mi lelte anyát. De akárhogy néztem a házat, nem találtam sehol. Meglepődve mentem az ajtóhoz és nyitottam ki. Castiel állt ott huncut vigyorral és két hatalmas szatyorral a kezében.
- Szia! - lepődtem meg, és engedtem be.
- Heló. - hajolt oda és csókolt meg. Közben végigsimított a derekamon, egészen le a fenekemig. Nem húzódtam el, és a kezét se löktem el. Elvégre már pár hónapja együtt vagyunk. Becsuktam vöröske után az ajtót, aki már a szobám felé tartott. Utána szaladtam, és pont akkor értem utol, mikor már belépett a szobámba. Elég nagy kupi volt... amikor elmentem. Most viszont minden rendben volt; be volt ágyazva, a kiborított könyveim el voltak pakolva, és a ledöntött dezodorok is a helyükre voltak rakva. Elképedve néztem körbe. Biztos anya volt, nyugtattam magam. Elvégre ki más lehetett volna? Biztos betört valaki, hogy elpakoljon. Felnevettem erre a gondolatra.
Castiel ledobta a szatyrokat az ágy szélébe, majd megfordult.
- Tudod mit fogunk csinálni? - húzta perverz mosolyra a száját.
Egyből elvörösödtem.
- Mm, na mit? - kérdeztem zavarban.
- Beöltözünk! - mondta olyan lelkesen, ahogyan Rosa szokott a ruhákról beszélni. Vagy ahogyan én a jó fiúk fenekéről. Egyből elkalandozott a figyelmem más helyekre...
Majd észbe kaptam.
- Mi van? - kérdeztem értetlenül.
- Jó igaz, én nem öltözök be, de te igen. Ott van a zöld szatyorban. Vedd át, addig én előkészítem a házat. - kacsintott rám miközben kifelé ment a szobából. Én csak álltam döbbenten. Majd odamentem a szatyorhoz, és kiemeltem belőle a jelmezt. Ezt ő se gondolta komolyan.
Pár perc múlva elolvastam az első akadályt. A nyuszis jelmezem elég kényelmetlen volt, ahogyan szorosan tapadt rám, akár a kis gyerekeknek a torna dressz, csak ebben az volt más hogy szőrös volt, és rózsaszín, a fenekénél egy fehér Bojttal. A dekoltázsról nem is beszélve. Megigazgattam a nagy nyuszi fülemet és kinyitottam a borítékot.
És még egy fontos dolog. A vége felé lesz benne egy minimális 18+, szóval csak saját felelősségre olvassátok!
- Hol voltál kicsim? - kérdezte meglepetten, de én csak legyintettem egyet. Leültem vele szemben, és elvettem egy szendvicset.
- Sokan jönnek? - kérdeztem teli szájjal.
- Igen. - sóhajtott fel - Nagyapáid, unokatesóid, a barátok, Nat és az egész családja... Kész káosz a mai nap.
- Uhh... - bólogattam megértően - Hát akkor én fel is megyek - Gondoltam, hogy megmosom a hajam, de úgy is büdös lesz. - fintorodtam el, mire anya csak elnevette magát, és ki hessegetett a konyhából. Értem én, jobb egyedül.
Felszaladtam a szobámba és bekapcsoltam a gépem. Pár percig a neten szörföztem, mikor csengetést hallottam. Anya majd kinyitja, gondoltam én. De mikor már két perce folyamatosan csengetett, magam mentem le, kicsit aggódva, mi lelte anyát. De akárhogy néztem a házat, nem találtam sehol. Meglepődve mentem az ajtóhoz és nyitottam ki. Castiel állt ott huncut vigyorral és két hatalmas szatyorral a kezében.
- Szia! - lepődtem meg, és engedtem be.
- Heló. - hajolt oda és csókolt meg. Közben végigsimított a derekamon, egészen le a fenekemig. Nem húzódtam el, és a kezét se löktem el. Elvégre már pár hónapja együtt vagyunk. Becsuktam vöröske után az ajtót, aki már a szobám felé tartott. Utána szaladtam, és pont akkor értem utol, mikor már belépett a szobámba. Elég nagy kupi volt... amikor elmentem. Most viszont minden rendben volt; be volt ágyazva, a kiborított könyveim el voltak pakolva, és a ledöntött dezodorok is a helyükre voltak rakva. Elképedve néztem körbe. Biztos anya volt, nyugtattam magam. Elvégre ki más lehetett volna? Biztos betört valaki, hogy elpakoljon. Felnevettem erre a gondolatra.
Castiel ledobta a szatyrokat az ágy szélébe, majd megfordult.
- Tudod mit fogunk csinálni? - húzta perverz mosolyra a száját.
Egyből elvörösödtem.
- Mm, na mit? - kérdeztem zavarban.
- Beöltözünk! - mondta olyan lelkesen, ahogyan Rosa szokott a ruhákról beszélni. Vagy ahogyan én a jó fiúk fenekéről. Egyből elkalandozott a figyelmem más helyekre...
Majd észbe kaptam.
- Mi van? - kérdeztem értetlenül.
- Jó igaz, én nem öltözök be, de te igen. Ott van a zöld szatyorban. Vedd át, addig én előkészítem a házat. - kacsintott rám miközben kifelé ment a szobából. Én csak álltam döbbenten. Majd odamentem a szatyorhoz, és kiemeltem belőle a jelmezt. Ezt ő se gondolta komolyan.
Pár perc múlva elolvastam az első akadályt. A nyuszis jelmezem elég kényelmetlen volt, ahogyan szorosan tapadt rám, akár a kis gyerekeknek a torna dressz, csak ebben az volt más hogy szőrös volt, és rózsaszín, a fenekénél egy fehér Bojttal. A dekoltázsról nem is beszélve. Megigazgattam a nagy nyuszi fülemet és kinyitottam a borítékot.
Keress meg 5 tojást! Ha nem sikerül büntetést kapsz!
Leraktam a levelet oda, ahonnan elvettem, majd vöröskét szidva elindultam az emeleten keresgélni. Pár perc alatt megtaláltam hármat, majd lementem a lépcsőn. Térdig érő, rózsaszín bolyhos zoknim miatt folyamatosan csúszkáltam. Hamar megtaláltam a másik kettőt is; az egyiket a mosógépben, az utolsót pedig a wc mögött. Ott találtam meg a következő levelet.
Bontsd ki azt a két tojást, amelyiket ki lehet, majd a benne talált eszközökkel rajzold le ami éppen az eszedbe van. Ha nem sikerül büntetésre számíthatsz!
Remek. Castiel tuti jót szórakozik rajtam. Nekiálltam szétszedni a tojásokat. Azaz próbáltam, mert mint olyan kemény volt mint a beton. Halvány lila gőzöm se volt, miből csinálhatta őket, de már nem is számított. A kédszéléhet ütögetve próbáltam őket szét törni, majd fél óra múlva megvoltam mint az öttel. Persze hogy az utolsó kettőben voltak az eszközök.
Kivettem egy vörös tollat az egyikből, majd a másikból egy összegömbölyödött lapot. Egyből elkezdtem rajzolni Castielt, ahogy egy baltával kergetem.
Egy ideig gondolkoztam, hol lehet a következő feladat, majd rájöttem, hogy a lap túloldalán.
Ügyes! Most pedig annyi a dolgod, hogy főtt rizsből kiformázol egy tojást! Sok szerencsét hozzá. Ha nem sikerül, büntetés jár!
Ez most halál komolyan szórakozik velem?! Össze gyűrtem a papírt, és mindent otthagytam a fürdőben. Elindultam kifelé dühöngve.
- Castiel! - kiabáltam - Castiel gyere elő, vagy ha megtalállak megverlek! - mondtam idegesen.
Nevetve közeledett felém a hátam mögött. A hasát fogva röhögött, és egy videót mutogatott.
- Nee...! - mondtam és elindultam felé - Töröld ki! - mondtam parancsolóan.
