40. fejezet - Bizsergés

Lassan nyitottam ki a szemem, mert még mindig bántotta a beszűrődő nap fénye. Mikor végre megszoktam a világosságot, körülnéztem a halványsárga szobán, a világosbarna szekrényeken, aztán megállapodott a szemem az ablakon. Mosolyra húztam a számat és elkezdtem nyújtózkodni. Úgy éreztem magam, mint aki tegnap futott le egy maratoni futást. Minden végtagom sajgott és bizsergett egyszerre, de nem akartam, hogy ez az érzés valaha is elmúljon. Lassan felültem és beletúrtam kócos hajamba. Nem tudtam nem mosolyogni. Lenéztem csupasz felsőtestemre, majd kirázott a hideg, mert a fűtés nem volt felvéve egész este. Megdörzsöltem a karomat. Minden érintésre megrezzentem, sokkal érzékenyebb voltam, mint máskor. Lecsúsztam az ágyról a hideg padlóra, majd egy köntöst kaptam fel magamra, ami a kanapén pihent mindeddig. Magamra tekertem, majd mielőtt beléptem volna a fürdőbe, hátrapillantottam Castielre. A hasán feküdve aludt, háta lassú ütemre emelkedett és süllyedt. Szaggatott mély levegőt vettem, majd beléptem a fürdőbe. Megálltam a hatalmas tükör előtt és pár másodpercnyi habozás után ledobtam magamról a köntöst. Pár percig meredten álltam és bámultam magamat a tükörben. Semmi érdekes nem tűnt fel; csak az arcom volt pirosabb, a szemem nagyobb, ami különösen csillogott. Még pár percig forgolódtam, aztán feladtam, hogy bármi változást találjak magamon. Majd megláttam a nyakamon tátongó vörösséget, és a vállam alatti harapásnyomot. Rögtön elvörösödtem, amikor visszagondoltam azokra a percekre, mikor ezt kaptam. Végigsimítottam rajta, de nem fájt. Még egy nagyot sóhajtva álltam be a zuhanyzó alá, és megengedtem a forró vizet, hogy kicsit frissebbnek érezzem magam. Most az egyszer nem azért zuhanyoztam reggel, hogy élénkebb legyek. Már így is elég élénknek éreztem magam.

Pár perc elteltével kiszálltam a zuhanykabin biztonságos melegéből, a nyirkos hidegbe. Rögtön lekaptam egy törölközőt a pultról és a hajam köré csavartam, a másikkal pedig megtörölköztem. Miután végeztem, kiakasztottam a szárítóra a vizes törölközőt, majd arról levettem egy fekete francia bugyit és egy kék inget. Ezt még Castiel vetette le tegnap este, de nekem most muszáj volt felvennem.  Belebújtam a rám két mérettel nagyobb ruhadarabba, és háromszor is fel kellett hajtanom az ujját, hogy legalább a kézfejem kilátszódjon. Felvettem még egy pár zoknit is, majd törölközővel a fejemen nekiálltam fogat mosni. Már voltam olyan okos, hogy hozattam Castiellel egy fogkefét, így nem kellett az enyémet használnia. Nem mintha bármelyikünk ügyet csinált volna belőle. Éppen öblögettem csukott szemmel, majd mikor kiköptem a vizet és megtöröltem a számat, valaki gyengéden megfogta a derekamat. Egyből elvörösödött az arcom, egészen a vállamig. Vöröske érintése áramütésként ért, és arra késztetett, hogy vegyek egy mély levegőt. Lehunytam a szemem, és élveztem, ahogy Castiel megcsókolja a nyakamat és kezével egyre előrébb araszol a derekamon, egészen addig, amíg már magához ölel szorosan. Lassan megfordultam mosolyogva, majd oldalra döntöttem a fejem, mintha így jobban szemügyre tudnám venni Castiel vonásait. A törölköző a fizika törvényeibe kapaszkodva hullott le a még mindig vizes hajamról, ami így a vállamra hullott. Castiel lenézett a törölközőre, majd felkuncogott. Odahajolt a fülemhez, aztán szorosabban megölelt.

- Jó reggelt hercegnő. – suttogta rekedt hangon, amitől felállt a szőr a hátamon, és azt kívántam, hogy ez az érzés bárcsak örökké tartana.