- Soha! - rakta el a zsebébe a telefont. Ha megszerzem se tudom feloldani - Viszont a büntetés az jár. - húzta perverz vigyorra a száját, és pedig hátráltam egy lépést összeszűkült szemmel.
Nem foglalkozott velem, csak megfogott és felvitt a szobámba. Már nem is ellenkeztem. Jobb tűrni, hamarabb túl leszek rajta. Ledobott az ágyra és elkezdte levenni a kabátját.
- Csak melegem van. - kacsintott egyet.
Megnyugodva fújtam ki a levegőt, mire felém térdepelt, és erőteljesen megcsókolt. A dühöm azonnal elszállt, most már a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Hevesen csókolt, majd lejjebb ment a szájával a nyakamhoz. Mindketten szaporán vettük a levegőt. Miközben a nyakamat csókolgatta, a keze elkalandozott a testemen. Végigsimított a combomon, majd megfogta a fenekem. Egy apró nyögés szaladt ki a számon, mire erősen belemarkolt, én pedig felnevettem. A nevetésemre ős is nekikezdett, a probléma csak az volt, hogy a nyakamba nevetett ahol csikis vagyok. Eltoltam magamtól, majd a szemébe néztem. Az arca kipirult volt, a szeme tágra nyílt. Lehajolt hozzám és immár lágyan megcsókolt. Körbefontam a lábaim a dereka körül, ő pedig a hátamnál fogva fél kézzel magához húzott. Milyen erős, gondoltam magamban. Majd hirtelen ötlettől vezérelve fordultam egyet, így már én voltam felette. Egyszerre vettünk levegőt szaporán, majd a kezem magától elkezdett mozogni. Elkezdte lehúzni Castielről a pólót majd ő feljebb emelkedett, hogy könnyebben levehessem róla. Végigsimítottam izmos hasán és mellkasán, majd odahajoltam és megcsókoltam. Újra megfogta a fenekem és a hátamnál matatott. Elkezdte lassan lehúzni a cipzárt, amivel másfél órája annyit bajlódtam. Már a hátam közepénél járt, és rájöttem, ha leveszi egy szál semmibe leszek, csupán egy bugyi lesz rajtam. De ez se zavart, csak beletúrtam a hajába, hogy folytassa. Ő mindvégig engem simogatott.
Aztán hirtelen meghallottam anya hangját felettem.
- Kicsim, kelj fel! Már késő van. Mindjárt itt vannak a vendégek. - hirtelen sebességgel ültem fel, szinte beleszédültem.
Majd mikor felfogtam, hogy az egészet álmodtam, a homlokomra csaptam és egy sóhaj kíséretében hátravágódtam, anya pedig kíváncsi szemekkel kezdett méregetni.
21. fejezet - A hír
Izgatottan nyitottam ki a nekem szánt levelet, amit körüllengett volt barátnőm édes parfüümje. Már szinte fullasztó volt, de olyan rég nem éreztem ezt az illatot, hogy nem érdekelt. Mikor sikerült kinyitnom a borítékot megláttam egy rózsaszín papírra, gyöngybetűkkel írt írást. Izgatottan kezdtem el olvasni, még a kávémról is megfeledkeztem.
Kedves Beka!
Azért írom ezeket a szép sorokat, hogy közöljem veled...
Na jó, ne! Hagyjuk ezeket a hülye formalitásokat! Az a remek hírem van, hogy visszaköltözünk Egerbe! NE, ne sikítozz, mert anyud hülyének néz majd! Remélem már nem hordod azt az undorító zöld felsőt! Ha igen helyben letébem rólad.
De hogy eltérjünk a ezektől az apró tényektől, hogy hazaköltözöm, azt szeretném megtudni, hogy mi van már veled? Mert hogy facebookon nem írsz az biztos! Ezért is írtam kézzel írottat. Na meg mert mindig ki akartam próbálni.
Na de a lényeg. Hogy vagy? Bepasiztál már? Remélem öt év alatt csak összeszedtél valakit. És azt is remélem, hogy nekem is maradt egy két jó husi.
Na de már kezd fájni a kezem (igen ennyitől, ne röhögj ki) ezért én most búcsúzkodom. Remélhetőleg, mire ezt megkapod én már mehetek suliba!
Kedves és aranyos, legdivatosabb és legjóbejebb és persze a legszerényebb barátnéd,
Bella
Miközben olvastam, minden sornál egyre jobban ugráltam, és az utolsó szavakat alig bírtam kiolvasni. Leraktam a levelet és pizsomában elkezdtem fel alá rohangálni a házban, mint egy őrült. Ráztam a hajam mint az ős rockerek, és a kanapén ugrándoztam, lerúgva anya összes dísz párnáját.
Egészen addig, amíg Castiel kérdő tekintettel megállt a boltív közepén.
-Khm... - köhhintette, én pedig majdnem leestem a kanapéról.
- Atyám! - tartottam meg végül mégis az egyensúlyom - Mióta vagy itt? - söpörtem ki a hajam az arcomból, és éreztem hogy fülig vörösödök.
Mosolyra húzta a száját, és visszatartotta a nevetést.
- Á, csak egy ideje. - mondta és elvigyorodott - De haladj, mert el fogunk késni. - fordult meg és ment ki a konyhába. Megitta a megmaradt kávémat és közben elolvasta a földre esett levelet.
- Hé, az személyes! - mentem oda felháborodva, de kedves mosolyától egyből megenyhült a szívem.
- Ki ez a Bella? Féltékenynek kéne lennem? - húzta fel a szemöldökét játékosan.
Kikaptam a kazéből a levelet és a fejére csaptam vele.
- Bizony. Ezentúl ő fog téged helyettesíteni.
- Á, szóval átváltasz biszexbe? - kérdezte vigyorogva - Nekem jó a hármas. - kacsintott rám és pedig meglöktem a vállát.
- Fúj már. - fintorodtam el - Hagyd abba. - nevettem el magam. Persze tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Legalábbis reméltem.
Felszaladtam a szobámba, és elkezdtem gyorsan felöltözni, majd fogat mostam és már szaladtam is le. Közel hat perc alatt kész lettem, így még volt 10 percünk beérni suliba. Azaz nekem volt. Mert Castiel már nem járt oda. Egyből alábbhagyott a lelkesedésem.
- Amúgy, hogy jutottál be? - kérdeztem kíváncsian, miközben mentünk ki az ajtón.
- Tudom hol van a pót kulcs. - nézett rám ravaszul, én meg csak elnyúlt képpel néztem előre. Azt már inkább nem kérdeztem, honnan tudja.
Pár perc alatt megérkeztünk a sulihoz, én pedig leszálltam a motorról. Már mentem volna előre, de Castiel még mindig ült. Hát persze, miért kísérne be? Elvégre szó szerint kirúgták. Valószínűleg a portás se látná jó szemmel, ha beállítana. Kelletlenül megfordultam és szembe álltam vöröskével. Ő lassan elmosolyodott és megfogta a kezem.
- Ne vágj ilyen fancsali képet.
- Nem tudok más milyen. - néztem el. Megszorította a kezem.
- Dehogynem. Ma suli után rögtön érted jövök. - hajolt oda és csókolt meg.
- Ne lógj el. - kiálltottam még utána, ő pedig intett egyet. Gyorsan beszaladtam a suliba, és pont a tanár előtt léptem be a terembe. Szomorúan ültem le a helyemre. Már megint egyedül ülök.
Az órák gyorsan elteltek, de én így se bírtam kiverni a fejemből azt a tényt, hogy Castiel nem jár ide, nem beszélve az ürességről. Aztán hirtelen megálltam a folyosó közepén és adtam magamnak két pofont. Nem, nem! Nem hagyott itt. Miket beszélek? Miért sajnáltatom magam? Bármikor találkozhatunk. Tök normális, hogy a pasim nem jár ugyanoda, több ezren vannak így kapcsolatban. Megráztam a fejem, majd elindultam, nem foglalkozva az emberek meglepett tekintetével.