- Jó reggelt királyfi. – kúszott feljebb a kezem a csupasz mellkasán, majd körbefontam a nyaka körül. Aztán végre felnéztem a szemébe, ami engem vizslatott. Felnevettem.

- Mi ilyen mókás? – vigyorodott el.

- Semmi-semmi. – ráztam meg a fejem majd lábujjhegyre álltam, hogy elérjem Castiel ajkait, de neki még így is le kellett hajolnia.

Lágy csókot lehelt a számra, mire borzongás futott át rajtam. Muszáj volt mosolyognom, de így sajnos nem ment vele a csókolózás. Elhúzódott, mire megint felnevettem.

- Min nevetsz? – nevetett fel ő is, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Nem tudom. – nevettem fel újra, most már hangosabban – Boldog vagyok. – néztem fel rá, ami ugyan nehézkesen ment, mert a szemem befókuszált, így valószínűleg keresztben is állt.

- Hát még én mennyire boldog vagyok. – puszilta meg a nyakam a fülem alatt. Imádtam az érintését.

Imádtam amikor kedves és gyengéd volt, amikor épphogy csak végigsimított a bőrömön, perzselő forróságot hagyva után, és imádtam amikor szenvedélyesen és erősen vont magához. Mindenét imádtam.

Még egy ideig elszórakoztam volna vele, de sajnálatomra megkordult a gyomrom. Sajnálkozva lesütöttem a szemem és megint elnevettem magam.

- Na gyere. – húzott le a pultról Castiel, amire valahogy felkerültem. Kézen fogva indultunk el kifelé, majd le a lépcsőn. Megálltunk a hűtő előtt, majd én lehajoltam, hogy megnézzem van-e bármilyen elemózsia számunkra. Ám a hűtő most üresen állt és nevetett az arcomba. Anya ma akarja megejteni a nagy vásárlást, de addig nem lesz semmi kaja. Ezt felegyenesedve kínosan közöltem Castiellel, mire pár percig kínosan álltunk.

- Szóval… - kezdtem el nézelődni, hátha eszembe jut valami ötlet – menjünk el egy kávézóba. – vontam meg a vállam.

- A kávézókban adnak ki kaját? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem, de közben betérhetünk a mekibe. – nevettem fel.

- Akkor menj és öltözz fel. – nézett végig rajtam – Ezt a látványt szeretném megtartani magamnak. – harapta be a száját, majd újra felnézett a szemembe. Az arcom égett, majd csak egy bólintással elindultam felfelé.

A fürdőben gyorsan magamra kaptam a tegnap levetett ruháimat, majd mikor készen voltam, próbáltam kezdeni valamit a fejemmel. Többször is beletúrtam a hajamba, de sehogy se állt úgy, ahogy én akartam. Aztán mikor már csak feladva álltam a tükör előtt, dühösen kifújtam a levegőt, és elindultam lefelé. Lent Castiel várt rám felöltözve, gondolom több ideig időzhettem el a fürdőben mint gondoltam. Gyorsan felhúztam én is a bakancsomat, majd a bőrdzsekimet magamra kapva fogtam meg Castiel kezét. Kinyitottuk az ajtót, és azonnal csípős hideget éreztem az orromon. Előkotortam a fekete kesztyűmet a kabátomból és felhúztam az ujjaimra. A sapka alatt reméltem nem nézek ki nagyon hülyén, és reméltem, hogy a nem normálisan álló hajamat is eltakarja. Felnéztem Castielre, aki az eget nézte kifejezéstelen arccal.

- Mi az? – tettem fel a kérdést.

- Szerintem esni fog a hó. – vigyorodott el, majd megindult a kapuhoz.

Gyorsan utánamentem, mert elidőztem én is az eget bámulva, és ha nem fogom meg éppen Castiel kezét, egy hatalmasat esek a jégen.

- Huh! – nevettem fel, majd mikor megint egyensúlyban éreztem magam, összekulcsoltam az ujjaim Castielével és elindultam kifelé.

Vagy húsz percet sétálhattunk a belvárosig, majd betértünk a meleg, otthonos, jó illatokat árasztó, öreg mekibe. Beleszippantottam a levegőbe, és egyből éreztem a finom almás pite és a kávé illatát. Elmosolyodtam. De régen voltam a mekiben.

- Na mit kérsz? – álltunk meg a pultnál, én pedig leadtam a rendelésem, és egy  cseppet sem bántam rá feláldozni a maradék pénzemet.

- Ja és egy almás pitét. – szóltam még oda – Meg egy… - kiáltottam fel, mert a kávét elfelejtettem, mire az eladó csajszi türelmetlenül nézett fel rám – Egy kis kávét szeretnék. – tettem hozzá halkan és gyorsan, majd lesütöttem a szemem.

Castiel is elmondta, mit szeretne aznap reggelizni, majd mikor fizetni kellett, szó nélkül odanyújtotta az ötöst a csajnak, nekem még időm se volt elővenni a pénztárcámat. Ami egyébként nem is volt, mert a zsebemben tartottam a pénzemet. Hitetlenkedve meredtem rá, majd leejtettem magam mellé a kétezresem.

- Kifizettem volna. – tettem hozzá durcásan.

- Ne most kezdd el a feminista ünnepi beszédedet kérlek. – nézett rám mosolyogva, miközben elvette a megpakolt tálcát a csajtól. Leültünk a legközelebbi asztalhoz, de bárhova ülhettünk volna, mert alig voltak még itt ilyen korán.

Leültem szembe vele és elvettem a tálcáról a saját reggelimet, és elkezdtem kibontani. Csendben ettünk és kortyolgattuk a magunk italát, közben pedig gondolkoztunk. Én legalábbis biztosan, mert az agyam össze vissza cikázott, és nem bírta kiverni a tegnap este történteket. Igen, az az este volt az én piros betűs estém, amit sehova nem fogok feljegyezni, de soha nem felejtek el. Életem egyik legjobb estéje. Megint libabőrös lettem a gondolatra, hogy tartott szorosan magához Castiel, és hogyan simított végig a hátamon. Rögtön elvörösödtem és félve Castielre pillantottam. Éppen egy darabot tört le a zsömléjéből. Mintha megérezte volna, hogy figyelem felpillantott rám, majd mikor meglátta a vörös arcom, elmosolyodott. Nem az a fajta kedves mosoly volt. Ez az a fajta volt, amikor huncutul tudta min forog az eszem, és ez teljesen elégedetté tette őt. Visszanézett a tálcájára az elégedett mosolyával, és tovább evett. Én leraktam a sajátomat, és mély levegőt vettem. Végignéztem Castiel makulátlan arcán, erős arccsontján és nagy szürke szemein, amit fekete szempillák díszítettek. Az íves orrára és vékony szájára, a tökéletes ívben jövő állára. Nyeltem egyet. A tekintetem tovább haladt, le a nyakára, majd a mellkasára, amit ugyan eltakart a kockás piros inge, jól magam elé tudtam képzelni. Nyeltem egy nagyot, és kezdett melegem lenni. Lenéztem a kezére, ami most megint letépett egy darabot az ételből, és elkezdte morzsolgatni az ujjai közt. Megint nyeltem egy nagyot, és megigézve néztem, ahogy a hosszú ujjait a szájához emeli és bekapja az ételt, kicsit megnyalva ezzel az ujja hegyét is. Éreztem, hogy lángol az arcom, és nehézkesen ment a lélegzés is. Hirtelen buktak ki belőlem a szavak, amiket reméltem, hogy senki nem hallott meg.

- Akarlak. – mondtam rekedt hangon, bár inkább úgy hangzott mint egy fenevad morgása az áldozatára.

Felnézett rám.

- Mi? – kérdezte meglepetten, én pedig nem tudtam levenni a szájáról a szemem.

- Most. – szorítottam össze a sajátom, majd kinyitottam és mély levegőt vettem.

Castiel mosolyra húzta a száját, és felém hajolt.

- A mekiben vagyunk. – nevetett fel halkan.

Aztán, mint aki épp kiesett a transzból ráztam meg a fejem, és rájöttem mit követeltem. Rögtön elvörösödtem – már ha lehetséges volt jobban – és lesütöttem a szemem.

Castiel nevetve hajolt át az asztalon és nyomott egy csókot a számra.

- Türelem rózsát terem. – kacsintott rám.

- Neked is ilyen volt? – kérdeztem vékony hangon.