Beléptem az osztályterembe és megálltam B padja előtt. Egyedül firkálgatott valamit, mivel én letargikusan bolyongtam mint egy szellem, Rosa pedig Leigh-el van elfoglalva minden áldott percében. Én is ilyen voltam?
Megkopogtattam B padját, mire felnézett. Kék szeme tág volt, majd mikor meglátott megcsillant, és B ajkai mosolyra húzódtak.
- Nocsak, visszatért a hős szerelmes? - húzta ki a széket, jelezve, hogy üljek le. Engedelmesen megkerültem és lehuppantam mellé.
- Vissza. - sóhajtottam - És a te hős szerelmeseddel mi újság? - kérdeztem meg. Hirtelen eszembe jutott mennyire bunkó voltam a barátaimmal, és mennyire elhanyagoltam őket.
B rögtön elpirult és elkezdte egy fekete hajtincsét babrálni.
- Már egy ideje randizunk. - sütötte le a szemét.
- Na! - lelkesültem fel. Azaz próbálkoztam - És történt valami különleges? - hajoltam hozzá közelebb vigyorral az arcomon. Ettől csak még jobban elvörösödött.
- Hát... - kezdett bele és elkezdte harapdálni a száját. Kérdő tekintettel néztem rá - Bemutatott az apukájának. Meg elvittek vitorlázni is. És egy csomószor csak úgy megcsókol... - kalandozott el a figyelme. Úr isten! Mennyi mindenről maradtam még le?
- Akkor gyakorlatilag... Jártok? - kérdeztem meg vidáman.
- Nos úgy is mondhatjuk. - jött még jobban zavarba.
Hogy tereljem a témát, felhoztam a reggeli hírt.
- Nem fogod kitalálni, ki fög Egerbe költözni! - lelkesedtem be teljesen.
- Ki? - kapta fel a fejét és ő is lelkesen nézett rám. Akár egy kiskutya, aki kekszet kap.
- Bella... - dugtam ki a nyelvem, majd fogtam be a fülem, mikor B elkezdett sikoltozni örömében.
Igen, mi hárman szinte elválaszthatatlan barátok voltunk, egészen addig, amíg Bellának el nem kellett költöznie Miskolcra, az anyukája miatt. Már kicsi ovis korunk óta voltunk egy csapat. Emlékszem, anno elég nagy érvágás volt mindannyiunknak, mikor elköltözött. De most visszajött, és már négyen leszünk a körünkben. Tuti Rosa is imádni fogja. És Rosát is Bella, mert mániája, hogy jól nézzen ki valaki, és Rosa... Nos igen, ő több mint jól néz ki. Néhány ruháját magának varrja. Ha ezt meghallja Bell, tuti elalél.
Még szünet végéig folyamatosan arról beszéltünk,hogyan fogjuk bepótolni az elmaradt öt évet. Majd becsengettek, és kezdődött az utolsó óra is.
Mikor végeztem mindennel a suliban, önelégülten mentem ki a kapun. ALig várom, hogy találkozzak Castiellel. Szinte szökdécselve mentem ki az udvarra, de sehol nem láttam se motort, se vörös hajú szépfiút. Duzzogva ültem le a patkára, és vártam Castielt, közben pedig Subwy Surf-el játszottam. Pár perc múlva valaki eltakarta a napot, ami engem melegített. Felnéztem és megpillantottam Viktor gúnyos vigyorát. Egyből kirázott a hideg, és felálltam.
- Na mi van cica, elhagyott a barátod?
- Menj el Viktor. Nem vagyok rád kíváncsi. - fordultam meg, hogy elinduljak, majd Castielnek elmagyarázom, miért nem vártam meg. Biztos meg fogja érteni.
De nem jött össze, mert Viktor megragadta a kezemet, és erősen megszorította. Visszafojtottam a szisszenést, ennyi öröme se legyen ennek a bunkónak. Megfordultam.
- Mit akarsz? - kérdeztem már idegesen.
- Ó drágám, még nem jöttél rá? - lépett közelebb, és engem is közelebb húzott. Gyilkos tekintettel néztem fel a szemeibe - Téged. - suttogott bele a fülembe.
Én pedig kirántottam a kezem a szorításából.
- Hát bocs, hogy elszomorítalak, de van barátom. - Léptem hátrébb egy lépést.
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét - És hol van most? Hát persze. Itt hagyott.
- Nem hagyott itt! - kiabáltam rá, mert már kezdett betelni a pohár.
- Dehogynem. Vagy ha még nem is, itt fog.
Kérdő tekintettel néztem rá. Honnan veszi, hogy vöröske elhagy?
- Jajj, nem is mondta neked? - kérdezte, és tényleg meg volt lepve - Castiel és a családja elköltöznek. Jó messzire. - mosolyodott el gúnyosan.
Én pedig leblokkoltam. Pár másodpercig elhűlve néztem Viktort. De nem, Rebi térj észhez! Csak téged akar kizökkenteni. Nem hihetek neki. Valószínűleg látta, hogy megváltozott az arckifejezésem, és újra belekezdett.
- Igazat mondok cica. Apám egyik ügyfele Castiel apja. Tíz kivételes embert elküldenek külföldre, az egész családdal. Megnéztem a papírokat. Ott volt a drágalátos fiúd apjának a neve is. Meg az egész nagy családjáé. - hajolt hozzám közelebb, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Nem hiszem el. Nem, egyszerűen nem, és kész. Nem költözhet el.
- Mit gondoltál, a szülei hagyják, hogy csak úgy kirúgják a drága fiukat? - nevette el magát gúnyosan - Ugyan.
Hátráltam pár lépést, és már majdnem elestem. A szemem újra könnybe lábadt. Nem éreztem semmit, csak hogy zuhanok. Zuhanok a mélybe.
Aztán egyszer csak egy erős kéz tartott, és ölelt szorosan.
- Te se gondoltad komolyan, hogy hozzászólsz a barátnőmhöz. - szólalt meg Castiel dühös hangon.
2014. április 19., szombat
20. fejezet - Mélység
- Castiel? - kérdeztem és kicsit eltoltam magamtól. Le nézett rám komoly tekintettel - Mi történt? kérdeztem újra.
Nem válaszolt rögtön, csak sóhajtott egyet, majd megfogta a kezem és kihúzott a folyosóra.
- Rebi... - állt meg szembe velem és megdörzsölte az arcát.
- Igen? - kérdeztem egyre türelmetlenebbül.
- A diri... - kezdett bele újra, és én megajándékoztam a kérdő tekintetemmel - Kirúgott.
Tátva maradt a szám és elfogott a szédülés. Mi az hogy kirúgta? Nem rúghatta ki. Nem lehet! Éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe és megráztam a fejem.
- Ne hülyéskedj ilyenekkel... - mondtam elcsuklott hanggal.
- Nem hülyéskedek. - simított végig az arcomon, majd letörölte a könnycseppet róla - Nem lesz olyan rossz. - mondta mire felnevettem, de nem vidám nevetés volt. Inkább "na persze" féle - Mindig elhozlak meg hazaviszlek majd. Suli után is találkozhatunk. - lépett mellém és ölelt át.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. - tört ki belőlem a sírás, immár véglegesen, és belekapaszkodtam Castiel kabátjába.
- Dehogy nem. - simogatta meg a hajam - Minden rendben lesz.
Pár óra múlva zombiként léptem ki a suliból. Castielt kizavarta a portás, így egész nap eltévedve tengődtem és imádkoztam, hogy ne találkozzak Viktorral. Bár igaz hogy Biáék próbáltak felvidítani, de nem igazán jött össze nekik. Hazafelé ballagtam, mert Castiel már nem jött vissza értem. Egyből megszegte az ígéretét. Lassan sétáltam szomorúan és lassú zenéket hallgatva. Ebben a pillanatban elképzelhetetlen volt, hogy nekem valaha jó kedvem lesz. Éreztem hogy negatív energiát sugárzok ki magamból.