- Rosszabb. – ráncolta össze a szemöldökét egy pillanatra, majd újra normálisan nézett rám.

Elnéztem és azon tűnődtem, min mehetett keresztül Castiel a hónapok alatt. Meglepetten kifújtam a levegőt. Erre nem számítottam. Újra ránéztem, de most már a csokis fánkját eszegette. Én is felvettem a saját félbe hagyott reggelimet és elkezdtem lassan rágcsálni. Éhesnek éreztem magam, de alig bírtam nyelni, és a gyomrom is összeszorult. Hirtelen csak otthon akartam lenni. Castiellel. Egy zárt szobában. Megráztam a fejem, majd elképedtem saját magamon. Hogy lehetek ilyen… Nem is tudom milyen. Nem tudtam mi ez, még sose éreztem így ezelőtt. Még mindig égett az arcom, és kedvem lett volna levenni a fekete blúzomat, olyan melegem lett hirtelen. Felnéztem Castielre és megint forróság öntött el. Rájöttem mit éreztem. Aztán a szavak hirtelen előtörtek a számból.

- Szeretlek. – mondtam ki gyorsan, és nem voltam biztos benne, hogy meghallotta. De felemelte a fejét és meglepetten nézett rám. Pár másodpercig csak pislogtunk egymásra, majd hirtelen ledobta a tálcára a fánkot és kitolta a széket, hogy felálljon.

- Tűnjünk el innen. – mondta komolyan, és a hangja egyszerre volt mély és rekedt. Megőrjített. Hevesen bólogattam, majd otthagyva az almás pitémet, megfogtam Castiel kezét, és kiviharzottunk a mekiből.

DÉLUTÁN

Már fél kettő lehetett, mikor elhagytam Castiel házát. Egy nagy sóhajjal indultam el, teli hassal hazafelé. Rendeltünk két sonkás kukoricás pizzát és közben Nagyfiúkat néztünk. Meg egyéb fontos dolgokat csináltunk. Felvillanyozódva szökdécseltem végig a befagyott úton, remélve, hogy senki nem lát meg, de ha még is, nem néz teljesen őrültnek.

Húsz percembe telt mire hazaértem, és elcsodálkoztam, hogy a város és a lakásom is ugyanannyi távolságra van Castieltől. Viszont a belváros hozzám vagy harmincöt percre van, így mikor onnan indulok haza, jobb ha inkább Castielhez megyek, nem? Elvégre este nem biztonságos több mint fél órát kint tölteni az utcán; főleg egy lánynak nem. Mikor beléptem az ajtón kellemes meleg csapott meg, és mikor beleszagoltam a levegőbe, finom almás pite illatát éreztem meg. Aztán beljebb mentem levenni a cipőmet és az egész téli öltözékemet, mikor nevetést hallottam meg. Józsi hangja volt, ahogy anyának mond valamit vidáman, anya pedig végig kacagott. Lassan odacsoszogtam a konyhába nyíló ajtó alá, és bekukucskáltam. Anya éppen Józsi orráról törölt le valamit nevetve, majd odahajoltak egymáshoz. És akkor elfordultam, mert ár imádtam a szerelmeseket, de ezt nem akartam végignézni. Gyorsan feliszkoltam a szobámba, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Behuppantam az egyik babzsákomba és kifújtam a levegőt. Majd olyat tettem, amit senki előtt nem mernék felvállalni. Elkezdtem ülve táncolni, és kapálózni a kezemmel, közben azt az egy sort énekeltem, hogy "I believe I can fy" és csak reméltem, hogy anyáék nem hallják meg. Ha igen, akkor legalább felnéznek. Hirtelen felpattantam és elkezdtem össze-vissza ugrálni a kicsi szobámban, fel az ágyra, majd ott eljátszani, hogy énekes vagyok, leugorva róla, aztán gördülve párat a földön mint egy ninja, egészen addig, amíg be nem vertem a lábam az ágyam lábába. Próbáltam nem ordítani, így csak halk nyüszögés jött ki az összepréselt számon, közben pedig a felhúzott lábamat szorítottam. Mikor enyhült a fájdalom, kiterültem a puha szőnyegen és felnevettem. Beletúrtam a hajamba és becsuktam a szemem. Egyből eszembe jutott az éjszaka, az érintések és a halk sóhajok, Castiel hangja és keze… Egyre mélyebb levegőket kellett vennem, és megint éreztem, hogy elvörösödök. Kinyitottam a szemem, és tudtam, hogy valakivel beszélnem kell. Hirtelen ültem fel, annyira, hogy beleszédültem. De nem foglalkozva vele, odakúsztam az asztalomhoz és felvettem a régi, átlátszó vezetékes telefonomat, amiben színes zsinórok gabalyodtak össze. Szerettem ezt a telefont. Bepötyögtem Bella számát, és a második csöngésre felvette a telefont.