Hazaérve ledobtam a táskám és bementem a konyhába. Anya már javában lábadozott és már is elkezdte a papírmunkát pusztítani. Sóhajtva rogytam le mellé a székre.
- Milyen napod volt? - kérdezte fel se nézve a laptopból. A szemüvege kicsit lecsúszott az orrára.
- Hm, elment. - mondtam - Nem volt semmi különös.
Erre felkapta a fejét és aggodalmasan elkezdett méregetni.
- Rebi. Mi történt? - kérdezte komolyan.
Mély levegőt vettem és éreztem, hogy megint sírni fogok.
- Castielt... - kezdtem bele, de ha elmondom, anya csak jobban fogja utálni. De ha már felhoztam, mondjam végig - Kirúgták. - mondtam halkan.
- Mi?! - hökkent meg anya tátott szájjal és a hangja fel szökött pár oktávval magasabbra - Mit csinált az a fiú? - kérdezte megilletődve.
Én pedig elregéltem neki mindent, elejétől a végéig. Ha nem lettem volna letargiába, biztosan nevettem volna az arckifejezésein. Bár a szeme büszkén csillant meg mikor mondtam, milyen sikeresen leszereltem Viktort.
- Te jó ég. - fogta meg a fejét - Én erről miért nem tudtam? - kérdezte sértetten.
- Sajnálom. - sóhajtottam - Legközelebb mindent elmondok.
- Ajánlom is! - válaszolta mosolyogva, hogy oldja a hangulatot.
Pár percig még Viktorról beszélgettünk, majd megéreztem valami égett szagot.
- Anya... Azt hiszem valami ég. - néztem körbe szimatolva.
Anya hirtelen felpattant, a papírok mind kiestek a kezeiből.
- Úr isten! - csapott a homlokára - A hús! - szaladt a sütőhöz, majd mikor kinyitotta egy enyhe füst felhő szállt ki belőle. Elhűlve néztem, ahogy anya gyorsan kivette és lerakta az asztalra. Nem volt vészes, csak kicsit megbarnult...
- Végül is... - kopogtattam meg a kemény húst - Meg lehet enni. - vágtam egy grimaszt.
Anya vágott egy grimaszt, majd a húst elkezdte tálalni. Hamar megvacsoráztunk, de láttam anyán, hogy valami aggasztja. Gondoltam, várok addig, amíg magától el nem mondja, ha valami nagyon komoly, akkor úgyse vár vele sokáig. Felballagtam a szobámba, majd mikor benyitottam enyhe szívrohamot kaptam. Castiel feküdt az ágyamon keresztbe tett lábbal és a tv-t nyomogatta. Mikor beléptem felnézett.
- Te meg mi a halált keresel itt? - tört ki belőlem, de azonnal halkabbra vettem, nehogy anya meghalljon minket.
- Féltelek egyedül hagyni, ilyen állapotba. Még a végén öngyilkos leszel. - mondta pimasz vigyorral.
- Ch, ugyan. - mondtam lenézően, de nem tudom mennyire jött össze - Miattad? - kérdeztem, mire még jobban elvigyorodott, majd felpattant és odajött hozzám. Laza farmer nadrág volt rajta és egy szürke póló.
- Ó igen? - kérdezte. Én csak bólogattam - Hát ha így állunk, akkor... - nem fejezte be, csak felkapott és hozzányomott az ajtónak. Vadul csókolni kezdett, nekem pedig olyan hirtelen jött, hogy nem tudtam mit tegyek. Végül csak beletúrtam a hajába és visszacsókoltam. Egy idő után viszont nyomni kezdte a hátam az ajtó, ezért Castiel letett a földre, és eligazgatta a kesze-kusza hajamat.
- De még is hogyan jutottál be? - kérdeztem, mert nem bírtam felfogni.
- Hát felmásztam. Nem tudtad? - húzta fel a szemöldökét - Én vagyok pókember! - mondta és elkezdett úgy csinálni, mintha kijönne a kezéből a háló és össze vissza ugrált a szobában.
- Halkabban már! - röhögtem el magam.
- Bocs, bocs. - hagyta abba, majd belehuppant az ágyba.
- Felőlem maradhatsz, de nekem még dolgom van.
Felhúzta a szemöldökét, mire csak kivettem a szekrényből egy törölközőt, meg a pizsimet és erőteljesen ránéztem, hogy legyen halkan. Kimentem a szobából, a mellettem lévő fürdőbe és elkezdtem lezuhanyozni. A tudat, hogy vöröske és köztem egy vékony fal van, fura szorongásra késztetett. Gyorsan megtörölköztem, majd felvettem a pizsamámat. Megfésültem és megszárítottam a vizes hajam, majd fogat mostam.
Lesiettem anyához, hogy elköszönjek, nehogy feljöjjön még este a szobámba. Majd szaladva mentem fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Mikor berontottam, Castiel ugyanúgy feküdt még mindig. Bevágódtam mellé az ágyba mire megfogta a kezem.
- Mit fogunk most csinálni? - kérdeztem.
- Ez nem akkora probléma. Alapból megismerhettelek volna úgy is, hogy nem egy helye járunk. - fordult felém.
Sóhajtottam. Igaza volt, de akkor is nehéz volt elfogadni.
- De a próbák miatt nem lesz időd.
- Rád mindig szakítok időt. - szorította meg a kezem.
- Remélem is. - fordultam oldalra, hogy hozzábújjak Castielhez. Ő átkarolta a derekam és megpuszilta a fejem - Itt maradsz? - kérdeztem fáradtan.
- Persze. - simogatta meg a hátam. Majd leoltotta a mellette lévő kis lámpát. Az utolsó amire emlékszek az Castiel megnyugtató kezei a vállamon.
Mikor reggel felébredtem nem volt mellettem vöröske. Biztosan hazament már korábban. Kikászálódtam az ágyból, majd lementem a konyhába a szokásos kávémért. Miközben iszogattam megnéztem a leveleket, hátha én is kaptam egyet. Bár sose szoktam, csak a messze élő barátaimtól néha néha. Ám most meg akadt a szemem egy neven. Elővettem fél kézzel a kupacból, majd megnéztem alaposabban. Annyi volt rá írva, hogy Bell.
Nem válaszolt rögtön, csak sóhajtott egyet, majd megfogta a kezem és kihúzott a folyosóra.
- Rebi... - állt meg szembe velem és megdörzsölte az arcát.
- Igen? - kérdeztem egyre türelmetlenebbül.
- A diri... - kezdett bele újra, és én megajándékoztam a kérdő tekintetemmel - Kirúgott.
Tátva maradt a szám és elfogott a szédülés. Mi az hogy kirúgta? Nem rúghatta ki. Nem lehet! Éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe és megráztam a fejem.
- Ne hülyéskedj ilyenekkel... - mondtam elcsuklott hanggal.
- Nem hülyéskedek. - simított végig az arcomon, majd letörölte a könnycseppet róla - Nem lesz olyan rossz. - mondta mire felnevettem, de nem vidám nevetés volt. Inkább "na persze" féle - Mindig elhozlak meg hazaviszlek majd. Suli után is találkozhatunk. - lépett mellém és ölelt át.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. - tört ki belőlem a sírás, immár véglegesen, és belekapaszkodtam Castiel kabátjába.
- Dehogy nem. - simogatta meg a hajam - Minden rendben lesz.
Pár óra múlva zombiként léptem ki a suliból. Castielt kizavarta a portás, így egész nap eltévedve tengődtem és imádkoztam, hogy ne találkozzak Viktorral. Bár igaz hogy Biáék próbáltak felvidítani, de nem igazán jött össze nekik. Hazafelé ballagtam, mert Castiel már nem jött vissza értem. Egyből megszegte az ígéretét. Lassan sétáltam szomorúan és lassú zenéket hallgatva. Ebben a pillanatban elképzelhetetlen volt, hogy nekem valaha jó kedvem lesz. Éreztem hogy negatív energiát sugárzok ki magamból.
Hazaérve ledobtam a táskám és bementem a konyhába. Anya már javában lábadozott és már is elkezdte a papírmunkát pusztítani. Sóhajtva rogytam le mellé a székre.
- Milyen napod volt? - kérdezte fel se nézve a laptopból. A szemüvege kicsit lecsúszott az orrára.
- Hm, elment. - mondtam - Nem volt semmi különös.
Erre felkapta a fejét és aggodalmasan elkezdett méregetni.
- Rebi. Mi történt? - kérdezte komolyan.
Mély levegőt vettem és éreztem, hogy megint sírni fogok.
- Castielt... - kezdtem bele, de ha elmondom, anya csak jobban fogja utálni. De ha már felhoztam, mondjam végig - Kirúgták. - mondtam halkan.
- Mi?! - hökkent meg anya tátott szájjal és a hangja fel szökött pár oktávval magasabbra - Mit csinált az a fiú? - kérdezte megilletődve.
Én pedig elregéltem neki mindent, elejétől a végéig. Ha nem lettem volna letargiába, biztosan nevettem volna az arckifejezésein. Bár a szeme büszkén csillant meg mikor mondtam, milyen sikeresen leszereltem Viktort.
- Te jó ég. - fogta meg a fejét - Én erről miért nem tudtam? - kérdezte sértetten.
- Sajnálom. - sóhajtottam - Legközelebb mindent elmondok.
- Ajánlom is! - válaszolta mosolyogva, hogy oldja a hangulatot.
Pár percig még Viktorról beszélgettünk, majd megéreztem valami égett szagot.
- Anya... Azt hiszem valami ég. - néztem körbe szimatolva.
Anya hirtelen felpattant, a papírok mind kiestek a kezeiből.
- Úr isten! - csapott a homlokára - A hús! - szaladt a sütőhöz, majd mikor kinyitotta egy enyhe füst felhő szállt ki belőle. Elhűlve néztem, ahogy anya gyorsan kivette és lerakta az asztalra. Nem volt vészes, csak kicsit megbarnult...
- Végül is... - kopogtattam meg a kemény húst - Meg lehet enni. - vágtam egy grimaszt.
Anya vágott egy grimaszt, majd a húst elkezdte tálalni. Hamar megvacsoráztunk, de láttam anyán, hogy valami aggasztja. Gondoltam, várok addig, amíg magától el nem mondja, ha valami nagyon komoly, akkor úgyse vár vele sokáig. Felballagtam a szobámba, majd mikor benyitottam enyhe szívrohamot kaptam. Castiel feküdt az ágyamon keresztbe tett lábbal és a tv-t nyomogatta. Mikor beléptem felnézett.
- Te meg mi a halált keresel itt? - tört ki belőlem, de azonnal halkabbra vettem, nehogy anya meghalljon minket.
- Féltelek egyedül hagyni, ilyen állapotba. Még a végén öngyilkos leszel. - mondta pimasz vigyorral.
- Ch, ugyan. - mondtam lenézően, de nem tudom mennyire jött össze - Miattad? - kérdeztem, mire még jobban elvigyorodott, majd felpattant és odajött hozzám. Laza farmer nadrág volt rajta és egy szürke póló.
- Ó igen? - kérdezte. Én csak bólogattam - Hát ha így állunk, akkor... - nem fejezte be, csak felkapott és hozzányomott az ajtónak. Vadul csókolni kezdett, nekem pedig olyan hirtelen jött, hogy nem tudtam mit tegyek. Végül csak beletúrtam a hajába és visszacsókoltam. Egy idő után viszont nyomni kezdte a hátam az ajtó, ezért Castiel letett a földre, és eligazgatta a kesze-kusza hajamat.
- De még is hogyan jutottál be? - kérdeztem, mert nem bírtam felfogni.
- Hát felmásztam. Nem tudtad? - húzta fel a szemöldökét - Én vagyok pókember! - mondta és elkezdett úgy csinálni, mintha kijönne a kezéből a háló és össze vissza ugrált a szobában.
- Halkabban már! - röhögtem el magam.
- Bocs, bocs. - hagyta abba, majd belehuppant az ágyba.
- Felőlem maradhatsz, de nekem még dolgom van.
Felhúzta a szemöldökét, mire csak kivettem a szekrényből egy törölközőt, meg a pizsimet és erőteljesen ránéztem, hogy legyen halkan. Kimentem a szobából, a mellettem lévő fürdőbe és elkezdtem lezuhanyozni. A tudat, hogy vöröske és köztem egy vékony fal van, fura szorongásra késztetett. Gyorsan megtörölköztem, majd felvettem a pizsamámat. Megfésültem és megszárítottam a vizes hajam, majd fogat mostam.
Lesiettem anyához, hogy elköszönjek, nehogy feljöjjön még este a szobámba. Majd szaladva mentem fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Mikor berontottam, Castiel ugyanúgy feküdt még mindig. Bevágódtam mellé az ágyba mire megfogta a kezem.
- Mit fogunk most csinálni? - kérdeztem.
- Ez nem akkora probléma. Alapból megismerhettelek volna úgy is, hogy nem egy helye járunk. - fordult felém.
Sóhajtottam. Igaza volt, de akkor is nehéz volt elfogadni.
- De a próbák miatt nem lesz időd.
- Rád mindig szakítok időt. - szorította meg a kezem.
- Persze. - simogatta meg a hátam. Majd leoltotta a mellette lévő kis lámpát. Az utolsó amire emlékszek az Castiel megnyugtató kezei a vállamon.
Mikor reggel felébredtem nem volt mellettem vöröske. Biztosan hazament már korábban. Kikászálódtam az ágyból, majd lementem a konyhába a szokásos kávémért. Miközben iszogattam megnéztem a leveleket, hátha én is kaptam egyet. Bár sose szoktam, csak a messze élő barátaimtól néha néha. Ám most meg akadt a szemem egy neven. Elővettem fél kézzel a kupacból, majd megnéztem alaposabban. Annyi volt rá írva, hogy Bell.
2014. április 17., csütörtök
19. fejezet - A baj előjelei
- Úristen. - fehéredett le felettem Castiel, majd gyorsan felpattant és beletúrt a hajába - Anya, ezt abszolút félreérted! - mondta és addigra már én is feltápászkodtam a földről. Az arcom égett.
- El... Elnézést. - dadogtam és még vörösebb lett az arcom.
Az anyukája csak karba tett kézzel állt és méregetett minket. Majd lassan mosolyra húzta a száját, éppen akkor mikor már kezdtem volna besokallni.
- Na menj, öltözz fel, mert megfázol. - mondta kedvesen és végigsimított a karomon anyáskodón.
- Jól van. - mondtam meglepetten, majd még egy pillantást vetve Castielre felszaladtam vöröske szobájába. Pár másodperccel később ő csörtetett utánam szintén vörös fejjel és egy elfojtott vigyorral.
- Adok pólót, mert még vizes a tiéd. Jobban mondva anya majd ad. - mondta, majd a kezemnél fogva elvezetett egy tágas szobáig, ahol minden fekete fehér volt. Egy sötét szekrényből kivett egy sötétkék blúzt és felém dobta. Az anyaga selymes volt és puha. Gyorsan belebújtam a kivágott ruhába. Jól kiemelte a csípőm vonalát és a kicsit kivágott része miatt Castielnek csak hüledezett a szeme. Nem mintha én nem álmodoztam volna a kockás hasairól. Á dehogy...
- Most mit nézel ennyire? - kérdeztem meglepetten - Előbb láttál melltartóba. - mondtm hitetlenkedve.
- Igen, de ilyen sejtelmesen eltakarva... - nem fejezte be, csak nyelt egy nagyot.
Felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem mire gondol. Ő csak megrázta egy kicsit a fejét, mintha ki akarná verni a vizet a füléből, majd kimasírozott az ajtón. Megdöbbenve álltam a szobában immáron egyedül. Majd gyorsan megfordultam és Castiel után siettem. Haza kell mennem. Vagy mégse. Elvégre lógtam! Úr isten! Lógtam!! Anya a halálba fog üldözni és tuti egy évnyi szobafogságot kapok.