- Haló? – kérdezte izgatottan.

- Hé, Bella! – köszöntöttem lelkesen.

- Ó, szia Rebi! – mondta, most már nem olyan lelkesen. De aztán megerőltette magát és folytatta – Mi újság? – kérdezte és tényleg kíváncsinak tűnt a hangja.

- Valami fontosról kell veled beszélnem. – mondtam neki, közben beharaptam a számat, és próbáltam nem figyelni a gyorsan verő szívemre, vagy az egyre jobban összeszoruló gyomromra, vagy bármire, ami az idegességre utal.

- Oké, mondd. – válaszolt egyszerűen.

- Nem, ezt személyesen szeretném elmondani. – vettem egy mély levegőt – Át tudsz most jönni? – kérdeztem izgatottan.

- Ő, most? – kérdezte zavartan, és szinte magam előtt láttam, ahogy ráncolja a szemöldökét –Bocs Reb, de most tényleg nem tudok. – mondta könyörgő és szánakozó hangon.

- Ó. – lepődtem meg – Jól van, ha dolgod van, akkor nem olyan fontos. – mondtam csalódottan, mert tényleg el akartam neki mondani.

- Holnap találkozhatunk, oké? – kérdezte félénken, én pedig elkezdtem bólogatni. Majd rájöttem, hogy ő ebből valószínűleg semmit nem érzékel, szóval hozzátettem, hogy nem gond.

- Akkor szia! – köszönt el kedvesen.

- Szia! – köszöntem el én is, majd csalódottan raktam vissza a telefont a helyére.

Kifeküdtem az ágyba és azon tűnődtem, mit kéne kezdenem magammal. Beletúrtam a hajamba, majd eszembe jutott valaki. Megint hirtelen ültem fel, de most sem foglalkozva a szédüléssel, előrenyúltam az ágy végébe Klausért.

- Klaus. – mondtam komolyan, és az arcom elé tartottam – Valamit mondanom kell. – hadartam. A plüss delfin gülü szemekkel meredt rám, azt sugallva, hogy "mi van?", de én átláttam rajta. Igazából érdekelte a téma. Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem a mondókámba. Hamar végeztem, majd a levegőt kifújva tettem le Klaust az ágy szélébe. Megint beletúrtam a hajamba, és hátradőltem. Az ágy össze volt túrva, és ez eszembe jutatta az előző estét. Akárhogy akartam volna, sehogy sem tudtam volna kiverni a fejemből. De nem is akartam. Mosolyogva néztem a plafont, azon tűnődve, mikor láthatom újra Castielt. Valószínűleg holnap. Elfordítottam a fejem, és ránéztem a falra kiakasztott naptáramra. Már csak egy hét van karácsonyig. Elmosolyodtam, ahogy belegondoltam, hogy együtt díszítjük a fát anyával, aztán kalácsot sütünk és kakaót főzünk. Majd belegondoltam, mit adok anyának ajándékba. Igazából, már elterveztem. Egy méregdrága parfümöt fogok, amit már megrendeltem egy hónappal ezelőtt. Nem igazán értettem, miért olyan drága, de hát biztos jó volt az illata. Vagy nem tudom. Nevetve megráztam a fejem, és megint a plafont néztem. Már azon agyaltam, vajon Castielnek mit kéne vennem. Összeráncoltam a szemöldököm, mert halvány lila fogalmam se volt.

Még egy ideig ezen gondolkoztam, amikor megcsörrent a telefonom, és felzendült a Trónok Harca dala. Benyúltam a zsebembe, és előhúzva a telefonomat, döbbenten meredtem a képernyőre. Apa hívott.