Már a gondolatra, hogy haza kell mennem kirázott a hideg és összeszorult a gyomrom. Valahogy nem akartam most anya szeme elé kerülni. Az ofő már száz százalék hogy felhívta, hogy mi van velem. És akkor rájött, hogy nem vagyok otthon. A vörösségem egyből átment fehérségbe. Meg kellett fognom a korlátot, hanem akartam elesni.
Anya haragja... Anya haragja...
Ez a mondat ismétlődött végig a fejembe és már előre láttam anya megvető arckifejezését, ahogy dühösen végigmér. Belenéztem a falon lógó tükörbe és egy ijedt, túlzottan sápadt lány nézett vissza rám.
Megráztam a fejem. Nem, nem és nem! Majd szépen elmondom, hogy mi történt, és akkor meg fogja érteni.
De akármennyire mondogattam ezt magamnak, valahogy mégse voltam képes hinni benne.
Bágyadtan mentem le a lépcsőn, majd Castielt láttam meg, már pólóban az anyukájával szemben ülni. Valami fontosról beszélgethettek, ezért nem akartam őket megzavarni, de Castiel észrevett és egy intéssel maguk felé hívott. Lassan botorkáltam oda az asztalhoz majd kínomban egy átlátszó mosollyal ültem le vöröske mellé, az anyukájával szemben.
- Köszönöm a blúzt. - mondtam rekedt hangon.
- Ugyan semmiség. Akár meg is tarthatod, rám már úgy se jó. Amúgy is remekül áll. - mosolygott rám kedvesen és még mielőtt el tudtam volna kezdeni tiltakozni belekezdett.
- Gyerekek. - dőlt előre nyugodtan és rákönyökölt az asztalra - Én tudom mennyire tombolnak a ti korotokban a hormonok... - Ne, ne, ne, kérlek ne! Már csak egy plusz felvilágosító óra hiányzott - De örülnék ha kicsit jobban odafigyelnétek a dolgokra. És legfőképpen magatokra. Nem szeretném, hogy később gondjaitok legyenek. - nézett ránk pár másodpercig, de egyikünknek se jött ki hang a torkán, csak feszültem bólogattunk. Az anyukája egy sóhajtás kíséretében hátradőlt - Felőlem úgy szerethetitek egymást ahogy jól esik nektek... De könyörgöm, védekezzetek! - mondta és teljesen átváltott egy másféle stílusba. Inkább könyörgött mint oktatott.
- Anya... - kezdett bele vöröske és megvakargatta a homlokát. Most már tudom, hogy ezt csinálja, ha zavarba van - Még nem történt meg jó? - kérdezte, mire az anyukája meglepett fejet vágott - És ha meg fog, akkor biztosíthatlak, hogy védekezünk! - mondta és megdörzsölte az orrnyergét.
Az anyja csak megdöbbenve ült előttünk és pár másodpercig azt mérlegelte, hogy vajon igaz e mind az amit Castiel mondott.
- Hát jól van. - bólintott egyet, majd nyelt egy nagyot.
- Viszont Rebinek most mennie kell, szóval kikísérem, oké? - állt fel, majd látványosan elkezdett kifelé tessékelni.
- De a pólóm... Meg a táskám... - kezdtem bele, mire a kezembe nyomta a táskámat. Már szóra nyitottam a számat, mikor közbevágott.
- Majd suliba visszaadom. Szia. - nyomott egy gyors csókot a számra, és már kint se voltam.
Másnap fáradtan és nyűgösen ébredtem. Miután tegnap hazaértem, anyát a konyhában találtam teljesen idegesen, majd mikor észrevett jöhetett az a kioktatás amit még sose hallottam tőle. Szinte el akart tiltani Castieltől, de aztán mégse tette. Azt mondta szobafogságba vagyok, de azt nem regélte el, hogy meddig akar bezárva tartani. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy nemsokára itt van Castielék koncertje, és oda muszáj elmennem. Ha szobafogságba leszek, hát kiszökök. A végén viszont már azon gondolkoztam, hogy Castiel elég rossz hatással van rám. Elvégre tavaly meg se fordult volna a fejembe a lógás, egyenesen elítéltem azokat akik csinálták.
Megráztam a fejem. Nem. Vöröske nincs rám rossz hatással. Talán csak elkeztem zülleni. Talán, és ezt a folyamatot, lehet Castiel kicsit felgyorsította. Sóhajtottam. Most már mindegy is, elvégre szobafogságban vagyok. Valószínűleg a tanárok is csalódtak bennem. És Biáék... Úr isten, Biáék ki fognak nyírni. Megtorpantam az ajtóban. Lehet ma nem kén bemennem suliba. Talán azt hazudnám, hogy rosszul vagyok. De nem. Nem lógok többet. Ismét megráztam a fejem, ma már másodszor. A végén meg fog fájdulni. Nagy levegőt vettem, majd azt kifújva léptem ki az ajtón, ahol ott várt az én adoniszom. Vörös haja a szemébe hullott, ujjait a zsebébe csúsztatta, lábát keresztbe tette és így dőlt neki a kerítésnek. Huncut vigyorra húzta a száját, nekem pedig egyből eszembe jutott a tegnap. Ahogyan az anyukája ránk talált, miközben szinte félmeztelenül csókolózunk a földön. Kicsit se volt félre érthető. Még egyet sóhajtottam, és azt terveztem, ez lesz az utolsó a mai nap, mert a végén még kidurranok annyi levegő lesz bennem. Széles mosollyal az arcomon indultam el vöröske felé, majd a nyakába ugorva egy hosszas csókot adtam neki.
- Mmmm... - nyögte, mire elhúzódtam tőle - Minek köszönhetem ezt a fogadtatást? - kérdezte szemtelenül aranyosan.
- Talán nem tetszik? - kérdeztem vissza kacéran.
- Nem ezt mondtam. - hajolt hozzám újra, és megcsókolt - Meg tudnám szokni. - puszilta meg a homlokom, majd kinyitotta előttem a kaput. Egyenesen a motor felé mentem, majd felpattantam rá, és felvettem a sisakot.
- Én így hogy fogok felszállni? - kérdezte nevetve, majd mikor látta, hogy nem szándékozom leszállni és csak vigyorgok rá, elkomorodott - Na jó. Te akartad. - jött oda, majd nagy nehezen feltuszkolta magát a motorra. Én végig a háta mögött röhögtem. Egyből jobb kedvem lett, hogy vele voltam. Fogtam a hasam a nevetéstől, mikor hirtelen elindult, majd egy méter után megállt. Hatalmasat sikítottam, és épp hogy nem estem le a motorról.
- Te idióta! - mondtam lihegve még mindig az ijedségtől. Most ő nevetett fel.
- Kapaszkodj erősen törpe. - mondta, én pedig úgy is tettem. Szorosan átöleltem a derekát, majd elindultunk, most már nem olyan hirtelen mint az előbb.
Pár perc alatt megérkeztünk, majd leugorva a motorról levettem a sisakot és Castiel kezébe nyomtam.
- Siessünk. - mondtam nyugtalanul.
- Ugyan minek? - kérdezte értetlenül.
- Mert a büfében elviszik a TopJoy-t. - duzzogtam.
Csak megforgatta a szemeit, majd megfogva a kezem elindult befelé. Én szinte szökdécselve követtem. Rögtön miután beértünk, elindutam a büfé felé. Már kora reggel hatalmas sor állt. Sokszor van úgy, hogy lusta vagyok megvárni míg sorra kerülök, de nekem most kellett az a TopJoy, és meg fogom szerezni! Vagy öt percig álltunk a sorban, Castiel egyfolytában tolakodott.
- Hé, ne lökdösődj! - fogtam meg a karját félig nevetve.
- Sietni akarok. - mondta rossz kedvűen.
- Jó, nem kértem, hogy várj meg. - vágtam vissza durcásan mire felhúzott szemöldökkel hátrafordult.
- Ó igazán? - kérdezte önelégülten - Akkor el is megyek.
- Na ne már! - eresztettem le a vállamat - Nem úgy értettem. - fogtam meg a kezét, arra utalva, hogy sehova nem mozdul mellőlem.
Éppen mondani akartam valamit amikor megszólalt a hangos bemondó.
Kérem Castiel Maddoxot az igazgatóiba.
Csak ennyit mondott, de ezt is kétszer. Vöröskével kérdőn egymásra néztünk, majd amolan, hát akkor megyek, megnézem mit akar a banya fejjel elindult a folyosón, én pedig épp akkor kerültem sorra.
TopJoy-t szürcsölgetve mentem be a terembe, majd ültem le a helyemre. B és Rosa egyből odacsapódtak hozzám.
- Hülye vagy te csaj? - kérdezte idegesen Bia.
- Mert hogy? - tettetem a hülyét.
- Lógni? Lógni?! Te? - kérdezte egyre hangosabban., Rosa pedig mellette bólogatott.
- Nem lógtam! - mondtam mire érdekes arckifejezéseket kaptam cserébe - Na jó, talán egy kicsit. De anya leigazolja. Bár igaz, hogy szobafogságba vagyok... - fejeltem meg a padot, ami nem volt jó ötlet mert utána még sokáig sajgott a homlokom.
- Nem csodálom! - mondta Rosa - Még hogy TE lógsz! Uram atyám. Most komolyan, hogy vett rá Castiel? - kérdezte tényleg kíváncsi tekintettel. Nagy aranybarna szemei az enyémet keresték, de én inkább elbújtattam őket.
- Nem akartam Viktorral több időt tölteni. - mondtam, mert egyszerűbb volt ezt kitalálni, mint azt hogy nem akartam nekik elmondani az egészet, olyan idegállapotban.
Erre a témára rögtön rákaptak. Egész szünetben elmeséltem kétszer, hogyan történt a köztem és Viktor között történt incidens. A becsöngő mentett meg.
A második óra tesi volt, de Castielt sehol se találtam. Biztos bejön majd, gondoltam én. Így hát elindultam az oldalamon Biával és Rosával az öltöző felé. Próbáltunk gyorsan öltözni, mert az éretlen osztálytársaink miatt nem nagyon menne gyorsabban. Hacsak nem akarsz a net szenzációja lenni fehérneműben.
Csacsogva léptünk ki az öltözőből, majd a tesitanár kiküldött minket suliköröket futni. Már egy ideje eljárok, így nekem és még pár embernek könnyen ment a három kör, szóval a végén csak bementem a tornaterembe és nyújtottam. Nem sokkal később egy gyorsan haladó embert láttam meg felém közeledni. Castiel vörös haján látszott, hogy többször beletúrtak és a ráncok a homlokán egyértelműen mutatták, hogy valami nincs rendben.
Mikor odaért hozzám szóra nyitottam a számat.
- Castiel min... - mondtam, de nem hagyta befejezni, csak iegesen megfogott és erőteljesen megcsókolt.
- El... Elnézést. - dadogtam és még vörösebb lett az arcom.
Az anyukája csak karba tett kézzel állt és méregetett minket. Majd lassan mosolyra húzta a száját, éppen akkor mikor már kezdtem volna besokallni.
- Na menj, öltözz fel, mert megfázol. - mondta kedvesen és végigsimított a karomon anyáskodón.
- Jól van. - mondtam meglepetten, majd még egy pillantást vetve Castielre felszaladtam vöröske szobájába. Pár másodperccel később ő csörtetett utánam szintén vörös fejjel és egy elfojtott vigyorral.
- Adok pólót, mert még vizes a tiéd. Jobban mondva anya majd ad. - mondta, majd a kezemnél fogva elvezetett egy tágas szobáig, ahol minden fekete fehér volt. Egy sötét szekrényből kivett egy sötétkék blúzt és felém dobta. Az anyaga selymes volt és puha. Gyorsan belebújtam a kivágott ruhába. Jól kiemelte a csípőm vonalát és a kicsit kivágott része miatt Castielnek csak hüledezett a szeme. Nem mintha én nem álmodoztam volna a kockás hasairól. Á dehogy...
- Most mit nézel ennyire? - kérdeztem meglepetten - Előbb láttál melltartóba. - mondtm hitetlenkedve.
- Igen, de ilyen sejtelmesen eltakarva... - nem fejezte be, csak nyelt egy nagyot.
Felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem mire gondol. Ő csak megrázta egy kicsit a fejét, mintha ki akarná verni a vizet a füléből, majd kimasírozott az ajtón. Megdöbbenve álltam a szobában immáron egyedül. Majd gyorsan megfordultam és Castiel után siettem. Haza kell mennem. Vagy mégse. Elvégre lógtam! Úr isten! Lógtam!! Anya a halálba fog üldözni és tuti egy évnyi szobafogságot kapok.
Már a gondolatra, hogy haza kell mennem kirázott a hideg és összeszorult a gyomrom. Valahogy nem akartam most anya szeme elé kerülni. Az ofő már száz százalék hogy felhívta, hogy mi van velem. És akkor rájött, hogy nem vagyok otthon. A vörösségem egyből átment fehérségbe. Meg kellett fognom a korlátot, hanem akartam elesni.
Anya haragja... Anya haragja...
Ez a mondat ismétlődött végig a fejembe és már előre láttam anya megvető arckifejezését, ahogy dühösen végigmér. Belenéztem a falon lógó tükörbe és egy ijedt, túlzottan sápadt lány nézett vissza rám.
Megráztam a fejem. Nem, nem és nem! Majd szépen elmondom, hogy mi történt, és akkor meg fogja érteni.
De akármennyire mondogattam ezt magamnak, valahogy mégse voltam képes hinni benne.
Bágyadtan mentem le a lépcsőn, majd Castielt láttam meg, már pólóban az anyukájával szemben ülni. Valami fontosról beszélgethettek, ezért nem akartam őket megzavarni, de Castiel észrevett és egy intéssel maguk felé hívott. Lassan botorkáltam oda az asztalhoz majd kínomban egy átlátszó mosollyal ültem le vöröske mellé, az anyukájával szemben.
- Köszönöm a blúzt. - mondtam rekedt hangon.
- Ugyan semmiség. Akár meg is tarthatod, rám már úgy se jó. Amúgy is remekül áll. - mosolygott rám kedvesen és még mielőtt el tudtam volna kezdeni tiltakozni belekezdett.
- Gyerekek. - dőlt előre nyugodtan és rákönyökölt az asztalra - Én tudom mennyire tombolnak a ti korotokban a hormonok... - Ne, ne, ne, kérlek ne! Már csak egy plusz felvilágosító óra hiányzott - De örülnék ha kicsit jobban odafigyelnétek a dolgokra. És legfőképpen magatokra. Nem szeretném, hogy később gondjaitok legyenek. - nézett ránk pár másodpercig, de egyikünknek se jött ki hang a torkán, csak feszültem bólogattunk. Az anyukája egy sóhajtás kíséretében hátradőlt - Felőlem úgy szerethetitek egymást ahogy jól esik nektek... De könyörgöm, védekezzetek! - mondta és teljesen átváltott egy másféle stílusba. Inkább könyörgött mint oktatott.
- Anya... - kezdett bele vöröske és megvakargatta a homlokát. Most már tudom, hogy ezt csinálja, ha zavarba van - Még nem történt meg jó? - kérdezte, mire az anyukája meglepett fejet vágott - És ha meg fog, akkor biztosíthatlak, hogy védekezünk! - mondta és megdörzsölte az orrnyergét.
Az anyja csak megdöbbenve ült előttünk és pár másodpercig azt mérlegelte, hogy vajon igaz e mind az amit Castiel mondott.
- Hát jól van. - bólintott egyet, majd nyelt egy nagyot.
- Viszont Rebinek most mennie kell, szóval kikísérem, oké? - állt fel, majd látványosan elkezdett kifelé tessékelni.
- De a pólóm... Meg a táskám... - kezdtem bele, mire a kezembe nyomta a táskámat. Már szóra nyitottam a számat, mikor közbevágott.
- Majd suliba visszaadom. Szia. - nyomott egy gyors csókot a számra, és már kint se voltam.
Másnap fáradtan és nyűgösen ébredtem. Miután tegnap hazaértem, anyát a konyhában találtam teljesen idegesen, majd mikor észrevett jöhetett az a kioktatás amit még sose hallottam tőle. Szinte el akart tiltani Castieltől, de aztán mégse tette. Azt mondta szobafogságba vagyok, de azt nem regélte el, hogy meddig akar bezárva tartani. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy nemsokára itt van Castielék koncertje, és oda muszáj elmennem. Ha szobafogságba leszek, hát kiszökök. A végén viszont már azon gondolkoztam, hogy Castiel elég rossz hatással van rám. Elvégre tavaly meg se fordult volna a fejembe a lógás, egyenesen elítéltem azokat akik csinálták.
Megráztam a fejem. Nem. Vöröske nincs rám rossz hatással. Talán csak elkeztem zülleni. Talán, és ezt a folyamatot, lehet Castiel kicsit felgyorsította. Sóhajtottam. Most már mindegy is, elvégre szobafogságban vagyok. Valószínűleg a tanárok is csalódtak bennem. És Biáék... Úr isten, Biáék ki fognak nyírni. Megtorpantam az ajtóban. Lehet ma nem kén bemennem suliba. Talán azt hazudnám, hogy rosszul vagyok. De nem. Nem lógok többet. Ismét megráztam a fejem, ma már másodszor. A végén meg fog fájdulni. Nagy levegőt vettem, majd azt kifújva léptem ki az ajtón, ahol ott várt az én adoniszom. Vörös haja a szemébe hullott, ujjait a zsebébe csúsztatta, lábát keresztbe tette és így dőlt neki a kerítésnek. Huncut vigyorra húzta a száját, nekem pedig egyből eszembe jutott a tegnap. Ahogyan az anyukája ránk talált, miközben szinte félmeztelenül csókolózunk a földön. Kicsit se volt félre érthető. Még egyet sóhajtottam, és azt terveztem, ez lesz az utolsó a mai nap, mert a végén még kidurranok annyi levegő lesz bennem. Széles mosollyal az arcomon indultam el vöröske felé, majd a nyakába ugorva egy hosszas csókot adtam neki.
- Mmmm... - nyögte, mire elhúzódtam tőle - Minek köszönhetem ezt a fogadtatást? - kérdezte szemtelenül aranyosan.
- Talán nem tetszik? - kérdeztem vissza kacéran.
- Nem ezt mondtam. - hajolt hozzám újra, és megcsókolt - Meg tudnám szokni. - puszilta meg a homlokom, majd kinyitotta előttem a kaput. Egyenesen a motor felé mentem, majd felpattantam rá, és felvettem a sisakot.
- Én így hogy fogok felszállni? - kérdezte nevetve, majd mikor látta, hogy nem szándékozom leszállni és csak vigyorgok rá, elkomorodott - Na jó. Te akartad. - jött oda, majd nagy nehezen feltuszkolta magát a motorra. Én végig a háta mögött röhögtem. Egyből jobb kedvem lett, hogy vele voltam. Fogtam a hasam a nevetéstől, mikor hirtelen elindult, majd egy méter után megállt. Hatalmasat sikítottam, és épp hogy nem estem le a motorról.
- Te idióta! - mondtam lihegve még mindig az ijedségtől. Most ő nevetett fel.
- Kapaszkodj erősen törpe. - mondta, én pedig úgy is tettem. Szorosan átöleltem a derekát, majd elindultunk, most már nem olyan hirtelen mint az előbb.
Pár perc alatt megérkeztünk, majd leugorva a motorról levettem a sisakot és Castiel kezébe nyomtam.
- Siessünk. - mondtam nyugtalanul.
- Ugyan minek? - kérdezte értetlenül.
- Mert a büfében elviszik a TopJoy-t. - duzzogtam.
Csak megforgatta a szemeit, majd megfogva a kezem elindult befelé. Én szinte szökdécselve követtem. Rögtön miután beértünk, elindutam a büfé felé. Már kora reggel hatalmas sor állt. Sokszor van úgy, hogy lusta vagyok megvárni míg sorra kerülök, de nekem most kellett az a TopJoy, és meg fogom szerezni! Vagy öt percig álltunk a sorban, Castiel egyfolytában tolakodott.
- Hé, ne lökdösődj! - fogtam meg a karját félig nevetve.
- Sietni akarok. - mondta rossz kedvűen.
- Jó, nem kértem, hogy várj meg. - vágtam vissza durcásan mire felhúzott szemöldökkel hátrafordult.
- Ó igazán? - kérdezte önelégülten - Akkor el is megyek.
- Na ne már! - eresztettem le a vállamat - Nem úgy értettem. - fogtam meg a kezét, arra utalva, hogy sehova nem mozdul mellőlem.
Éppen mondani akartam valamit amikor megszólalt a hangos bemondó.
Kérem Castiel Maddoxot az igazgatóiba.
Csak ennyit mondott, de ezt is kétszer. Vöröskével kérdőn egymásra néztünk, majd amolan, hát akkor megyek, megnézem mit akar a banya fejjel elindult a folyosón, én pedig épp akkor kerültem sorra.
TopJoy-t szürcsölgetve mentem be a terembe, majd ültem le a helyemre. B és Rosa egyből odacsapódtak hozzám.
- Hülye vagy te csaj? - kérdezte idegesen Bia.
- Mert hogy? - tettetem a hülyét.
- Lógni? Lógni?! Te? - kérdezte egyre hangosabban., Rosa pedig mellette bólogatott.
- Nem lógtam! - mondtam mire érdekes arckifejezéseket kaptam cserébe - Na jó, talán egy kicsit. De anya leigazolja. Bár igaz, hogy szobafogságba vagyok... - fejeltem meg a padot, ami nem volt jó ötlet mert utána még sokáig sajgott a homlokom.
- Nem csodálom! - mondta Rosa - Még hogy TE lógsz! Uram atyám. Most komolyan, hogy vett rá Castiel? - kérdezte tényleg kíváncsi tekintettel. Nagy aranybarna szemei az enyémet keresték, de én inkább elbújtattam őket.
- Nem akartam Viktorral több időt tölteni. - mondtam, mert egyszerűbb volt ezt kitalálni, mint azt hogy nem akartam nekik elmondani az egészet, olyan idegállapotban.
Erre a témára rögtön rákaptak. Egész szünetben elmeséltem kétszer, hogyan történt a köztem és Viktor között történt incidens. A becsöngő mentett meg.
A második óra tesi volt, de Castielt sehol se találtam. Biztos bejön majd, gondoltam én. Így hát elindultam az oldalamon Biával és Rosával az öltöző felé. Próbáltunk gyorsan öltözni, mert az éretlen osztálytársaink miatt nem nagyon menne gyorsabban. Hacsak nem akarsz a net szenzációja lenni fehérneműben.
Csacsogva léptünk ki az öltözőből, majd a tesitanár kiküldött minket suliköröket futni. Már egy ideje eljárok, így nekem és még pár embernek könnyen ment a három kör, szóval a végén csak bementem a tornaterembe és nyújtottam. Nem sokkal később egy gyorsan haladó embert láttam meg felém közeledni. Castiel vörös haján látszott, hogy többször beletúrtak és a ráncok a homlokán egyértelműen mutatták, hogy valami nincs rendben.
Mikor odaért hozzám szóra nyitottam a számat.
- Castiel min... - mondtam, de nem hagyta befejezni, csak iegesen megfogott és erőteljesen megcsókolt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)